Z V E Z A K U L T U R N I H D R U Š T E V L E N D A V A

KULTÚREGYESÜLETEK KÖZSÉGI SZÖVETSÉGE LENDVA

Zbornik

Antológia

Po biralci rose

H armatfogó k

Literarni večeri 2014

Irodalmi esték 2014



Zbornik

Antológia

Pobiralci rose

Harmatfogók

Literarni večeri 2014

Irodalmi esték 2014



Z V E Z A K U L T U R N I H D R U Š T E V L E N D A V A

KULTÚREGYESÜLETEK KÖZSÉGI SZÖVETSÉGE LENDVA

Lendava, 2014 ∞ Lendva, 2014

LITERARNI VEČERI 2014 ∞ IRODALMI ESTÉK 2014

Avtorji ∞ Szervezők:

LIDIJA ALT, VERONA AUGUŠTIN, RADE BAKRAČEVIĆ, KORNELIJA BAŠA,

ZLATA FRAJZMAN, ROZIKA GOJIČ, GÖNCZ NORBERT, ŠTEFAN HUZJAN, DAVID KASABJI,

FRANC KOREN, TOMI LEVAČIČ, RENATA LUGOMER POHAJDA, JANJA MAGDIČ,

JOVAN MIRKOVIĆ, AVGUST OŠLAJ, OLGA PAUŠIČ, MARJETA RIBARIČ,

ALEKSANDER RUŽIČ, BISERKA SIJARIČ, ALOJZ ŠČAP, ŠTEFAN TOPLAK, VELIMIR TURK,

ALEKSANDER VARGA, ZÁGOREC CSUKA JUDIT, SLAVICA ZVER

Lektoriranje ∞ Lektorálás: Olga Paušič, dr. Merényi Annamária

Prevajanje ∞ Fordítás: Vida T. Judit

Oblikovanje ∞ Grafikai tervezés: Andrea Schneider

Založila ∞ Kiadó: Zveza kulturnih društev Lendava, 2014, Kultúregyesületek Községi

Szövetsége Lendva, 2014

Urednica ∞ Szerkesztő: Danijela Hozjan

Tisk ∞ Nyomda: Tiskarna Saje Maribor

Naklada ∞ Példányszám: 150 izvodov; 150 példány

CIP - Kataložni zapis o publikaciji

Univerzitetna knjižnica Maribor

821.163.6(082)

POBIRALCI rose : literarni večeri 2014 : zbornik = Harmatfogók : irodalmi esték 2014 :

antológia / [avtorji Lidija Alt ... [et al.] ; prevajanje Vida T. Judit ; urednica Danijela Hozjan].

- Lendava = Lendva : Zveza kulturnih društev = Kultúregyesületek községi szövetsége, 2014

ISBN 978-961-93602-5-5

1. Vzp. stv. nasl. 2. Alt, Lidija 3. Hozjan, Danijela

COBISS.SI-ID 79950849

Recitatorji/interpretatorji besedil ∞ A szövegek előadói:

Jasna Bači, Monika Baša, Elvira Vaupotič Göncz, Norbert Göncz, Kristina Szőke,

Jerica Trojak, Anica Varga, Marija Varga

Likovniki ∞ Képzőművészek: Elizabeta Tibaut, Marija Magdič, Koraljka Rajn,

Mladen Rajn, Aleksandra Mikolaj, Aleksandra Hutinec, Galina Bek, Tihana Turk,

Tatjana Kraljić, Jujlijana Levačić, Željko Kraljič, Mladen Palić, Marjana Kmet in

Pavla Krajnc.

*

Tisk zbornika so nam omogočili: Javni sklad Republike Slovenije za kulturne dejavnosti,

Pomurska madžarska samoupravna narodna skupnost in Občina Lendava. ∞

Az antólogia nyomtatását lehetővé tették: Szlovén Köztarsaság Kulturális

Közalapitványa, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség és Lendva Köz-

ség.

*

Zahvaljujemo se sponzorjem, lektorjem, prevajalcem, recitatorjem, oblikovalki, liko-

vnikom in vsem ustvarjalcem. ∞

Köszönetet mondunk a szponzoroknak, a lektoroknak, az előadóknak, a grafikai

tervezőnek, a képzőművészeknek és az alkotóknak.

*

POBIRALCI rose [Elektronski vir] : literarni večeri 2014 : zbornik = Harmatfogók :

irodalmi estek 2014 : antológia / [avtorji Lidija Alt ... [et al.] ; prevajanje Vida T. Judit ;

urednica Danijela Hozjan]. - Lendava = Lendva : Zveza kulturnih društev =

Kultúregyesületek községi szövetsége, 2014

Način dostopa (URL): http://www.zkd-lendava.si-pobiralci-rose-zbornik-zkd.

- Besedilo v slov. ali madž., uvodno besedilo in predstavitev avtorjev v slov. in madž.

ISBN 978-961-93614-3-6

1. Vzp. stv. nasl. 2. Alt, Lidija

COBISS.SI-ID 79973889



Beseda urednice

PO POTEH ZBORNIKA

Zveza kulturnih društev Lendava je tudi v letu 2014 pripravila literarne večere z na-

menom povezati vse samostojne ustvarjalce z območja občine Lendava (in tudi širše) na

literarnem in likovnem področju, obiskovalcem pa pričarati kar se da lepe večere.

Vsako srečanje je teklo po dogovorjenem motu, predstavljena pa so bila različna dela

naših ustvarjalcev v slovenskem, madžarskem, hrvaškem, srbskem in romskem jeziku.

Literarnih večerov se je udeležilo lepo število ustvarjalcev in poslušalcev.

Januarja 2014 smo imeli 12. literarni večer. Na izbiro so bile teme: Želje, načrti v letu

2014, Kam plujemo? Pretreslo/osrečilo me je.

V mesecu februarju smo na 13. lit. večeru prisluhnili besedilom na temo Človeške slabosti

(kleptomanija, laži …); razen pesnikov in pisateljev smo vključili tudi likovnike in pripravili

razstavo njihovih del, ki je bila na ogled v prostorih ZKD Lendava.

Razstave pripravljamo vsak mesec, vsakokrat ima možnost razstavljati drug avtor.

Marca, ko smo imeli 14. literarni večer, pa smo prisluhnili anekdotam, pisanim »vicem«,

monologom v verzih in prozi.

Aprila smo v sklopu prireditve Pirhi, vino in velikonočni izdelki pripravili 15. literarni

večer; tokrat so avtorji prispevali besedila o pomladi, veliki noči, ljudskih običajih, po-

vezanih z veliko nočjo in prebujanju/rojevanju.

4

V prvi polovici letošnjega leta smo pripravili še 16. in 17. literarni večer.

Prvega na temo Mladost, norost, upanje, preživetje, slednjega pa v tednu vseslovenske

ljubiteljske kulture z vsebino Moj prijatelj – ljubiteljski kulturnik, Tako te vidim, Portreti

v pesmi in prozi.

Avtorji, ki so prispevali svoje prispevke in se udeleževali literarnih srečanj, so bili: gospe

Olga Paušič, Lidija Alt, Biserka Sijarič, Vida T. Judit, Rozika Gojič, Kornelija Baša, Slavica

Zver, Verona Avguštin, Marjeta Ribarič, Judit Zagorec Csuka, Janja Magdič, Zlatka Frajz-

man, Renata Lugomer Pohajda ter gospodje Franc Koren, Velimir Turk, Alojz Ščap, Rade

Bakračević, Avgust Ošlaj, Norbert Göncz, Štefan Huzjan, Štefan Toplak, Tomi Levačič,

Aleksander Varga, Aleksander Ružič, David Kasabji in Jovan Mirkovič.

Pesmi in prozo so na srečanjih brali: Kristina Szőke, Jasna Bači, Norbert Göncz, Jerica

Trojak, Anica Varga, Elvira Vaupotič Göncz ter Monika Baša.

Literarna srečanja so z razstavami svojih del popestrili likovni umetniki: Elizabeta Tibaut

in Marija Magdič iz Hotize, Marjana Kmet iz Zavod za razvoj umetnosti, kulture, us-

tvarjalnosti, turizma ter naravovarstva iz Trnja, člani Likovne Udruge IZVOR iz Murskega

Središča ter članici Likovnega društva Gornja Radgona Marjana Kmet in Pavla Krajnc.

Tudi v tem zborniku je predstavljenih veliko zelo zanimivih del, ki smo jih strnili v zbirko

Pobiralci rose 2014. Literarna dela – 120 pesmi, 18 proznih besedil, aforizmi, anekdote,

pisani vici in monologi (skupaj 12 del), so predstavljeni na 160 straneh zbornika v sloven-

skem, madžarskem, hrvaškem, srbskem in romskem jeziku.

Ko smo romali zborniku naproti, so se nam v glavi porajale različne misli, želje,

pričakovanja in zahvale. Vsaka naša postaja je bila srečanje, druženje, spoznavanje česa

novega in zanimivega s končnim namenom postati boljši, poln novih idej, zanimivih in

lepih doživetij, ki jih lahko v knjižni obliki prenašamo na ljudi dobre volje, saj v tem mo-

zaiku besed brez težav vsak najde nekaj za svojo dušo.

Iskrena hvala vsem.

V Lendavi, novembra 2014 Danijela HOZJAN

Predsednica ZKD Lendava

5

AZ ÉVKÖNYV ÚTJÁN

A Lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége a 2014-es évben is azzal a céllal

szervezte meg az irodalmi esteket, hogy összefogja az önálló alkotókat az irodalom

és a képzőművészet terén Lendván és környékén, valamint a szélesebb régióban. A

látogatóknak pedig kellemes estét szeretett volna varázsolni. Mindegyik találkozást

egy előre megbeszélt mottó irányított, az alkotók különböző műfajokban alkottak,

szlovén, magyar, horvát, szerb és roma nyelven. Az irodalmi esteken szép számban

vettek részt az alkotók és a hallgatók is. 2014 januárjában megszerveztük a 12. irodalmi

estet, amelynek keretében a 2014-es évi kívánságainkat, terveinket, Merre tartunk?

Megrázott/boldoggá tett témakört jártuk körbe. Februárban a 13. irodalmi est keretében

az emberi gyarlóságok voltak a fő téma. Az írókon és a költőkön kívül a képzőművészek is

bemutatkoztak. A kiállítás a Lendvai KKSz helyiségeiben volt megtekinthető. Kiállításokat

minden hónapban szervezünk, így mindig másnak van lehetősége bemutatkozni.

Márciusban, amikor a 14. irodalmi estre került sor, anekdotákat, színes vicceket,

monológokat hallhattunk, de a farsangról sem feledkeztünk meg. Áprilisban a hímes

tojás, borok és húsvéti dísztárgyak kiállítása keretében szerveztük meg a 15. irodalmi

estet Tavasz, húsvét, húsvéti népszokások, forradalom címmel. Az év első felében még

sor került a 16. és 17. irodalmi estre is. Az elsőt a fiatalságnak, a bolondságnak, a

reménynek, a megélhetésnek, az utóbbit pedig A néptáncos a barátom, népdalénekes a

barátom. Így látlak én. Portrék versben és prózában címmel szerveztük meg.

Az irodalmi estek szerzői voltak: Paušič Olga, Alt Lidija, Sijarič Biserka, Gojič Rozika, Baša

Kornelija, Zver Slavica, Avguštin Verona, Ribarič Marjeta, Zágorec Csuka Judit, Magdič

Janja, Frajzman Zlatka, Lugomer Pohajda Renata, valamint Koren Franc, Turk Velimir,

Ščap Alojz, Bakračević Rade, Ošlaj Avgust, Göncz Norbert, Huzjan Štefan, Toplak Štefan,

Levačič Tomi, Varga Aleksander, Ružič Aleksander, Kasabji David és Mirkovič Jovan.

Az irodalmi esteken a szövegeket Szőke Kristina, Bači Jasna, Göncz Norbert, Trojak Jerica,

Varga Anica, Vaupotič Göncz Elvira, valamint Baša Monika olvasták fel.

Az irodalmi esteket a kiállított műveikkel Tibaut Elizabeta és Magdič Marija a trnjei A

Művészet, Kultúra, Kreativitás, Turizmus és Természetvédelem Fejlesztéséért Felelős

Intézetből, a Mursko Središče-i IZVOR Művészeti Egyesület tagjai, valamint a Gornja

Radgona-i Képzőművészeti Egyesületből Kmet Marjana és Krajnc Pavla színesítették.

A Harmatfogók 2014-es kötetében is sok érdekes mű látott napvilágot. Az irodalmi rész

160 oldalán szlovén, magyar, horvát, szerb és roma nyelven 120 vers, 18 prózai mű,

anekdota, vicc és monológ olvasható.

Amikor az antológiát készítettük, a fejünkben különböző gondolatok, vágyak, elvárások

és köszönetek születtek. Minden egyes állomásunk találkozás, társalgás volt, új és

érdekes dolgokat ismertünk meg, mindezt azzal a céllal, hogy jobbak, ötletesebbek

legyünk, hiszen könyv formájában a jóakaratú embereket is megszólíthatjuk, jókedvre

deríthetjük. Ebben a színes mozaikban mindenki megtalálja a maga lelkének valót.

Köszönjük!

Lendva, 2014 júliusa HOZJAN Danijela, a Lendvai KKSz elnöke

6

Marjan Pungartnik

RAZNOLIKO, ZANIMIVO IN PRIVLAČNO

Lendavsko območje premore skupino literatov, ki razvijajo zavidljivo dejavnost. Pod

vodstvom prizadevne Danijele Hozjan (in najbrž tudi drugih sodelavcev Zveze kulturnih

društev Lendava) se razvijajo v pomembno regijsko dejavnost, saj prihajajo člani, avtorji

iz celotne pomurske regije. Če upoštevamo, da se je doslej zvrstilo sedemnajst literarnih

večerov, je to pomembno že zaradi tega, ker se na ta način ustvarjajo skupinski odnosi,

kar je za literaturo zelo pomembno. Zdaj so se odločili, da bodo iz gradiva zadnjih

petih srečanj, na katerih je nastopilo 26 avtorjev, izdali zbornik. Šele ko sem šel skozi

besedila zbornika, sem lahko videl tudi posebno vrednost njihovega truda. Združujejo

namreč avtorje vseh generacij in več manjšinskih skupnosti – pišejo v madžarščini,

slovenščini, srbščini in hrvaščini. Med njimi najdemo stare znance srečanj manjšinskih

literatov Sosed tvojega brega, srečanj starejših avtorjev in pa mlajše avtorje, ki se jih

spomnim iz literarnih delavnic v Mariboru. Pisanost te druščine zagotovo zahteva veliko

medsebojnega spoštovanja in prilagajanja tako v jezikih kakor pri tematiki in stilih. In

to je dobro za literaturo. Če pogledam sestavo po žanrih, med 62 prispevki tega kar

obsežnega zbornika seveda odločno prevladujejo pesmi in pesniki-pesnice. Kar petdeset

jih naštejem (oh, in pri štetju me ne držite preveč za besedo!). Proze je seveda manj,

objavljenih je štirinajst proznih prispevkov. Med njimi se najde samo ena aforistka, ki

bi po priimku lahko pisala haiku, saj ima na moč pesniški priimek Baša. Njen moški

pandan bi lahko bil nihče drug kot slavni Bašo in bila bi verjetno imeniten par. Šalo na

stran. Poezija je nekaj takšnega kot osnovna oblika literarnega izražanja, iz katere šele z

zorenjem nastaja proza. Seveda najdemo tudi »dvoživke«, kot so Norbert Göncz, Franc

Koren ali Olga Paušič, ki je ena od prodornejših avtoric iz tega kroga in ki prinaša gladko

berljivo pripoved iz vsakdanjega življenja. Zágorec-Csuka Judit prispeva zadnje čase vse

bolj popularno pisemsko prozo in Norbert Göncz potopis. Če upoštevam nekaj poskusov

s kratko zgodbo (Franc Koren ….), je prozna bera, če sem prištejemo še razmišljajoča,

esejska prispeveka Kornelije Baša, kar širok. Pri pesmih je kar nekaj kontrastov med

ljubezensko (Lidija Alt), domoljubno (Rozika Gojič) in gotsko-baladno poezijo (David

Kasabji), najdemo pa tudi meta-postopke (kot je pesem o spanju s Freudom Franca

Korena), socialno kritične, šale, satiro … do čiste lirike (Renata Lugomer-Pohajda) in

glasbeno tematiziranih pesmi Aleksandra Varge.

Posebej dragoceni se mi zdijo v tej družini drugojezični avtorji (Norbert Göncz, Zágorec-

Csuka Judit, Renata Lugomer-Pohajda, Rade Bakraćević, Zlatka Frajzman – Pupa, Štefan

Toplak, Velimir Turk, tudi Biserka Sijarič), ki jih je dobra tretjina vseh nastopajočih.

To preprosto pomeni, da je to mogoče napraviti in da najbrž ljudi povezuje prav

ustvarjalnost.

Zakaj nastajajo takšni zborniki? V Sloveniji jih je kar nekaj, k njim se zatekajo tudi avtorji

srednje generacije. Najprej je bržkone motiv v skupinskem nastopu.

7

To daje pogum tistim, ki so v literaturi morda nekoliko manj smeli. Potem je razlog seveda

v odmiranju revij, ki so nekdaj dajale dober pregled nad literarnim ustvarjanjem, danes

pa so bolj ali manj tujki v literarnem življenju in obsojene na samotarjenje. Življenje pa

gre naprej in ustvarja nove oblike objavljanja, ki pa seveda niso tisto, kar je bila literarna

javnost nekoč.

Morda je tak zbornik spodbuda za kakšen izobraževalni program, kakšno literarno

delavnico, za kritične pogovore, ki bi obrusili avtorje. Ne zato, da bi pisali vsi enako,

ampak da bi prišli do lastnega glasu, saj le lastni glas v literaturi šteje. Smelo, sodobno

in odprto izobraževanje je ob literarnih prireditvah in ob objavah tretja, nepogrešljiva

sestavina literarnega življenja.

Čestitam tako avtorjem kot organizatorjem tega podviga.

8

Merényi Annamária

ELŐSZÓ

A kétnyelvű antológia magyar nyelvű részében többféle műfajú alkotás szerepel: versek,

úti leírások, részletek egy készülő kisregényből, kisprózák. Szinte valamennyi művet két

alkotó, Göncz Norbert és Zágorec-Csuka Judit szerzett, továbbá Štefan Topolak néhány

alkotása is szerepel a könyvben.

Göncz Norbert műveinek nagyobb részét a szerelem ihlette. A Fusione, a Mint hajó a

tengeren… és a Szerelemnek tengerén címűek biztos formakezelésről, jó ritmusérzékről

tanúskodnak, nem döcögnek, képei a szerelmi líra szokásos toposzai (hajó, tenger,

érzékszervek, csillag, múzsa stb.). A fa c. életképben egy szerelmes férfi érzései

jelennek meg, e próza meghittséggel, melegséggel, humorral, csattanókkal mesél el

egy karácsonyi történetet. A Földpokol c. vers létértelmező kérdéseket vet fel, szerkezete

ügyes. Kifejezetten színvonalasak, az olvasó számára érdekesek a szerző naplóformában

írt úti beszámolói: stílusuk szellemes, az utazás izgalma, az új tájak felfedezése, a közösen

átélt élmények felidézése, az idegen kultúrák megismerése és megismertetése nívós

módon történik. Ugyanezeket jegyezhetjük fel a Kéktúra c. írásról is. Az Osztálykirándulás

c. írás fikciója mutatja meg igazán a fiatal szerző tehetségét.

Zágorec-Csuka Judit ebben az antológiában két műfajjal szerepel: részleteket mutat

készülő, levélformában íródott kisregényéből, valamint újabb verseket közöl. A Zsuhoz

írt, beszámolók közül az elsőt egy murakeresztúri általános iskolában tett látogatás,

a másikat pedig egy Kanadában megrendezett tudományos konferencián szerzett

élmények ihlették. A Zrínyi-szöveg a hadvezér munkásságából kiindulva, példákat

felsorolva az egyéni feladatvállalás, a kisebbségi lét, egyén és közösség viszonyáig

jut el. A szövegrészletben idézetek is szerepelnek a költőtől. A kanadai konferencia

vonatkozásában az utazás és a megérkezés kapcsán átélt szorongások, a beilleszkedés és

az alkalmazkodás nehézségei, az otthon és az otthoniak utáni honvágy, a jól prezentált

előadás utáni öröm érzése adja a szöveg gerincét. Zágorec-Csuka Judit Akarod-e c.

költeménye szerelmes költemény, öt kérdésre épül, a vége nyitott. A Fenyőerdőben és a

Találkozás c. versek nem véletlenül kerültek egymás mellé: mindkettő misztikus, A Szent

Föld c. pedig gondolati költemény.

Štefan Topolak Tarka barka viccei szellemesek. A Monológ című szösszenet ügyesen

megírt, az Andekdota c. is kellemes olvasmány.



9



PODATKI O AVTORJIH – LITERARNI VEČERI ZKD LENDAVA 2014 ∞

A LENDVAI KKSZ IRODALMI ESTJEI 2014 – A SZERZŐKRŐL

Lidija Alt

Sem Lidija Alt, domačinka iz Lendave. Poklicno se ukvarjam z otroki in tako imam tudi tu

veliko možnosti igrati se z besedami. Zelo rada berem prozo, še rajši pa poezijo, v kateri

neizmerno uživam. Tudi sama sem se večkrat preizkusila v pisanju pesmi. K temu so me

prvotno spodbudili žalostni občutki ob izgubi meni dragih ljudi.

Sicer pa je tematika mojih pesmi raznolika. Nekaj od teh pesmi sem objavila v naši loka-

lni reviji LINDUA. Pisanje pesmi je moj hobi, ki me pomirja in v katerem najdem sebe.

Alt Lidija vagyok, és Lendván születtem. Mivel gyermekekkel foglalkozom, rengeteg

lehetőségem adódik a szövegekkel való játékra. Szeretek prózai szövegeket olvasni,

még inkább szeretem a verseket, amelyek olvasása nagy élmény számomra. Én is sok-

szor próbálkoztam a versírással. Számomra kedves emberek elvesztése miatt kezdtem

verseket írni, amelyek eleinte igen szomorkás hangulatúak voltak.

Különben a verseim témája sokszínű. Néhány versem már megjelent a LINDUA folyóirat-

ban is. A versírást kellemes szabadidőtöltésként élem meg, amely megnyugtat, és

amelyben magamra találok.

10



Verona Auguštin

Iz mladosti je ostala želja, ki je tedaj nisem mogla uresničiti: pisati, pisati - brati, želja po

znanju. Sanje so šle mimo mene. Sedaj se moje sanje delno vračajo, vzela sem si majhen

prostor, kjer uresničujem delček sebe. Poezija me osrečuje, to je, kar čutim, vidim, tipam

...

Moje pesmi najdete v reviji Lindua.

