TOLDI
VERSUSKO PRIPOVEDÁNYE
szprÁvleno po
ARANY JÁNOS-i
NA VEND JEZIK OBRNYENO PO
KARDOS JÁNOS-i
BUDAPEST, 1921
HORNYÁNSZKY VIKTORA STAMPARÍJA
TOLDI
VERSUSKO PRIPOVEDÁVANYE
szprÁvleno po
ARANY JÁNOS-i
NA VEND JEZIK OBRNYENO PO
KARDOS JÁNOS-i
BUDAPEST, 1921
HORNYÁNSZKY viktora stamparÍja
v
1916-om léti je eden nas domivincsár v Szalafő-i gorinajso Kardos Jánosa píszme. Med têmi je bio Toldi v nasem sztárom szlovénszkom jeziki napiszani. Ete lêpe pészmi szo vecs kak sészt-deszét lêt na ednom padlási bílé szrányene. Niscse je nê znó od nyí. V-etom vihérszkom vrêmeni szmo je stampati dáli i porácsamo je nasim Vogrszkim Szlovenom.
Liki, gda pasztérszki ogen v-készni nocsáj z-plámnom gorí dalecs na püsztinszki potáj; tak sze grozí v-devét, deszét vrszt vrêmeni Toldi Miklôsa kêp ôzdalecs i meni.
Zdí sze mi, kak da bi vido zdâ kêp nyegov, i vu krvni bojnaj sztáti nyega z-dárdov, kak da bi csüo nyegov k-grúmi priglíhni glász, steri bi dnesz bozsi szrd bio za vsze, vsze nász.
To vam je bio cslovek, tô na szvojem meszti, nega nyemi pára zdâ na vszákoj ceszti; csi bi gorisztano ino med vász prisao, pri vszem nyega deli bi vász sztráh obisao.
Trêm bi vam zsmeten bio zdâ nyegov tolasbot, trêm kaménye frecse, dárda i zmozsen hod; trdi bi grátali pred zászlobov nyegvov, i na nyegvi csízmaj bodôcsov osztrôgvov.
1*
3
I. SZPÊV.
Prázsi sze od szúna tráva na pásniki, lôse csrêde trôbijo po gori, dniki, nega med sztrnyiscsem trávine ni betva, ni na vszem határi zelénoga meszta.
V-hladnoj szénci plasztjá deszét, dvanájszt hlápcov frcse, kak da bi tak slo dobro vsze z-dácsov; hej, pa szénszka kôla ali celô prázna sztojíjo tam, ali z-polojne naklána.
Z-zsédnim gútom gléda szlohobászta csiga globoko v-sztüdenec, gde vodô nasztrêga: groznoga komára bi jo bidti stimao, ki bi sztáre zemlé krv cecati iszkao.
Pri kopanyi gyünci od zséja lecajo i z-krmlenikmi sze csamúrno pejajo; ali gyüncsárom je lacko szeo na hrbet,*) nega, kí bi nyim v-zslêb vlêjao e´n napitek.
Eden, szamo eden decsko je na petáj vu cêloj drzséli, drcsécs naprê nazáj, szam grozno lesztvico na plécsa zdigáva, csi ga escse bráda gli neoszipáva.
*) lacko itd. z-têm sze spotári vogrin z-manyükivajôcsi délavcov, ki sze v-hici i trüdi déla navolijo i v-szénci vedríjo.
4
Po orszácskoj ceszti dalecs gléda, dalecs, kak, da nebi miszlo eti osztáti vecs; tak bi stimao cslovek, kâ je zsiva szoha, vkopana v-gumilo pôleg „krizsopotja“.
Hê, brátec! zakâ sze prázsis ti na szunci ? vis, ovi frcsejo pod plásztjom vu szénci! leca i szam csuvasz*) na tle távtegnyeni, nebi kopao mísi za vesz szvêt sztvorjeni.
Ali szi nêvido taksega vihéra, steri krépko drêvje zlehka vöpodéra i lízse práh z-ceszté, tá sze válajôcsi, kak vôtloga rôra dín kumesz idôcsi?
Niti negléda on, nê toga vrtéla, steri nebi trpo na cesztáj pepéla; tam prek törma z-práha vküpnanosenoga vara bliszk rozsjá serega segavoga.
I kak sereg ide z-szíve meglé práha, tak zíde i eden zdühav z-prsz pojbára, i on gléda, gléda pred szébe, tánagnyen, kak da bi cêli vasz okô bio osznovlen.
„Lêpi szinki vôgrov, ví zláti vojnici! jaj, da mi je glédati vász britko v-szrdci 1 kama? kak dalecs te? — na bítje? vu bojno? cvet glásza szi szprávlat za vašo korôno ?
Jeli te tatári sli ali pa törki vekvecsno nôcs dávat z-rozsjom v-zmozsnoj rôki ? — hej, da bi zdâ i jasz mogao z-vami idti, kak jako bi zselo z-vami sors deliti!"
*) Csuvasz pasztérszki pesz, steri csrêdo csuva i vrácsa.
5
Táksa je Toldi Miklosa miszel bíla, stera ga je v dühi tak nepokojíla; i kak vu szebi vré zdâ on, kak sze cekne, szrdce nyemi prázsna bolezen preszmekne.
Ar je ocsa vitéz, Gyüri pa nyegov brat je v-králevszkom dvôri rad viden, jáko rad, i dokecs je Miklos z gyüncsármi zseo, koszio, te ov sze je v-szvetli palacsaj li gosztio.
Tü je medtêm sereg, tü Lacfi nádora, z-segavim seregom Lacfi Endre zgora, prezmozsno szedécsi na plávom jahanci, oblecsen v-ôpravo priszpodobno k-szunci,
Za nyim pa segavi mladénci gêzdijo, pod kêmi cácavni jahanci mêszijo; gléda Miklos zdâ nyé i tak osztro gléda, da ga v-ôki szmíca od toga pogléda.
„Hé, páver! stera pôt pela tü v-Büdino ?“ píta Lacfi, na sztran glédavsi gizdavo; i tá rêcs Toldia szmekne, liki sztrêla, i tak vdári z-nogôv, da sze sztrôszi zemla.
„Hm, páver jasz!“ tak sze csemerí vu szebi; „sto bi pa bio goszpôd eti, csi jasz nebi? lehko Toldi Gyüri, ete jálen lisztyák i pri Lajos králi tanyêrov polizák?
Jasz páver? jasz?" — i ka vsze je k-tomi zmiszlo, vsze tô je na Gyürgya grozen kún prineszlo; medtêm zsrd vu rôki li zlehka obrácsa, na ´dnom konci drzsécs, kak bicsnvek orácsa.
Ednáko kumesz jo drzsí v ednoj rôki, kázavsi v-Büdino pôt voji, vojníki, i kak da bi ocel bíla nyegva rama, tak sze nagene zsrd, niti rôka szama.
6
Nádor, kak Toldia vára z-táksim drôgom, lékno sze je nyega z-cêlim vesz seregom. „Cslovek je tô za szé’ — velí —■ stogodi je; no, szinki, steri sze vász zs-nyim méro bode ?
Ali steri de vász tak drzsao zsrd kumesz, kak sze je té dremel odícso z-nyôv tü dnesz ?“ szramota, spot! múvi, mrmra na tô vszáki, ali mériti sze z-pávrom neszmê taki.
I sto bi sze sô bojüvat z-zräka zvérom? z-grúnom ino z-mozsnim csamúrnim vihérom ? sto z-bozsim ognyenim szrdom ino bicsom, z-dúgim, krizsajôcsim i praszcsécsim blíszkom ?
Ár sze z-Toldiom li on naj püsztí v-bítje, kí sze vecs bívoszti zsítka ne radüje jaj, britko je nyemi v-kom prôti sztánoti, bole bi v-maternoj kríli osztánoti.
Dale ide sereg v-dúgom, gôsztom rédi, od Toldia je rêcs v-tábori na hôdi, vszáki kâ lêpoga právi zdâ Miklôsi, i veszéli obráz kázse, kak pajdási.
Eden velí: „pajdas! zakâ neides vbojno ? taksi decsko, kak tí, má tam velko cêno“ ; drügi milüvajôcs: „hé, brat, da je skoda, kâ szi tí po ocsi z-páverszkoga roda!“
Tak odíde tábor, hênya vihér nyega, toga szláp neszé tá, práh szkríje ovoga;
Toldi domô idôcs, v-szrdci rano noszi, pod nyega poplatmi sze vesz prêlog trôszi.
Csamurnoga biká hôd je hôd Toldiov, temne nôcsi mrák pa szrden pogléd nyegov, kak divji bráv, frcse on v-groznoj besznôcsi, szkoro vküpzdrobí zsrd vu ocelnoj rôki.
7
II. SZPÊV.
Tak sze trápi Miklos v-cseméri. nevoli; ali jeszte delo domá vu Nagyfali : znamka hizsa gorí, tak sze kadí v-rôri, poklánya sze csiga na Toldia dvôri.
Cvílijo názimci, ‘tele, ovca blejé, med drôbnov zsiváznov sztrasen dén szôdbe jé, nê vűhke, csrsztve szo i betézsne hlapíc, v-kühnyi je pa cêlo szenyicse szakacsíc.
Edna v-pô akôva kotel vodô vlêva, stera vré, küpí, tak da ogen polêva, teda v-krop potíszne küre, poszkübé je i bocskore nyemi z-nôge dolizüje.
Je, kí nescse, kâ bi znoj polêvao ovcô, i záto od vrócse bunde opüsztí nyô, drügi závci szvinszke csrvé v-hrbet vlácsi, da sze nyega szűha kôszt cedí od mászti;
f
Escse drűgi praszé do kôzse obríje, pri plámni obrácsa i pod szklede szkríje, ete víno noszi- i na szto posztávla, ov pa krűh v-bűkovom koriti priprávla.
Ka je tô za hű-hó v-túzsnoj hízsi placsa, gda je nê vecs dinom-dánoma palacsa?
8
lehko je trobína Toldi Lovrencsice, ali gosztüvanye nyé, kakti vdovice ? vemda sze je tuge vdovsztva navolila i na nôvo hizstvo sztaniti zvolila?
Neszlüzsi trobine Toldi Lovrencsica, niti gosztüvanya szvojga szirotica; za drügoga volo sze szpravla i lízse,
Toldi György je domá, prvorodjen hízse.
Toldi György je velki goszpôd. Velke csrêde, velke kincse má on, i v-tê díko nájde; doszta plemeniti vitézov i hlápcov, doszta konyév i pszov ga szlűzsi z-bojáznov.
Gledat je prisao zdâ z-stirideszetimi mányi, pogübelni sáskov nyi seregmi, da bi po vrêdnoszti ztála pocerali, ztála pa vu mosnyé ino turbe szklali.
Gyüri sze materi li mrzlo pokloni, csi sze taki ona z-cêla v-nyega vtoni, —
„Ka pa ov gde hodi?“ — píta on li mrzlo, sto bi vervao, kâ bi Miklos brata miszlo.
„Szenô vozí szirmák z-gyüncsármi tam vönê ; zvála bom ga“ : a’ György trôbi: „nê nikak nê! nê ga trbê! “ — i tá rêcs tak orani nyô, kak da bi ji oszter mecs prêk po dűsi sô.
Ne ga trbê? — Medtêm nevêdocs, nezváni, v-hízso sztôpi pojeb, kak plamén zvuzsgáni, szrdce nyemi itak szram i tuga prázsi, szram i tuga, kakti názhaja mrêzs vrâzsi.
I dönok pri vszem tom — velko csüdo bozse ! — proti Gyürgyi nedá csüti rêcsi tôzsbe: potere nyegove csemére zdâ nika, nika, za stero jasz nezmorem jezika.
9
Kak Gyürgya zaglédne hitro i nevedôcs, obínoti ga scsé nerad, k nyemi idôcs, ali ov od szébe' szüne brata szvojga, i gízdavo sze vkrâobrné od nyega.
Nebôzse materi szkuza sztôpi v-okô, jôcsics, sztáne pred tak trdim szinom, rokô tere kumesz gláve i moli sze nyemi, naj nebô tak divji k-vernomi szvojemi.
„Tak, mati, tak! gladi kríla tvojga pszícsa, zakrívaj od hláda vetra nyegva líca, kôpli ga vu mlêki, szmetani, •— vsze vcsíni, ka vrêdnoszt bedáka szprávi tvojmi színi.
Tam na trávniki sze vlácsi delo v-küpe, ali tomi vérti ti dela nêtrbê, tűcsen obed ide vu nôsz pszovi, ino v-szénci znág lezsati tam nihá drzsíno.
Tak szi ga jôkala, csi szem ti gda pravo: nika nede zs-nyega, vesz sze je zapravo, nede niti páver, szam sze zaniháva, pa bi znao delati, mocsen, liki krava.
V-glázs szi ga zapravi; tücsavo i meszô bos z-radosztjov vídla rászti na nyem lepô.“
Tak je gúcsao Gyüri naglász sze szmejécsi, na stero Miklos v-jaj vderé vö, kricsécsi:
„Proket i lázs ti je, brat, vszáka rêcs v-vüsztaj, ni e´n glász je nê tak, Gyüri, kak velis zdâ; znam, ka tí za tvojim grmom lepô szkrívas; blagoszlovi te Bôg, kak ti z-menom stímas.
Nê szem ni za pávra, niti za vitéza, i med gyüncsármi me csinís za cűznara,*) vrés, kâ i drűgi jê z-tebom z-edne szklede, rad bi me zapravo v-ednoj zslici vode.
*) Cűznar, vűki, zaman cslovek, od vszê zavrzsen i ospotávan.
10
Da tak pod nogámi nebodem nikomi, nemáram, sô bodem, vöpovêm vszákomi, sztô míl zemlé je szvêt eti i etam tá, sô bodem, kama me okô pelati má.
Ali ka je moje, vsze mam z-szebom neszti, vö mi je daj, brat moj, primárjam te, kmeszti, moj őrok: pêneze, konya ino rozsjé ; potom z Bôgom povêm i tű nyám, ka tű jé.“
„Eto ti je őrok, pesz ! vö szem ti ga dao!“ za vűh ga lôscsivsi, je Gyüri zdâ kricsao ; pa ni Miklos nema golôbjega zsucsa, i grozno ga zdrázsdzsi glász táksega gucsa.
Z-ôcsi, kak z-oceli, nyemi iszkra bűcse i rôka sze nyemi zse na vdárec szűcse;
Gyüri názhrbt szkocsi, totá je on zdâ vesz, ete vdárec bode zslak bozsi nyemi dnesz.
I Gyürgya bi po nyem v-hladno jamo djáli, gde bozsega krűha nebi jo on pali, kak razklána csonta, med szkale zvézana, vkup nebi zevrêla do szôdbe vremena.
Ali geto Miklos tak vderé nad nyega, gorizcvíli mati, vrzse sze med nyidva, z-zsivotom pokrije Gyürgya i tak zdrzsí, pa sze za Miklosa, nê za Gyürgya, bojí.
Zdâ te grozen otrok ramo dolipüsztí i na zemlo vrzse glavô ino ocsí, i, kak da bi sze zdâ prebüdo z-tréslike, vö sze kláti z-ocsé hizse tak prekléte.
Ide z-britkim szrdcom i punim csamura, dolíszéde v-ôzdalécsem kôti dvora, glavô vu nárocsa püszti na kôlenaj i vövlejé dühá placs v-cürécsi szkuzaj.
11
III. SZPEV.
Ali nega mészta tugi i placsi v-gosztsênye vtonyenoj Toldiov palacsi, po sterom sztanovsi szlugi Gyürgya gori, v-lűcsanyi dárde sze mûstrajo na dvôri.
Mláda krv i víno cüri po nyí zsilaj, i dárda sze vrlo vrtí vu nyí rôkaj, sálijo, stükajo sze vu dobroj vôli, plésejo, kak plásna zsrêbeta vu kôli.
Toldi György pa, kak je do grla naklácsen, sze v-e’n pakoséni sztolec vrzse, mrácsen i od zasztrzsa vö z-radosztjov nasztrêga, kakda sze mûstrajo mladénci kre nyega.
I gda bi tam várao pôleg telecsnyeka szedeti Miklosa túzsno miszlécsega, odűrna náklonoszt gorizevré vu nyem, i glaváte szluge tak draszti csamuren :
„Hê, decski ! etam pa edna szova szedí, i klüm pod perôti potisznyeni drzsí, poginyáva, ali je zse pogínola; zdünkajte po plôti, csi de táletêla.“
12
Kak da bi zavcséka med hrte sztirali, tak szo sze na ´dno rêcs pojebje zagnali; düdnyajo plotôvje za Miklosa hrbtom, i kak sze zdreszelí on nad táksim spotom.
Toldi medtêm trpí, csi taki nê z-mêrom i bori sze z-dűhá presztrasnim vihérom, obláda szam szebé i zavrzse csrêdo mányi szlugov blôda, vu rázumi blêdo.
Ár bi ona zlehka liki zbozsna pleva zaklácsena bíla od nyegvoga szrda, kak je Sámson pobio li z-ednov lalokov, líki v-píszmi cstémo, jezero poganov.
Ali trpí Miklos, trpí, dokecs more. z-têm obláda, kâ ji ni gorinevzeme, tak dene, kak da bi za tô nika neznao, ni z-vühom negene na vsze, ka je znásao.
Li gda edna dárda nyemi do plécs príde, tak grozen csemér ga cêloga obíde, da on mlinszki kamen, na sterom szam szedí, goripopadnovsi, med drazsdzsáre lücsí.
Letí ôman kamen; sto zná, gde on sztáne ? sto zná tô, gde sztáne ? na koga, kak szpádne ? Bêzsi, Miklos, csi znás ! totá ti je gláva! voda nezeperé z-té’ zla lüdomorsztva!
Odbêzsi, kak szkítar, od ocsákov hrambe, liki vöztiran bráv odbezsí od csrêde, kí je li ednoga pokváro z-kanzobcom, i vö je pregnáni od ti drügi z-grízom.
Leto ino szpadno je te ôman kamen, i e´n vrli vitéz na szmrt lücsen po nyem, kak pod oliovov présov, nyega têlo krvni oli tocsi, razdrobleno cêlo.
13
Prásna zemla pijé nyega krv parôvno, ocsí pa oblejé kmeszti szmrtno béono, i ona pogübel, stera nyega vuszpi, vsze pajdáse nyegve, li nyega nebolí.
Vu prszaj Gyürgya pa grozen csemér besznê; kí szvojga vitéza pozábiti nevê, ali rad je, kâ je Miklos lüdomorec. ár de zdâ on zlehka nyegov szmrten szodec.
Zdâ szvoj hüdi cíl on jáko lehko szkríje, ár ga z-pláscsom právde, pravice pokríje, i da brata z-volov szodca zdâ pogübí, kmeszti ga zgrabiti nacsemurno velí.
14
IV. SZPÊV.
Kak jelen, steroga je vlovec orano, vu kmicsni lôg bezsécs, neszé krvno rano, bezsí' zsnyôv za otáv k-hladécsoj vretini, i vrásztvo szi iscse v-gingavoj travíni.
Ali, jaj! vretina je zse preszehnola i travína vrásztva povszéd povehnola, rano pa grm i trn nateliko szprászkao, da je szirmák on vsze medlovnêsi grátao.
Tak je blôdo Miklos. Szkrb ga mantrá znôtra, stera ga, kak szpica, boda vö na rébra, i kak kony zaprêti, pod kêm stala gorí, rávno tak i nyega szrdce v-prszaj bolí.
Szkíta sze po „dragaj“ ; szkíta sze po „trsztji“, nega, gde bi glavô nágno zdâ k-pokoji, zaman iscse szamnoszt, kamakoli ide, za betézsno dűso vrásztva on nenájde.
I kak vucsák, csi ga je ovcsár odtirao, tak je i on v-edno szüho trsztje bêzsao, ali i tam nyemi vszáko betvo sôsnya, nega na tom szvêti véksega szirmáka.
Trsztno sztrnyiscse je posztela nyegova, szmüdje pa blazina i néba odêvka, dokecs ga mrácsna nôcs pod perôti vzeme, i z-csrnov ponyávov lepô neodene.
15
Potom sze szladki szen v-metűlca obrázki i piszanom pláscsi k-nyemi tá prikláti, ali neszmê nyemi on na ocsí szészti, notri do erdécse zorje na tom meszti.
Bojí sze komárov pa trszti bodécse, bojí divjácsine vu trsztji lezsécse, szvoji pregancsárov dalésnye hrabuke nájbole pa szvojga zla i düsne moke.
Ali gda sze je zse lepô zamrácsilo, szedit sli komárje, i vsze otíhilo ; te sze je püszto szén na glavô pojbára i présztro perôti na ocsí bôhara.
Pa je küsno szvoj méd na lampe nyegove, steroga je zcecao z-roszice makove, obajajôcsi med, z-steroga szladine szo tekle nyemi z-lamp lêpe csíszte szline.
Medtêm nyemi mantre pun glád zdâ ni toga nevôscsi; zdranfa ga ze-szna zorjanszkoga i tecsasz ga boda, korbácsiva, drega, dokecs neobhodi cêloga bereka.
Ziscse zdâ on gnezda ftícsov berecsíne, divji réc, bibicov, i drüge mlaíne, vözrôsta nyí hízse, jâca vöpoberé, ino szi zs-nyimi glád vtísa i prezsené.
Z-divji fticsov jâcmi szi glád, zséj vtisavsi, mantrá ga válovje szkrbi prísesznoszti: kama de ? ka zacsne zdâ ? tí míli bozse ? nemre prenosziti miszel eti duzse.
Odídti bi nyemi toti lehko bilô, da bi nyemi drügo pred ocsmí nê sztalô; ali, jaj ! csi nyemi glásza nebi csüli, pocsilo bi szrdce materé vu têli.
16
Tri cêle dní sze je etak trápo, mantrao, tretji dén je berek kre nyega zasôsnyao ;
„vuk je“, tak stima on: ni rame negene vidôcs, ka szi li brat zs-nyim nevrêdno dene.
Pa je Bence, z-dávnye tak verno drzsincse, koga mati posle, da ga gori íscse, kí nyega z-velikim jocsom zdâ obiné, i po malom csaszi k-nyemi etak ercsé:
„Jaj! jem tvojo düso, da szem te rad naisao, trétji dén je zse, kâ szem te povszéd íszkao, kak iglo szem grozen té berek prebrodo, nê szem niti miszlo, kâ bi te vecs vido.
Kak sze más moj szluga? ne szi mr’o od gládi? nê te je pojêla divjácsína v-dragi? tô mas mojo turbo, vzemi jo, ná, i jêj; pecsénye, bêli krüh i kulacs nájdes v-nyê.“
Na eto szi Bence ocsí od prgíscse, prgíscso pa sztáre dolame obríse, na zemlô poklekne, turbo z-szébe szlecsé, i vsze, ka vu nyé má, zrédom vöpoberé.
Szto je tüdi présztro li tak vu nágloszti, prázno turbo i nyé pokrivalo kmeszti, krűh, kulacs, pecsénye na nyô vsze vözdêvao naszlêdnye pa k-tomi dvê jaboki prídao.
Teda je naprêvzêo szvoj bicsak lescsécsi, szvojemi málomi vérti ponüdécsi;
Toldi je pa bêli krűh li hitro nacsno, ino zs-nyim pecsénye técsno jeszti zacsno.