A fiatalságom nagy vágya teljesült azzal, hogy írok. Az álmaim elmentek mellettem.

Most szép lassan visszatérnek. Van egy kis helyiségem, ahol megvalósítom magamat. A

versírás örömet szerez, hiszen benne van mindaz, amit érzek, látok, tapintok...

A verseim a Lindua folyóiratban olvashatóak.

11



Rade Bakračević

Rojen sem bil 24. 6. 1939 v Raški. Po poklicu sem univ. dipl. inž. Študij sem končal v

Ljubljani, sedaj pa živim v Radencih. Z novinarstvom in pisanjem se ukvarjam že od gim-

nazijskih let. Sem član mednarodnega in slovenskega društva novinarjev. Svoje pesmi in

prozna dela sem objavil v več knjigah in časopisih.

1939. 6. 24-én születtem Raškában. Mérnök vagyok. Az egyetemi tanulmányaimat

Ljubljanában fejeztem be, jelenleg Radencin élek. Újságírással és írással a gimnáziumi

éveim óta foglalkozom. Az újságírók nemzetközi és szlovéniai egyesületének is tagja

vagyok. Verseim és prózáim több könyvben és újságban láttak napvilágot.

12



Kornelija Baša

V življenju se je zgodilo toliko lepih, prijetnih stvari, toliko anekdot. In ko se zgodijo, se

nam zdijo tako enkratne, čudovite in izjemne, da smo prepričani, da jih ni mogoče poza-

biti. Pa še kako pozabimo! Kako hitro nam uidejo iz misli in spomina!

Velikokrat želim obuditi kakšen zanimiv dogodek iz otroštva mojih hčera, pa se ne morem

spomniti. Zato čutim, da moram zapisovati vse, kar se me dotakne, za kar menim, da je

pomembno.

Objavljam v glavnem v Lindui.

Az életben annyi szép és kellemes dolog történik, annyi anekdota. És amikor megtörtén-

nek, egyedinek, gyönyörűnek és kivételesnek érezzük, sőt meg vagyunk győződve arról,

hogy sosem lehet elfelejteni őket. Pedig hogy elfelejtjük őket! Milyen gyorsan elszállnak

a gondolatainkból és emlékeinkből!

Sokszor azon kapom magamat, hogy szeretnék a lányaim gyermekkorából valami érde-

keset elmesélni, de semmi sem jut az eszembe. Ezért úgy érzem, hogy ami megérintett,

ami fontos, azt mind le kell írnom.

Főleg a Lindua folyóiratban jelennek meg írásaim.

13



Zlata Frajzman

Rojena sem v Mariboru. Leta 1992 me je ljubezen pripeljala v Lendavo. Že v rani mladosti

sem rada pisala pesmi, s katerimi sem izražala svoje občutke. Nato sem se nekaj časa

posvetila družini. Znova pa sem začela ustvarjati na delovnem mestu, kjer sem zaposle-

na sedaj. Sodelujem na literarnih večerih in tu dobivam nove navdihe za pisanje pesmi.

Mariborban születtem. 1992-ben a szerelem hozott Lendvára. Már fiatalon verseket ír-

tam, ezekben fejeztem ki érzéseimet, utána egy időre a családomé lett a főszerep. A mos-

tani munkahelyemen kezdtem el ismét foglalkozni az írással. Irodalmi esteken veszek

részt, így új ihletet is kapok a versíráshoz.

14



Rozika Gojič

Navdih iščem in zmerom najdem v nenehnem raziskovanju najglobljega notranjega

dogajanja v človeški duši in vpliva okolja na odnose med ljudmi.

Prvinskost je neizčrpen vir nadaljnjega preučevanja v moji poeziji. Cenim iskrenost in

dobroto, ki vedno znova presenečata.

Pesmi objavljam v Lindui.

Az ihletet a legmélyebb belső történésekben, az emberi lélekben keresem, és meg is

találom. A kezdetlegesség kimeríthetetlen forrás a verseim megértéséhez. Nagyra

értékelem a becsületességet és a jóságot, amely mindig újra és újra meglepetést

okoz számomra.

A verseim a Lindua folyóiratban jelennek meg.

15



Göncz Norbert

Gyertyánosban nőttem fel. Pillanatnyilag a Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium

humán osztályának tanulója vagyok. 10 éves koromban írtam meg az első versemet,

azóta aktívan alkotok a próza, líra és dráma műfajaiban. Színes egyéniség vagyok, az

írás mellett foglalkozok még zenével, művészettel és színjátszással.

Odraščal sem v Gaberju, trenutno pa sem dijak gimnazije Lajosa Batthyányja v Nagy-

kanizsi. Svojo prvo pesem sem napisal, ko sem imel 10 let. Od takrat aktivno ustvarjam

v vseh književnih zvrsteh. Sem vsestranska oseba, saj se poleg pisanja ukvarjam tudi z

glasbo, umetnostjo in z gledališčem.

16



Štefan Huzjan

Sem Lendavčan, sedaj že upokojen, a še vedno aktiven na področju kulture. Rad likovno

ustvarjam, sem tudi literat, šahist, velik ljubitelj narave, borec za zdravo okolje, nekoč

pa me je mikalo tudi gledališče in sem veliko nastopal na domačem odru kot igralec in

pevec. Sodeloval sem v Mešanem pevskem zboru Lendava, v madžarski folklorni skupi-

ni, madžarski dramski skupini ter na številnih likovnih razstavah doma in v tujini. Moje

knjižne objave: Obrazi – skupaj z Olgo Paušič, Podaj roko svetlobi, Éltek, élnek. Pišem

tudi v revijo Lindua, in sicer najraje pesmi ter črtice.

Lendván születtem, jelenleg nyugdíjasként élem életem, de még mindig aktívan sze-

repet vállalok a kultúrában. A képzőművészeti alkotások a szívem csücskében vannak, de

irodalmárként, sakkozóként, természetjáróként ismernek, az egészséges környezet akti-

vistája vagyok. Valamikor a színház is érdekelt, sokat szerepeltem mint színész és énekes.

Közreműködtem a lendvai vegyes kórusban, a magyar néptánc és színjátszó csoportban,

valamint hazai és külföldi képzőművészeti kiállításokon is részt vettem. Köteteim: Obra-

zi – Olga Paušičcsal, Podaj roko svetlobi, Éltek, élnek. Írásaim jelennek meg a Lindua

folyóiratban is.

17



David Kasabji

Rodil sem se 12. junija 1992 Ružici in Ahmadu iz Lendave kot najstarejši sin. Kmalu sem

dobil še brata Luko in sestro Saro. Po končani osnovni in srednji šoli v Lendavi sem se vpis-

al na študij elektrotehnike v Mariboru. Ker se zavedam, da je teoretično znanje potrebno

nadgraditi tudi s praktičnim, sem se podal v lov za službo in se tako kot študent za-

poslil v graškem podjetju NXP. Pesniti sem začel že v osnovni šoli in nadaljujem še danes.

Začetniške osnovnošolske pesmi postajajo globlje in bolj premišljene: eksistencialistične,

ljubezenske in refleksivne.

1992. június 12-én a lendvai Ružica és Ahmad legidősebb fiaként láttam meg a napvi-

lágot. Utánam következtek Luka és Sara testvéreim. A lendvai általános és középiskola

befejezése után Mariborban a Villamosmérnöki Karon folytattam tanulmányaimat.

Mivel tudom, hogy nem csak elméleti tudásra van szükségem, egyetemistaként a grazi

NXP vállalatnál dolgoztam. Versírással már általános iskolás koromban foglalkoztam,

és a mai napig írogatok. Az éretlen általános iskolai alkotásaimat egy mélyebb, átgon-

doltabb, egzisztencialista, szerelmi és reflexív költészet váltotta fel.

18



Franc Koren

Del mene se je zmeraj odražal v pisni obliki. Zmeraj je bila del mene sporočilnost, ki sem

jo prepuščal verzom, gnetel v besede, sledil mislim, pretopil v stavke in jih največkrat

puščal na klopeh v parku, pod pepelniki v gostilnah, podarjal potencialnim ljubicam in

ljubimcem in sedaj se jih je nekaj napaberkovalo za objavo v tej zbirki. Kot pleme spermi-

jev, ki se odpravlja na bojni pohod.

Személyiségem egy részének mindig az írás volt a kifejezőeszköze. Az üzenetközvetí-

tés a részem, így szavakba, versbe szedtem a gondolataimat, melyeket legtöbbször a

parkban a padokon, a vendéglőkben a hamutartók alatt hagytam, alkalmi szeretőknek

ajándékoztam. Most néhány e kiadványban jelenik meg. Mint egy spermatörzs, amely

hadjáratra indul.

19



Tomi Levačič

Rojen sem bil 21. 6. 1982 v Murski Soboti. Sedaj živim in ustvarjam v romskem naselju

Dolga vas. Sem ustanovitelj romskega društva Romano Jilo, ki deluje že deseto leto. V

prostem času se ukvarjam s plesom, pisanjem, igranjem na kitaro, igranjem v dramskih

delih …

Odlomek, ki ga boste brali v romščini, pripoveduje o fantu, ki zaupa svoji materi, da je

zaljubljen v dekle, ki ni Romkinja. Mati se nanj jezi in nasprotuje tej vezi, babica pa ga

spodbuja.

Moja misel o življenju je:

Daj priložnost vsakemu, da popravi napako, kajti to priložnost boš nekoč potreboval tudi

ti.

Muraszombatban születtem 1982. június 21-én. Jelenleg Hosszúfaluban, a romate-

lepen élek és alkotok. A már 10 éve működő Romano Jilo nevű roma egyesület alapítója

vagyok. A szabadidőmben tánccal, írással, gitározással, színjátszással foglalkozom.

A roma nyelven megírt részlet egy fiúról szól, aki elmondja édesanyjának, hogy egy nem

roma lányba szerelmes. Az édesanya nagyon mérges rá, ellenzi a kapcsolatot, de a nagy-

mama támogatja az elhatározásában.

Az életfilozófiám:

Adj lehetőséget mindenkinek, hogy tanuljon a hibáiból, hiszen a jövőben talán te is ki-

használod majd ezt a lehetőséget.

20



Renata Lugomer Poahajda

Rojena sem 7.5.1963 v Zagrebu na Hrvaškem. Osnovno in srednjo šolo za matematiko -

informatiko sem končala v Bjelovaru.

Leta 1987. sem diplomirala na Rudarsko-geološko-naftni univerzi na Oddelku naftnega

rudarstva. Med študijem sem se prijavila na razpis za štipendije pri podjetju Nafta Len-

dava in sem se po diplomi v podjetju Nafta v Lendavi tudi zaposlila (na delovnem mestu

rudarskega projektanta v tedanjem sektorju Raziskave in pridobivanje nafte in plina).

Danes delam v podjetju PETROL GEOTERM kot vodja oddelka Razvoj in projektiranje.

Od leta 1988 živim in sem zaposlena v Sloveniji. V Sloveniji sem se dvakrat udeležila

literarnega srečanja pesnikov in pisateljev drugih narodnosti, ki stalno ali začasno bivajo

v Sloveniji SOSED S TVOJEGA BREGA. Zadnjih osem let objavljam novinarska besedila

in kolumne v informativnem časopisu Hrvaškega kulturnega društva Pomurje; sem tudi

urednica časopisa.

1963. május 7-én születtem Zagrábban, Horvátországban. Az általános iskolát, valamint

a matematika‒informatika tagozatos középiskolát Bjelováron, Horvátországban fejez-

tem be.

1987-ben szereztem diplomát a Bányászati, Geológiai és Olajipari Egyetemen Olaj-

bányászat Szakon. Tanulmányaim alatt a lendvai Nafta Vállalat ösztöndíjpályázatára

jelentkeztem, így a diplomám megszerzése után a Nafta Vállalathoz kerültem mint

bányászati tervező az akkori Olaj- és gázkutatási és termelési részlegre. Most a Petrol

Geoterm cégnél dolgozom, mint a Fejlesztési és tervezési részleg vezetője.

1988-tól élek és dolgozom Szlovéniában. Kétszer vettem részt az állandóan vagy ideig-

lenesen itt élő más nemzetiségű költők és írók SOSED TVOJEGA BREGA c. irodalmi pá-

lyázatán. Az utóbbi nyolc évben az irodalmi alkotásaim a Pomurje Horvát Kultúregyesü-

let újságjában olvashatók, amelynek két éve a szerkesztője is vagyok.

21



Janja Magdič

Po rodu sem iz Prlekije, zdaj pa živim z družino v Veliki Polani. Delam na JSKD OI Lendava

kot vodja izpostave. Moje življenje se od mladih let prepleta z ljubiteljsko kulturo – pa

naj bo to folklora, pesem ali literarno ustvarjanje. Pišem že od osnovnošolskih let. Pesmi

sem predstavljala na različnih prireditvah doma in na Hrvaškem, sodelovala na lite-

rarnih srečanjih in tekmovanjih ter objavljala v različnih osnovnošolskih in gimnazijskih

glasilih, Vestniku, Lindui … V minulih letih se je nabralo veliko besedil iz vseh življenjskih

obdobij. V pesmih izražam različne občutke ljudi in njihovih usod, rada pa pišem tudi

o vsem lepem, kar nas obdaja. Papir vse prenese – zato me pisanje veseli in notranje

bogati.

Prlekijai születésű vagyok, most viszont a családommal Velika Polanán élek. A SzKKK

Lendvai Területi Kirendeltségén irodavezetőként dolgozom. Gyermekkorom óta kapcso-

latban vagyok a műkedvelő csoportokkal, legyen az tánc, zene vagy irodalom. Versírás-

sal már általános iskolás korom óta foglalkozom. Verseimet itthon és Horvátországban

is bemutatták, részt vettem irodalmi találkozókon és versenyeken, írásaim különböző

iskolai és gimnáziumi újságokban, a Vestnik hetilapban vagy a Lindua folyóiratban je-

lentek meg. Az elmúlt években sok írásom született. A verseim az emberek érzéseit, a

sorsukat tükrözik, de szeretek írni mindenről, ami szép, ami körülvesz bennünket. A papír

mindent elbír – számomra ezért az írás öröm, és egyben gazdagít is.

22



Jovan Mirković

Napisal sem nekaj limerik in kratkih ironičnih pesmi, predvsem v esperantu. Pišem tudi

črtice iz vsakdanjega življenja, ki hudomušno opisujejo človekove slabosti in nesmiselno

hlastanje za dobrinami. V svojem blogu objavljam veliko anekdot in smešnic. Ve-

liko teh kratkih zgodbic je objavljenih v esperantskem biltenu Dana fervojisto. V espe-

ranto prevajam tudi strokovne članke s področja železnic in gradbeništva. Sodelujem v

terminološki komisiji IFEF-a, kjer koordiniramo strokovno terminologijo, zato mi za druge

zvrsti pisanja pogosto primanjkuje časa.

Mirkovič Jovan írt néhány rövid ironikus verset, főleg eszperantó nyelven. Ugyanúgy

néhány karcolatot a mindennapokról, amelyek humorosan vázolják az emberi gyar-

lóságot, valamint a javak iránti szerencsétlen hajszát. A blogján anekdoták és vicces

írások olvashatók. Ezek közül sok megjelent a Dana fervojisto folyóiratban. Sok vasúti

és építészeti szakszöveg fordítója. Közreműködik az IFEF Teminológiai Bizottságában,

ahol a szakterminológiát hangolja össze. Időhiány miatt más műfajokkal nem igen tud

foglalkozni.

23



Avgust Ošlaj

Pesmi in teksti, ki jih pišem, so moje darilo življenju, ljudem, ki radi prisluhnejo naukom

starih modrosti. Odraščal sem v lendavskem gradu, nekoč šoli, ko sem že pošiljal tekste

in slike v mladinske časopise (PL, Jópajtás).

Sedaj kot upokojenec sodelujem na srečanjih seniorskih piscev. Moje pesmi imajo

razmišljujočo tematiko.

Az írásaim az életnek, az embereknek szóló ajándékom. A lendvai várban nevelkedtem,

a valamikori iskola helyiségeiben, és már fiatalként is elküldtem az írásaimat az ifjúsági

folyóiratokba (PL, Jópajtás).

Mint nyugdíjas részt veszek a nyugdíjas írók találkozóin. A verseim témája nagyon

elgondolkodtató.

24



Olga Paušič

Sem domačinka, rojena Lendavčanka, od malih nog zaljubljena v naš kraj. Po upoko-

jitvi leta 2009 se s še večjo vnemo predajam literarnemu ustvarjanju. Pišem odrska be-

sedila za lendavsko gledališko skupino Kofetarji (Kofetarji, En hribček bom kupil, Gremo

na morje), tudi za šolske gledališke skupine (zbirki Šolski štosi in Veselo na oder); po-

ezijo za odrasle bralce (Sanje o zvezdah) in prozo za mlade (romani: Junaki, Skrivnosti,

Osumljen), kratko prozo za odrasle (Mavrični vsakdanjiki) in najmlajše (Imejmo jih radi,

Pod belim gradom) ter potopise, ki jih lahko berete v revijah Svet in ljudje, Horizont ter

prilogah Dela, v Vestniku, Slovenskih novicah in Šolskih razgledih. Sem stalna sodelavka

spletne revije Locutio in internetnega portala MojaLeta.si in članica uredništva revije

Lindua.

Született lendvai vagyok, már gyermekkorom óta szerelmese e vidéknek. Nyugdíj-

ba vonulásom óta még nagyobb buzgalommal alkotok. A lendvai Kofetarji színjátszó

csoportnak írok színdarabokat, de az iskolai színjátszó csoportokról sem feledkezem

el. Vannak felnőtteknek szóló verseim, kisprózáim, fiataloknak szóló ifjúsági regé-

nyeim, és a legkisebbeknek szóló rövid történeteim. Rengeteg útirajzot jelentetek meg

különböző folyóiratokban, hetilapokban vagy napilapokban. A Locutio online magazin

és MojaLeta.si internetes portál állandó munkatársa vagyok, valamint a Lindua folyóirat

szerkesztőségének tagja.

25



Marjeta Ribarič

Po rodu, po duši in razmišljanju sem prava Lendavčanka. Tu sem končala osnovno šolo,

vzgojiteljsko pa v Mariboru. Kot vzgojiteljica sem bila vso svojo poklicno dobo del kolek-

tiva Vrtca Lendava. Veselje do ustvarjanja na različnih področjih je raslo z mano od malih

nog. Tudi poklic sam je spodbujal mojo ustvarjalnost tako na gledališkem, glasbenem kot

literarnem področju. Tudi sedaj, ko sem upokojena, je v meni polno ustvarjalnega ne-

mira, zato sem se pridružila pevskemu zboru Nimam časa, sodelujem v gledališki skupini

Kofetarji, pišem v Linduo, Šolske razglede in Vestnik. Najbolj me mikajo kratka proza,

odrska besedila za otroke in preproste otroške pesmi.

Lendván születtem, itt is fejeztem be az általános iskolát, majd Mariborban az

óvónőképzőt. Óvónőként mindvégig a Lendvai Óvodában dolgoztam. Az alkotás iránti

öröm már kiskorom óta elkísért, sőt a foglalkozásom is ihletet adott a színdarabok és a

zenei és irodalmi alkotások terén is. Ma is, amikor már nyugdíjas vagyok, nagy bennem

az alkotókészség, ezért csatlakoztam a Nimam časa énekkarhoz és a Kofetarji színjátszó

csoporthoz is. A Linduában, a Vestnikben és a Šolski razgledi c. újságban jelennek meg

írásaim. Leginkább a kispróza, a gyermekeknek szánt színdarabok és az egyszerű gyer-

mekversek ihletnek meg.

26



Aleksander Ružič

Doma sem v Gornjih Petrovcih. Star sem 64 let in sem upokojeni profesor geografije

in zgodovine. Za mano je 42 let neposrednega pedagoškega dela v stroki. Raziskujem

lokalno zgodovino in geografski prostor severovzhodnega Goričkega. Na spletni stra-

ni OŠ Gornji Petrovci je objavljenih mojih 23 avtorskih prispevkov s tega področja. Pri

založbi Franc-Franc je izšel moj prvi roman z naslovom Ko se niti čas ne premakne, v

Evangeličanskem listu pa v nadaljevanjih drugi z naslovom Zaklad. Zdaj objavljajo tretje-

ga z naslovom Zgubljeni čas. Napisal in izdal sem tudi zelo obsežno Kroniko osnovnih šol

v Občini Gornji Petrovci. Za KUD Goričko pišem in režiram skeče, ki jih naši amaterski

igralci zelo uspešno predstavljajo po vsem Prekmurju in širše. Naštudiranih imajo že več

kot 25. V tedniku Porabje in v Porabskem koledarju, ki izhajata v Monoštru, sem do sedaj

objavil številne daljše in krajše literarne prispevke, vse v goričkem dialektu. Pesmi pišem

že kar nekaj časa, ampak prvih osem sem poslal kar ZKD Lendava.

Gornji Petrovcin élek. 64 éves vagyok, nyugalmazott földrajz- és történelemtanár. 42

évig tanítással foglalkoztam. Jelenleg Goricskó északkeleti részének helyi történelmével

és földrajzával foglalkozom. A Gornji Petrovci Általános Iskola honlapján 23 ilyen jellegű

írásom jelent meg. A Franc-Franc Kiadónál jelent meg első regényem Ko se niti čas ne

premakne címmel, az Evangeličanski listben pedig folytatásokban a második regényem

Zaklad címmel. Most folytatásokban ugyanott jelenik meg a harmadik, Zgubljeni čas

című regényem. A Gornji Petrovci Község általános iskoláinak krónikáját is feldolgoz-

tam. A Goricskó Művelődési Egyesületnek rövid bohózatokat írok és rendezek, melyeket

amatőr színjátszóink Muravidék-szerte nagy sikerrel adnak elő. Már több mint 25 színre

vitt bohózatunk van. A Szentgotthárdon megjelenő rábavidéki Porabje hetilapban és Po-

rabje naptárban számos hosszabb és rövidebb irodalmi alkotásom jelent meg, mindegyik

goricskói tájszólásban. Versírással is már régóta foglalkozom, de az első nyolc versemet

a lendvai KKSZ-nek küldtem el.

27



Biserka Sijarič

Poezijo sem začela pisati že v osnovni šoli in nanjo ne gledam zgolj kot na hobi, temveč

kot potrebo po tovrstnem izražanju, je del mene in prav tako tudi rase z menoj. Za seboj

imam tudi nekaj objav v reviji Mentor, v pomurskem Vestniku, Lindui, pesniških zbirkah

“Jaz sem jaz in v meni nihče ne prebiva” ( l. 2002 ) ter “Valovanje misli” (l. 2012).

A versírással már általános iskolásként foglalkoztatott, és nem csak hobbiként tekintek

erre, hanem mint egy kifejezési lehetőség, amely szintén én vagyok, és együtt fejlődünk.

Jelentek meg verseim a Mentor és Lindua folyóiratokban, a Vestnik hetilapban, valamint

a »Jaz sem jaz in v meni nihče ne prebiva« és a »Valovanje misli« c. verseskötetekben.

28



Alojz Ščap

Sem ljubitelj vseh lepih umetnosti, še zlasti pa me privlačita likovna in glasbena ustvar-

jalnost. Sem predvsem konzument, se pa kdaj tudi sam spoprimem s poskusi, ustvariti

kaj preprostega, vsakomur razumljivega in se izraziti v svojem delu tako, kot mi vele-

va srce. Udinjanje v tej smeri mi pomeni popestritev in obogatitev, hkrati pa družabno

vključenost med ljudi v sicer dokaj osamljenih poznih letih. In ne nazadnje - le tako lahko

ljudem povem, da sem bil, da sem in da, z Gospodovo s pomočjo, morda še kaj malega

bom.

Szeretem a művészeteket, különösen a képzőművészet és a zene érdekel. Főleg élvezője

vagyok a művészeteknek, de néha megragadom a tollat, és magam is alkotok egyszerű,

szívemhez közel álló írásokat, amelyeket mindenki megért. Így gazdagodik a lelkem, sőt

ezek a társasági életemre is kihatnak. És nem utolsó sorban, így tudatom az emberek-

kel, hogy voltam, vagyok, és az Isten segítségével még néhány évig leszek.

29



Štefan Toplak

Rojen sem bil 23. 11. 1932 v Lendavi. Mojo prvo učno pogodbo sem sklenil z Okrajnim

magazinom 1948. leta. Šolo za trgovce sem končal v Brežicah leta 1951. Oktobra 1948

sem dobil dekret o zaposlitvi kot prodajalec v državni službi. Izobraževanje na Šolskem

centru za blagovni promet, potrebno za delovno mesto poslovodje, sem zaključil leta

1963 v Murski Soboti. Ko sem dopolnil 40 let delovne dobe, sem se upokojil.

V madžarski dramski skupini sem sodeloval 10 let. V Ravnah na Koroškem sem dobil tudi

Linhartovo priznanje za odlično odigrano vlogo. Razen tega je moj hobi tudi zbiranje raz-

glednic iz vsega sveta sveta in numizmatika (papirnat denar) različnih dežel sveta. Odkar

pomnim, sem tudi vnet šahist. Moj največji uspeh je bil udeležba na šahovskem festivalu

v Zalakarosu na Madžarskem, kjer sem prišel na jakostno lestvico FIDE.

1932. november 23-án születtem Lendván. Az Okrajni Magazinnal 1948-ban kötöttem

oktatási szerződést. A kereskedelmi iskolát 1951-ben végeztem el Brežicán. Az 1948-as

rendelettel eladó lettem. 1961-ben Muraszombatban fejeztem be az üzletvezetői tanul-

mányokat. 40 év munkaviszony után a lendvai Mercator Univerzaltól vonultam nyugdíj-

ba. A magyar színjátszó csoportnak 10 évig voltam aktív tagja. Megkaptam a Ravne na

Koroškem Linhart-elismerést. Ezen kívül hobbim a képeslapok gyűjtése, a numizmatika

szerelmese is vagyok. Az egész életemet átszőtte a sakk iránti szerelem. A legnagyobb

sikerem, hogy a Zalakarosi Sakkfesztiválon FIDE-mesterré nyilvánítottak.

30



Velimir Turk

Velimir TURK, univ.dipl.inž. geologije, sem upokojenec, tudi vnet planinec, ribič in nara-

vovarstvenik. Ukvarjam se tudi s transcendentalno meditacijo in makrobiotiko. Že vrsto

let sem koordinator gibanja za zdravo življenje Mavrica.

Svojo prvo pesem Kiša sem napisal, ko sem imel 11 let. Danes pišem predvsem o naravi,

odnosu človeka do narave in o medčloveških odnosih. Pišem v hrvaščini, slovenščini in

angleščini. Doslej še nisem izdal samostojne pesniške zbirke, objavljal sem pa v internem

glasilu INE, v lendavski Lindui, vsako leto sodelujem tudi na natečaju Sosed s tvojega

brega JSKD Slovenije

TURK Velimir geológusmérnök vagyok, már nyugdíjas. Lelkes hegymászó, halász és

természetvédő. Transzcendentális meditációval és makrobiotikával is foglalkozom.

Néhány éve a Szivárvány egészséges életmód mozgalom koordinálását végzem.

Az első versemet 11 éves koromban írtam. Ma elsősorban a természetről, az emberek

egymásközti és a természethez való viszonyáról írok. A verseket horvát, szlovén és angol

nyelven írom. Eddig még nem jelent meg önálló verseskötetem, írásaim az INA online

magazinban és a Linduában jelentek meg. Minden évben a JSKD által szervezett Sosed s

tvojega brega pályázaton is részt veszek.



31



Aleksander Varga

Rojen sem bil avgusta 1975 v Prekmurju. Mladost sem preživel v Lendavi. Najprej sem se

veliko ukvarjal z različnimi športi, nato pa sem se v srednji šoli navdušil za glasbo. Naučil

sem se igrati bas kitaro in s prijatelji ustanovil dve glasbeni skupini. Poleg skladanja

pesmi sem kaj hitro začel tudi s pisanjem besedil za pesmi, ki jih tu in tam pišem še sedaj.

Po končani gimnaziji sem se odpravil v Maribor in Ljubljano na študij in končal ekonom-

ski fakulteti na obeh univerzah. Po študiju sem se zaposlil v turizmu, s čimer se ukvarjam

še danes. Po 16 letih sem se spet vrnil v Lendavo, kjer trenutno živim, delam in igram v

glasbeni skupini Ethnotrip.

Muravidéken születtem 1975 augusztusában. A fiatalságomat Lendván töltöttem.

Először különböző sportokkal foglalkoztam, a középiskolában viszont megfertőzött a

zene. Megtanultam gitározni, és a barátaimmal két együttest is alapítottunk. A zene-

szerzés mellett gyorsan megtanultam szövegeket is írni, néha-néha még most is írok. A

gimnázium befejezése után Mariborban és Ljubljanában is befejeztem a Közgazdasági

Egyetemet. A tanulmányaim után az idegenforgalomban helyezkedtem el, amivel még

a mai napig is foglalkozom. 16 év után újra visszajöttem Lendvára. Jelenleg is itt élek,

dolgozom és zenélek az Ethnotrip zenekarban.

32



Zágorec-Csuka Judit

Göntérházán születtem, jelenleg Kapcán élek, és az 1. Sz. Lendvai KÁI-ban könyvtárosként

dolgozom. Az alkotásban kiteljesedek, szenvedélyes olvasó és színházkedvelő vagyok.

Írok, amióta az eszemet tudom, leginkább verseket (több verseskötetem is megjelent:

Viharverten, Kiűzve az Édenből, Kettős hangzat, Sivatagi szélben, Új horizontok). Fordí-

tással is foglalkozom (Evgen Car: A gólyák is elpusztulnak). A szakmámmal kapcsola-

tosan szakmai és tudományos cikkeket is megjelentetek. Számos hazai és külföldi, főleg

magyarországi folyóiratokban jelentek meg írásaim.

Doma sem iz Genterovcev, živim pa v Kapci in delam kot knjižničarka na DOŠ I LENDAVA.

Ustvarjanje me izpolnjuje, sem tudi strastna bralka in ljubiteljica gledališča. Pišem, od-

kar pomnim, najraje poezijo (pesniške zbirke: Viharverten, V ognjenem kresu, Slepci na

zemljevidu, Kiűzve az Édenből, Kettős hangzat, Sivatagi szélben, V sebi zate, Novi hori-

zonti). Ukvarjam se tudi s prevajanjem (Evgen Car, Štrki umirajo). V povezavi s stroko

objavljam strokovna in znanstvena besedila o šolskih, dvojezičnih knjižnicah, njihovi zgo-

dovini, poslanstvu in prihodnosti. Objavljam v številnih tiskanih medijih tako doma kot

na tujem, predvsem na Madžarskem.

33



Slavica Zver

Živim v Hotizi, v čudovitem kraju blizu reke Mure. Tukaj sem tudi rojena. Rada pišem

poezijo in slikam, najraje s tehniko olje na platno. Pred mnogimi leti, že v srednji šoli,

sem objavila svoje pesmi in prispevke v šolskem glasilu in v Vestniku. Iščem vrednote

življenja, skrivnost prve ljubezni, ponos matere in zadovoljstvo dovršenosti ter pozabe.

Kadar ustvarjam, se pred mojimi očmi odpirajo nove podobe lepote ljubezni in topline, ki

me odnašajo daleč proč od vsakdana. Vsako novo delo napolni moje srce z novim žarom

in preganja iz njega bolečino, žalost in osamljenost …

Hotizán, a Mura folyó mellett élek. Itt is születtem. Szeretek verseket írni és festeni,

legszívesebben olajfestményeket. Sok évvel ezelőtt, még a középiskolában jelentek

meg a verseit és írásaim az iskolai újságban, valamint a Vestnikben. Keresem az élet

értelmét, az első szerelem titkát, az anyák büszkeségét, valamint a teljesség és a feledés

elégedettségét. Amikor alkotok, a lelki szemeim előtt a szerelem és a melegség új hori-

zontjai nyílnak meg, melyek távol visznek a mindennapi élettől. Minden új alkotásom a

szívemet új reménnyel tölti meg, és elkergeti belőle a fájdalmat, a szomorúságot és a

magányosságot...

34



ILUSTRATORKA & OBLIKOVALKA ∞ ILLUSTRATOR & GRAFIKAI TERVEZŐ

Andrea Schneider

Hkrati z zbornikom Pobiralci rose so nastajale moje prve ilustracije in oblikoval se je

način povezovanja. Močni ustvarjalno-srčni utripi so me razburkali, ko sem, vsa poto-

pljena v doživljanje, prisluhnila vživetim, zelo dobrim interpretacijam recitatorjev in av-

torjev. Pogumno sem se lotila risb na moto posameznega literarnega večera, da ne bi

pozabila vtisov.

Učila sem se osnov založništva, oblikovanja knjig in ilustriranja v svojem stilu. Dejavnosti

in zanimanja sem prilagodila vsebinam zbornika in jih poskušala praktično doživeti, da

sem laže premagovala izzive dela in vsakdanjika.

Rada živim v Lendavi in spoznavam kulturo tukaj živečih ljudi. Prepustim se voditi duhu

teh obmejnih pokrajin, kjer osebnostno in pri svojem delu z lahkoto napredujem.

A Harmatfogók c. antológia keletkezése közben születtek meg első illusztrációim, ame-

lyekkel színesíteni szerettem volna a benne megjelenő írásokat. A szerzők írásait olvasva

heves alkotói láz fogott el, és bátran nekiláttam az egyes irodalmi estek mottójául szol-

gáló rajzok elkészítéséhez.

Tanulmányaimat a könyvkiadás, grafikai tervezés és illusztrálás szakon végeztem. A

tevékenységeim végzését az antológia témájához alkalmaztam, megpróbáltam megélni

azokat, hogy könnyebben vegyem a munkám és a mindennapok nyújtotta kihívásokat.

Szeretek Lendván élni és ismerkedni az itt élők kultúrájával. Átadom magam a határ-

menti területek szellemének, ahol a személyiségemben és a munkámban egyaránt köny-

nyedén fejlődhetek.

35

36





Elizabeta Tibaut

Lendavski grad, cerkev (olje na platnu)

Elizabeta Tibaut

Pohod - abstrakt (olje na platnu)

37





Marija Magdič

Tihožitje na stolu (olje na platnu)

Marija Magdič

Gozd jeseni (olje na platnu)

ŽELJE IN NAČRTI V LETU 2014

KAM PLUJEMO?

PRETRESLO/OSREČILO ME JE ∞

KÍVÁNSÁGAINK, TERVEINK A 2014-ES ÉVBEN, MERRE TARTUNK?

MEGRÁZOTT/BOLDOGGÁ TETT

12. literarni večer ∞ 12. irodalmi est

38

Lidija Alt

ODHAJAVA

Pogled zastane,

oko se orosi,

dlan v dlani več ne čuti nežnosti.

Tišina kot krik v noč zazveni,

koraki odhajajo mimo,

misli ne najdejo skupne poti.

DALEČ SI

Vidim te,

a daleč si.

Čutim te,

a daleč si.

Slišim te,

a daleč si.

SANJE

Prišel si v moje sanje,

pustil stopinje si v njih.

Ko polagam misli vanje,

se mi solza porodi.

TI

TI,

ki rekli smo ti sonce,

si odganjala nam siv oblak.

TI,

ki rekli smo ti pesem,

si prinesla nam pomlad.

Zdaj spomin nam čuva dneve,

dneve naše radosti,

ki za vedno so ostali

v naši tihi notranjosti.

39

ŽIVLJENJE

Kaj mi prodajaš upe in sanje,

zakaj mi rišeš sončen dan,

ko pa je vsak nov dan

zame zlagan.

Rad bi s ponosom ti zrl v oči,

pokazal bi rad,kaj zmorejo moje moči,

a teža skrbi brez prihodnosti

mi upe in sanje znova kali.

Rozika Gojič

DOMOVINA

Ti moj si svet,

ki ves prostran

v ljubezni stkan -

krasi ga štorklje let

ll.

in ptic svetov,

ki z vetrom prinesene –

nikoli izgubljene

v klasju žita so valov.

lll.

Dobrote dar

iz tebe večno sije –

ljubezen, bratstvo vije,

ga tke v veliki žar

IV.

v večnost prerojen,

čvrst in močan –

nikoli poteptan;

ponosen, prekaljen

V.

živi za té

in te spoštuje,

viharjem t`min kljubuje –

nikoli ne zamre.

40

VI.

V stoletju stare zibelke

slovenskega rodú,

se z brati tu

življenja spet rodé …

VII.

Kot širna pokrajina

dobilo si ime

ti, moje Prekmurje –

prijazna domovina.

V OBJEMU

Podaj mi roko,

stopiva nocoj

pod zvezdno nebo;

korak naju vodi

do rečne mrtvice,

kjer pesem nežno pojo

zasanjane ptice,

kjer tulpike bele cveto

in rahle meglice

legajo na zemljo.

Nad vso to lepoto

v nežnem se plesu

vrtijo kresnice.

V tišini noči

omamne vonjave

zrele prsti

te širne planjave –

kjer hrana bogov

kot prej je sedaj

mati številnih rodov.

V daljavi nekje

se rišejo griči –

le midva nocoj

nemi sva priči,

ko naju objema spokoj.

41

V duši je mir,

brezbrižna tišina,

vsa radost sveta –

v objemu neskončnem

še bitje srca.

V vesolju strasti

med prsti polzi

le reka ljubezni,

ki znova življenje rodi.

Göncz Norbert

FUSIONE:

Hideg, sötét éjszakán,

Midőn kiléptem házam ajtaján,

Ő halkan lépett ki elém,

S nem volt más, csak Ő meg Én.

Előttem rejtélyként állt,

Keze kezemre talált.

Türkiz szemébe néztem én,

S nem volt más, csak Ő meg Én.

Gyönyörű szép hajába

Fényes koszorút font a hold,

S mint még addig soha,

Szívem vad ritmust dobolt.

S Ő is tudta amit Én,

Hogy nekem Ő, és neki Én.

Ajkai szóra nyíltak,

de végül bennakadt a szó.

S nem volt még egy leány sem,

oly őszintén ragyogó.

S Ő már rég sejtette, amit Én,

Hogy találkozunk, Ő meg Én.

Szólni akart újra

Eme égi tünemény,

S én akkor gyengéden

42

Ujjam ajkára helyezém.

Tudta Ő, s tudtam Én,

Így forrunk össze, Ő meg Én.

Az ajkam övére helyeztem,

Oh, a pillanat mámora.

S ajkairól csöpögött

isteni ambrózia.

S kárba veszni egy cseppet sem hagytam én.

Végül így lettünk eggyé, Ő meg Én.

Azóta nap mint nap róla álmodtam,

S vártam, hogy jöjjön eme szép leány.

S ím eljött, szememnek nem hittem én.

Hisz tudta, hogy találkozunk, Ő meg Én.

Boldogságunk nem törte meg emberi lény,

S azóta nem feledém,

Hogy nem volt más, csak Ő meg Én,

Rejtett csillagok egén.

MINT HAJÓ A TENGEREN...

(Rékának)

Valahol a messzeségben,

Szerelemnek tengerén,

Sodródik egy kis hajó.

S a kis hajóban te meg én.

Mondd, emlékszel az indulásra?

Szemedben izzott a fény.

S hogy hajóztunk boldogan,

Szerelemnek tengerén.

Élveztük az együttlétet,

Hogy nem volt más, csak te meg én.

S ezer csókot váltottunk,

Szerelemnek tengerén.

43

Ám idővel a nyugodt vizet,

Felkavarja a zord szél.

Mely pusztít és hajókat tör,

Szerelemnek tengerén.

Árbocaink kettétörtek,

S majd elvesztettelek én.

Amikor próbára tett minket idő

Szerelemnek tengerén.

De te óvtál engem minden rossztól,

S megannyiszor téged én.

Nem árthatott nekünk szélvész

Szerelemnek tengerén.

Volt úgy, hogy Loreley hangja

Csábított bércek tetején.

De csókod mindig megtérített

Szerelemnek tengerén.

Évek óta sodródunk ketten

E végtelen tengernek vizén.

S hullámok ringatnak bennünket,

Szerelemnek tengerén.

Jöhet megannyi szélvész,

Számunkra mindig van remény.

Boldog hajótöröttek vagyunk

Szerelemnek tengerén.

S tudom, hogy bízhatok benned,

Hisz Te vagy bennem a remény.

A remény, hogy hajónk majd egyszer

A boldogság kikötőjébe ér.

A FA

Abban az évben költöztünk Pestre újdonsült feleségemmel, Rékával.

Novemberben megünnepeltük az ötödik évfordulónkat, és mivel közelgett a kará-

csony, ő elkezdte a ház díszítését. Kint esett a hó, a házat a kandalló melege töltötte

meg, és a narancshéjak ott melegedtek a radiátorunkon, finom karácsonyi illatot

árasztva a szobában.

44

Rékával a kanapén pihentünk a fárasztó nap után, hiszen egész nap sürgölődött a

házban, én pedig a kivilágításért voltam felelős. Ott feküdt mellettem mint valami

kiskutyus, én pedig lassú mozdulatokkal túrtam bele gyönyörű, szőkés-barna hajá-

ba, és gyengéden simogattam az arcát, miközben ő a tévét nézte. Előttünk az asz-

talon két bögre tea gőzölgött, aminek az illata vegyült a narancséval, és így még

karácsonyibb lett a hangulat.

Réka felemelte a fejét, és rám nézett, majd kijelentette:

- Norbi! Elfelejtettünk valamit!

Értetlenül néztem rá, mire ő felvilágosított:

- A fa! Elfelejtettük, és holnap már itt a karácsony!

Tekintetemmel gyorsan végigpásztáztam a szobát. Fa sehol! Rékára néztem, és vál-

lat vontam, de ő addigra már előkészítette leghatásosabb fegyverét, amellyel min-

den egyes vitánkat meg szokta nyerni. Úgy nézett rám azokkal az ellenállhatatlan

bociszemekkel, mint még soha! Nekem persze megenyhült a szívem - mint mindig

-, és már indultam is a kabátomért. Az ajtóban nyomott egy csókot a számra, és

én beszálltam a kocsiba. Mielőtt becsuktam volna a kocsi ajtaját, megígértem neki,

hogy sietek, hiszen összebújós estet terveztünk.

A behavazott úton hajtottam a külváros felé, ahol a fenyőket árulták. Odaértem, és

kinyitottam az ajtót, mire a kinti hideg levegő megcsapta az arcom. Majd kiszálltam,

és hallottam, ahogy a friss hó ropogott a talpam alatt. Pont időben jöttem, hiszen

az utolsó fenyő ott állt tőlem öt-hat méterre. Az árus odalépett hozzám, és kije-

lentette, hogy szerencsém van, mert éppen készült hazamenni, mire én elmondtam

neki, hogy a nagy ünnepi hűhóban valahogy megfeledkeztünk a fáról. Mosolygott és

megismételte, hogy szerencsém van, majd az utolsó fához vezetett. Amíg sétáltunk,

szemügyre vettem az öreget. Piros sapkája alól kilógott hosszú, ősz haja, és a szakál-

lát zúzmara fedte be. A piros pufajkakabáttól úgy festett, mint egy igazi télapó. Hi-

hetetlen boldogság sugárzott az arcáról. Boldog volt, hogy segíthetett.

Szemügyre vettük a fát. Nem volt a legszebb, és nem is volt olyan nagy, de tudtam,

hogy a feleségem örülni fog neki. Kifizettem, majd felerősítettük a kocsi tetejére.

Megköszöntem az árusnak, és elbúcsúztunk. Beszálltam a kocsiba, elindultam haz-

afelé, s közben azt figyeltem, ahogy a hópihék balettszerűen táncolnak le az ég-

boltról, és vegyülnek össze az őket tárt karokkal váró közönséggel a földön.

Hazaértem, a fát bevittem a garázsba, kihegyeztem és beleállítottam az állványba.

Réka mosolygott, és neki is állt a díszítésnek, amíg én egy forró zuhannyal jutalmaz-

tam magam. Miután megtörölköztem és felöltöztem, én is segítettem a díszítésben.

Rékám mosolya egyre szélesebb lett, és egyre lázasabban díszítette a kis fánkat.

Azt mondta, nagyon örül, hogy sikerült beszereznem a fát, és hogy egyszerűen

gyönyörű. Na meg, hogy én milyen gyönyörű vagyok, és ezért majd még kitalál szá-

momra valami nagyon extra ajándékot.

Amikor befejeztük a díszítést, lekapcsoltuk a villanyt, és a fa fényében álltunk. Csak a

tévé hangja szűrődött át a hálószobából. Hirtelen megütötte a fülemet egy ismerős

dallam. Nickleback – Far Away-je volt az, amit a kapcsolatunk legelején választot-

45

tunk közös számunknak. Eszembe jutott az a sok-sok pillanat amit vele oszthattam

meg. Jó vagy rossz, de mindig a mi pillanataink voltak.

Most itt álltunk a „mi fánk“ előtt. A zene szólt, és most már ő is hallotta. Meg-

fogtam a kezét, mélyen a szemébe néztem, és észrevettem, hogy gyönyörű arcán

megjelenik egy könnycsepp. Tekintetemmel végigkísértem, ahogy eme kis sós víz-

csepp végiggurul az arcán, útját a nyakán folytatja, és szépen lassan elfogy. Aztán

újra ráemeltem tekintetem, és szemében megláttam a lány szerelmét. Azt a szerel-

met, amit az első randinkon láttam a szemében, amikor „szeretlek“-em után kimo-

ndta: „én is.“ Azt a szerelmet, ami akkor ragyogott szemében, amikor megkértem a

kezét, és azt a szerelmet, amellyel az oltár előtt kimondta: „Igen!“

Erősen megszorítottam a kezét, jelezve ezzel, hogy mindig itt leszek neki, hogy

számíthat rám, és hogy szeretem. Magamhoz húztam, és szorosan átöleltem. Eszem-

be jutott az első ölelésünk, majd közvetlen utána az első csókunk is. Valami hasonló

játszódhatott le benne is, hiszen láttam, ahogy reszket a meghatódottságtól. Oda-

hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam halkan és érthetően: „Szeretlek Rékuskám.“

Elcsukló, de mégis gyönyörű hangján így felelt: „Én is.“

Ott álltunk a fa alatt összeölelkezve, és minden megszűnt létezni körülöttünk.