I kak rad je glédao Bence veren szluga, ráj, kak da bi szam jo, gledécs vérta szvojga, kak da bi i on jo, tak dene z-lampami, i okô sze nyemi napuni z-szkuzami.
2
17
Gda bi szi tak Miklos glád celô odríno,
Bence je kulacsi sinyek kmeszti zvíno, kulacs je pa zcvílo, krv sze zs-nyega vlejé i sztáromi szlugi rokô vesz oblejé.
On erdécse víno zdâ vérti nakloni, nistero kaplo szam prvle dolizgoni, i geto pojbári táponüdi z-dêsznov, lampe szi z-szrakice krílom zbríse z-lêvov.
Víno sztarca zdâ na dobro volo zvuzsgé, odvézse sze nyemi jezik, szrdce odpré i zacsne prípoveszt pri Miklosa dedi,
(Gyüncsar je bio pri nyem nigda vu Nagyfali).
Potom pa na ocso i mater obrné,
Gyürgya nyega brata, i szamoga szebê, i lehko bi zdâ rêcs, kak szvêt, tekla zs-nyega, da ov etak nebi zácsao gucsa szvojga.
„Da mi tezsko szpádne tebé poszlűsati, hênyaj zse, proszim te, táksa szpomínati, drűgôcs na ognyiscsi kukorco lűscsivsa, bi te szlűo gúcsati do szôdnyega dnéva.
Kelkokrát szi gúcsao od bojov mojga ocsé, vszák vecsér szem do pônôcsi rad szlűsao nyé, i kak tezsko mi je bílô té zaszpati ! ni do zôrji szem nemogao zadrêmati.
To zdávnye je nê vecs, dobra sega preisla, z-drűgim perom píseo; moja szrecsa vuisla: vu vmorsztvo szem szpadno i szkítar posztano, hêj ! sto zná, gda, kakda bom zs-nyega vögazo ?
Ali verjem v- Bôgi, kí szirôt nenihá, ár sze szam za ocso szirotíc zvati dá; lehko z-krvjov z-szébe zeperém zla imé, stero mi je dober brat moj zválao na mé!
18
Nê szem záto rodjen, tô dobro obcsűtim, da eti, kak korát, med szműdjem naj csücsim, niti szem nê sztvorjen za gyüncsára, ali da kak grnács plasztje noszim komikoli.
Li tô csákam escse, da sze zaomrácsi, i szvêt z-polá ide na sztan szvoj domácsi; teda szi na sinyek vzemem pôt országa, ni szláp neprineszé vecs od méne glásza.˝
Bence sze je nadtêm jáko szuzsio v-dűhi, kâ je nyegov máli vért stéo pobegnoti, múcsao je eden csasz, potom britko jôkao, medtêm na bocskore z-nojétom krízs píszao,
Potom pregovorí ino proszi lepô, naj Miklos na nyega zdâ csemeren nebô: on, prâ, za norío drzsí vsze delo tô, kâ szi tak preci na pobêg vrzse glavô.
„Vís, dober vértek moj, Gyüri de naszkori po trê, stiraj dnévi pá vu Budavári; té, ka je zgojeno, zábleno má bidti, i tí bos máli král vu cêloj drzséli.
Kak bi osztavo tí nász, verno drzsíno, stero vszáko te je kak dête lűbilo ? kak bi nihao tvojga Bimbó i Lombára, sterima na szedem szenyáj nega pára?
Kak bi níhao telko razveszeljávanya ? v-mlíni po dvê zsaklôv nosnye, zdigávanya ? mlinszki kamen sto bi na ramo potégno, tak da bi sze i szam mlinszki detics lékno ?
Neidi, drági szluga moj, jaj ! neidi dalecs, ár cêlo Nagyfalu vu britki placs vrzses : ah! nevrzsi na spot Toldiove hizse, neszűni v-ráni grob tvoje rodjeníce.“
2*
19
Tak sze je molo on; ov pa zamalo vzéo, ino glavô sztepao, gde je kâ nê rad meo; ali gda je mater nyegvo imenűvao, na szrdce pojba je tezski kamen zgnűcao.
Dugo neodgovorí na nyegve recsí, líbritko gléda na trsztje ino mucsí, i tak dugo gléda na sôsnyajôcso trszt, dokecs z-vrêlov szkuzov neperé ôcsi, prsz.
Ino kak da bi szi li znoj briszao z-líca„ nezvánoga gosztá szi k-prgíscsi zgnűca: szkuza pa po málom prszti na tla cűrí, on szam pa k-Benceti zdâ etak govorí:
„Povê, dober Bence, mojoj rodjenici; v-placs sze je szkrio moj szun zdâ nébe licí, e´n csasz me ned´ vidla, ni csűla od méne, pokopan de moj glász, kak mrtveca zémle.
A’ záto nemerjém, li vu táksoj dôbi, kak gda je globoko szkriti cslovek v-grobi, i csi je na gvűsen híp pá sztano zs-nyega, doszta csüda sze dá csüti od zsívoga.
I od mé’ de csűla, da, gda glász k-nyê príde, esce i cecátje dête sztráh obíde; te zletí materé dűsa od radoszti, li szrdce ji naj nepôcsi vu nágloszti.“
To je szposzlao Miklos. Teda veren szluga prázen kulacs v- turbo potiszne zdâ nyega, pa szi lepô zbríse szvoj bicsak lescsécsi, capo szlaninszko szi vkűpezagrnécsi.
Potom szi pa turbo na ´dno plecse vrzse, szlobôd vzeme, i neműdi sze tam duzse; sô bi, pa nebi sô ; nazâgledécs zdehne, naszlêdnye med trsztjem nepohodnim lehne„
20
V. SZPÊV.
Szpát  je slo zse tam prêk trsztne drnye szûnce, présztrivse erdécsi pláscs na nébe lice, nôcs je pa môcs vzéla, hitro naprêvdrla, i nébo, zemlô je z-podvezom pokríla.
I vö ga obíjla z-mrtvecsnimi cvekmi, z-lêpi lescsécsi zvêzd vnôgimi jezérmi, med nyé lêpi mêszec za voja pozvála, i nyemi na glavô z-szrebra vênec djála.
Miklos je pa na tak neznano pôt sztôpo i globse, globse sze vu trsztni lôg vtôpo; ali kak da bi ga z-vôzom sto privézao, od materé sze je vtrgnoti nemogao,
Nazâgléda, nazâ; hêj. ka valá nyemi? niti bozse sztvári nevidi zdâ nindri, i dönk nazâgléda, pa sze nazâvrné, ino szlobôd jemát híti od materé.
I kak nazâidôcs, z-csaszoma mandiga, na ´dnom meszti sze prepádne pod nyim draga, vucse gnêzdo je tam rávno bilô pod nyim, vu sterom dvá scsénca cvílita z-prevednim,
Miklosi je mílo, kâ nyidva poklácsi, i gládi tiva dvá bôhara, tolécsi, kak ovcsárszki pojbár, gda nadájati dá, scséncsece bundasov gláditi segô má.
21
Nebi ji na szvoj kvár gláditi trbélo, ár je trsztje za nyim preci zasümélo, blízsa sze nyí mati, ino trôbi, da vsze . . . vrzse sze na pojba huj! i mecseta sze.
Na zádnye nogé sze oprávi vucsíca, ino mêri skramble vu Toldia líca, z-krvávimi zobmí prôti nyemi lôszka, i vu mrácsnoj nôcsi iszkre püsztsa z-gôbca.
Toldi sze pa bisztro obrácsa sze i tá, ino gôszte vdárce peszníc ji zsrêti dá, vlêva sze krv na nôsz, gôbec divjácsini, bücsajo sze velke ocsí od bolezni.
Jezik jí zse mészta nebi meo vu gôbci, tak ga vküpzoszéka, szkrvávi z-kanzobci, kak tecséjo bêsznim pszom krvâve szline: niscse je nêvido hűse divjácsine.
Miklos sze naszlêdnye borenya navoli, ino tak zdâ zse i vu nôg pomôcs zvoli. i liki gdare bík z-rogmí déla csüdo, kumesz lücsí z-brszom vucsíco, kak grüdo.
Dalecs vkraj vu trsztje szpádne divjácsina, i nyega velki tél de pod nyôv sztrtina, ino kak z-velikim vdárcom na tla szpádne, grozno nyekne ona, gda na zemlô dünkne.
A’, nini! kak da bi sze vrág szpravo vu nyô, ednôk sze kobacne, szkocsi pá na nogô, grozno sztrôbi z-britkov besznôcsov, csemérom, i na nôvi boj sze priprávla z-vihérom.
Skramble zdâ Miklosi vu plécsa potíszne, kôlena z-zadnyimi tacami vküpsztiszne, gôbec prôti glávi na dvá pednyá odpré; fundaj jo bôg! — fundaj vsze etakse csrvé !
22
Pa je tô vsze malo: escse vecs hűsega; sztrôbi odzaja vúk i vderé nad nyega.
Ka más csiniti zdâ Miklos? — Obládas je? jaj! csi bi sztô dűs meo, pogűbila bi te,
Ej ka bi! vêm je tô nyemi prirodjeno, z-pogübelov raszté v-nyem szrdce ocelno ; nê, neceknite sze! vö sze vtrgne on zs-nyé, nigdár nedo jeli nyegvi pecsény vucké.
Ar geto vucsíca zs-nyim na boj vküpszpádne, Toldi za gutane nyô krépko popádne, skrambli ji z-plécs pojba preci popüsztijo, ino vsze nyé zsile cêlo môcs zgűbíjo.
Vö sze obrnéjo nyé ocsí krváve, kak velko csrtalo viszí jezik z-gláve, v-nyê je obtrdnola, nê, zs-nyé vuisla pára, odprêta laloka, odprêta osztála.
Teda jo popádne Toldi, ománe zs-nyôv, vdári jo k-vukê z-neprimêrnov mocsjôv, gori sze sztepé on, pá ga dolivdári v nevóli on grizé trűp szvojemi pári.
I zagvüsno bi sze páli gorisztepao,
Da ga Miklos nebi v-tom prehítiti znao; ali on nyega zdâ tak zmuzsdzsi z-vucsícov, da nigdar vecs nede glédao szvoji sztrícov.
Toldi od divjácsin etak oszlobodjen, pocsiné szi malo na ´den grmics szlonyen, ni v-scsénci vukôv je nê bilô vecs szape, pod nyega nogami szo zse blêde cape.
Malo dale lezsí mati z-szvojim párom, csíszto szvêti mêszec tá z-szvojim kolbárom, i zmrznyeno gléda zdâ kumesz bereka, kak z-zláte tepsie na líce trávnika.
23
Miklos je pa v-míszlaj doszta premetávao, nê ravno tô, kâ bi sze za vuké sztárao, nego szi je miszlo od vuká szvojega, kí ga pozsrêti scsé, od brata divjega.
A’ zakâ ga scsé brat parôvno pozsrêti zakâ nê brat bidti, li kak hóher sztrêti? ár gda je bio Miklos nyemi na kvár, skodo ? zakâ nyemi je ov vszigdár na szmrt hodo ?
Ár csi szi od vukôv scsé on példo vzéti, i tam nyegov brat te hűsi more bidti: brani gnezdô szvoje divjácsina v-szíli, kí nyé nerazdrázsdzsi, toga neobsáli.
Ali csi jo gdate prázen trobűh zsené, neide nad csloveka, csi szi glád prezsené, i teda na csrêde zsivíne ráj bíje, kak pa nad lasztiven porod krvi szvoje.
Ali, jaj, nyegov brat — ali, jaj, nyegov brat, sto zna zakâ bi ga pogűbo on tak rad ? zakâ zs-nyega krvjôv scsé szvoj zséj vtisati? ali z-öröcsíne nyega vöpregnati?