Tekintetünk találkozott, kezemmel végigsimítottam az arcán, és egy gyengéd, de

mégis forró és szenvedélyes csókot váltottunk a „mi fánk“ alatt.

David Kasabji

KRALJICA NOČI

Noč se spušča pred mojim oknom,

zrem v temo, polno demonov.

Med črnino vidim svetlečo podobo,

ki drvi skozi gorečo gmoto.

Z rožo rdečo hiti med plameni,

obkoljena z uklenjenimi dušami,

ki bledo hodijo neznano kam …

Le kam drvi brezmadežna duša tam?

Kakor okamnel strmim v daljno puščavo,

puščavo tavajočih duš,

in še vedno spremljam njeno postavo,

kako drvi skozi ognjeni tuš.

Rad bi ji pokazal pravo pot,

a zdi se gluha za moje krike v noč,

čeprav potrebuje pomoč.

46

Zakaj sledim njeni beli obleki,

ki edina osvetli pekel okrog nje?

Zakaj še vedno beži v isti smeri,

kaj ne vidi, da vedno bolj temno je?

Draga moja, poslušaj moj glas:

Hudič te vabi v past!

Pred menoj megla padati prične,

njeno postavo izgubljam izpred se.

Šele sedaj opazim, da jaz vklenjen sem,

brez moči strmim v pogubo prelepe duše.

A je to prekletstvo poeta?!

Slišim krike v daljavi,

demoni so vstali.

Slišim, kako korak pospeši,

hudič pa se glasno smeji.

Izgubljam zavest nad telesom,

bolečina mi pije kri,

ko vidim, kako brezmadežno telo izginja v temi.

Prebudim se v jutranji zarji,

svetlo je kakor v raju.

Tam ona leži, vklenjena izkrvavi,

moja kraljica noči.

Franc Koren

PRESPATI S FREUDOM

Razveseljačil bom tvojo vagino na vse štiri strani neba

in te z enim zamahom plavalca objel kot ocean

Kot bosa plesalka se boš iskala v ritmu valčka,

da ne potoneš prehitro

in ihteča cvilila čarobnost ritma

s podrhtavanjem na robu vulkana prikričala potres

skozi pore božanskega poplavljala kot zblaznela

metulj, ujet v svilo mavrice

Pridrvel bom kot tornado

nastavljeno jajce atakiral z belino,

47

oblizal skorjo, da bo spet koža

in zadržala boš dih s slino na mesnatih ustnicah

vse do dne, ko se te bo dotaknilo sporočilo

O ja… plodna si

In ja… postala boš mati

Vendar tudi takrat ne pozabi,

da boš že jutri potrebovala spet nekoga

da bo razveseljačil tvojo vagino na vse štiri strani neba

in te z enim zamahom …

LENDAVA!

Zmeraj manj nas je!

In vse bolj starejši

In vse bolj dolgočasni

in zato tudi bolj revni

se spotikamo drug ob drugega

in strašimo okostnjake

do vratu v termalni vodi

z rdečimi nosovi, prehlajenimi od vina

z vse bolj starih grčavih trt,

ki rodijo vse bolj sladko

in pozabljeno mladost

Oh Lendava, srečna vas ... pardon ... mesto domačih spominov

je nekdo napisal v Kanadi

... in umrl.

PRAVLJICA ZA PREBUJANJE

(za Alenko P.)

Spoznala sva se v trgovini in takoj trgovala.

Ti kot mavrična devica in jaz kot črni vitez z zlatim mečem.

Kupila si kosilnico, da sem lahko pokosil naravo, ki te je napadala z vseh strani, ob

tvoji hišici, ob robu gozda.

Tam, kjer je tvoj dom, ne raste trava, le mavrica. Si mi rekla.

In prav taka mavrična si pobegnila pred časom, da bi ostala nedolžna. Med trte,

v majhno hiško ob robu gozda. In priklicala mojstre, da ti jo uredijo v barvah vseh

letnih časov.

Ampak mojstri kot mojstri te niso razumeli. Trgali so tvojo mavrico in ti šepetali, da

trave pri nas rastejo spomladi, cvetijo poleti in žalujejo jeseni. In da hiška mora biti

dom, ne postelja za prezrte odtenke mavričnih barv.

In hvala bogu, da je bila pomlad in je zrasla trava. Drugače ne bi trgovala. Drugače

ne bi zaril zlatega meča v barve črnine in ti pričaral neznane cvetove. In vonjave,

48

ki so napadale tvoje devištvo. Ti v plavi oblekici, z vijoličastim šalom in rumenimi

čeveljčki. Rdečimi lasmi nad lilasto pobarvanimi ustnicami. Nasmehnila si se in me

povabila na kavo. Jaz pa nisem zdržal in sem te takoj prijel za barve in poljubil na

oči. Štorasto si se prestopila in presenečeno obnemela. Bila si deset let starejša

in nisi bila navajena na Prekmurje. Tvoji horoskopi so se sesuli v vesolje. Pozabila

si na okus kave in preslišala dim cigarete, ko ti je zlati meč paral drobovje z nečim

neznanim.

Popoldne sva kosila travo. In sončni zahod počastila z melodijo semen na zemljastih

prstih. Tu bo tvoj vrt. Tu bo zrasla ozimnica za osamljene. Nekaj sva posadila za

mavrično devico in nekaj za črnega viteza z zlatim mečem.

Potem si prihajala vsak teden. Nič več trgovati. Nobenega popusta ti nisem moral

več dati. Samo sedela si nasproti mene, povedala svojo zgodbo, položila prst na

moje čelo in pustila sled. In pila sva kavo. Jaz sem te poslušal in se te dotikal pod

mizo, kar tako, da te spravim s tira. Vso pomlad, vse poletje, vse do septembra,

ko sem te obiskal v hiški ob gozdu in me nisi spustila noter. Pred vrati sem ti pustil

kremast kokosov kolač, oblit s čokolado. In čeprav je trava že odcvetela, me nisi

več povabila, naj jo pokončam. Počakal sem, da si se odprla in mi povedala, da so

mojstri končali. Da so barve začele bledeti. Da te je majhen siv polh obiskal s svojo

družino, tako da je pregrizel streho. Da te je napadel zmaj in da ga čutiš v drobovju,

kako leže svoja jajčeca. In da te je strah. In da si vložila že dvesto steklenk ozimnice

z vrta, ki sva ga osemenila z zemljastimi prsti. In da rabiš zlati meč in črnega viteza

vsak teden. Nič več za svoje mavrice. Ampak da prebode zmaja, ki polaga jajčeca in

ti jemlje devištvo. In odžene polha in njegovo družino nazaj v njihovo sivino. Nekam

na podstrešje. In potem si me vprašala, ali trava krvavi, ko ji kažeš moč podplatov.

Ali joče.

Zadnjič si prišla decembra. V beli oblekici, v belem krznenem plašču in s plavimi

čeveljčki, ki jih nisi nosila že dvajset let. In s pretirano rdečo šminko na ustnicah.

Vse naokrog razbrazdane bledice uvele kože. Zunaj naju je stiskal mraz, vendar nisi

hotela noter med ljudi. Držala si me za roko in mi šepetala, da si ponosna, da sem

odgnal polha in njegovo družino. Da je ne vznemirjajo že nekaj časa. In da mi ne

zameriš, da je zmaj še zmeraj v tebi. Da je izlegel že preveč jajc in da te njegova

zalega žge po celem telesu. In da veš, da sem polomil zlati meč vse do ročaja in da

je ostala le moja črnina viteštva. In da si zato vsa v belem. In da imaš samo dve uri

časa. Dalj časa ne moreš ostati.

Ni več devica in mavrico lahko le še sanja.

In potem me je poljubila na usta. In jaz sem jo poljubil nazaj in ji razmazal šminko. In

še dva dni zatem me je ščemel okus morfija. Zmaj je dihnil vame njen himen.

Šele tri tedne zatem, ko so jo pokopali, sem izvedel, da je umrla. Čeprav je bil zunaj

še mraz in sneg, sem prižgal kosilnico in kosil po dvorišču. Sosedi so me malce čudno

gledali in godrnjali, vendar oni niso videli mavrične device in črnega viteza z zlatim

mečem, kako me opazujeta in se bašeta z ozimnico.

49

Janja Magdič

KRAPJE MOJE

Ko sem zagledala luč sveta,

nisem vedela, da bo ravno tu moja zibelka,

ti, draga vasica moja,

v tebi preživela sem mnogo sreče-gorja.

Res lepa vasica si,

v mirnem kraju ležiš,

ponosno iz dneva v dan

pomagaš težave preživljati nam.

A ko nesreča te doleti,

tiha in mirna si tiste dni,

ko nesreča je mimo,

s tabo v veselju živimo.

Pogorela večkrat so tvoje hiše,

a pridne roke so vse popravile,

naslednjih nekaj let pa spet

si srečno živela kot okoliški svet.

Je res, da ležiš tik pozabljenih grobov,

grobov neznanih padlih vojakov?

Veliko gorja si preživela,

a meni si vsak dan lepša se zdela.

Enotni ljudje bi vsi bili,

če med sabo se ne bi prepirali.

Tvoje lipe poleti lepo dišijo

in potoki v bližini glasno žuborijo.

Moja rojstna vas si ti,

O, prav zato ti všeč si mi.

Jokajoč poslavlja se vsak od te,

Enkrat, še večkrat te rad obišče še.

50

MAMICI

Mamica, mama, res ni težko

ležati in spati pod hladno zemljo?

Se res je umirilo tvoje srce?

Počivajo zdaj tvoje trudne roke?

Kako si nekoč ljubila vse to:

otroke, dom, polje in vinsko goro!

V skrbi za nas ti neutrudni korak

drsel je iz ničnega v jutranji mrak.

Ko smo prosili te, da se spočij,

si rekla: »Zdaj za počitek časa še ni,

saj večno, večno počivala bom,

ko me v poslednji ponesete dom.«

V vejah ciprese, čuj, ptiček žgoli,

cipresa desetič nad grobom brsti.

V polja se naša spet vrača pomlad.

Mamica vstani, saj v grobu je hlad.

RIBICA

Morje v soncu se blešči,

v njem živalic mrgoli.

V morju je bila doma

ljubka mala ribica.

Sem ter tja je švigala,

z gibkim repom migala.

Pa je prišel morski som

in je rekel: »Zdaj te bom!«

Riba z repkom mignila,

daleč proč je švignila:

»Rad bi me pojedel ti,

vem, a kdo se te boji?«

51

Jovan Mirković

DEŽEVEN DAN

Pogledam levo: dež,

pogledam desno: dež,

pogledam gor: dež,

pogledam dol: dež,

pogledam v denarnico: tam pa vse suho !?!

Avgust Ošlaj

IZVIR

Prvič sva se srečala nekega Jutra

Pod steno je prišla Tvoja bistro modra voda

To je moj večni Izvir – si rekla

Čakam Nekoga, da ga odžejam!

Si to Ti? – si vprašala

Nisem Vode žejen – pravim suhih ust

Potem je to PRAvi Izvir zate

Lahko se odžejaš – Si dejala in izginila

In pil sem iz Tvojega Izvira – se odžejal

In spoznal – Tišino Modrega Izvira

POT

Poti so težke

Poti so lahko

Poti se Križajo

V prvem srečanju

Si me učila iskati

Tvoje Sledi

Sedaj na vsaki stezi

Najdem sled Tvojega stopala

Vem, kdaj si Tukaj šla in kam

Prepoznavam te brez Oči

Te slišim brez ušes – Te čutim brez prstov

Ti si me vse to naučila

Te tajne Večnega slednika

52

Ko obhodim vse Poti

Te spet srečam EdinA

In s Srcem pokličem tvoje Ime

HALJA

Težko Te je videti

V halji popolnega Kameleona

V času pred Časom

Obdana sama s Seboj

V ogledalu svoje Zavesti

Si se oblekla v ČAS

Ko Te iščem v njenih gubah

Se izgubljam v sijajni Lepoti

Pozabljam, da iščem Tebe

Ne haljo barvnega Kameleona

Ki se zdaj Kaže – zdaj Skriva

Vem, Ti si skrita v halji ČASA

53

Olga Paušič

KDO SI?

Hladno jutro je in zunaj lije, kot bi z iglo prebodel orjaški vodni balon, ki zdaj cedi

iz svoje oble notranjosti neizmerne količine vlage. Jesen je, kaj hočemo. A ker je

nedelja, je vse skupaj manj zoprno. Ni treba dirjati v službo, se obremenjevati z

usodami drugih, se trapiti z nemirnimi otroki, reševati konfliktne situacije, biti me-

diator odraslim in kar je še takega v pedagoški praksi. Ljubim nedeljska jutra.

Najprej pregledam elektronsko pošto. Ob nedeljah se fanta obvezno oglasita in

zapišeta, kaj je novega, kaj se jima dogaja, kakšna presenečenja naj pričakujem.

Jan živi v Ljubljani, kjer ima službo, skromno stanovanje in nosečo prijateljico.

Odprem poštni predal, polna upanja, da bom končno izvedela, ali naj čakam vnuka

ali vnukinjo. Pa ni niti besede o tem, samo da sta v redu, da veliko pešačita, kar

je dobro za plod in bodočo mamico, da iščeta večje stanovanje in bi jima kakšna

finančna injekcija prišla zelo prav. Verjamem. A recesija je stisnila v kot tudi naju,

zelo razumevajoča in doslej jako velikodušna starša. Težko bo …

Edijevo sporočilo iz Maribora je bolj pisano. Še dva izpita sta mu ostala, a že priprav-

lja diplomsko nalogo, čez vikend pa bi rad potoval s prijatelji v Španijo. Dobili so

letalske vozovnice po zelo ugodni ceni, in če bi mu lahko poslala kak evro za žepnino,

bi mi bil zelo hvaležen.

Čudak, pomislim. Samo potoval bi, se zabaval in čakal na dobre priložnosti v življenju.

Jan je mnogo bolj prizemljen, ve, kaj hoče in približno tudi to, kako bo svoje cilje

dosegel. Edi, no, Edi je očitno svet zase. Zaželim si, da bi bilo kmalu konec vseh teh

študijskih problemov in denarnih obveznosti, ki mi gredo že pošteno na živce. Še

sreča, da imava oba z Dušanom še kar solidne dohodke, čeprav je Dušan že leto dni

brezposeln. Dobiva nadomestilo, kar skupaj z mojo plačo kar nanese. Tako zaenkrat

uspešno vlečeva ta družinski voz, ki se pomika po napornih ovinkih …

Po branju sporočil sinov se potrudim še zbrisati reklamna sporočila, s katerimi me

osrečujejo Dormeo, Tuš, Mana, Kompas ali kakšen tuj pošiljatelj. Tedaj se pojavi

opozorilo, da sem prejela novo sporočilo. Že hočem pritisniti tipko za brisanje, ko mi

prst obvisi v zraku. Ime pošiljatelja je silno nenavadno, pritegne me. Kdo neki je?

Odprem pošto. Debelo pogoltnem in osupnem. Onemim!

*

Med kuho mi delajo možgani tristo na uro. Premlevam minule dogodke, kopljem po

sledeh, tuhtam o vsem, kar sem morebiti prezrla, pa bi morala videti, biti pozorna,

občutljivejša. Razmišljam, ali naj Dušanu kaj rečem ali molčim. Tako hitro se raz-

buri, včasih popeni v nekaj delčkih sekunde. Ne, ničesar mu ne bom omenjala. Saj

je samo slutnja, v bistvu ne verjamem, da bi moglo biti res. Preveč neverjetno je,

preveč nedojemljivo zame.

»Greva na sprehod?« predlaga mož po kosilu. Zunaj je hladno, mokro, kot da se

54

je megla namenila zlepiti nebo z zemljo in oviti mesto v tančico mračne jesenske

skrivnostnosti. Ne ljubi se mi preveč, a nekaj vendar morava početi, sicer se bo pop-

oldan vlekel kot lepilni trak s pokvarjenega plastičnega koleščka.

Ovita v šal in s kapo na glavi sva kot potujoča svežnja, ki ju nosi v sivino …

»Kaj misliš, se bosta Jan in Eva kmalu poročila?« zinem na polovici prvega kilome-

tra. Tišina med nama me zelo moti. Sem klepetave sorte in pogosto imam občutek,

da nosim srce na dlani. Ne morem in ne morem zadrževati čustev v sebi. In misli.

Mnoge to bega, celo nadležno se jim zdi. Tudi Dušanu.

»Dvomim … saj nimata denarja,« slišim godrnjav odgovor.

»Poroko običajno pripravijo in financirajo starši,« rečem.

»Pa imaš denar?«

»Nimam ga, a bi pač vzela kredit, kakšnih dva tisoč evrov naju ne bi ubilo, ne?«

»Kredit – v teh časih?Nimaš pojma, kakšne so ali še bodo bančne obresti.«

Groba sem, ko ga zavrnem: «Kar solidne prihodke imava. Ne bi smelo biti prehudo.«

»In čez leto dni, ko se upokojiš? Kredit ostane …«

Pocukam ga za rokav, rekoč: »Dva tisoč evrov lahko odplačam v letu dni!«

Spogledava se. Morda sluti, da poroka starejšega sina in kredit zanjo ni tista osred-

nja tema, ki bi jo rada načela. Tako vrtajoče škili vame. Pomislim, da me pozna skoraj

bolje kot jaz sebe. To pride z leti in če si dovolj pronicljiv.

Potem doda: »Kolikor vem, se sploh nočeta poročiti. Tako imata določene ugod-

nosti, ki bi jih s poroko izgubila. Dam jima prav. Poročen ali ne – saj po naših zakonih

ni velike razlike.«

Zavijeva k potoku. Umazana rjava voda počasi leze po ozki, preveč zaraščeni strugi.

Pomislim, da smo se kot otroci lahko kopali v nekoč bistrem potoku. Zdaj pa …

Vest me grizlja, pika in vleče proti tlom. Naj mu kaj omenim?

Ne, ne bom, ne še. Prenagljeno bi bilo. Oba bom razburila in potem naju bo obre-

menjevalo ves teden. Ne bom povedala, kaj me muči.

Misli, slutnje mi ne dajo miru. Nekomu se moram izpovedati. A v tem trenutku to

ni Dušan.

Povzpnem se v četrto nadstropje bloka k prijateljici Nini. Če kdo, me bo ona res

razumela in mi znala svetovati.

Pripravi nama čaj iz svežega ingverja in limet. Vso kuhinjo preplavijo dražeče von-

jave, ki me spomnijo na Indijo. Samo tam od jutra do noči lebdiš v opojnih vonjavah.

»Nina, kako si ti ugotovila, da se tvoj sin drogira?« vprašam direktno, brez mnogo

cincanja.

Globoko vzdihne, sede in se z velikimi rjavimi očmi potopi v moje: »Saj nisem. Moja

največja napaka v življenju.«

»Morala si kaj opaziti!Pravijo, da se jim vidi v očeh, čeprav se naučijo zasvojenost

dobro skrivati.«

Strmi vame in premišljuje, potem pove: »Nisem hotela misliti na to, preprosto sem

bila slepa, gluha in brezbrižna. Ne lažem, nisem vedela, dokler mi niso drugi pov-

edali.«

55

Pomolčim. Ne da mi miru. Vprašanja se prerivajo po moji glavi: »Kdo ti je povedal?«

»Zakaj sprašuješ? Otrok je že sedem let mrtev!« Besedo otrok izgovori s tolikšno

nežnostjo, da me stisne, kot bi me kdo sunil v srce. Droben spomin privre v moje

misli: nekega večera, ko je mladenič, precej opit, potrkal na moja vrata in zaprosil,

naj mu posodim zavojček cigaret. Posodim! Povsod si je sposojal – denar, pijačo,

cigarete – nikoli pa ničesar vrnil. Čuden otrok je bil, to smo videli vsi, le mati je živela

v dobri veri, da bo postal slikar in glasbenik, da se bo prej ali slej postavil na svoje

noge, razprl krila in odletel. Saj tudi je … predoziranega so ga našli v na tleh vece-

ja v nekem zakotnem murskosoboškem lokalu – mrtvega. Baje je imel roke široko

razprte, kot bi hotel poleteti …

Nina odvrne pogled in se zastrmi skozi kuhinjsko okno.

»Danes sem dobila čudno pošto,« povem, ker moram stisniti iz sebe.

»V kakšnem smislu čudno?«

»Čudno, no, po obliki in vsebini … na vsak način čudno. Ti pokažem?«

Presedeva se v dnevno sobo k njenemu računalniku in odprem svoj poštni predal.

Obe se zabuljiva v sporočilo, ki žari v naju z velikega zaslona.

»Ta je pa dobra!« reče zaskrbljeno.

»Pošiljatelj mi ni znan. Že ime je čudno, ne? Felicij Skrivač. Kakšno ime! Kot da je

izmišljeno. In kakšen naj bi bil namen sporočila?«

Sredi zaslona zija v naju s krepkimi črkami zapisana misel: Mama, ati … jaz sem gej!

»Res čudno! Na kaj namiguje sporočilo? In kdo ti ga je poslal?«

»Pravim, da se mi niti sanja ne.«

»Odgovorila pa nisi, kajne?«

»Seveda nisem. Kaj pa naj bi odgovorila?«

»Naveži stik. Vprašaj, kdo je in kaj želi od tebe.«

»Misliš, da se bo odkril? Dvomim. Najbrž je kak provokator, psihič …«

»Poskusi, bova videli.«

Pritisnem torej na ikono in vtipkam vprašanje: «Kdo si?« Pošljem sporočilo.

Potem čakava. Samo sediva, zadržujeva dih in čakava. Nič se ne zgodi.

»Brez zveze,« se jezim, »beden poskus. Iz tega ne bo nič.«

Zaman strmiva v zaslon, nič se ne zgodi.

Jezna sem. In nekako razočarana. S predlogom mi je Nina vlila upanje, da bi utegnila

na hitro razvozlati čudno uganko. Ko spijeva čaj, me čisto mine, da bi ji zaupala svoje

težke slutnje. Tudi ona ne dreza več vame. Enako tesnobna, kot sem šla k Nini, se

vrnem domov v stanovanje štev. 10.