Ka pa csi on nyemi, liki prvle vukom, vö má dati za vsza eta pravice Ion? ali lehko v-nyemi pára krépse sztojí i záto sze Gyüri pravice nebojí . . .?
Sztani, Toldi, sztani? lüdomorsztvo kűhas, jaj ti, csi csemérom krven áldov zbéras! znás, lűdomorszka krv brata nikak neszpí, nê! — ona vu nébo za kastigo kricsí.
Znas, kâ csi bi hotécs vmôro brata tvojga, vmôro bi zs-nyim navkűp zsitek zsitka szvojga. Neboj sze, zsivé bôg, ki v-nikom neblôdi, zaniháj na nyega, on vsza prav razszôdi.
24
Zdâ, kak gdare komi, kâ na pamet príde, hítro sztáne, ino k-divjácsinam ide, gori szi je vrzse na plécsa i lepô na pogübelno pôt szvojo ide domô.
Z-ognyom, plámnom idôcs, po cêlom beréki, sűrko, dúgo cészto szklácsi na kolníki, z-plécs nyemi pa do pét cavoníta vuká, do hizse materé sze nezglédne nazá.
25
VI. SZPÊV.
Na törem Nagyfale mêszec lepô krêszi, Toldiova hizsa sze belí zvön vészi, za hizsov sze ograd szadoven zelení, steri sze za niksi dolnyi lôg nezmení.
Vu ograd pelajo edna dvérca hizse, k-etim Toldiice sztan szpádne nájblizse, rozmarína grm je v-nyé placsnom obloki, i na toga pojbár nasztrêga zdâ notri.
Medtem szvojva vuká pá na plécsa zdigne, ino sze na drűgo sztran palacse ogne : vszáka zsivôcsa sztvár szpí, znôtra, zvöna, tam, v-ednoj kolárnici takáj vszáki pesz szam.
Odprête szo dveri; vídi Gyürgya sztelo, mêszec jo je pokrio z-briszácsov na bêlo, vönê pa pod hizse sztréhov i zasztrzsom sztrazsárje frcsejo, zbiti z-vínom i sznom.
Vsze szpí. Miklos sze tak zdâ dugo neműdí, vuké szvoje na prag palacse poszadí, potom pa vsze dárde hitro vküppoberé, stere szo kre sztêne posztávlene bilé.
I zs-nyimi sztrazsárov gvant pribije k-zemli, da gorinesztáneo, csi bi hitro steli, teda v-hizso ide. Jaj! zdâ Toldi Gyürgya, csi ga je zse nêvzéo, vzéti more ürgya.
26
Tam nasztrêga Miklos pri Gyürgya zakrivi, kak sze vlácsi szapa zs-nyega vö i notri; e´n sztisz za gutane — i csi bi sztô dűs meo, nebi vecs frkao on, steo bi ali nesteo.
Ali Miklos velí: „lehko bi te vmôro, ár szi vrêden, da bi steo, csiniti nôro, ali zdâ ti nescsem na pogübel bidti, li tô, ka szem tü bio, scsém poszvedocsiti".
Z-tém szvojiva vuká na nárocsa vzeme, i na eden sztári stampet dolidene, ino etak ercsé: „tente, tente lepô, ár êno vájni brat szpí — premiszlita tô“.
Odtéc je pa prêksô vu prisztrano hizsicsko, gde je szedécs naisao mater, v-placs zavíto, kak je obê rokê na sztoli vküpzvíla, ino túzsno glavô na nyidvi pűsztila.
Zaman je nasztrêgao nyô eti szládki szen, nê ga je pűsztíla k-nyê szrdca bolezen, i naszlêdnye jo je li z-jálnosztjov vkano, na pôszodo vzévsi tréslike dolamo.
Vu zátanik sze ji je odzaja zvrtao, od pét do temena gori, doli drkao, i cêlo vküpzmantrao, potom pa opojo, li tak jo naszlêdnye vûszpao i szpokojo.
Ni etak netrpí dugo nyé pocsinek, zdranfao jo je zs-nyega zdâ Miklos, nyé szinek, gori je szkrícsala na nyega szkriven hôd, ali on je etak zácsao szvojo szlobôd:
„Drága mama moja, nikâ sze nebojte, nê szem na pogübel hizse tű, nedvojte, csi taki po nocsi hodim, kak szküsnyáva, — vudné bi me bujli — pôt moja je práva.
27
Niti sze nebojí mati, tô szlűsavsa, i obiné sziná, k-szebi ga sztisznovsa, ni igle mészta je na nyem nê nihála, kâ ga z-szvojmi küsmi nebi oblejála.
„Jaj, tak te pá vídim! ah! nê szem míszlila, szkoro szem zdvojíla, szkoro szmrt szkűszila; — ali, bôg moj, zakâ gucsím tak naglász zdâ, tvoj goszpon brat v-ênoj hizsi szpí odzajaj!“
Telko právi mati, vecs nebi gúcsala, csi bi sze na szkrivnoj pűsztsi nahájala, i tam bi nyega li kűsűvala z-szrdca, kak dzsűnzsdzs ráne rosze kűsűje trák szunca.
Csűti Miklos, kak trepecse v-nyega rokaj, vkleknola bi, da je nebi meo v-nárocsaj; pa je i szam on tak zburkani vu dühi, da ni odgovora nezmore, kak tühi.
Zadrzsávati sze je steo, ali zaman, liki dabi z-iglôv bio vu vűha szmican, ali nyemi pod nôsz rénojco ribali, tak ga prázsi bodláj v-cêlom nyega têli.
Z-britkimi szkuzami nyemi mati nyegva túzsna líca nyegva peré i polêva, i kak, gda z-dvê bregôv járci vkűpbezsíjo, tak i nyidva szkuzé vedno vkűpcűríjo.
Naszlêdnye pa Miklos dönk obtrdi szrdcé, i obráz szvoj szkrije materi vu vlaszé, vküpe sze je pôbrao, i prizdigno sze je, ino tak zadávo jocsi szkuze szvoje.
Teda sze k-materi obrné, govorécs :
„dájte mir zobsztomszkim küsom, mati, hotécs li na megnenya szo dáne vöre meni, na szlobôd szem prisao vu krátkom vrêmeni.
28
Nê! nemam vüpanya duzse tü osztáti, brat je zrok, kamkoli ga scsé moj bôg djáti; nyegov vmorec bi jasz ednôk zlehka pôsztao . . . nebom nigdár! — vecs od toga gucsao.
Ali telko právim: neplacste sze, mama, vô trbê zse vrzsti vsze bojazen náma: neidem záto, da vecs szé nazájneprídem, vörjem, kâ vu bôgi bránitela nájdem.
Velko môcs obcsűtim v-oböma ramoma, nebom je zaprávlao v-skegnyi, mlíni, mama, doszta csűjem od vitéztva mojga ocsé, i jasz, jasz bi blato mojga roda imé ?
V-Büdino gori mam idti za vojníka, pokázati mam tam mojmi králi níka táksega, ka nede na szramoto brati, nego nevoscsénoszt ga má pocérati.
Proszim vász tak lepô, drága moja mama, neceknite sze vecs, neplácste za szína; kí je escse nê mr’o, zakâ ga plakati, vêm ni mrtvec néma li mrtvec osztati . . .?“
Vecs bi escse zselo materi praviti, da v-dvôri pszi nebi zácsali trôbiti, ali szlűsavsi nyé, brs sze je szpômeno, kâ je edno jâko neszpametno vcsíno.
Psze je nikâ drügo zdâ nê razdrázsdzsilo, nego, kâ je vuká privlêkao vu hizso; oni vszo drzsíno brs ze-szna zbíjejo; zato li nakrátci sâzkoncsa szvoje delo:
„Nemorem sze dúzse jasz eti műditi, vász pa, mama, bôg moj má blagoszloviti blagoszlovi vász on tak vu etom zsítki, zselêm z-szrdca, kak tam v-nebeszkom prebítki. ˝
29
„Alelűj te! alelűj te!“ mati dotéc právi, sto? i koga aldűj, tô li miszli v-glávi; znála je, kâ on bôg, kí szrdca szkrovnoszti brodi, nyé zselênye dopuni z-miloszti.
Tak gda bi sze otrok od nyé szrdca vtrgno, nega, ki bi zrêcsti znao nyé mantro grozno, vêmda je nyidva dűh bio on lanc med nyima, kí sze je nê zbontao, a’sztrgao med dvöma.
Pszi szo medtem vedno cvílili, cmünckali, i z-groznim túlenyem po dveraj skrábali: gori szo sze sztepli i hlápci med kricsom, i ze-szna zdranfali Gyűrgya z-lármov, trűpom.
„Sto? ka je hodilo eti ?“ obégajo, gda tiva dvá vuká v-poszteli várajo.
„Miklosa csin je tô, nê drűgoga delo!
za nyim, za nyim pojbje!" je Toldi György velo.
I kak gda sze szrsnyôv gnezdô gorizdrázsdzsi, tak sze vsze vu cêloj hízsi hitro zrási : tíszka, szünyáva sze lüdsztvo po trnáci, drese szemta peski, na bisztri jahanci.
Gdéta ? kama bezsí ? tô nezná zdâ niscse, i kak brez’ pameti ga kak nôri isese; naszlêdnye je Gyüri grozno vsze zopsztüje, ê gezdi, i vesz roj ga naszledüje.
Jeli csüje mati zdâ eto hrabuko, túlenye, vlovcov krícs, i szledárov nyavko ? csűje, kak trôbijo: pred nyega, pred nyega! i zná, kâ Miklosa goni roj prêdnyega.
Nê! nika necsűje. Gda je nyé szin lehno, cvêt nyé szlêdnye môcsi je celô povehno, vu szvojo posztelo liki mrtva szpádne, omedlê, i bog zná, gda zs-nyé páli sztáne.
30
VII. SZPÊV.
Ki pod szívov nébov néma vecs nikoga, nebojsze, nyegov sors sze ravna od bôga; vêm je i Miklosa sors on csüdno ravnao, geto je zdâ mészec v-temni mrák oblêkao.
Kmica je posztála, niscse je nêvido, dűdnyala je néba, i grum treszkao hűdo, bics bozsi ednoga hajdúka tak vdaro, da je li nê nyekno, gda ga je poparo.
Ne je vzéo za sálo Toldi György to‘ delo, kâ nyemi je zvírje kumesz gláve vrelo, raztepane psze je vküpe dao ztúliti. raztorjeno lüdsztvo k-szebi zcsrêditi.
Blűzi je zse bíla zorja, gda sze je on pá domô prikláto z-mokrim, trűdnim lűdsztvom, i nájbole ga je edno csemerílo, kâ je szvojga cíla nikak nê oszílo.
Miklos je pa dalecs odísao ono nôcs, z-dezsdzsom, vetrom, bliszkom szrdcsno zôcsi idôcs' i gdare je zorja kmicsno nôcs pregnála,
Miklos sze na ednoj püsztíni zse vála.
Sto je potüvao zsnyim po tühoj püsztíni? bozse szunce kumesz nyega na viszíni: doislo ga, povrglo, szamoga nihálo, v-mokroj, túzsnoj nôcsi nikâ nê valálo.
31
Trikrát ga povrzse, strti dén opôdné vára vu príkáznoj vodi velke goré: csüdiva sze Miklos, ár je ká táksega nigdár vecs nêvido — príkazni i brêga.
Híto je on, híto, csi je gli obtrűdo, navecsar je pa zse büdinszki grád vido; i escse je szunca nêzaislo za goré, gda je zse tá prisao na rákosko polé,
Rákosa polé je mehás z-Pest várasom, v-Pesti je prisao vküp nas pôtnik z-vécsarom, szrécsala szta sze pa pri ednom brűtivi, na sterom brűtivi je viden grob nôvi.
A’ ka za nôvi grob je na brűtivi tom, za tô píta Miklos, nepíta pred cajtom:
Bôg, Bôg ! v-dúgo plácsno szüknyo oblecsena, klecsí nyegva mati pri dvöma krízsoma.
Pa nê nyegva mati, li k-nyê priszpodobna; kamen bi zmecsíla nyé szkuza tak grozna, ka pa Miklos nyé zdâ nebi pomilüvao, komi je tak méko szrdce bôg darűvao ?
I pomilűje jo, pa k-nyê blizse sűta, ino: zakâ jôcse ? nyô ômurno píta. i túzsna vdovica (ár je zdâ tô bíla) je britko jôkajôcs etak govorila:
„Jaj, szinek! nepítaj za placs mojga szrdcá ! dnesz szem pokopala dvá vrliva sziná : v-Dünaj zátoni je vmôro nyidva e’n cseh ; nementüj nyemi bôg nigdár pekla dűse.“
Vecs nemre praviti, pa i tô trgajôcs, ár ji szrdce caga, jezik vtají pomôcs: pokleknovsa na grob sze vu szkuze vtoni, gecsí, i na tiva dvá krízsa sze szloni.
32
Tô dugo tak trpí. Miklos je pa csakao. dokecs bi britki jocs szirôte pomenkao; i pomenkao je on, kamcsi sze tô tak zdi, nejôcse tak britko, malo sze szpokoji.
Té ji etak ercsé : „csűjem, liki csűjem, vas prigod, ali nerazmim ga, vadlűjem ; dvá otroka szo vam vmôrili: sto ? zakâ ? nega, kí bi proszo krv za krv? tô nikâ?“
Gori sze pozdigne, té recsí szlűsavsa, i nemilosztivno bolezen vtisavsa, szűhi i medloven je vesz nyé obráz bio, li nyé csmi pogléd sze je na nyem blíszcsio.
„Krv za krv, právis ti? oh jaj, tô sto bi steo, sto bi moje mantro pomilűvati szmeo ? pűszto mi je szrdce, kak v-jeszén sztrnyiscse, z-koga sze vlát z-szrpom gda doli poiscse."
Toldi ji pa velí: „nejôcste sze, goszpá! nesztáneta vecs gori vasiva sziná: ali bôg naj nigdár vecs nebode moj bôg, csi on grdi cseh neszpádne od moji rôk.
Li edno vász proszim (i bôgme nê zaman) povête mi toga dugovány vesz sztan, mam i jasz vdovico mater, mam tam doma, záto mi vdovice dűh milűvati zná.“
Na tô sze je ona ták obátrivíla, da nyemi je szrdcsno etak govoríla :
„vu Dünaj zátoni sze rôsta eden cseh, gízdav, kâ je nigdár nê zakockao szrecse;
Hváli sze zvíseno, lűcsa i mecse sze, národ vôgrov bláti ino pod spot mecse: doszta vitézov je slo vö na zsítek, szmrt, vszáki je od nyega na neszrecso vküpsztrt.
3
33
Vcsera szta sztôpila vö mojva otroka;
nê je bilô dalecs taksiva vojníka,
ni tak dobre decé na sürokom szvêti;
zdâ szta v-ednom grobi, — szun nyima neszvêti!
V-dvojnoszt.je szpadno szvêt, i nê sze vecs naisao, kí bi z-etim dívjim csehom na bítje sao; pa de sze vütro pá tam v-zátoni sztepao, i z-rúzsnim jezikom bozse imé vtepao.“
Zarazmivsi Miklos cêlo dugoványe, nê je vecs poszlűsao zsenszke naprêdánye, nego szlobôd vzévsi je vu Pest város sao, i vu hôdi velke cíle premetávao.
Z-vilice v-vilico je velki veter gnao, kak dabi rávno on tam pôt nájbole znao, pa sze je li kláto gde naprê, gde nazáj, v-nárocsaj krűh majôcs, hízso pa na plécsaj.
/
34
VIII. SZPÊV.
Toldi Gyüri je pa zse môdro vözmiszlo,
(naj ravno vöpovêm nyegovo szlêdnye zlo) vö je zmiszlo, velim, vesz cíl szvoj prekléti, kak má örocsíno brata podzajéti.
Prvle tak, kak Miklos, je on v-Büdini bio, da bi Lajos krála na szvoj haszek povcsio, i pred nyega je sô, kak je z-konya obszeo, i nebózse brata je etak v-mrezse pleo:
„Britko je, zmozsen král! dnesz moje pozvánje, kâ naprêdati mam edno dugoványe. britko je, ár szkoro na vodô de mi krv, geto kak brat brati mam bidti szmrten csrv.“
Tü je sztano, i kak da bi v-tugi kucao, ocsí szi je z-rôbcom méno ino briszao, tak da szo nyemi vsze krváve grátale, ali szkuzé szo sze dönok nê szkázale.
Král nyemi pa na tô hítro odgovorí:
„Nê szem vecs nigdár csüo, kâ bi brata meo tí, zakâ szi ga v-dvor moj nigdar nêpripelao, ne notriprikázao, ni szpoznati nê dao?“
On pa odgovorí: „milosztiven král moj! tô meni toti na spot ino tugo boj; de — (i globoko je zdehno on na té de) nevrêden bi bio on králeszke milosese.
3*
35
Miklos je v-deszéto leto sztôpo rávno, gda szo náma ocsa mrli nê tak dávno, kak szirotícsa szem ga jasz pod perôt vzéo, i zs-nyega vojnika gorizhrániti steo:
Ali klantos´ bedák, na dobro nezvolen ; je pri dômi veszno, kak páver nevolen ; pa bi grozno velka môcs v-dévaji bíla, vsze zaman! otvárja, na dobro necíla."
Ercsé dober král: „ej, bogme, je velki kvár, kâ szi tí od nyega dönok múcsao vszigdár, právis, ka sze vu nyem velka môcs nahája, csüdo, kâ ga k-rozsjê vola neobhája.
Ali ka tá ide, celô ne odíde, csíni, da kêm hitrê k-meni goripríde, navcsí sze, vido bos, eti v-sôli mojoj, csí pa nê, dober de, kak prôszti vojník moj.“
„Zahválim, zmozsen král, zahvalím ponizno, za tak dobro miszel k-brati szkazsüvano; ali, jaj, vsze keszno! — totá, totá je on, ár sze je oszkrúno hotécs z-lűdomorsztvom.
Ah ! kâ na tô tôzsbo mam odprêti vűszta,. li zdâ mi je bujo nájjaksega hlápca", velí, i gecsécs sze na ednoga szvétca tápüsztí; králi pa szrd oblézse líca.
Zakâ pa oblézse csamúr králi líca, to nepovê Gyürgyi, i té ga nepíta; dúgo szta múcsala, potom pregovorí zmozsen král i Gyürgyi ômurno tak velí:
„Lí pripelaj pojba, kak nájhitrê gori, eden krépek cseh sze bíje vú zátoni, doszta lêpi, vrli vitézov je meni szpadnolo od nyega rôk v-etom vrêmeni.
36
Naj príde zse brat tvoj, i rozsjé popádne,
ali ga obláda, ali i on szpádne;
csi obláda, dobro, vrêden je miloscse,
csi pa nê, naide Ion zla szvojga, gde nescse“.
Tak velí král; ali Miklosa vrli brat britko zdehne v-szrdci, on je tomi nê rad, i velí: „jaj! nyemi je vsze tô zse keszno, odbêzsao, szkítar je, lehko je i veszno.
Kama je, kama je nê? lehno je od dômi, ni szlobôd je ne vzéo od nikoga v-hrámi; glásza nyemi nega, gde sze klátiti má? zsív, ali mrtev je, tô zse li szam bôg zná.“
Tak sze cekne Gyüri v-gnűsznoj szkazlívoszti, hej, pa vesz otvárja v-zle rúzsne jálnoszti, liki sze tô ocsiveszno poszvedocsi i prevíditi dá z-eti nyegvi rêcsi:
„Totá je on pôleg szvêta i pravice, moj bi bio zse nyegov tál do edne szpice, i jasz bi z-právdov szmeo za nyega szégnoti, da bi ga pod szébe miszlo potégnoti.
Ali eden, drűgi bi zlehka tak velo:
Toldi Gyüri je örok brata pozselo, záto ga od dômi ta po szvêti pregnao, i nyegov grünt z-szílov szam pod szébe szkopao.
Pa me vari szam bôg od vsze tákse hodbe, od ogrizávanya szvêta ino szôdbe; i jeli nebi brat zlehka na méne vdr´o, i za vnesen örok me nemílo vkűpsztr’o?
Tô jasz nikak nescsem, ni je nê pravicsno, nego mojmi králi dam prêk grünt ponízno, koga za nájbole vrêdnoga szpoznajo, kak králevszki senk ga tomi naj zravnajo."
37
Vö sze je zgúcsao on, i sztôkrat nanízo, ali král je nyegvo mestrío prevido, i lepô zavado nyegvo cêlo míszel, kô je v-szrdci kűhao brati na pogűbel.
Králevszki líszt je steo dobiti od nyega, z-têm pregnati brata z-őroka nyegvoga, csi bi gda pri králi vu miloscso prisao, i potepen őrok szvoj pá nazâ íszkao.
Mrzlo sze zaszmejé král na tô, zazsmin’, i tak zgrábi Gyűrgya z-lasztivnimi recsmí: „őrok tvojga brata, dobro, prijéti mam, ino kak nájbole vrêdnomi, tebi dam,
Ali tak, csi vütro cseha vöpreprávis, i nyega glavô na vrih palács posztávis, te ti králevszki liszt senka vö mam dati, i z-mojov viszécsov pecsátjov zgvűsati.“
György de erdecsêsi zda, kak kűhani rak, mracsnêsi v-poglédi ôcsi, kak témni bak, i zrêzani kêpi plésejo kre nyega, nebi povedao zdâ imena szvojega.
Mraz nyemi po cêlom zsívoti tak bezsi, da drgecse, i dönk sze cêli vesz cedí, ni telko krvi je sztráh vu nyem nênihao, kâ bi sze je ednôk e´n komár nacecao.
Naszlêdnye li dönok tezsko pregovori, i na recsí kralá etak odgovori :
„právim : nê mi trbê őrocsina brata, odpovedao szem jo, netezsi mi szrdca“.
Tak velí, i gda bi szlobôd vzéo od krála, domô idôcs, sztrasno sze vu dűhi kála, kecsko szkűbe, v-cselo sze z-pesznicov bíje, „zvézati ga trbê — stímao — odnôro je!“
38
IX. SZPÊV.
Po vilicaj Pesta mêszec lepô szvêti, doszta rôrov sze belí v-nyega poszvêti; ôcsrne sztrêhe sze razpűsztsajo nizse, pokrívavse szkoro cêle sztané hizse.
Tak bi stímao cslovek: na pôdi sztojíjo, záto szi vísise sztené hízs rédijo ; doszta vise szo zdâ sztené hizs zídane, teda szo pa sztrêhe podvakrát cimprane.
Po vnôgom klátenyi Miklos obtrűdivsi, széde szi na edno sztolíco pri cészti; séta sze goszpoda — zsenszke, dekle. mozski, tak da sze jí Miklos glédati navoli.
Dolipűszti glavô vu velikoj tugi, ár niti zsukavca nema v-práznoj turbi, pa je od strtoga dnéva li gobe jo, stere szi je hodécs kre pôti oszvojo.