Ko Dušan po 20. uri preveri izide žrebanja lota, ga odženem od računalnika in

odprem poštni predal. Zazijam. Felicij Skrivač mi je odpisal. A sporočilo je tudi tokrat

tako dvoumno, da nisem niti malo bliže rešitvi uganke.

»Zaupaj, geji smo ljudje z velikim srcem.«

Samo toliko. Uporabil je prvo osebo množine, torej se prišteva med ‘ljudi z velikim

srcem’, torej je gej. A kaj ima to opraviti z mano? Kje je povezava? Kaj mi želi pov-

edati?

56

Zapišem vprašanje: »Na kaj namigujete? Kaj mi želite povedati s temi sporočili?«

Obsedim in čakam. Slutim, da sem navezala stik, da bo odgovoril. A se ne zgodi nič.

»Boš prenočila pri računalniku?« me predrami iz misli Dušan.

»Saj je šele pol devetih,« odvrnem precej neprijazno.

»Ves čas buljiš v seznam sporočil! V čem je finta?«

Stoji za mojim hrbtom, pa niti opazila nisem. Take stvari mi gredo na jetra … ko

me skrivaj opazuje, ko prisluškuje mojim telefonskim pogovorom s prijateljicami,

bere mojo pošto … Deluje kot vohljač, ki je prepričan, da imam vse polno mračnih

skrivnosti. Prej, nekoč, ni bil takšen. Zadnje leto, potem ko je ostal brez službe in je

ves nesrečen čakal trenutek, ko se bo lahko upokojil, se je v njem nabralo za ocean

grenkobe, razočaranj in strahu, ki jih je otresal na meni. Bila sem odličen strelovod!

Na vrtljivem stolu se obrnem proti njemu. Zdaj si zreva iz oči v oči, čeravno so nje-

gove više, gori nad mano. Sive so, preiskujoče, vrtajoče in sumničave.

»Kako bi sprejel dejstvo, da je tvoj sin gej?« ustrelim vanj z žgočo ostjo vroče hu-

dobije.

»Moj sin … gej? Ženska, so ti zavreli možgani? Kje pobiraš take … gnusne misli?«

»Teoretično. Kaj bi storil, kako bi ravnal?«

Najbrž je moj pogled tako prepričljiv, da ga okupira in prisili k resnemu premisleku.

Čutim, da sem ga prizadela. On najbrž čuti, da sem sama prizadeta.

»Pomisli no, najin sin nikakor ne bi mogel biti gej, ker … no, ker …«

»Saj vem, da ni, kar tako sem te izzvala. In pričakovala, da se boš odzval, kot si se:

eksplozivno, z velikim odporom, z gnusom. Kako bi penil šele, če bi bilo res!«

»Ne maram gejev, lezbijk, transvestitov … tretjespolnikov, ničesar, kar ni naravno,

kot ne prenesem sojinega sira namesto mesa. Torej ti je jasno, ne?«

Pa se je obrnil in šel v spalnico, kjer je na svojem televizorju lahko mirno spremljal

nedeljsko glasbeno oddajo, ki ga je, kot je rad rekel, vrnila v mladost in v boljše čase.

**

Divji ponedeljek. Vodstvo šole je imelo nalogo pridobiti vsaj petnajst delavcev, ki bi

bili voljni iti v soboto na sindikalne demonstracije v Ljubljano. Ker nismo pokazali

posebnega navdušenja, so si izmislili nekakšen žreb in ‘padla’ sem med petnajst

izbranih. To me je spravilo v slabo voljo, tako da so še otroci v razredu čudno gledali

vame. Spraševali niso, prišepetavali pa. Presneto, zadnje leto poučujem in zdaj me

najdejo, da moram na demonstracije v prestolnico!

V prosti uri sem obsedela v zbornici. Kolegici sta zasedli oba računalnika, namenje-

na učiteljem za delo, zato sem vzela v roke Nedelo in ga brez posebnega zanimanja

prelistala. Misli so begale od Felicija Skrivača do Dušanove burne reakcije na moj

izziv … k soboti, ki jo bom morala preživeti sredi vesoljne gneče na Kongresnem trgu

v Ljubljani …

Potem se mi je pa oko obesilo na čuden naslov na strani 23: Gej v družini je

blagoslov. Avtor prispevka je zapisal, da je za Zapoteke, avtohtono prebivalstvo Me-

hike, nepopisna sreča imeti v družini dečka oziroma moškega – muxo – čigar videz

57

in življenje nasploh sta stereotipno ženska. Družba jih ne zavrača, ampak občuduje.

Piše tudi, da so mnoge matere srečnejše, če je njihov sin homoseksualec, kot če

bi imele hčer; ona bi namreč v večini primerov zapustila družino, sin gej pa ostane

praviloma doma.

Nenavadno. Nikoli mi ne bi prišlo na misel kaj podobnega.

Za vsak primer vtaknem časopis v šolsko torbo, morda pride prav.

Končno se ena od kolegic odlepi od računalnika, da lahko potešim svojo neznosno

radovednost. Odprem svoj poštni predal. Ničesar novega. Potem pa … glej ga, zlom-

ka! Sporočilo od Felicija Skrivača, prispelo ob 9. uri – a sporočilo je bilo že odpirano!

Dušan! Spet si je drznil brati mojo elektronsko pošto. Presneti pujs! Najraje bi sedla

v avto, se odpeljala domov in ga zadavila!

Ali pa … Odprem sporočilo. V njem je z modro barvo naveden link in pripisano:

Preberite, razumeli boste.

Pritisnem na link in odpre se dokaj obsežno besedilo – članek iz neke strokovne

revije – z izzivalnim naslovom, ki sem ga, odkrito povedano, pričakovala: Mama, ati

… jaz sem gej.

Ob imenu avtorja članka mi preneha biti srce.



***

Petindvajset stopnic od vhodnih vrat v blok do stanovanja številka deset se je zdelo

kot večnost. Stopala sem stopnico za stopnico in si želela, da Dušana ni doma. Samo

to, da mi ni treba govoriti z njim, poslušati njegovih gnusa in odpora polnih besed,

ki bi tokrat letele v natančno določeno tarčo z imenom in priimkom. Ne bi prenesla.

Tisti hip tega ne bi prenesla.

Vrata v stanovanje so bila zaklenjena. Hvala bogu!

Na kuhinjski mizi je pustil listek s sporočilom: »Pridem pred večerom.« Samo toliko.

Kam ga je odneslo, si nisem mogla niti približno predstavljati. Včasih je šel v gorice,

v družinsko vinsko klet, tam mizaril ali izdeloval intarzije, drugič se je odpeljal do

Bukovniškega jezera pri Dobrovniku in se sprehajal ali tekel … a danes, po branju

članka, ga je najbrž vsega presunjenega odneslo še kam dalje …

Ves čas so me begale misli iz prebranega članka v reviji: »Kako povedati staršem?

Staršem, ki si predstavljajo svojega sina v večini primerov kot bodočega skrbnega,

odgovornega družinskega očeta, ljubečega moža … Nočna mora, če samo pomislim

na trenutek resnice …«

Tako razmišlja moj sin. Tako sodi o naju? O Dušanu in meni? Se naju boji?

Groza! Vse, kar se je nabralo od včerajšnjega jutra, se zdi res kot nočna mora. Kot

da bi se življenje prekucnilo, kot da bi se vsa moja dosedanja prepričanja pod do-

tikom čarobne palice obrnila na glavo. Moj sin … gej? Ne, ne more biti! Kje sem bila,

da nisem začutila, spoznala, dojela? Tudi Nina ni! Končalo se je s katastrofo! Kako,

da doslej nisem niti pomislila na kaj takšnega? Sem zelo strpna oseba, v šoli, med

otroki sem se naučila razumeti vse mogoče vrste drugačnosti – doma pa sem pop-

olnoma zatajila. Lahko sploh kaj popravim?

58

Tako rada ga imam, mojega fanta sivih oči in kodrastih svetlih las, polnega humorja,

prebliskov, pozitivne energije … A je sploh pomembno, kakšna je njegova spolna

usmerjenost, h komu je nagnjen, kam ga bolj vleče? Odrasel človek je in ima vso

pravico, da se odloči, kakor misli, da je prav …

Misli me prebadajo, preskakujejo meje razumevanja, odklanjanja in zanikanja,

tiščijo me, bolijo, da ne vem več, v katero smer naj razmišljam. Kaj bo z Dušanom?

Že tako je sesut, izguba službe, ponižanje zaradi občutka nekoristnosti ga je potis-

nilo na dno vseh dnov …

Prekine me zvonjenje na vhodnih vratih. Nina je.

»Iz trgovine prihajam, ne bom vstopila. Povej mi, se je skrivnostnež kaj oglasil?«

Zadihana se nasloni na podboj vrat in se smehlja vame.

Vidim, kako smehljaj počasi usiha, izgine ali zaledeni na njenem licu. Gleda me …

S polomljenim glasom ji povem. Razgrnem vso bolečo resnico.

»Kje si bil?« tiho vprašam moža, ko ob sedmih, že v temi, odloži plašč, me objame

in trdno stisne k sebi.

»V Mariboru,« prizna, potopi obraz v moje lase in dolgo molči.

»Brez mene? Zakaj si šel brez mene?«

»Ne vem, kar neslo me je …«

»In? Si govoril z Edijem?«

»Ja, sem.«

»In?«

»Težko mi je bilo, zdaj mi je še teže … A moral sem izdaviti svoje muke. Razumeš?«

»Poskušam razumeti. Kaj si mu pa rekel?«

»Da ga imava rada … da je pred nami dolga pot, pred mano je dolga pot … upam, da

me je razumel … res upam …«

Čutim, kako postajajo moji lasje pod njegovim obrazom vse bolj vlažni …



59

Zágorec-Csuka Judit

ÉS NEM TÖRTÉNT MEG A CSODA – RÉSZLET EGY KISREGÉNYBŐL

KEDVES ZSU!

Röviden szeretnék neked beszámolni egy múlt heti felismerésmről, amikor Mu-

rakeresztúron jártam a kéttannyelvű (magyar−horvát) Zrínyi Miklós Általános Isko-

lában, ahova meghívtak egy koszorúzással összekötött iskolai megemlékezésre,

amelyet Zrínyi Miklós költőnek, politikusnak és hadvezérnek szenteltek. Zrínyi

Miklós összesen 44 évet élt, amikor vadászbaleset érte 1664. november 18-án a

kuršaneci erdőben, egyedül kellett meghalnia testi szenvedés és magány közepette.

Kételkedhetett az élete értelméről is? Egész életében magára hagyták, mint végvári

főurat, arisztokratát itt, a magyar−horvát határsávban. Mindig egyedül maradt a

sorsdöntő fordulatok közepette, igazi, hűséges követői alig voltak, politikai törekvé-

seit nem értették meg, a Bécsi Haditanácsban többször is megrágalmazták, Kanizsa

alól elparancsolták, a magyar nemesség sem értette meg törökverő harcait, terveit,

hiába hirdette a törökellenes harcokat. Érdemes volt-e felépítenie a Zrínyi-Újvárat −

vagy ahogy mondják, Új-Zrínyivárat −, ha túlerővel és nagy bosszúval lerombolták a

törökök? Érdemes volt-e vagyonát, javait, pénzét fegyverekre, katonákra költenie?

Nem lett volna-e hasznosabb Itáliában maradnia, Velencében vagy Firenzében élnie

könyvek, kristályok, agarak közt? Csak művészetre, vadászatra, irodalomra gondol-

nia? Érdemes volt-e emberekkel leveleznie, akik cserben hagyták. 1664. május 19-i

levelében elpanaszolta Bonzi püspöknek, hogy nagyon várja a francia csapatokat,

akik segítségül jönnének, mert szűkösek az eszközei, amivel legyőzhetné a törököt

Kanizsa alatt. Sajnos nem érkeztek meg a francia csapatok. Majd folytatta a levelet:

„Ha ebben az ostromban és a következő hadjáratban valami nagyobb eredményt

érünk el, az nem a mi érdemünk lesz, hanem az Isten csodája.” És nem történt meg

a csoda, erősebb volt a túlerő, a törökök összefogása. Ennyi. És egy másik levele

Zrínyi Miklósnak, amelyet Bécsbe írt 1664. július 17-én I. Lipót császárnak: „Legked-

vesebb fölség ... Kanizsát nem vettük be ... De mit fárasszam Fölségedet ezeknek

a szégyenletes dolgoknak további részletezésével? ... Birtokaim feldúlva, jobbágy-

aim szétszórva, magamat katonáimtól megfosztva az elpusztított, néptelen, az el-

lenség előtt nyitvaálló Muraközben. Negyven éve védtem mostanáig a magam és

enyéimnek sok verejtékével és vérével az ottománok óriási hatalmával szemben.

Most ott mentem tönkre, ahonnét segítséget kellett volna remélnem, amibe min-

den bizalmamat és reménységemet helyeztem. És, ami a legnagyobb fájdalmam:

hogy sem Fölségedet nem szolgálhattam, sem a kereszténységnek nem használ-

hattam vele. Most ezzel az egy szál karddal oldalamon várom fölséged parancsait.

Legszentebb Fölségednek alázatos és örökké hűséges alattvalója Comes Nicolaus

a Zriny.” Hiábavaló feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha …? Egyszerűen nem

akart középszerű ember lenni. Közben kiváló költővé, íróvá, hadvezérré és élesen

látó politikussá vált... S ráment az élete. Méltósággal viselte a csapásokat, a veszte-

60

ségeket is. Ez a véleményem.

A hitelességedért, azért, hogy elhiggyék, hogy ki is vagy igazán: rámegy az életed.

Jó példa rá Zrínyi Miklós küldetése is. Habár élete végén hiábavlónak tartotta az

egészet: talán még a küldetését is. De az idő utólag még jobban felkarolta őt, míg

sok mindenki más, a fölöttesei, császárok és királyok feledésbe merültek, mert

középszerűek voltak. Én is tudom, hogy milyen érzés magadra maradni, akár a

magánéletben, akár a közéletben. De egyedül sokkal több energiára van szükséged

végigjárni az utadat. De ez sem lehetetlen. Zrínyi Miklós költő a példaképem, mert

nem volt középszerű ember, de életében számos titok merült fel, s a legnagyobb

titok a halála maradt. Megölte-e a vaddisznó, vagy előre kitervezett gyilkosság ál-

dozata lett? Nem tudni. Szerintem meg kellett halnia, mert az idő, amelyben élt,

már nem az eszméit képviselte. Tehát, ha túléli a balesetet, akkor sem lett volna

boldog, hiszen a törökök kiegyeztek a Habsburgokkal. Véget ért volna így is, úgy is a

harca. Egyébként a létezésnek semmilyen célja nincsen. Maga az élet sem jó dolog,

a boldogság pedig nem tartozik a létezés céljai közé, az állatok életében sincsen

jelen, nem hiányzik nekik. De mi emberek vagyunk. Számomra az is furcsa kérdés,

hogy van-e a kisebbségi létnek politikamentes összefüggése? És milyen az? Tehát

boldog lehetek-e mint kisebbségi magyar, ha a boldogságom a poltikától függ?

Valószínűleg nem. Ezért változtatok az egészen, nem a kisebbségi politikában ke-

resem a boldogulásomat, 47 év küszködése után erre döbbentem rá, mert ebben

nem boldogulhatok. Jövő októberében lejár a helyi közösségbeli megbizatásom,

többet nem akarok a helyi közösség elnöke lenni, nem tudok ebben a helyzetben

boldogulni, valahogy másképpen segítem azokat az embereket, akik megérdemlik,

akár a faluban, akár máshol, azon kívül. Itt most nem utak aszfaltozására, kultúrház

felújítására gondolok, hanem másra, ami talán nem éppen pénztől függő dolog.

A pénzzel sokkal nehezebb segíteni, ha nem szerzed meg, akkor pedig lehetetlen

előre lépni, ha ezt várják el tőled. De hát, ezt is meg kellett tapasztalnom. A poli-

tikában és a kisebbségi politikában is csak a gyűlöletet és a megosztottságot tapasz-

taltam többnyire, persze voltak élmények, amelyek másról szóltak, pl. a kárpátaljai

utunk és vendégszereplésünk a magyarság legkeletibb csücskében, ahol nagy szere-

tettel fogadtak bennünket ismeretlenül is. A népzene összekötött bennünket. Ha

úgy nézem, a magyar zeneművészet határtalan, de ez már nem politika.

Az is szempont, hogy a muravidéki vagy szlovéniai magyarok mennyire gazdagok,

és mások mennyire mértek fel bennünket gazdagnak? Általában erre az a válasz,

hogy jól élünk. De ez nem minden, pénzen sok mindent lehetetlen megvásárolni,

pl. a gondolkodás képességét, habár akinek van pénze, megfizetheti a tanácsadóit

is, ez is megoldható, de ez mégsem az ő gondolkodása. Viszont a gazdagok nem

gyámoltalanok. Egészségesebbek, mert megfizethetik? És erősek, mert különben

nem lennének pénzesek. A szegények mindig erőtlenebbek... Nem tudom, hova is

helyezzem magamat?

Ölellek és csókollak:

Júlia Lendváról

61

Slavica Zver

MEGLA

Rekli so,

da lena sem kot megla,

ki počasi na nebu vesla

in nihče se zanjo ne zanima.

Kar naenkrat

prihrumel vihar je,

ki razburkal je

valove vse.

Strmo butala sem

v čeri in skale te,

ki branile so mi

v tvoj objem …

NA POTI ŽIVLJENJA

Na poti življenja sva se poznala,

si zazrla v oči in obljubila si,

da skupna bodo pota najina,

vodila naju bo ljubezen zvestega srca.

Čas mineval je, dnevi tekli so,

besede lepe pozabila sva oba,

a ljubezen sva le ohranila.

Sedaj zopet ostala sama sem,

kruta usoda ločila naju je,

a spomin v srcu vedno bo ostal,

ta nikakor ne bo zaspal.

62

SANJE

Stojim na domačem pragu

in čakam,

da objameš me …

Prihajaš …

Takšen kot nekoč;

nežen, nasmejan, poln ljubezni …

Objameš me …

Srečno in varno se počutim

v tvojem objemu …

Zbudim se …

To bile so le sanje,

samo sladke sanje …

SREDI PREKMURSKIH RAVNIN

Sredi prekmurskih ravnin,

kjer pšenica najlepše valovi,

kjer potok žubori,

tam dom je moj.

Tukaj srečno sem živela,

za dom, družino sem skrbela,

minilo je vse to,

nikdar vrnilo se ne bo.

Sredi prekmurskih ravnin,

kjer vaška cerkvica stoji,

sama tam živim

in za naš dom skrbim.

63

USTAVI KORAK

Prijatelj moj, postoj na svoji poti,

ustavi korak, kam hitiš?

Poslušaj klic samotne ptice,

samo za hip ustavi korak.

Prisluhni moji želji,

ustavi korak, ozri se naokrog,

za trenutek se zamisli,

prijatelj moj, samo za hip

ustavi korak in me poglej.

VRTNICA

Bila sem kakor

vrtnica cvetoča,

vsa opojna, vsa dehteča,

ves svet bil je moj.

Bila sem žena, mati,

vsa predana, zaželena,

ljubljena,

ves svet bil je moj.

Danes starka sem,

vsa otožna, zgubana,

od vseh pozabljena,

cvet življenja mimo je odšel.

64





Galina Bek

Judith otsjeca glavo neprijatelju (tuš)

Željko Kraljić

Duh Prošlosti (olje)

65





Aleksandra Mikolaj

Gnezdo (grafika)

Koraljka Rajn

Ljepi zimski dan (olje na platnu)

ČLOVEŠKE SLABOSTI (kleptomanija, laži …) ∞

EMBERI GYARLÓSÁGOK (kleptománia, hazugságok ...)

13. literarni večer ∞ 13. irodalmi est

66

Lidija Alt

ZIMA JE (Iz dnevnika: DELO z Romi v Dolgi vasi)

Zima je,

mraz kaže svojo moč,

družina moja

kliče na pomoč.

“Le kaj naj storim?”

Ognjišče je hladno,

drv več ni,

otroci so lačni,

jih zebe prav do kosti.

“Le kaj naj storim?”

V žep še pogledam,

niti cvenka ni v njem,

nakar zatulim kot volk

v to širno nebo.

“Le kaj naj storim?!”

Pri kmetu sem prosil

kruha in drv,

pa me nagnal je,

rekoč: “Prekleti lenuh!”

“Le kaj naj storim?”

Odšel bom tja daleč,

na konec vasi,

nakradel bom hrane

za nekaj si dni.

“Da, le to lahko storim.”

67

REKLA MI JE ...

Rekla mi je,

da sem tatica,

malopridna ciganica.

Rekla mi je.

Jaz pa le cvetje

na njenem vrtu sem nabrala,

z njimi teto v vrtcu nasmejala.

Rekla mi je,

da sem tatica,

malopridna ciganica.

Rekla mi je.

MAMICA , KJE SI?

Mamica, kje si?

Pozno je že.

Lačna, prezebla

čakava te.

Ak’ te ne bo

danes domov,

bova spet morala

k teti pod krov.

Tam pa se nama

slabo godi,

umivat nas teta

vsak dan podi.

Mamica, pridi,

doma je lepo,

se spet bomo usedli

pod širno nebo.

68

Kornelija Baša

AFORIZMI

Poleti sem obiskala enega od uradov.

Vsi delajo v rokavicah, bundah, oviti so s šali.

Klima ne deluje. Mraz pa reže do kosti.

Zamrznili so odnosi.

---------------------

Pravim jim: „Ne razumem.“

Odgovorijo: „Ker si blond!“

Čez čas se pobarvam na rjavo ...

Sedaj razumem še manj!

---------------------------

Bliža se pust.

Prijateljica mi je sporočila:

„Za pusta bom korenček.“

„Samo, da je kdo ne ‘nariba’!“ pomislim.

ČLOVEŠKE SLABOSTI

Morda je že malo pozno, da delim z vami razmišljanja o človeških slabostih, pa ven-

dar … za kakšno primerno priložnost, da bo kaj pri roki za prebrati ali prisluhniti,

če kdo želi slišati ...

Kaj je človeška slabosti?

V prenesenem pomenu je to nekaj, kar ni v sladu s pričakovanimi lastnostmi, neka

značajska negativna lastnost ali pa predajanje različnim oblikam užitkov.

Sosed Joška ima zelo rad vino, kar naj bi bila njegova slaba lastnost, saj se pogosto

vdaja užitkom, ki ga med pitjem in po pitju zagotavlja vinček. Naslednji dan zelo

trpi, kar pomeni, da se za svoj greh predajanja užitkom nekako spokori. Do popold-

neva ga pokora mine in je spet pripravljen na nekaj, kar ne ustreza okolici in ni prav.

To naj bi pomenilo, da je moj sosed Joška slab človek, pijanec, živi v neskladju s

pričakovanjem okolja, ni moralen.

Pa kako ga naj obsojam, ko pa je vedno pripravljen pomagati, za dober špricer

poškropi gorice, pokosi travo, v času »zadetosti« pripoveduje najzanimivejše zgod-

be, poka od zdravja in veselja in s slednjim okužuje vse nas. Čeprav živi skromno, se

nikoli ne pritožuje ali kliče na proteste za večjo socialno pomoč.

Na poti v službo velikokrat srečam učence, mlade učiteljice, mamice, ki hitijo v

nasprotno smer, hitijo v »svojo« službo. Po enem letu sem obupala, ne pozdravljam

jih več. Res ne, in prav berete: ne pozdravljam jih več, saj NIKOLI niso odzdravili! Jih

je bilo morda sram, da jih je pozdravila starejša oseba? Ne vem, saj so svoje glave

69

še bolj sklonili in namenili pogled pločniku. Ja, ta jih ne nadleguje s pozdravi, ne išče

očesnega stika, ne nasmehne se. Groza, ko te že zjutraj čakajo takšne neprijetnosti!

V majhni Lendavi smo vsi sosedje, živimo drug poleg drugega! Oprostite: živimo

DRUG MIMO drugega.

Vendar: kdo bi za nas rekel, da imamo človeške slabosti? Saj ne lažemo, ne krademo,

ne goljufamo, se ne drogiramo. Smo morda nevzgojeni, butasti, zamišljeni, zavero-

vani, »zakompleksani« … smo pijanci? Pijani od lastne majhnosti, nekulturnosti,

nečimrnosti, pomanjkanja samozavesti, bolnosti?

Če ne bomo dvignili pogleda, se pogledali v oči, se pobožali z nežnostjo, dobron-

amernostjo, spoštovanjem … bomo dovolili, da drugi prepoznajo naše človeške sla-

bosti, da le-te prepoznajo tudi v sebi.

Sosed Joška je trezen nekaj ur na dan, vidi, kako malo ljudi ga pogleda v oči in pobe-

gne v klet, leže pod sodček in se malo razvedri.

Kdaj bomo mi spregledali? Zakaj je zaradi lakote ukradena klobasa v trgovini večji

greh, kot to, da greš mimo nekoga, ki potrebuje pomoč in ga »spregledaš«? Kdaj

bo laž o oceni v šoli manjši greh, kot to, da zjutraj na poti ne pozdravljaš? Lahko

živimo z različnimi oblikami zasvojenosti, vendar če se ne bomo okužili z vedrino,

prijateljstvom, nasmehom, prijaznostjo … o, Bog nam pomagaj rešiti se iz pasti,

zaradi katere izgubljamo naša življenja.

Zato: prijazen pozdrav vsem!

Ilenija

70

Zlatka Frajzman-Pupa

STARA MESTA

Stara mesta više nisu ista …

Zaspalo je sečanje na stolici …

I šibica, što je davno prestala sijati,

Plam su kojeg nema

izmaknuti rubovi naša je zadača.

U uglu ili na stolu

šulja se vreme,

urežu se slutnje,

kuda kad stanu pesme …



Göncz Norbert

FÖLDPOKOL

A halálhörgést rejtő ajtók,

Unalmukban felsóhajtanak.

Csöpögő sárga mérget

Izzadnak a falak.

Én verejtékezem,

S a hőségben fázok.

Nyaldossák testem

E pokoli lángok.

Miféle pokol ez?

Földnek rút pokla!

Ocsmány lények lakta

Lángoló puszta.

Disznófejű nagyurak nyáladzanak

egy halomnyi pénz fölött.

Minden lélek hűbéres csupán,

Mind, mind röghöz kötött.

71

Én is termék vagyok,

Mint az összes többi.

Figura, amit az élet sakktábláján

Odébb lehet lökni.

Odébb kell tolni,

S én bátran, önként

Feláldozom magam

Egy felsőbbrendű lényért.

Hisz tudom, hogy számomra

Nincs már új tavasz.

A pisztoly tára töltött,

S én meghúzom a ravaszt.

Csonka kezemmel nem játszok

Többé a fekete zongorán.

S fiaink jussa már rég nem

A szent Kánaán.

A Szent Folyamba dobált

Hullák föltámadnak,

S bűneiktől ittasan

Örömtáncot járnak.

Halott csecsszopók,

Kiket anyjuk elhagyott,

Zengnek most ősi

Szent dallamot.

S én látom vak szemeimmel, hallom

süket fülemmel a fájdalmat a dalban.

Én is velük énekelek,

Hőségben és fagyban.

A torz alakok közt

Én is ott vagyok.

Testem jéghideg,

Mérget izzadok.

72

S nekiesünk egymásnak...

Tépjük, mardossuk egymás húsát.

Szemet szemért, fogat fogért.

Lelket lélekért...

Ártatlan lelkeket akarunk magunknak.

Ártatlan... Mindannyiunknak hazudtak!

Hisz az emberek bűnösen születnek,

És bűnösen halnak...

Franc Koren

KAKO ZLAGANE SO LAHKO SANJE – (tri v enem)

Potem sem odprl kovček s kitaro

Ti si mi odprla vrata

Potem sem vzel kitaro v roke in jo pobožal

Nežno sem te poljubil in se ti prepustil

Potem sem si jo dal v naročje, potrepljal po vratu in uglasil

Prijela si me za roke, odvrgla haljo s sebe in povlekla v sobo

Potem sem zaobjel njen trup, preletel polja in poiskal trzalico

Nabrekle bradavice si mi položila v naročje in nabreknila sta še jezika

Potem sem podrgnil po strunah in preigral lestvico – tako za vajo

Najprej si nekaj momljala, dokler te nisem poiskal tam spodaj, kjer si najbolj dovzet-

na

Potem sem zaigral melodijo in ti zapel

Sprejela si me in trznila

Potem sem trzal po strunah in priklical še refren

Nisi dolgo zdržala, da si prišla do visokega C

Potem sem končal, piano, pianissimo in počakal odziv

Visoki C je povlekel iz mene vso moškost

Potem si mi odprla vrata in jaz sem vstopil brez kitare

Obležala sva v delčku sekunde in začutila življenje

Potem je zazvonila ura … treba bo vstati, si mi rekla

Kako zlagane so lahko včasih sanje …

73

Tomi Levačič

ROMSKO SRCE (prizor iz drame Romsko srce)

Đulijano je doma nemiren, mama Anđelka to opazi, mu pristopi in ga vpraša, kaj

mu je.)

Anđelka: So si muro šavo, so najtuke mišto so sas, phen če dake te šaj žutiv tu?

Trobun tu luve vaj vareso aver?

Đulijano; Oj mama, mama šaj phenav tuke, či hasa tut manca?

Anđelka; Na muro šavo na.

Đulijano; Kamav jekha ša numaj voj naj amari, kamav te phenav ke naj romnji

hanem šukar parni gajži.

Anđelka; Sooo phenes muro šavo ke voj si gajži naj romnji, kado pale či anesa

mange khire ke me či kamav te hav man e gajženca. Si tu šukar amare romnjane

šeja kodola pale či mekav te kames ...

Anđelka: De tu pale žatar khatar ... Jooojj devla kadalestar majfeder darus taj vorta

kado reslas ma … (govori jezno)

Babica Anika sliši pogovor ter pristopi in skuša Đulijana pomiriti …

Anika: So hantume so si o bajo ko kas čitromal te kamel vaj so si kaci galama?

Anđelka: Čo unoko kerel amenge hape vorbin lesa tu …

Anika: Av mande muro šavo taj phen mange so si. Na šun če da ke voj si dili ...

Đulijano: Kamav jekha ša numaj voj naj romnji hanem gajži

Anika: Muro šavo kade phenuv tuke. Tu na ašun če da taj dades vaj varekas avres,

tu te kams kadala gajža intregone jilesa, taj voj te kamel tut kade khonik či biril te

phenel te na kamen tumen. Tu mista la site boristu site …

Đulijano: Joj mami numaj tu kames ma, numaj tu san pe muri rig … Nađon kamav

tut.

Anika: Ža tu numaj pala čire sune, taj kam ča gajža …

74

Renata Lugomer-Pohajda

NOCTURNO

Moj prozor,

na kiši,

pod oblakom,

plače, okupan….

I oči neke

u prolazu….

Ulice prljave,

raskvašene potocima,

nose težinu ovog grada.

I sudbina neka,

pod teretom života,

nastavlja svoj tok.

A moj prozor,

na kiši,

pod oblakom,

plače, okupan.

SJEĆANJE

Jutro je,

novi budi se dan.

Ja naslonjena

na tugu sjećanja,

stojim prazna

i želim

da mi svoju ruku daš.

Tebe više nema.

Ja suhih očiju

promatram tišinu.

Stapam se s njom,

kao da želim pronaći

tragove tvog postojanja.

Jutro je

novi budi se dan.

Nema te,

sve bio je san.

75

PROLAZNICI

Zašto da te pitam

da li me voliš?

Zašto da te

nagovaram na laž

da bi me za tren

učinio sretnom.

Zašto

trošiti riječi,

koje odjekuju,

a ništa ne znače.

Nemoj mi

ništa reći.

Ljepše je vjerovati,

nadati se

i sanjariti.

Kada šutiš,

tvoja duša govori.

Uostalom,

čemu trošiti riječi,

kada ćemo jednom

ionako biti

samo prolaznici.

BOG

Kako da gledam

u sunce

kad oblak je u mislima?

Kako da pružim ruke

kada ne vjerujem ljudima.

Podižem pogled

k nebu

i govorim zvijezdama.

Ta svijetlost i treptaj

u tmini

daje mi odgovor

na sva moja pitanja.

76

KAKO RASTEM

Volim se buditi

u jutra

okupana nadom

i buđenjem dana.

Oteti se toploj

sigurnosti poselje,

kao dijete

od utrobe, majci.

Novi dan,

novi je početak

u kojem

svakim trenom

sve više rastem i

postojim.

MOŽDA JE BOLJE TAKO

Možda je bolje da zvijezde ostanu

tamo gore,

nego da jih ti spuštaš na moj dlan.

Možda je bolje da sunce i dalje zalazi

na obzorju,

nego da vječno sja u tvojim očima.

Možda je bolje da oblaci plove nebom,

dostojantveno i mirno,

nego da mi donose tvoj odraz u plavetnilu.

Možda je bolje da nesretne ljubavi

nestaju u zaborav,

nego da vječno sanjamo

otvorenih očiju.



77

Avgust Ošlaj

DOM

Moj DOM je večnost

Shranjena v mojem Srcu

Zasladkana z Radostjo

Ko sem doumel da

Tudi Ti stanuješ TAM

Ne v haljah Časa

Sem Te vso prepoznal

Ne sprašuj – Ne išči več – si rekla

TRIkrat sem te srečala Doma

TO SI TI

Iskal sem Te v svetu in videl Tvoja dela

A kje si Ti Ljubezen moja?

Iskal sem Te v sebi in našel Tvoje sledi

A kje si Ti Ljubezen moja?

Končno Te nisem več iskal – le ljubil v RAdoSTI

Moja Radost je tvoj Izvir tvoja Halja tvoj dOM

In TuKaj sem Te našel tretjič

SeDaj podaj mi roko – Ljubezen moja!

Olga Paušič

DAMA

Bila je fina mestna dama,

hodila zrihtana kot pav,

nikoli nič ji ni b’lo prav,

bila je vzvišena – a sama.

Nekoč je v trgovini

po lepem zahrepenela,

jo misel je prevzela

in prsti so jo zasrbeli.

V torbico parfum je skrila,

mimo blagajne stopila,

še z očesom ni trenila,

veselo v sončen dan krenila.

78

Presneto – kako zlahka gre,

pomisli dama smejé

in čez nekaj dni

spet v drogeriji pase oči.

Še druge trgovine obiskuje,

drzno polni torbico,

še piščanec v njej obleži,

fina gospa nima slabe vesti.

Nihče pozoren ni na damo,

ki ljubi tudi čajno salamo.

Torej še čajni servis gre z njo

na lično domačo polico.

Omisli si torbico z dvojnim dnom,

tako da odpade sleherni dvom.

Vse bolj predrzna postaja dama,

vsaka akcija prava omama!

Nekoč pa se dami se skoraj zalomi!

Ko v torbo tlači dve salami,

nek malček izbulji oči,

šokiran v tatico strmi.

In pred blagajno mulček dé:

»Mami, mami, tej dami

sta v torbico padli salami!«

Kača ljudi v damo strmi!

Blagajničarka zine od čuda

in sploh ne ve, kaj naj stori,

a dama sitno zarenči:

»Mali laže, da se kar kadi!«

Se malčkova mama razkuri

in fini dami grozi – pa reče,

naj pri priči

salami na pult položi.

Dama torbico odpre,

ropotijo iztovori,

a glej ga, zlomka,

salam nikjer ni!

Mama osupne, v zadregi zardi,

tamali začuden molči

in tuhta, kje čarovnija tiči.

Dama pa že domov hiti.

»Fina dama – kleptomanka?

79

Saj ne more biti!«

pravi ženska pri blagajni.

Se dalje delat ji mudi.

Dama sladko se smehlja.

Njena težka torbica

od salame se šibi,

ki skrita v dvojnem dnu tiči.

Aleksander Varga

BREZPOTJA UPANJA

Tja ...

Na brezpotja upanja.

Z luknjastimi cestami v krožiščih,

z utripajočimi semaforji hrepenenja v slepih ulicah.

Tja ...

Spet tja ...

… na brezpotja upanja.

Skozi sanje tam hodim po prstih

in tipam gosti zrak,

diham mehko upanje na daljni poti …

tam, kjer sanje nimajo poti ...

Tam …

spet tam,

s kompasom v prsih.

Tu ...

na brezpotjih ...

kjer moje ime je iskra,

skrita v očeh,

Iskra, ki se lesketa na nebu brezpotij.

Tu …

spet tu,

kjer pot se ne konča.

80

POTI

Ti in jaz,

Krogla na obzorju,

Šum cvetov,

Vonj polomljenih valov.

Jaz in ti,

Vztrajna igra sreče,

Tam nekje

Se čudna kocka meče.

Pozabi zdaj na dolge korake,

Ki sva jih prehodila od takrat.

Ozri se na vse tiste stopinje,

Ki sva jih vklesala v goro.

Spusti vse, kar dolgo sva nosila,

Razpri roke, naj nese te srce.

Pojdi … čaka nova pot.

Sanjaj … vidim te od tod.

KJER SE VETER RODI …

Prazne so ceste, tiha je noč,

tu ni noben’ga, ki dal bi mi moč.

Boleča tišina, še luna zdaj spi,

še misel počiva, ko Tebe tu ni!

Rad bi Te srečal, ti sebe bi dal,

za tvojo ljubezen vse bi prodal.

Chorus:

Me primi za roko … odpelji me stran,

Tja daleč v neznano … kjer se veter rodi …

Naj stopim … naj tečem … naj s Tabo letim …

V mislih tišina … v srcu vihar.

Trpel bi, ne jedel, še dihal bi ne,

bi zvezde ugasnil, da videl bi Te.



81

Je žarek posvetil, prebuja se dan,

vse polno življenja prihaja na plan.

Mi srce utripa, me trebuh ščemi,

v daljavi kot sonce prihajaš zdaj Ti.

Chorus:

Me primi za roko … odpelji me stran,

Tja daleč v neznano … kjer se veter rodi …

Naj stopim … naj tečem … naj s Tabo letim …

V mislih tišina … v srcu vihar.

Ko sanjava skupaj … ko s Tabo bedim,

ko slišim tišino in čutim vihar.

Te primem za roko … s Teboj poletim …

Takrat v neznanem se veter rodi.

82





Aleksandra Hutinec

Tango (akril na platnu)

Aleksandra Hutinec

Šah (akril na platnu)

83





Julijana Levačić

Ruže I. (tuš)

Koraljka Rajn

Kitajska (monotipija)

ANEKDOTE, PISANI VICI, MONOLOGI, O PUSTU ∞

ANEKDOTÁK, SZÍNES VICCEK, MONOLÓGOK, FARSANG

14. literarni večer ∞ 14. irodalmi est

84

Lidija Alt

BESEDE SRCA

Siv dan je.

Siva je cesta.

Siva misel spremlja moj korak.

Nasproti mi pride ženica

rožnatih misli,

lepih želja.

Besede srca mi izlije,

jih v mehko zahvalo ovije

in reče hvaležno:

“MAGA OLYAN LÓ !”... “MAGA OLYAN JÓ!”...

(VI STE TAKŠEN KONJ!... VI STE TAKO DOBRI.)

Pomislim-

Zares.

Včasih sem tudi “konj.”

Ob besedah zahvale

začutim toplino,

saj žarek iskren pregnal je sivino.

MLADA GOSPA

Živela lepa, mlada je gospa,

bila je vedrega duha,

se s kolesom rada je vozila

in s tem si zdravje je krepila.

Nekega večera po bregu se spustila,

nič slabega sluteč,

ravnotežje s kolesom je lovila.

A glej ga, zlomka!

Policaji so v križišču stali

in ji strogo zaklicali:

“Gospa, luč vam ne sveti!

Ustavite, prosim,

le kam se vam tako mudi?!”

85

Gospa pa mimo njih

z veliko hitrostjo oddrvi

in jim v odgovor smelo zakriči:

“Pojdite mi s poti,

ne samo luči,

tudi zavora taji!”

Pognali za njo so se plavi možje,

a iskrenost gospe

strogost policajev omilila je.

Rade Bakračević

BEZ ODGOVORA:

U valovima sam tražio istinu.

Nad razjarenom prirodom stajao je čovek.

Njegove misli bile su duboke a snaga isuviše mala.

Nije mogao da nađe odgovor.

Nadvili su se nad njegovim telom svojom izuzetnom snagom.

Kapljice rose pružile su mu mir.

Toplota njegovih misli pokrila je livadu na kojoj je tražio smisao sreće.

Na njenim grudima stvarao je večnost.

Mada bez odgovora stvorio je život.

Produžio je svoju vrstu u nedogled.

Nisu ga primili pod svoje okrilje.

Tražili su pristanak na njihov način života.

Nisu ga dobili.

Sa svojom neprirodnom snagom okovali su mu misli.

Zapečatili su njegovu sudbinu.

Bacili su ga u nepovrat.

Iz njenog pogleda nastao je novi život.

Obećala je da zaborav neće biti deo njenog života.

Kroz pukotine u krošnjama drveća tražila je prošlost.

Budućnost joj nije bila naklonjena.

Dala je novi život da joj vrate ljubav.

Nije dobila odgovor.

Čekala je na obali reke koja je vodila u smisao života.

Talasi hladne reke odneli su njene želje.

Sa njima je otišao deo života.

Čekala je povratak koji nije stizao

Ostalo je čekanje.

Obećali su odgovor u nekim drugim vremenima.

86

SENKA

Pružio sam ruke ka tvojoj senci.

Čekao sam odgovor.

Senka je u granama stvorila toplinu prirodnog gnezda.

Mesto odgovora raširila si zenice prema suncu.

U tvojim zenicama našao sam odgovor.

Tvoje telo nije bilo spremno za šapat pod lipom.

Za trenutak sam utonuo u naramak sreće.

Tvoj čarobni glas davao je smisao životu.

Kao pupoljak otvarala si svoju mladost.

Stvarao se novi život, koji će vratiti sreću u njihove misli.

Ni kapi kiše nisu mogle da promene mladalačku razuzdanost.

Kroz drvenu ogradu ostvarene su želje.

Nismo razumeli događaje koji su bili ispunjeni ljubavlju.

U nekoj novoj budućnosti razumeće mladost.

Vratiće se toplota u dušu čoveka.

Rastrgaće paukovu mrežu koja ih je zatvorila pred svemogućim.

Dobiće pozitivnu snagu iz energije koja ih je čekala u dubini nepoznatog.

Sa hiljadama cvetova stvarali smo novo jutro.

Sunce i kiša stvorili su pravo gnezdo za ljubav.

VRATILA SI SE U ZAGRLJAJ

Dole pod livadom ogrejala si srce.

Potok je nosio sitno kamenje.

Tvoje noge su utonule u bistru vodu.

U mislima si tražila odgovor.

Obećanje za budućnost dobila si iznenada.

Trava se zatalasala i poslala odgovor.

Moji prsti su se izgubili u tvojoj bujnoj kosi.

Sa kapima kiše stigla je noć.

Kroz prozor na tavanu pojavili su se zraci meseca.

Bila je noć za pamćenje.

Kroz odškrinuta vrata čuo se glas divljine.

Daleko dole potok je tekao svoj ustaljeni pravac.

Priroda je odvojila deo tišine za tvoj san.

Valovita trava prelivala se u sjaju mesečevog svetla.

Sve je utonulo u tamnu noć.

Očekivalo se novo jutro.

Očekivao se odgovor iz utrobe zemlje.

Lenjo po stazi približili su se sunčevi zraci.

87

Otvorila si oči i dobila odgovor koga si čekala.

Sve je stvoreno za tebe i tvoju mladost.

Odlučila si se da se vratiš u zagrljaj, koji je tebi bio namenjen.

U traženju odgovora nastao je život.

Iz reči su se stvorila dela.

Prohujalo je vreme bez cilja i nade.

Očekivanja su se ostvarila.

Vratila si se u zagrljaj iz koga se više nisi mogla niti htela odvojiti.

NOVO DOBA

Na vrhu kamenite planine zaustavili su svoje korake.

Pogled se izgubio među zvezdama.

Na zemlji je nastalo treperenje.

Kroz gustu šumu probijao se zahuktali konj.

Sunčevi zraci lagano su padali na pokošenu travu

Oko drveta života rasle su ruže.

Njihov miris stiže do neba.

Na tromeđi između neba, zemlje i sunca ustalasala se mladost.

Izmešali su svoje poglede prema budućnosti.

Mladost je čekala odgovor, koji nije stizao.

Unakrsnim pitanjima tražili su odgovor za budućnost.

Svojim pitanjima zbunili su generacije, koje nisu našle odgovor.

Izgubila se nit koja ih je vezala hiljadama godina.

Hteli su da osvoje budućnost.

Ostali su bez korena.

Njihov trag se zaustavio pod drvetom života.

Naišla je neka nova reka.

Naišli su neki novi ljudi.

Otvorila su se vrata budućnosti.

Zajednički su otvorili novo doba.

Niko ih više nije mogao zaustaviti.

Pružili su ruku tražeći odgovor.

Odgovor je stigao u pravo vreme.

Stvorili su novo doba.

Njihove želje postale su stvarnost.

88

Kornelija Baša

ŽENSKE V PASTEH VSAKDANJIKA

Nikoli ni bilo bolje biti ženska, kot prav v današnjem času.

Imamo toliko pravic, možnosti in priložnosti, kot še nikoli do sedaj.

Na primer:

•

Smemo hoditi v službo. Zaželeno je, da prinesemo domov čim večjo plačo.

•

Še pred službo smemo postreči vse družinske člane z zajtrkom, nasveti,

lahko podelimo kakšno žepnino.