Nevêdocs hrabuka, krics i jocs nasztáne, ogen je? povôden? obszeden grád szpádne? nega ognya, vodé, ni protívnik neide, nácsisa pogübel eti naprêpríde:
E'n divji bík bezsí po tesznoj vilici, hrbet obrnovsi meszári, mesznici, trôbi ino beszné, pridűhavavsi krv, stera sze nyemi z-vűh vleva po trűpi prsz.
39
Meszárszki deticske na kraje bezsíjo, ki po ednom vôzsi vu rokáj drzsíjo, i dokecs szo szamí nê vu bátrivnoszti, tecsasz neszmêjo ni pszôv za nyim hústiti.
Bilo je sészt krépki vlovárov v-mesznici, vsze szo je za bikom pohústili hlápci, eti sze pa za nyim kak sztrêla szünejo, i nyemi na vűha i gôbec vrzsejo.
Kak nyemi je eden zs-nyi vüho szkrváro, i on med boleznov lasztivno krv vár´o, grozno je sztrôbo, i nyé z-vűh dolisztepao, ino vsze po ednom razbêszo, raztepao.
Kapali szo zdâ pszi od nyega lűcsani, tak da szo nyeknoli, k-sztênam hízs plűszkani, csi szo falácsek vűh escse v-gôbci meli, kak szo ga v-csemerê sztepali i grizli!
„Zgrabi ga! zgrabi ga!“ kricsijo deticske, ali bêszna sztvár sze obrácsa na klűcske, i csi sze je steri pesz knyemi priblízsao, tomi je kak fticsi v-zráki lêtati dao.
Ednoga je na dvor prêk brvénec lűcso, drűgomi pa bleke preszmekno, vöpüszto, meszárje pa — ka szo oni drűgo mogli? hûstili szo psze; zaman ! vszi szo crknoli.
Bik je pa privszemtom, kak vdérjajôcsi szláp, nê glédao vecs niti ravnice, niti gráb, na toga je vdr’o, ki je pred nyega prisao, bezsí sztvár i cslovek, da bi szmrti vuisao.
Cvíli zsenszki szpôl i sze cekne i caga mozski pa kricsíjo: pred nyega ! pred nyega! ali nega, kí bi pred nyim sztánoti szmeo, ráj bi sze v-szvederno lűknyico szkriti steo.
40
Ne je bezsao Toldi, nego sztano lepô, i bikê na szrêdo ceszté szam prôtisô.
„Ka zacsinyas, decsko ? Vemda szi odnoro? kak bi sze tí z-etak bêsznov sztvarjôv boro ?“
Vídi, ja, on biká prôti nyemi trêti,
„li brécste szi! “ míszli lepô vu pámeti, i tak mímo pűszti kre vűh vecs krics lűdi, ár zse z-bíkom more zacséti boj hűdi.
Kak je bík Toldia pred szebom zagledno, neszmerno je trôbo, i práh lűcsao vedno, lűcsao je i zemlô z-rogmí, kak na gyűmni, lűcsao sztéri ali pléve z-rászojami.
Zednim je i bêszno nad pojeba bêzsao, i rogé na pejo prôti nyemi drzsao „totá je! veszno je! jaj, jaj!“ vszi kricsíjo, kí pred hízs oblokmi vögledécs sztojíjo,
Ka bi veszno! z-nogôv je pred szébe brszno, i z-neszmernim glászom goriszkricsao grozno, z-sterim je govedo hitro nazájvrno, i v-megnenyi za rogé propadno trdno.
Za nyé drzsécs i ga vu mesznico vlecsé, i meszáre zednim k-szebi vözezové, kí szo i na nyegov' glász preci vöprisli, ino z-szebom vôzsa i szpône prineszli,
Privézali szo ga za eden tram velki, i rogé k-prêdnyim kolénam zepnoli, lűdsztvo je razislo, meszárszki deticske pa szpát v-sztele edne málicske hízsicske.
Miklos szi pa doliszêvsi pri mesznici, tam zeberé sztális v-one nôcsi kmici, za blazino nyemi sztrűg dá kolárnica, meszto odêvke pa nűca trák mêszeca.
41
Ali meszárje szo tô nê dopüsztili, kâ bi szi v-mesznici pocsíno vu szili, dober falat géter szo nyemi vövrgli, i z-têm szo szirmáka dale odposzlali.
„Tô, tô je tak nájem za szto i sztô zsítek, kâ zdrzsíteli vövrzsejo e’n zsétek?“ míszli on, i gétra tam na tel povrzse, príde e’n lacsen pesz, tomi je távrzse.
Potom dale ide. Csesztô sôsnya nikák:
„té, té je popadno fak za rogé biká“ ;
tű i tam je vido escse e’n i drűgi
obráz, kak sze je szkrio pred nyim v-gnűsznoj brigi
Csűo, kak szo obloke pred nyim zapérali, ino kak szo z-klűcsom na vráta skrípali, na stero je mrzla tihota posztála ;
„gde de pa, velí, zdâ moja nocsna sztela?“
Ka vsze je nê prislo nyemi zdâ na pamet, pred nyim sze materé obráz vrtí odnet, gda je od nyí z-britkim szrdcom szlobôd jemao, ino nyô med kűsom osztaviti mogao.
Potom, gda bi on kêp materé na sztrán djao, je z-miszlov pri onoj vdovici pá pôsztao, stera je pri krízsi jôkajôcs cagala, i za vmorjeniva sziná sze plakala.
Szpomené sze szvoje oblűbe i zdehne :
„ah, moje vűpanye, zs-nyim sze biti, lehne! moje rozsjé — prszka i zászloba gde je ? sto zná, jeli de cseh sô z-menom na bitje?
Nede bogme ete vitéz za mé pitao, ospota me i prêk plecsa de me glédao, ali me pa niti k-nyemi nepüsztijo,
„Vkrâ, cotics!“ etak vszi na mené szkricsijo.“
42
Jako razdreszeli Miklosa tá sztáva, li z-csaszoma ide, i britko zdüháva, csesztô sztáne, pogléd szvoj k-zemli prikapcsi, kak da bi kâ iszkao v-szvojem britkom placsi.
Ednôk razveszéljen, pogléd szvoj prizdigne, i kak da bi bezsao, náglo idti zacsne; ár je zdâ zrâven na on iszti brűtiv sao. gde je predtemtoga mater v-placsi naisao.
Zlehka sze vgoniti dá, ka je eti steo, vszáki ti vmorjeni je szvoje rozsjé meo,
„vu nyé sze oblecsém“, velí radűvajôcs, jaj! i eto radoszt razbíje tuge nôcs.
Celi brűtiv gori i doli obhodi, nenájde ni edne dűse zgora, szpodi; gde má zse sztáliscse vdovice iszkati ? doszta jezér lűdi sztojí v-Budapesti.
Vídi, ka je zaman vsze hotênye nyegvo, zaman je oblűbo tak velko oblübo, nicsesztna zmêna je nyegova príszega, szprevêdno dête sors, za nôsz vodi nyega.
I da sztálísa nedobí med zsívimi,
doli szi pocsiné eti med mrtvimi,
rosznati szo bilí grobi na cintori,
po steri zdâ mlâcsna nôcs dzsűndzse szkúz tori.
Zglédne sze na nébo, na orszácsko ceszto, britko nyemi szpádne tô vandravsztva meszto, i kak ftícsek, steri yu tühíno letí, tak nyegovo szrdce vsze vűpanye zgűbí.
43
X. SZPÊV.
Csalárno vűpanye, gda ga je znorilo, je pri tom neszrecsnom vszo vero zgűbilo; szen nyemi tak posle na ocsí, szladki szen, ino z-têm otávla nyegovo bolezen.
I Toldi nad csehom v-sznê obládnoszt vzeme, král nyemi pa za bin miloscso pridene ; drági dzsűndzsav mecs sze bliscsí, v-nyega rôki, dragse radoszti dzsűndzs vu materé ôki.
Konya hôd sze csűje, i szen je tá lehno,
Toldi sze vu szvetloj nôcsi kumesz zgledno; dalecs bi vido zdâ, a’ nê je trbelo, kre cintora je e´n konyenik tágezdo.
Sto je bio tô ? nê je lasznim ocsam vervao, gda je v-nyem sztároga Benceta zdâ szpoznao: „Hê! sto szi? kama bos? nê szi tí moj Bence? Bôg! nê je mogôcse! kak mi gorí szrdce!“
I praviti bi te posteni szluga szmeo, kâ bi on ne Bence, nego té i té bio, gda ga je zdâ Miklos z-konya dolisztepao, i z-líc nyemi vszáki, vszáki prásec zcecao.
A’ Bence je nika vecs nê razmo z-toga, nego, kâ je niksi dűh szkocso vö z-groba dugo nyemi Miklos razkládajôcs gucsí, dokecs zapopádne prav, ka sze zs-nyim godí.
44
Gda pa zapopádne zse vsze vu pámeti, tak da ga nigdár vecs nezábi do szmrti, nemre ga zábiti nikak, bôg ga je dao, kak sze je od velke radoszti zdâ zbojao;
Nê je vervao ocsam celô, li z-polojne; i zoslátao nyemi je vsze i vsze csonte; i tak sze szpüsztíjo nyemi szkuzé z-ôcsi, kak ploha z-obláka vu vihérnoj nôcsi.
Radoszt ino tôzsba dugo, dugo trpí,
Miklos pripovê vsze, ka sze gda zs-nyim godí,
 razmi sze, kâ tekôcs ne pripovedáva, po nisteroj rêcsi za mater szpitáva.
Kak sze májo mati? nê szo mi betézsni? i za mé, zgübleno dête nê vecs túzsni? ka csiní ov? jeli sze escse zdâ gosztí? jaj! znam, kâ z-nebôzse mamov hűdo csiní.
Ali Bence lepô tak míré pojbára, naj sze zse za mater nika vecs nesztára, nemantrá jo Gyüri vecs, drűgi dén preci je odisao od nyé, na radoszt nyé szrdci.
„Li tebé bi rada víditi zselêla, i csi bi te gorinaidti szrecso mêla, goriíszkat bi te po cêlom szvêti sla, csi bi pétdeszét míl taki idti mogla.
I mené je k-tebi li za toga zroka zgonila, da bi ti dvoro, drága moka! da bi te, kak verno drzsíncse oprávlao, i vszáko pogűbel od tébe odprávlao;
Da sze tí na méne gvűsno szloniti znás, gdegodi hoditi ali sztánoti más Tô je pravo Bence, i zvöntoga kelko, sto bi mogao doliszpiszati tô telko?
45
I tak szta szkoncsala, ka tam máta szpati, záto hiti Bence konyi obrok dati; tak obrok, kak krűh je meo pri szvojem .szedli, rad je noszo tákse bremen on pri szebi.
I poredna turba je víszila z-szedla, do laktá je nyegva rôka v-nyô szêgnola, i vö je potégno nika, erkôcs: „tô mâs, nâ ti, szinek, lêpi bêli krűh ! — jeli znás ?
Tvoja drága mama szo ti ga poszlali, szamí szo ga szpekli, i szami zgrôzsali, i zapovedali szo mi neszmileno, naj ti ga szamomi prêkdam nenacsnyeno.“
Z-têm nyemi ga tá dá, i nozs zs-nyim prevedno, i sztrancsêrao bi ga on bogme poredno, ali nê, kâ bi sze krűh dao trancsêrati, nê ! nozs sze je mogao, csi gli mocsen, sztrêti.
Csűdiva sze sztarec: „ejnye! ka je kamen, tak ga je poszűso v-turbi veter hladen ?“ gléda nozs: kama sze gliha nyega falat, da bi sze vkűpzgrabo, kak bi bio zdâ on rad!
Ali Miklos je nê cekno v-etoj moki, kâ bi od gláda mr’o, gda krűh má vu rôki. na dvôje ga vlomi brezi premislênya, i falat zseléza szpádne na tla zs-nyega.