•

Po službi smemo kuhati, spet streči, pomivati, prati, čistiti, likati, svetovati,

se učiti, pomagati pri učenju, vzgajati otroke, obdelovati vrt, vkuhavati zelenjavo,

pomagati na njivi, vinogradu, sadovnjaku. Smemo uporabljati rokavice, da bodo

zvečer v gledališču, pri prijateljih, na koncertu, na večerji, na kopanju,… naše roke

videti nežne in negovane, kot da pri nas vse delo opravijo moški.

•

Smemo obdržati svoj priimek, imeti jih celo 2 ali tri. Lahko jih menju-

jemo skupaj z moškimi ali pa tudi brez njih. Poročimo se z enim, priimek pa lahko

obdržimo od prejšnjega. Tudi našim otrokom lahko podarimo svoje priimke, priimek

očeta, sedanjega in tudi priimek bivšega partnerja.

•

Svoje može smemo tikati. To VELIKO pravico si je morala moja babica izbo-

riti. Bilo pa je tako:

» − Nagymama, maga igazán valamikor magázta a férjét? Anya mesélt valamit erről

− kiváncsiskottam a nagymamámnál.

− Hát ezt jó hallotad, gyerököm. A gyerököknek kedeznyi kölött a szülüket, tőlem

meg a zuram evárta, hogy magázzam. Aztán a Katanyénye hazagyütt Amerikábu,

hallota, hogy a zöreapádnok azt mondam hogy »gyüjön ebidöznyi«.

Férehijott, aztán mondta:

− Te Roza, meg vagy zavarodva, lefeküdti vele, meg gyerököt adtá neki, aztán magá-

zod?!? Ezt mámo má csak a buta, elmoradotak csinyállák.

Na, aztán este az mondam neki:

− Hallod, te Pista.

A zöregapád meg azt mondta neköm:

‒ Hát, ki beszil itten?

‒ Én, Roza, a te felesédöd.

Erre meg mondta:

‒ Az én feleségöm tisztöl engom, aztán magáz.

Te, gyerököm, én ako akorán fétem…., de mégis azt montam neki, hogy tisztölöm

ugy is, csak nem kédezom, meg nem is magázom. Ako meg azt monta, hogy majd

ako tegezhetöm, ha utonéröm ötet a zévekbe, (hát 6 évve vót fiatallab, hogyan ér-

tem vóna uton). Egy üdejig nem vót könnyü, mások miatt. De akko má Katanyénye

végigment a faluba, aztán igy lassan az aszonyok abbahagytok, aztán többet nem

magáztok a zurunkat.«

89

•

Kakšne bitke so izborile za nas naše babice? Sploh to cenimo? Se nimamo

za kaj boriti? Že od leta 1930 lahko nosimo ženske tudi hlače. Hlače.. zašite, ker

tiste, v prenesenem pomenu besede, nosimo že iz obdobja Adama in Eve. Seveda,

še sedaj bi živeli v raju, če ne bi hotela Eva biti glavna. Ubogi Adam in vsi zapeljani

Adamčki. Še danes trpijo grozne muke zardi rdečega jabolka.

•

Moški so celo dovolili, da je ženska, Marie Curie odkrila radioaktivnost, da

je prejela Nobelovo nagrado. Kako velikodušno!

•

Že pred davnimi časi, pa smo smele stopiti tudi v politiko, nositi krono.

Najznamenitejše: Marija Terezija, Indira Gandhi, Margaret Thatcher, Angela Merck-

el. Pa serijske morilke, npr. Elizabeth Bathory – najbolj krvoločna v zgodovini. Pred-

vsem moški pravijo, da so vse to bili moški, sicer kastrirani, vendar z odločno moško

dušo, ki se uspešno skriva v ženskem telesu. Vse to je tudi znanstveno utemeljeno.

Pa poglejmo nekaj utemeljitev dr. Ruglja (citati iz njegovih del):

•

“Vse ženske so frigidne, nadute, slepe, sadistične in poniževanja vredne.

Moški pa so kilavi, lenobe, pijanci, impotentni, pedrasti...”

•

“Za vse partnerske, družinske in starševske probleme tega sveta so krive

ženske! Zato ker izbirajo neustrezne oplojevalce!”

•

“Vse ženske so biološko, psihološko, sociološko in filozofsko inferiorne!

Enostavno niso sposobne za moške zadeve. Sodoben in vsestransko razvit moški

ima ženo, tajnico, prvo in drugo asistentko - in z vsemi lahko vzpostavlja “obetaven

erotičen odnos”. Jaz sem star 77 let, pa imam še vedno te možnosti! Vse delajo

zame! Povejte mi kje lahko najdete 77 letno žensko, ki bi zanjo delal mož, tajnik in

asistent?!”

•

Pa še ena pomembna znanstvena ugotovitev mag. Vodeba (temu bi še

sam Freud zavidal!): Feminizem je kot ideologija v močni zablodi, saj s konceptom

enačenja spola uničuje možatost moških, po drugi strani pa tudi feminilnost žensk.

Danes so spodobnega (beri: dobrega) seksa sposobne prakticirati pretežno mlade

ženske – ki pogosto postanejo »terapevtke«, torej ljubice, dvajset let starejšim (sek-

sualno obupanim) moškim. Očetov »Ne!« je izgubil veljavo. Ne uboga ga sin, ne

hčerka, še najmanj pa žena. Dokler očetov »Ne (smeš)!« ne bo zalegel, in dokler ga

ne bodo ubogali sin (in hči) in tudi žena (!), se slovenski družbi slabo piše.

Deklica mora za razvoj normalne oziroma klasične ženske spolne želje (po koitusu

oziroma moškem penisu) odraščati ob prisotnem očetu. Aseksualnost, frigidnost,

nimfomanija, promiskuitetnost, prostitucija in podobne neobičajnosti se v (mani-

festni) spolni želji napajajo iz otroštva, iz dekličinega odnosa do očeta (vključno s

fantazmatskim odnosom do njegovega penisa).

Če je fenomen Ojdipovega kompleksa realnost – nekaj kar (vz)drži – potem »mora«

otrok svojega. (povzeto iz uvodnika knjige Romana Vodeba: O spolu).

Očitno je nekaj: zgodovinsko odkriteje plastike, polistirena, polietilene, polipropile-

na, poliamida, najlona, akrila, silikona, poliurenana in še kakšnega POLi že pušča za

sabo svoje škodljive posledice. Plastika zelo poškoduje kromosom Y. Iz tega lahko

90

logično sklepamo, da imajo psihoanalitiki in drugi znanstveniki, ki so se spravili nad

potomke Eve velike težave z ipsilonom, saj so zaradi preštevilnih in preobsežnih

kontaktov s plastiko okuženi, okvarjeni, poškodovani, zapackani, onesnaženi, kar jih

vodi v pogubo.

Nas, drage dame, varujeta 2 komosoma X, zato bomo rešile svet. Ste dobro? Ste

OK? Ostanite še naprej.

… pa izogibajte se plastike.

Zlata Frajzman - Pupa

AKO TEBE NEMA

Šta može pesma ako Tebe nema?

Na koja god vrata pokucaš tišina …

Kuda iči, koga tražiti?

Daljina, tudžina ili nešto drugo?

Gde je Tvoj dom, da li si ga imao?

Ko če mi to reči?

Ni sunca nema, da me ugreje.

KO SI ?

Ko si, gde ideš?

I je si li, to Ti?

Iz daljine sveta i sveta daljine …

Tačno u dubinu moga srca …

Nežno poput klavira,

Tek iz sna nežne violine.

Nežan je trenutak i reč što korača Tebi,

I penje se opet Tebi.

E kad bi bila … i jeste nežna reč …

Darežljiva budi i jasna???

Poveži srane sveta, prepoznaj pretka što odavno traži svoj put …

I sad ga kroz mene traži … nežno šapuče.

91

Franc Koren

NA OJDIPOVI SLEDI

Osem prevar iz zavedanj se je

izpelo na najini poti

štiri preveč za nabrekle

ustnice poljubov zavesti

dvakrat si oslepela in dvakrat

poletela po feniksovi poti

in zmeraj me kot nobenkrat prevzela

Se kdaj vprašaš, kako in ali?

A tudi tvoji otroci?

Avgust Ošlaj

LJUBEZEN MOJA

Moje oči Te iščejo v SVET LOBI

A Ti Si Modra v Belem

Le ko Te dežne kaplje razprše

V Mavrico moje RADOsTI

Vidim Tvojo Modro Lepoto

Moja učesa slišijo Zvoke

Doumevajo Besede okolja

A Ti si tih Šepet v Bučanju

Le ko Sama zaigraš s Flavto

Strune moje Radosti vzdrhte

V Tišino Tvoje Modre Lepote

Vonj Tvojih las opija me v nočni sapi

Mesečina lo poljublja lice moje

Vabi pogled moj proti Zvezdi

Ki odpira SRCE moje Tebi

Ki poznam Te le v Besedi Modre Lepote

EDINA

PREPOZNAVANJE

Čakam Trenutek ko me prepoznaš

Vem že Tisočkrat Si me pozdravila

Me Tisočkrat vodila z roko Očeta

Me tisočkrat dojila z mlekom Matere

Že tisočkrat bila Prijateljica Učiteljica Dekla

Bila si mi Otrok in Mož in Žena

Že Tisočkrat Si bila moja Najdražja

Ljubezen Prepoznaj in Poljubi me !

92

Olga Paušič

BLOKOVCI

(Anekdote)

Blokovci ali blokarji so osebki, živeči v večstanovanjskih objektih, ki jih je zgradi-

la praviloma država (kdo bi sicer?), namenjeni so pa skupinam manj premožnih

državljanov, ki si svojih družinskih palač bodisi ne morejo privoščiti ali preprosto ne

želijo vlagati svojega težko prisluženega denarja v zidove. No, takih blokarjev je vse

več, saj vidimo, da iz prisluženega danes svoje hiše po pošteni poti pač ne moreš

postaviti. Pravzaprav v tem, da živimo v bloku, ne vidim ničesar slabega.

Odkar pomnim, smo tudi mi blokarji. Živeli smo v najstarejšem lendavskem bloku

na Trgu Ljudske pravice 6, kjer biva moja 86-letna mati še danes. Zgrajen je bil leta

1953, kar je zapisano pri vhodu, tako da si podatek lahko vsak dobro ogleda. Nekoč,

ko smo se mi vselili tja, je bila to lična, lepo vzdrževana stavba s šestimi dvosobnimi

stanovanji, v katerih so bivali sami zanimivi ljudje. Oče je zmerom poudarjal: »Če

imaš dobre sosede, s katerimi si deliš streho nad glavo, si zadel loterijo.«

In res. Bili smo kot velika, 6-članska razširjena družina. Dvanajst odraslih osebkov in

v nekem hipu kar 14 otrok. Živahno je bilo, pestro in zabavno! Otroci smo se družili

na dvorišču, poznali veliko igric, ki so nam zapolnjevale proste ure, saj v tistih časih o

televiziji, računalnikih in mobilnikih še niti sanjali nismo. Knjige so nam bile v pravem

pomenu besede najboljše prijateljice. In nadvse radi smo prisluhnili pripovedovanju

odraslih, najpogosteje moških, ki so ob lepem vremenu obvezno posedali na klopeh

ob robu blokovske zelenice, kjer so politizirali, udrihali po svojih zakonskih partner-

jih ali modrovali o vzgoji in življenjskih resnicah, radi pa tudi trosili mastne vice, ki

jih otroci niti nismo v celoti razumeli, a smo se smejali – ker so se oni!

Naš spodnji sosed, gospod Avgust, je bil glavni humorist v bloku. Enkrat je pripove-

doval tole: »Z ženo sva se namenila na sejem v Čakovec. Toplo je bilo, sonce je

lepo grelo, vijugasta cesta in počasna vožnja z najinim prastarim fičkom pa sta tudi

prispevali, da je moja Trezi že pred Murskim Središčem zadremala. Pustil sem jo

spati, saj mi ves čas med vožnjo pleše po živcih s svojimi pripombami o tem, kako

ne znam voziti. No, pred Čakovcem se Trezi predrami in mi - tako še napol v spanju

– reče: ‘Ljubi, krasno sem spala, celo sanjala sem, si misliš? Si tudi ti kaj zadremal?’

Najprej sem pomislil, da me zajebava, ker to res dobro obvlada, potem sem pa pras-

nil v krohot, ki ni popustil vse do Čakovca. Si mislite? (Avgust je odlično posnemal

ženin piskajoč glas.) Si tudi ti kaj zadremal, ljubi?«

Poslušalci so se režali njegovi zgodbi, potem pa reče sosed Srečko: »To ni nič. Kaj

pa moja? No, saj jo poznate, od jutra do noči glanca po stanovanju. Na smrt je

šparavčna, bolestno varčna gospodinja. Pravim ji, da je obsedena, a nič ne zaleže.

Pred kakšnimi štirinajstimi dnevi sem prišel bolj pozno domov, bilo je okoli polnoči.

Priznam, nisem bil čisto trezen. Moja pa seveda - kot nebeški ključar Peter - stoji pri

vratih in me takoj vsega pregleda, preveri, izpraša, prevoha, če sem kaj zlil vase, na

93

koncu te torture pa ji rečem: ‘Lačen sem, daj mi kaj na krožnik!’

Ona pa: ‘Samo puding imam v hladilniku.’

‘Vraga pa puding! Kaj konkretnega bi, žena.’

In grem k hladilniku, ga odprem, prebrskam in naletim na svinjske zrezke, zavite v

papir. Sveže od mesarja.

‘Surovi so, saj vidiš. To bo na mizi jutri!’ se dela ženska pametno.

Uh, kako mi je zavrelo! Pa sem vzel krožnik, naložil zrezke nanj, si odrezal lep kos

kruha – in jih pojedel. Surove! Nalašč, ker mi je prekipelo! Saj nismo reveži, presne-

to. Kdo normalen bi jedel opolnoči puding –a?«

Moška druščina uživa, razpoloženje med njimi je prijateljsko solidarno, v posmeho-

vanju svojih boljših polovic so jako enotni.

Oglasi se moj oče: »Moji Ani se je tudi pred kratkim skoraj utrgalo! V tovarni je

imela popoldansko izmeno, jaz sem bil na kartanju, punce pa same doma. Kaj naj

vedno preverjam, kje so, kaj počnejo? Saj so vse tri že skoraj srednješolke. Morajo

se navaditi skrbeti zase, ne? No, ko pride moja Ana ob desetih zvečer domov z dela,

seveda najprej preveri, če je vse na svojem mestu. Pa tisti večer ni bilo vse na svo-

jem mestu: Sonje ni bilo v njeni postelji!

‘Kje je Sonja?’ vsa prestrašena cvili moja žena.

Odkrito ji priznam, da nimam pojma, saj me ves popoldan ni bilo doma.

‘Spet si kartal, kaj? Punce pa prepuščene ulici,’ me je zmerjala.

Protestiral sem, češ da nikakor niso bile prepuščene ulici, ampak blokovskemu

dvorišču. Kako strupeno me je gledala! Če bi pogledi klali, bi že zdavnaj ležal pod

rušo. Skupaj sva šla iz sobe v sobo. Olga in Metka, starejši punci, sta trdno spali na

kavču, Sonjina postelja pa je zijala prazna.

Moja Ana je čisto popenila: ‘Zapravil si mi otroka, idiot! Če je v eni uri ne pripelješ

domov, zmečem vso tvojo kramo skozi okno. Razumeš?’

Seveda sem razumel, a o Sonji kljub temu ni bilo ne duha ne sluha. Priznam, pošteno

me je stiskalo v riti. Potem pa začne Ana stresati najprej najstarejšo Olgo, nato še

mlajšo Metko. Punci planeta pokonci, kot bi ju polil z vedrom mrzle vode, in naju

debelo gledata.

‘Kje je Sonja?’ sprašuje zgrožena Ana. Prisotni, napol speči hčeri se spogledata,

potem pa strmo buljita samo še vame. In Olga reče: ‘ Na mizi sem ti pustila listek,

oči. Napisala sem ti, da bo Sonja prenočila pri sošolki Majdi. Nisi videl listka?’

Zajamem sapo, da bi priznal svojo nemarnost, potem pa brž prhnem predse in se

debelo zlažem: ‘No, nekakšen zmečkan listek sem res videl, a sem ga zabrisal v

smetni koš.’

Seveda nisem priznal, da na listek zapisanega sploh nisem prebral, ker bi me vse

tri napadle kot troglavi zmaj. Ana mi jih je naložila in potem teden dni ni govorila z

mano. Še kartanje sem zaradi ljubega miru začasno opustil.«

»Začasno?« se privoščljivo reži stric Štefan iz vrhnjega stanovanja. »Spomnim se,

kako so se ti kar lep čas tresle hlače, ko smo v bifeju sedli h kartam. Sedel si tako, da

si lahko gledal na blokovsko dvorišče in tako z budnim očetovskim pogledom čuval

94

svoje tri hčere, hahaha …«

Pa res. Tam, kjer je danes zaradi stečajnega postopka trenutno zaprta prodajalna

Borovo, je bil nekoč bife. Možje iz bloka so ga imenovali Kapelica – bog ve, zakaj. Bil

je bolj »pajzl« kot kapelica! No, ta bife so si možje izbrali za svojo zasilno lokacijo

v slabem vremenu. Kot je omenil že stric Štefan, so od tam z budnim očetovskim

pogledom varovali svojo mularijo – torej nas 14 otročajev – ki smo ves popoldan, če

se je le dalo, v snegu in dežju, prebili na blokovskem dvorišču. Nerodno je bilo to,

da so vrli možje pogosto preprosto pozabili priti iz bifeja domov. Moja mama, ki ji

je šlo očetovo kartanje blazno na živce, me je pogosto poslala v bife po očeta. To mi

je bilo jako zoprno. Notri so bili sami dedi, prostor je bil zakajen, kot bi bil potunkan

v meglo, in moj oče niti v sanjah ne bi hotel iti domov na povelje svoje žene Ane.

Tako sem običajno obsedela poleg vesele kartaške druščine, ki me je vsakokrat pod-

kupila s kokto, keksi, napolitankami in me kar naprej gnjavila z nauki, ki so se glasili

približno tako: »Tvoj oče je najboljši oče. Mi vsi smo najboljši očetje. Očeta je treba

spoštovati, poslušati in ubogati.« Vse zato, da bi potrpela in bila tiho pred jezno

mamo. Po kakšni uri nategovanja in prepričevanja, ko so me bili že vsi prisotni siti,

je oče le dvignil rit in sva šla lahko domov.

No, tudi blokovske ženske niso bile od muh. Ko so se spravile opravljat znance in

sosede, so prav tekmovale, katera bo zinila večji trač. Bile so na svetu takšne kot

živahna jata kokoši na kupu gnoja, čvekale so vsevprek, vpile ena čez drugo, tako

da so se zelo pogosto njihove zgodbe pomešale med sabo kot jabolka in hruške v

marmeladi. Zelo rada sem jim prisluhnila, obenem pa opazovala njihove obraze,

kretnje in včasih v mislih stavila, katera ima v kakšnem kočljivem primeru najbolj

prav. Pogosto so se prepirale, če katera ni pospravila za sabo v skupni pralnici ali ji je

perilo predolgo viselo v sušilnici. Pogosto so bili prepiri odsev družinskih odnosov:

če se je soseda skregala s svojim možem, je najraje izlila svoj gnev na prvi sostano-

valki iz bloka, ki ji je prišla v kremplje. Ženske pač!

Nekega dne je soseda Elizabeta (po domače Bözsi) privihrala na dvorišče kot bes-

na furija. Ženske so se zazrle vanjo in osupnile, ker je bila jako elegantno urejena,

naličena, le stare šlape na nogah so kazile imenitno podobo ta dan izjemno urejene

gospodinje.

»Ljubi bog, kaj se je zgodilo, draga Bözsi?« je vzkliknila Srečkova žena Amalija.

»Sedi in se umiri,« je pomirljivo rekla Micka, najstarejša v bloku.

A Bözsi, vsa nakurjena, z rokami na obilnih bokih, je divje zbrcala šlape z nog in se

ustopila pred zbrane sosede, rekoč: »Hočem, da sliši ves blok, vsa Lendava naj sliši,

kakšen prasec je moj mož!«

Vreščala je, da bi se v mirnem jutru morda res sližalo po vseh koncih našega malega

mesta.

»Povej že, izpihaj se, laže ti bo!« je napol v smehu rekla gornja soseda Ivanka. Podiv-

jana Bözsi jo je prestrelila s strupenim pogledom in jo zasula s plazom zmerljivk: »Ti

95

se pa le nič ne smej, ja! Tvoj Franci je prav tako govedo kot moj butasti Laci. Bedasta

si, da ga prenašaš, pa celo misliš, da imaš v hiši zaklad. Krava!«

Ivanka je odprtih ust kot okipela buljila v furijo in tisti hip ni našla primernega odgo-

vora. Še otroci smo okipeli in napeto čakali na spopad dveh vročekrvnih žensk. No,

do najhujšega ni prišlo, na srečo, a razburila se je tudi sicer vedno zelo fina Srečkova

žena Amalija: »Ne kriči na nas, saj ti nismo ničesar zakrivile. Sedi in povej, kaj te je

tako zelo iztirilo.« ker je zvenelo kot ukaz, ostro in učiteljsko strogo, se je Bözsi kot

po čudežu ugasnila in res sedla.

»Globoko dihaj in povej, kaj je Laci storil, da si tako podivjala,« je še rekla Amalija.

In res, Bözsi je kot poslušen učenec ubogala: »Rojstni dan imam – saj veste – in moj

mož, prasec Laci, je od nekod prinesel veliko torto. Skoraj bi me kap. Tega še nikoli

ni storil, največkrat na rojstni dan kar pozabi ali pa privleče šopek nageljnov, ki jih

od srca sovražim …« Ker jo je zaneslo v nepomembne podrobnosti, je obtičala, nas

vse objela s strmim pogledom, potem pa skušala urediti misli.

»No, ne boste verjele, kaj je zataknil na vrh torte!«

»Če ne poveš, je težko predvideti, ali bomo verjele ali ne,« je rekla Amalija.

»Torej, na vrh torte je zapičil mojo fotografijo v kopalkah in napisal nanjo: Dragica,

uspešno hujšaj! Pujs, si mislite? Da naj shujšam … on mi bo to rekel, pujs zavaljeni!

Ravno on!«

Spet jo je pograbil bes in požugala je proti domačemu oknu, kjer je slutila svojega

Lacija. Res je bila ogorčena, kot bi ji nastavili v krožnik juhe strup za podgane.

»No, res bi lahko odložila deset-petnajst kil …« je zinila soseda Ivanka. »Še pred leti

si se ponašala z manekensko postavo, vse smo ti zavidale.«

Za čudo soseda Bözsi tokrat ni ponorela. Vsa je zlezla vase, kot bi jo na brzino poko-

sili. In potem je začela jokati. Najprej so bile le posamezne solze, potem je iz njih

ratal hudournik. Ženske so osupnile, in še preden je katera uspela izgovoriti tolažilne

besede, je debela Bözsi skočila pokonci in odvihrala domov.