Gori ga popádne Bence z-tél; ali vis, nê je tô zselézo, li zselézen pikszis, zlehka ga je ôdpro, zâpora je nê meo, notri je pogledno i léknoti sze steo:
Zlati szo bilí v-nyem — nê szamo dvá, trijé, nego od sterimao on na tôm szvêti jê,
(pa je szvojga krűha véksi tál zse pojo) teliko zlátov je nigdár vecs nê brojo.
46
Ka pa Miklos sze je lehko nêradűvao
nad telikim kincsom ? — sto bi ga z-têm pszűvao ?
tak sze je radűvao, da je od radoszti
szkákao, űtrásnyi dén drzsavsi v-pámeti:
Kak szi má on rozsjé, lêpi gvant kűpiti! cseszkomi Mikoli kakda glavô vzéti! kak de tô! kak ovo ? — ali kelko kakov i lêpi dugovány je vido med szenyov !
Gda szta sze zadoszta oba radűvala, cstet zláte szta szi na e’n grob doliszela,
Toldi je z-pikszisa nyé poednom vödao,
Bence nyemi je pa prgisese tá drzsao,
I etak je govorio: „no tí, sztara dlan, tô szi nê vecs vzéla; neszrbís me zaman; ali zakâ gucsím : racsun szfalíti zná, — nê bogme, on rávno sztâ falátov vöda.“
„Szlűsaj zse mojo rêcs, vrli szluga Bencet! ná ! szráni tá eti devétdeszét devét, ednoga z-sztô, pa jasz pri szebi zadrzsim, toga zapíjva, da dobro volo dobím. “
Na tô veren szluga ete nebi sztano, da na szedli kulacs nebi vöposzehno, zvöna je od roszé on moker bio toti, znôtra bi sze vnyega dalô vöszkreszati.
Nê nyima je dalecs idti szilno bilô, nablűzi szta naisla edno zbozsno krcsmô: szmétlava, cotaszta tá pizdara sztára, bi sze na Hortobágy sikala, kak csárda.
Edna zsédna esiga je zêvala pred nyôv, i k-toj je privézao Bence konya z-vűzdov;
Toldi je pa medtêm vu krnici notrisô, i v-nyé nisziki tram szi je vdaro glavô.
47
„Hê! krcsmár! no, gde szi ti? drevéna csonta! szpís, ali szi mr’o, kâ nevuzsgés poszvêta ? ‘ „ka bi szpao (koga je prineszao pá veter ?) ná, poszvêt; pint ali stüco zselês, boter?“
„Tak pint, kak stüco bi mi zaman goridjao, neszi velko kanno puno, csi bi rad znao!“ Csűdiva sze krcsmár na tô rêcs, i hűmga, miszlivsi vu szebi: „zdâ szem dôbo, pívca!"
Bence medtêm turbo notriprineszivsi,
Miklosi zdâ jáko técsno szpádne jeszti, jo je pa i komaj doszpeo pozsérati, trijé nebi mogli teliko cerati.
Gdare bi pa kanno ov goriprineszao, liki k-metanyi sze je Miklos podpaszao, pét pintov pehár je do polojne szprázno,
„jaj, jaj! naskôdi ti!“ kricsi Bence szúzsno.
„Naskôdi, ali nê, ka máram? naj szi bô, tebé sze pa, veli, malo dosztája tô; veszelimi csleki je pamet li szpôna, pokopajva jo dnesz; eto más, li píj, na!“
Z-têm prêkdá poszôdo sztáromi Benceti, trepecse zdâ rôka zse szlabomi decski, niti je on vcsaszi doszta piti nêszmeo, i gdare je gutno, tô je vszigdár precsteo.
Gda sze pri tom prêdnyem sztôli tâ godíjo, odzaja pri káhlaj cimbole zbrníjo: e´n sztári cimbolás je dreveno v-kôti, szpao je, ali gorisztano, gosztá csűvsi.
Toldi je pa kanno z-vínom v-rôke zgrabo, ino zsnyôv na szredtél veszélo vöprascso, pio je ino plészao; hízsa sze vsze trôszi, Bence pa li právi: „pazi, naskôdi ti!“
48
„Skôdi, nenaskôdi, ka tô meni! haj, né!“ — kumesz zdigne kanno, i goripozsené,
„naj sze ti szúzsi kony z-velkov glavôv szvojov, nê szem bio tak dobre vôle sztô lêt z-mojov.
Kanno meni, krcsmár pínt torni sztáromi! zsmetna je tá, rôka pa trepecse nyemi!“
Bôgao ga je krcsmár, i Toldi je z-kanne, te sztári pa z-pínta pio zdâ víno szvoje.
„Hajda, haj! szkoncsajmo zdá placsa trobíno, szneni nam je krcsmár: szpíjmo nyemi víno! píj, sztári cimbalom: po tebi je zlejém“ ;
„bole v-méne, goszpon, kak po meni, zselém".
„Ná z-tvojega ksenki! jeli csűjes, krcsmár! deni, kak da bi pio.“ — Goszpon! Nede nam kvár?“ „Csi li telko znáte,“ velí Miklos, „piti: osztanke naj zemla szpijé, zdâ. etak ni! “
I po vszem szredtéli je víno tázlêjao,
Bence je pa glavô sztepao, i „ênye!“ djao,
Toldi je pa zdrzno plészao li vszeduzse, ino mláto glavô v-prhlávi tram hizse.
V-velkoj dobrovôli je on doszta juvkao, pio je, plészao je, veszélo je szkákao; mertük je drzsao te sztári dober szluga, li po kapli cüri' nyegvo víno z-pinta.
Ednôk vcsaszi mukne, Miklosa nekára, i gláva ga vlecsé k-sztolici krcsmára, bezsí pred nyim pécs, i vsze okôli kre nyé, i on vszo môcs zgűbi, pa sze tá obrné.
Toldi sze zse tüdi navolivsi vszega, püsztí glavô na szto krcsmára szvojega,
(v-gôli mískaj nyegvi szo zsile otekle); tak zaszpi, i tak szpí zmozsen pojeb ete.
4
49
XI. SZPÊV.
Oblêkla je zorja pá erdécsi pláscs szvoj, i razpresztrla ga je po nébi szívoj: a’ tak cácavna je v-bársoni nêbía, kâ v-nevolno csárdo nebi poglédnola.
Glédne v-nyô z-polojne na´den oblok sztrêti, a’ li cimbolosa vidi v-nyê na klôpi, i vönê zaglédne li szlugo sztároga, szkoncsávati delo kre Rigóa konya.
Té okôli gléda po Pesti, Büdini, gléda száma szebé vu sűrkom Dunaji:
Dünaja válovje erdécse posztáne, naszrêdi eden csún plavajôcsi sztáne,
V-csúni je pa Toldi, i nê drűgi, plavao, i z-lopátov vodo dalecs gorizgrôzsao,' szvetle mále kaple szo kapale z-zráka, kak da bi líscs leto z-ténkoga obláka.
Hitro priplava prêk Toldi po Dünaji, i zadrgne csún szvoj na büdinszkom kraji, vösztôpivsi zs-nyega hitro dale ide, da bi kak tam naisao, ka rávno zdâ íscse:
Lêpo zláto rozsjé, za szébe ôpravo, za Rigó konya pa lêpo nôvo szprávo, za konya, steroga je Bence sze prignao, ár je rávno toga domá nájráj nücao.
50
I kűpi, ka zselê: lebko, lêpo, velko, na dolámi nega pűsztoga ni telko, ka nebi obsito bilô z-zlátov zsnyôrov, zászlobo i tolozsbot na szedem vúkov.
K tomi dárdo, mecs, i vszáke dôbi rozsjé, stero v-Büdini nájbôgsi kovács kové: konyszko lêpo, zláto szrebrno ôpravo, z-rêcsjov: vsze potrêbno szi je szvetlo szpravo.
V-csárdo nazájpridôcs sze gorioblecsé, tolozsbot vu rôki i obrácsajôcs neszé, rávno, gda bi sze szun na viszíni szkázao, steri je i na nyem dopádnenye naisao.
Ni Rigó je nêbio, kak vcsera navécsar, z-blatom ino práhom na szívo omázan, nego kak krt csrni, csíszti i lescsécsi, tak da sze je na nyem skalío trák bliszcsécsi.
Ka pa gda je v-szvetlo szprávo oblecseni, kak sze nyemi sika, kak je preszuncseni, gda bi szi na nyega szeo nyegov vért, Toldi, okôli sze zglédne, i zacsne plészati.
Teda „hopp!“ kak veter szlobodno idôcsi, neszé Toldia kony po divjem besznôcsi,
Bence ga pa z-szkuzov v-ôki naszledűje, ne je vzéo szlobôde od vérta, zsalűje.
Ka sze na bűdinszkom kráji godí medtêm ? poszlünte me, i tô vam nakrátci povêm : goripotégnyen je bio tam sator krála, nyega ponyáva je z-môdre zsnide bíla.
Zs-nyega (csi neprávim malo) szo mácice víszile okôli, velke kak pesznice; dalecs je viden vö od drűgi satorov goszpodé, steri je telko, kak táborov.
4’
51
PoszIonyáte napnyene pocsivárnice, v-bárson oblecsene i z-zlátom presite, szo sztalé v-satori v-nídno lêpom rédi, tak da sze lepse ni nedájo miszliti.
Do Dünaja ido prigradje z-dvê sztráni, veliki presztor jé znôtra med prígradom, tak da bi zsivinszki plac dober bio v-szili, da bi kak zsivíno na nyega pűsztili.
Na brêgi Dünaja jé edna zásztava, i k-nyê e’n píszan csún privézan odzdola, rávno táksa jeszte prêk na Pesta kraji, — zásztava tam zgora, csún pa na válovji.
Sűrka pôt je voda, i cslovek je plôt nyé; naszrêdi sze eden záton vu nyô vlecsé, vmorszki je té zaton : od szédmoga dnéva z-krvjov zsívé, kak pijâca krv zselécsa.
Ide veliki cseh od Büdine gráda,
plése z-velkim konyom med prígradom znôtra;
rúzsno kuné, vôgre ospotáva zdrzno.
ka, prâ. nega, kí bi sze zs-nyim méro szrdcsno.
Ali, haj! na sztráni Pesta krícs radoszti v-megnenyi nasztáne, i hrabuka v-lűdsztvi: nepoznani vojnik na csrnom jahanci gêzdi, i blízsa sze na bítje k-zásztavi.
Vitjé lebke nyegve je dolipűsztseno, zs-nyega vríha bêlo pero poveseno;
Toldi (ár on je bio) nyé doliodvézse, preci prisztôpijo králevszki vitézje,
I plavajo z-perom, pôleg csészti szvoje, k-cseszkomi vojniki; prêk na sztran Büdine; ete krvno szvoje pero zs-nyim vözmení: ino tak znamênye na bítje podeli.
52
Medtem szo v-bűdinszki grád poszelnici sli, král i vnôga goszpoda szo doliprisli, obá vojnika pa v-csúne szvoje szela, i na meszto bítja ednáko plavala.
Tam Miklos, kak znáglics je na brêg vöszkocso, je vu csún szvoj brszno, nazâ ga potocso : tê pa, kak po lédi, leto po válovji, i z-gôbcom v-brêg vdaro prêk na Pesta kraji.
Píta ga cseh : zakâ bi on zdâ tô vcsíno, kâ bi szvoj csún nazâ vu Dünaj porino ?
„záto — odgovorí cseszkomi vojniki, — e´n csún je zadoszta ednomi csloveki:
Eden náj dnesz eti nájde placsen konec, nede potrebüvao zse vecs csúna mrtvec;˝
 tô erkôcsi Toldi vkűpedene roké, zdêhne ino bogá szi na pomôcs zové.
Potom veli: „ vojnik podajva szi roké, nê szi zbantüvao tí mené, ni jasz tebé; boj vu szkrádnyem hipi szrdce nájno csíszto, na szmrtnoj poszteli sto nebi odpüszto ?“
Cseh nyemi z-zseléznov rokajicov v-rokô szégne, da nyemi vkűpzmuzsditi more nyô ; ali Miklos hitro na pamet vzeme tô, i prehiti nyega, da nyemi vrôcse bô.
Ar vküppobere on zdâ môcs szvojo grozno, i sztíszne nyemi dlan nevêdocs tak zmozsno, da sze rokajica podá i raztencsi, i csehi vszáki prszt vözviné i zmuzsdzsi.
I kak v-szprotolêtje, gdare sze sznêg topí, z-sztrêhe hramôv voda cückov cürécs cürí, tak rávno sze vlêva zdâ krv zs-nyega prsztôv, da ga lék obíde, nad Toldia mocsjôv.
53
Potom pa popádne li z-rokámi cseha, ino z-táksov szílov trôszi, sztêple nyega, da nyemi rogácse vszáka csonta v-têli, i on sze Miklosi klecsécs etak moli :
„Proszim te, szinek moj, nemaj me fundati, vsze moje poistvo ti rad scsém tádati, dvanájszet vitézov drágo, lêpo vrêdnoszt, i z-mojov oszobov vréd vszo mojo vládnoszt."
Toldia szrdce szé nagne na tô prosnyo,
„bojdi szi — velí — jasz vzemen tô poistvo, ali za szébe ga zadrzsati nemam, materi ti vmorjeni szinôv je tá dam.
Zdâ ti kak álmostvo zsitek tvoj nazâdam, ali od tébe dönk tô príszego csákam, da, csi bi sze tvoj dom taki vtono v-môrje, vecs na eto zemlô nepolozsis nôge."
Vsze oblűbi zdâ cseh v-velikoj bojazni, i k-csúni ideta v-míri i vűpazni; ali cseh za hrbtom potégnovsi rozsjé, szkrivoma k-Toldii ze-vszov mocsjôv vszecsé.
Na szrecso Toldi tô vu tenyí Dünaja váravsi, popádne za rozsjé dévaja,
Klecsécs trôbi zdâ té: „miloscso ! miloscso!“ „Proszi jo od bogá! eto más pôt! szrecsno!“
I tak z-lasztnim mecsom ga zdâ lepô vuszpí, z-têm nyemi vekvecsno miloscso podelí, v-megnenyi odlôcsi glavô od zsívota, tak da sze erdecsí mecs od krvi vérta.
Toldi pa na mecsi nyô kumesz podrzsí, od hrabuke cêla okroglína rűmi: juvcsejo v-radoszti, zásztave vetríjo,
Büdine goré od náglasza grumíjo.
54
XII. SZPÊV.
Gda bi Toldi Miklos cseha tak popadno, da je on od sztráha na kôlina szpadno, zmozsen král sze je nadtêm tak razvészelo, da je z-szkuzov v-ôki ômurno tak velo, — Tak velo k-tanácsi, ki je zs-nyim eti bio : „tak stimam, té cseh sze vütro nede vecs bio, naisao sze je cslovek, kí ga navcsiti zná, kak vôgra ménsati ino kunôti má.
A’ sto je té vitéz? nepoznas ga, Toldi? sto ga pozna? jasz ga nemorem poznati; vu cêlom drzsányi nezmorem vojnika, od steroga celô nebi znao jasz nika:
Ali tákse môcsi, kak v-etom vojniki, szem escse nigdár nêszküszo vu csloveki; jaj, csi je nê vogrin ! kak grdo bi bilô, csi bi drűgi vôgra postenyé varvat sô!
Medtêm boj on vôgra, bojdi szi nemca rod, od velkoga vdárca rêsi ete národ ; ali i dobiti má za tô lêpi Ion, vmorca Toldia tál vzeme od méne on.“
Gyűri sze na tô rêcs kűha, pecsé, zdűje, szemta zsmirí, csi jo i sto drűgi csűje ; sôsnyajo med szebom i goszpoda szamá, radi szo, kâ lüdomorszkoga brata má.
55
Gdare bi pa Miklos cseha raztrancsêrao, i nyega ménsi tál na mecsi pokázao. preci je zmozsen král z-omurnosztjov velo, dvanájszet' vitézov kâ bi po nyega slo.
I oni szo i sli z-bandenátov sájkov i k-králi pelati Toldia z-précimbov; i velí král: „vojnik, odkríj glavô, obráz, povê tvoje imé, i dáj csüti tvoj glász !“
Na kôlina szpádne pred králom zdâ vojnik, i etak govori: „o zmozsen poglavník! nê szem vojnik jasz, li szkítar vandrajôcsi, kakda szem grátao tô ? zná te vszaznajôcsi.
Ni szam nevêm, kak szem szpadno v-lüdomorsztvo, i sztirao me je brat z-dômi na szkitarsztvo: ali szé szem prisao vadlüvat falingo, i csakat miloscso, ali pa kastigo.“
Tak szrdcsno je gúcsao on pred zmozsnim králom, i na sztran potiszno szvojo lebko z-prsztom: bleda i erdécsa znamênya v-lícaj má, ár radoszt i tuga sze v-nyí viditi dá.
Povídi sze králi tak lêpi mládi zrász, i etak ga píta prijaznívo naglász:
„jeli nebi bio ti Toldi Lovrenca szin?“
Miklos kumne z-glavôv i tak szkoncsa szvoj csin.
Po eti sze je král k-goszpodi obrno, i etak je gúcsao zmozsno i ômurno :
„goszpoda! vitézje ! eszi poszlüsajte ! bogme je nê sála, ka zdâ csüti máte:
Mládi vojnik ete je Toldi Gyürgya brat, i ete bi nyega jálno pogübo rad, tak da ga z-öroka szam scsé vözaprêti, ino z-szvojga roda celô vövtajiti.“
56
„Znam jasz vesz nyegov csin, ár szem ga vözvédo; záto nyemi zôcsi vôcsi povêm szôdo: z-szirotícsa brata je pávra osznávlao. ár je môcs nyegovo nevoscséno glédao.
Bojao sze je, kâ Milôsa zmozsna rôka nyegvo imé i glász omrácsi, pokopa ; ár — vê nyegva hűda dűsa tô dobro znâ zakâ ga vu sztáni osznávlati nedá.“
„Znam i tô, kâ ga je on, on razdrâzsdzso szam, tak da je ednoga hlápca oszmrto tam ; pravili szo hlápci, kak je nad nyim beszno, íno drzsati dao cslovecso lovino.
Nê je tak, Toldi György? tak je! k-csemi bi bio král, csi on nebi znao, sto i ka bi csino ? na táksega brata teliko zmazati, kí sze je na telko szam znao osznovati !“
Z-velkim dopádnenyem je rêcs kralá vzéta, z-velkim môdroszt nyegva mladoszti prijéta ;
Toldi György pa do tél dolipűszto glavô, rad bi jo potiszno od szráma pod zemlô.
Král je zdâ pogléd szvoj na Miklosa vrno, i z-rokôv po plécsaj ga zbio milosztivno, erkôcs: „mládi vitéz ! sztani, odhájaj tá, ôdao te je brat tvoj, a’ vecs te neodá“.
„Jasz tebi na zemli podelim miloscso, podêli i bôg, proszi ga kak ocso ; mê z-mírom örok tvoj, gdare ga prêkvzemes, bôgsega vérta tak za nyega nenájdes.
Da ti pa protiven nebode tvoj mehás. i brata tvojga tál od nyega za senk más; krv tajécsi brat tí! nê je tak? razmis tô? jeli szi nêsteo, da tvoj őrok bratov bô?“
5
57
Gyüri velke ocsí vrzse na kralá zda, he! kakda bi szmeo on prôtipraviti kâ ? ár goríjo ocsí kralá od csemérov, i poganszko mrácsen je vesz obráz nyegov.
- „Dobro je — velí král — „ja“ je odgovor tvoj, od toga dnesz escse líszt vöposztávlen boj ; zdâ pa, geto szi tí krívec nájden, idi! pri mojem dvôri sze nigdár vecs nevidi.˝
Na tô ercsé Miklos: „milosztiven král moj! őrok mojga brata moj nikakô neboj, ni k-mojmi neszégnem, naj bô, brat, tvoj i té, napuni sze ti zs-nyim vôtlo tvoje szrdcé.
Li za tô sze molim, milosztiven král ! da me notrivzemejo v-sereg, za prôsztoga; dober bôg dobro dá: jasz szi z-mecsom szprávim, ka de mi potrêbno, z-têm szi je odprávim."
Odgôvoro je král: „neboj dête! kakda bi te mogao notrivzéti za prôsztoga ? k-mojoj oszobi te zeberém: od dnesz mao bodes na dvanájszet konyév plácso vlêkao".
Medtêm pa odvézse z-ledevjov lasztivni szvoj velki drági mecs vladár milosztivni, gyémant je bio nyega cvêt, zláto pa kojna, — i dá ga Toldii, erkôcs: „noszi ga, ná!“
Nebi mogao ercsti, dati král dragsega nê szpraviti nyemi veszeljá véksega, za pêneze, blágo, hê! kâ bi ga mêno, na kincs Dáriusa sze nebi ni zgledno.
Steo je i on králi lepô zahváliti, ali preci je nê mogo recsi nájdti; dober král je na tô nê bio csemeren,
Znao je mucsécs gucsi, ki je prôszen veren.
58
I naj sze z-radosztjov popolno napuni, nájvéksa nyegova vola naj sze szpuni, tak da bi sze nyemi zácsalo szényati: ôzdalecs vídi, ka idejo szé mati.
Vsze je pozábo zdâ i pred nyô je híto, k-orozsnátim szvojim nárocsam jo sztiszno, rêcsi, szkúz i szmeha ni eden nezmore, li Bence odzaja za nyima sze jôcse.
K-konci radoszt, stera nyima szrdce pecsé, liki kmicsen oblák, csemér szvoj vövlejé, ploha szkúz sze zs-nyidva ôcsi cürécs püszti, zlehkôtena mati pa etak govorí:
,,Z-dűse moje vtrgnven prelêpi otrok moj! kak rada vídim jasz escse ednôk kêp tvoj! kak lêpi szi tí ! za vojnika kak zrasen ! nê szi tí od bogá ne na drűgo sztvorjen.“
Miklos pa: „jeli szem nêzazvêszto, kâ de prvle, ali szledi gvüsno vojnik z-méne ? ali nemam mojoj môcsi tô hváliti, bozso miloscso mam za nyé dár dícsiti.
Zdâ zse z-Toldi Györgyom sztáliscse menímo: on de v-Nagyfalu sô, mi tü osztánemo, lehko sze i on pá ednok k-nam pridrűzsi, csi nê: naj do szmrti hűdim zselam szlűzsi“.
* *
*
Tak vrlo dête je Toldiica mêla, nê ga je ranila ni lübavi sztrêla, ni je nêmeo z-zsenszkov sztálno prijátelsztvo, ni nigdár nê sztôpo vu zavézek hízstva.
Grozno velki vitéz je zs-nyega odrászao, prolivnik kak sznopje od nyegvi rôk kapao, brano je vbôgoga, ország ino kralá, od zmozsni dêl nyegvi sze doszta csteti dá.
5*
59
Nê je osztao niscse pred nyegovim szrdom, ali i vrso je tádao prijátelom, i csi sze je sto z-országom nêprotívio, z-têm sze je vszigdár rad kak prijátel műdio.
Nê je nihao blága, grünta ino kincsov, nê nad őrocsinov borécsi otrokov; ali ka je vecs, kak vsza zemelszka díka, zsivéti má nyegov szpômenek do veka.
60