Koliko veselih, resnih, tudi žalostnih zgodb se mi je odložilo v spominu. Vsaka zase bi

lahko bila ogledalo časa, tistega časa, ko smo se sosedje še radi družili, imeli skupne

cilje, se dobro poznali in bili prijatelji.

96

Biserka Sijarič

TESNOBA

Vzneseno stopnjujem

vse svoje intrige,

s hojo po robu

čez dane globine.

Ničevost v soju

razbrane tišine,

ovita v tančico

te večne sivine.

Donela je misel

v družbi klicaja,

zorele so solze –

ta večna izdaja!

MRVICE

Izranjaju stara sjećanja,

te mrvice kojima se hranim,

pa krenem korak naprijed,nazad dva,

kao da se sreće branim.

97

Štefan Toplak

MONOLÓG

Hagymási Annabál. A zene már nem szól. Eltűnnek a párok. És én a mikrofonommal

még mindig a nyomukban járok. Ott kísérek egy idősebb asszonykát, midőn egy

fiatal diákot cipel a sötétben.

− Erre csak fiacskám, erre csak fiacskám, látod, itt ezen a helyen ezelőtt 20 évvel

vesztettem el a szüzességemet, de most téged ölel a karom. Légy szíves, vedd ke-

zelésbe elhagyott lövészárkomat.

− De nagyságos asszonyom, én még sosem szeretkeztem, de a jó tanácsot mindig

megfogadtam, és most is megfogadom. És ha tőlem telik, szeretkezhetünk mi egész

reggelig.

Icukával egy házi bálon ismerkedtem meg. Icuka 3 okból nem táncolt. Először, mert

a táncot ostoba ugrándozásnak ismerte. Másodszor, mert éppen fájt a feje. Har-

madszor, mert a kutya sem kérte fel. Pedig nem is volt olyan csúnya nő, elég szép

alakja volt. Szeplői jól álltak lángvörös hajához. Ha szemei nem lettek volna olyan

asszimetrikusak, az embernek nem lehetett volna észrevenni, hogy az egyikkel balra

néz, a másikkal jobbra. Kicsit pöszésen beszélt, de ez is jól állt neki.

Az egyik sarokban elbeszélgettünk. Icuka megjegyezte:

− Ajadáj, magával ölöm beszélgetni. Tetszik tudni, nekem udvarol egy Szloboda

nevezetü vén trotyli, és nem akar nyilatkozni. Nagyon szépe kérem, járjon el hozzám,

és udvaroljon nekem. A vén trotyli ezt fogja látni, majd féltékeny kezd lenni, hogy

maga engem meg ne kaparintson.

Egyszer aztán üzleti ügyben el kellett utaznom Budapestre. Jött is ám Icuka levele:

,,Nagyon szépen köszönöm. Képzelje el, ez a vén trotyli megkérte a kezemet. Május-

ban lesz az esküvőnk. Majd magát is meghívom a lakodalomba, mert megérdelmi.

Köszönöm a fárodságát.”

ANEGDOTA

Andrija Mrazovič lendvai buszsofőr volt, aki Lendva–Ljubljana útvonalon vezetett.

1942-ben Budapesten a légi haderőnél próbapilóta volt. A gép fedélzetén 25 ka-

tonája volt. Egyszer csak azt vette észre, hogy előtte amerikai vadászbombázók van-

nak. De ő nem vesztette el a lélekjelenlétét, és a repülőgépet rükvercbe tette. A gép

bal szárnyát eltaláltak, ami leszakadt, ő pedig kiadta a parancsot:

− Emberek, kezeket kitartani!

Siklórepüléssel leszállt.

− Mindenki meneküljön a legközelebbi óvóhelyre!

Az óvóhelyet bombatalálat érte. Az eszkadrila 25 emberét a légnyomás és a föld be-

takarta. Andrijának semmi baja sem történt. Az óvóhely kilincse a kezében maradt.

98

S mondtam neki.

− Andrija, mért nem adja ezt a kilincset a belgrádi katonai múzumnak?

− Hát Pisti, te buta vagy! Abba a kis múzeumba ez a nagy kilincs nem fér be.

ARMIJSKE USPOMENE

Uskoro če biti ovdje jesen, koja dolazi sa svojim stalnim pratiocima i sa sivom bojom

prirode. Izuzetak čini Pištijev glas, koji pjeva svoju najmiliju pjesmu Dođi mala, sedi

mi na buđu, da se izljubimo. I ako ga ne vidim, lako mi je steči o njemu živu pred-

stavu. Sav je u pokretu, a usnice nasmehnute. Ostaje samo jedno pitanje, da li čemo

se poslje demobilizacije ikada u životu sretnuti.

Jugoslovensko ratno vazduhoplovstvo, peta armijska oblast, 34. vazduhoplovna

zona. Komandant general podpukovnik Zdenko Ulepić. Kapetan Poropat, koman-

dant eskadrile, lovac bombarder moskito jako je volio Stevota. Rekao mi je: »Sunce

ti, Stevo, da imam 10 vojnika kao što si ti, tučem Evropu za 24 časova.«

99

Velimir Turk

DANAS

danas kada je zora gledala bijele oblake

hodale su priče

uzdasi su

noć svoju mirisali nad grmovima uvenuloga lišća

danas je opet kožom mojom plovio san o tebi

danas u podne zvijezda je naša gmizala mrtvim glasom

kroz ostatake gnjezda neznanih civilizacija

danas je sasvim sama prstom svojim puzala kap nestalih bistrih voda

danas na večer u zrakopraznom miomirisu epifitskih lišajeva

učitelj je opet matematiku okužio fraktalnim kaosom entropije

da su učenici mogli naslutiti nesmisao indikatora konačnoga cilja

nezaposlenost

siromaštvo

depresiju

i konačan egoizam smisla u nebeskom plavetnilu nesmisla sadašnjosti

danas je opet noć dokazala spiralu evolucije

i ne Darwina

i ne Einsteina

tek duh nagrađenih učenika koji su nestali u duhovima prosječnih uspješnih ljudi

UTJEHA

utjeha je u meni

oko u zrncima pijeska

stajala neko vrijeme

dok su kapale klade

hladnih mi izvora zore



utjeha je opet postala ogledalo

svih onih dana

koji su tijestom tvrdih oznaka

ucrtavali grlo gladnih obrisa smiraja



utjeha je krv svih ukrasa bresramnih suza

tjeskobu snova pjevala

na pragovima bosih nogu

beskraja

100

TRAVA

trava je njihanjem svojih kosa

plesala vječan obris ustroja

vlati su njene kuhale izvor mirisa

usnula je smijeh svih smjehova u krugovima vjetra

trava je jeka smisla praskozorja

mimoidućih vjeverica duhova i vremena

u vlatima njenim vidim glas smisla

spiralu nade

KOJA JE TO

koja je to kugla pješke uskliknula

Eureka

koja je to kocka šaputala

ne diraj moje krugove

koja je to zbirka samih krikova odjekivala

ako nije istina bar je dobro izmišljena

koja je to glava bila proslavljena

uostalom smatram da Kartagu treba razoriti



koja to osnova je obnovljena



vratimo se prirodi





koja to blizina je odjeknula





kako se je kalio čelik

koja je to misao procvjetala

ipak se kreće



koja je to ljubav bjesnila



zaboravite svaku nadu vi koji ulazite





koja je to granica osnovana





kocka je bačena



101

Zágorec-Csuka Judit

AKAROD-E

férjemnek

Akarod-e azt, amit Isten

Nekünk ígért a legelején,

erőt, tüzet, csöndet, fehér

éjszakákat, egy meg nem

fejthetetlen titokhoz álmokat?

Akarod-e átevezni még

az óceánokat, a havas hegyeket,

viharos tengereket, csak veled

egy új kezdetet az ismeretlen

végzet ellen?

Akarod-e újrakezdeni

a tavaszi ébredéseket,

a szerenádokat ablakom

alatt, akarsz-e velem

elaludni?

Akarsz-e még táncolni

velem zöld erdők

vízesésésnél, megfürödni

a reggeli hajnalban?

Akarod-e azt, amit én

akartam a legeljén,

amit Isten ígért nekünk?

Mert még ígért valamit...

102





Mladen Rajn

Krist (kombinirana tehnika)

Mladen Rajn

Zeleni niz (kombinirana tehnika)

103





Aleksandra Mikolaj

Pejsaž (akril na platnu)

Tatjana Kraljić

Most (akril na platnu)

POMLAD, VELIKA NOČ, LJUDSKI OBIČAJI, POVEZANI Z VELIKO NOČJO, REVOLUCIJA ∞

TAVASZ, HÚSVÉT, HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK, FORRADALOM

15. literarni večer ∞ 15. irodalmi est

104

Lidija Alt

CVETOVI POMLADI

Cvetovi pomladi

so zemljin okras,

nam polnijo dušo,

vedrijo obraz.

V vetru pomladnem

se lahno vrte,

plešejo rožnata krilca,

jim barve opojno bleste.

Rosa jim liste umiva,

žar odpira cvet,

čebele jim pojejo hvalo,

ljudje hite jim v objem.

ČEŠNJA

Prebudila se je češnja

v prelep pomladni dan.

Pomigala z nožicami

pod travnimi blazinami,

odprla svetlo zelene oči,

jih jutranja rosa umivat hiti.

Čez veje razprla nežen bel cvet,

se vije kot kita čez in čez.

V opoj cvetja čebele hite,

medice je polno njeno srce.

Krilce bohotno v vetru miglja,

njena se duša vedro smehlja.

105

PRAZNIK

Bliža se praznik,

veselje otrok,

zajček prihaja,

bo polno dobrot.

Jajček, hren, šunka

pripravljajo se,

potica že vzhaja,

brez nje res ne gre.

Miza, svečano odeta,

šibi se pod težo dobrot,

na sredi cvetje s košaro,

v njej pisanic mavričnih vzorcev, podob.

Otrokom priljubljena, lepa igra

je iskanje daril,

ki v travi so skrita

in v čudežni praznik ovita.

Zlata Frajzman – Pupa

PROLEČE ...

Gledaj kako se budi i kome sjaji?

Sjaji blešči na sve strane sveta …

Ova grana rascvetena … pa to je proleče!!!!

Slušaš li????

Sjaji prah … zlatne li boje????

Budi se sunce

slušaš li svrkut ptica????

Čije je sunce?

Ima li brata ???

106

Franc Koren

ČAS JE …

Odprt sem za ljubezen

in s tem za bolečino

in tisti mali tam spodaj

Črni Billy ali Henrik VIII. ali kako si mu že rekla

Čaka,

da te prerešeta

in sproži revolucijo v tvojem telesu

kajti tako se začne čas,

ki dohiteva drugi čas,

bolečina, ki te določa v življenju,

da boš medila v gnezdu nekoga,

ki si mu na platno že zdavnaj narisala vse zvezde,

visoko, sijoče, zelo visoko,

ki jih bo moral sklatiti

čeprav veš, predobro veš,

da revolucija, ki sva jo začela,

bo krvava, mastna in pijana,

ampak ne zaradi višjih ciljev,

ne zaradi medenja in ciganskih zvezd

ali že zdavnaj posejanih prerokb.

Taka je pač ljubezen

… in bolečina

In Črni Billy ali Henrik VIII. ali kako si mu že rekla …

Ta mali tam spodaj, ta osemenjevalec,

On je le revolucionar, kolateralna žrtev,

Nekdo, ki se prerine v prvo vrsto, izprazni naboje in utihne.

Midva!?

Midva sva pa revolucija

Midva bova krvava, mastna in pijana

za vse življenje

Možje in žene vseh dežel

Čas je …

107

Janja Magdič

GOSPOD, BODI MOJA LUČ

Praviš, da ponavljam,

kar sem rekla prej.

Toda rekla bom spet!

Zato, da bi prišla tja,

kjer si,

in odšla od tam,

kjer nisi.

Moraš po poti,

na kateri ni nobene ekstaze.

Zato, da bi vedela, česar ne veš,

moraš po poti, ki je pot nevednosti.

Zato, da bi imela, česar nimaš,

moraš po poti,

ki je pot razlastitve …

Zato, da bi postala tisto, kar nisi,

moraš po poti, na kateri nisi.

In tisto, česar ne veš,

je edino, kar veš.

In tisto, kar imaš,

je tisto, česar nimaš,

in tam, kjer si,

je tam, kjer nisi …

Gospod,

neviden si,

a vendar prisoten;

nem si,

a vendar z mano govoreč

in z mano hodeč

povsod, kjer sem.

Zato bodi moja luč, Gospod,

in spelji mojo pot iz zablod

na pot,

ki vodi za tabo, Gospod.



108

ŽIVLJENJE NI PRAZNIK …

Živiš iz dneva v dan,

In vendar ne veš, kje je tvoj pristan.

Veselja, sreče in miru si na poti želiš,

Ljubezni iskrene in zvestega prijatelja iščeš.

Je že res, da si srečen, če vse to najdeš …

Ej, prijatelj, pa če ne najdeš, kam potem greš?

Nimam sreče – si rečeš,

Je življenje res tako kruto, se sprašuješ,

Edino meni vse nedosegljivo – se tolažiš.

Ne, človek si, ki ima srce in močno voljo

In zavest, da živiš zato, ker je živeti vseeno lepo …

Posnemaš druge in hočeš živeti kot oni,

Resnico ljubiš – živiš kot vsi,

A vendar še nisi dovolj srečen,

Zajemi dovolj pravega vina življenja,

Ne omamljaj se z njim, ampak ga živi

In ga živi počasi vse dni,

Kajti življenje res praznik ni …

Avgust Ošlaj

TIHI GLAS LJUBEZNI

V modrini Neba drhti

V valovih Mure šumi

V mojem ♥ Up budi

Na bregu Mure pozabi na ure

V leseni iži pri domači mizi

Nasloni glavo na moje rame

Verjemi da Tišina bolečino vzame

In večno Radost v ♥ vname

Prižgala za Vedno je Telo

Ne govori - le podaj mi roko

Z ljubeznijo v ♥ letiva v Nebo

109

Olga Paušič

VELIKA NOČ (razmišljanje)

Spomnim se, kako sem bila prva leta mojega službovanja na lendavski osnovni

šoli pogosto v zadregi, ko smo se pri urah slovenščine namenili pogovarjati o

krščanskih praznikih. V tistih časih, torej kakšnih 40 let nazaj, je bilo seveda

samoumevno, da je bil učitelj ateist in po možnosti tudi član zveze komunistov.

Za verske stvari v šoli ni bilo niti malo prostora! Morda se mi bo kdo nasmehnil,

a resnično ni bilo preprosto. Na seminarjih in šolskih učiteljskih konferencah

so nam solili pamet in vtepali v glavo, da je naša država ateistična, da je cerkev

ločena od države, da verski prazniki pač ne sodijo v pouk in podobne »temeljne

resnice«. Šušljalo se je celo, da smo imeli na šoli »vohljače«, ki so hodili okoli in

preverjali, ali kateri od učiteljev v domačem krogu morda skrivaj praznuje verske

praznike in tak grešnik je bil potem okrcan kot državi nevaren element. Morda so

bile samo govorice, nisem prepričana.

A kaj, ko smo imeli v berilih in jezikovnih vadnicah kopico besedil, ki so izhajala

iz verskega prepričanja, pogosto so vsebovala zapletene svetopisemske primere,

misli, pregovore in podobne, za marsikoga tedaj kar trde orehe. Finžgar, Cankar,

Prežih, tudi Kranjec in drugi velikani slovenske književnosti so bili pač vzgojeni v

krščanskem duhu, poznali so Sveto pismo in pogosto črpali iz njega. Bog pomagaj,

tako je bilo! In kot vidimo, je tako tudi danes. Pa ni s tem nič narobe.

In v tistih časih seveda ni bilo interneta, da bi v sekundi našel razlago za

najrazličnejše verske citate, primere in dogodke! Zadrega je bila pogosto še večja

zato, ker so številni otroci hodili k verouku in sem predvidevala, da vedo o teh

zadevah mnogo več kot jaz. V resnici razen desetih božjih zapovedi niso vedeli kaj

dosti, in zmerom so se hvalili, da se pri verouku samo zafrkavajo s kaplanom, ta

pa, ko se mu strga film, tu in tam komu brez pomišljanja primaže klofuto ali dve

in to je bilo to. Brskala sem po Bibliji za otroke, različnih strokovnih priročnikih in

spraševala mamo, ki je še iz otroštva zelo verna in mi je znala tu in tam kaj poma-

gati.

V šestem razredu tedanje osemletke smo imeli v učnem načrtu obravnavo črtice

Prežihovega Voranca Tri pisanke. Besedilo o otrocih, ki za veliko noč nosijo darila

krščencem svojih staršev in se srečajo na trati ob poti, pa primerjajo v cule zavite

šarteljne, pisanice (pirhe) ter denar, zataknjen vrh peciva. Kdo ima najbogatejše

darilo, čigavo je najrevnejše? Torej se je že tedaj kazala socialna neenakost tudi

v obdarovanju – to so moji učenci hitro skapirali. Ni jim bilo blizu, saj pred 40 leti

nismo živeli tako bedno kot v Prežihovih časih ali kot DANES! Zelo prisrčna zgodba

iz davnih časov, kot so radi pokomentirali učenci, ki so od svojih boter in botrov

dobivali takrat za veliko noč že kar kolesa, kasetnike in podobna imenitna darila,

ne pa pirhe in kolač z bornim kovancem na vrhu. Na vprašanje, zakaj sploh obdaro-

vanje za veliko noč, nismo našli trdnega, zanesljivega odgovora. Pa res, zakaj? Za

110

božič bi še razumela, obišče nas Božiček ali Jezušček - ko si Božička še niso izmislili

-, in če te kdo obišče, ti praviloma kaj prinese v dar. Za veliko noč nas pa pač nihče

ne obišče, kajne? No, dandanes je običaj, da pride h krščencu boter ali botra,

nekoč so pa kar otroci sami raznašali darila, kot piše Prežih. In zakaj so darovali

prav šarteljne? Ker je to na Koroškem tradicija? Preprost kolač z rozinami, nič

posebnega. Otroci in jaz sama smo pogosto ugibali. Danes pa pač manj od torte ne

pride v poštev – za veliko noč že ne!

Zelo rada sem imela avtobiografsko besedilo Frana Saleškega Finžgarja Moja

mladost in moj oče, ki smo ga obravnavali v petem razredu. Pisatelj je bil pravi

humorist. Na račun velike noči se je pošalil v prigodi, ki mu jo je povedal njegov

oče, ki je pozimi šivaril pri velikem kmetu na Štajerskem v dolini rečice Palten, torej

v Avstriji. Tako je bilo: do fare je bilo tri debele ure hoda. Če je kdo umrl pozimi, so

ga preprosto zagrebli v sneg in ga šele spomladi odpeljali do pokopališča. Za veliko

noč je bilo tudi predaleč, da bi nosili žegen k fari. Zato so zložili gnjat in ovčje meso

v košek. To je potem kmetov sinček obesil na smreko, češ da takrat papež blago-

slavlja »velikonočni žegen« za ves svet in ga bo velikonočna jed na smreki deležna

naravnost od papeža. Sinček je splezal na smreko, obesil košarico z dobrotami na

debelo vejo, potem pa stal pred hišnimi vrati, da bi videl, kako bo priplul blagoslov

iz Rima. Nakar zares pripluje po zraku proti smreki velikanski planinski orel in

začne kljuvati mesnino. Sinček skoči v hišo in vesel pove očetu: »Ata, papež že

žegnuje!« Meni so bile Finžgarjeve zgodbice tako smešne, da sem včasih kar poka-

la od smeha, otroci pa niso dojeli vsebine. Treba je bilo razložiti, kaj pomeni žegen,

gnjat, fara, kdo je papež in zakaj je prav v Rimu. No, in ko smo se prebili skozi vse

te razlage, da je bilo besedilo obče razumljivo, vsebina sploh ni bila več smešna.

So pa učenci radi hitro navezali na humorne pripetljaje iz domačega okolja in zelo

odkrito pripovedovali, kako so za veliko noč špricali od jutranje maše, jedli šunko in

jajca, preden je bila hrana žegnana, kako se je botra med svečanim kosilom napila

in bruhala v kopalnici in podobne zadeve – torej nič zelo duhovnega ni bilo zanje

na tej slavni veliki noči.

V osmem razredu smo brali Cankarja, najraje črtice iz zbirke Moje življenje. Tu smo

se že srečali s Kajnom in Abelom, Noetovo barko, s hojo od Poncija do Pilata, z

rojstvom Odrešenika, velikim petkom, vstajenjem od mrtvih, z Devico Marijo in

brezmadežnim spočetjem … Treba je bilo pošteno zagristi v biblijsko materijo.

Otroci znajo biti neusmiljeni, ko ugotovijo, da stopa učitelj po tankem ledu! Pri

Cankarju se je pogosto zatikalo. Zapletene povedi, nenavadne besedne zveze,

nevsakdanje biblijske metafore so učence povsem ohromile. Kot bi ne brali slov-

enskega besedila. No, ampak slavna črtica Bobi se jih je res dotaknila! Pripoveduje

o dveh prijateljih, revnem in bogatem, o velikonočnem svečanem kosilu, ko bogati

deček zaluča krof (bob) svojemu revnemu prijatelju od mize v vežo, da pade krof

na tla, a ga revež vendar pobere, ker je sestri obljubil, da ji bo prinesel slaščico

od bogate mize. Zame pretresljiv dogodek, ki je kot nalašč tudi za današnji čas,

čas, ko preštevamo vse več revežev, pri katerih se svečano pogrnjena miza na

111

velikonočno nedeljo najbrž ne bo šibila pod težo dobrot. Cankar je znal odlično

zadeti razpoloženje, povedati zgodbo tako, da se ti naježi koža. Pa črtica Na peči, v

kateri lačni otroci v temi čakajo na mater, da bi prinesla kruh in sanjajo o prazni-

kih, kajti le takrat so se lahko vsaj približno do sitega najedli. Samo ob praznikih je

bilo življenje svetlo, znosno. Tako je zapisal: » … na sam veliki petek je srce polno

veselega pričakovanja. Kar je bilo hudega, daleč je. Le še en dan, le še par krat-

kih ur – pesem se vzdigne glasnejša in slavnejša, plane vriskajoča proti nebu … O

dragi, o bratje, ljubi, kaj se nam ni le sanjalo o žalosti, o solzah, o lakoti?«

In spet bomo praznovali. Čeprav se je april šele dobro začel, velika noč bo pa 20.

aprila, so prodajalne prepolne okrasja, čokoladnih jajčk, piščancev in zajcev, okras-

nih košaric in podobne bižuterije. Kaj pa duh praznika? Kam neki se je izgubil? Po

krščanskem pojmovanju naj bi Kristus z vstajenjem odrešil svet, zato je bila noč

njegovega vstajenja res VELIKA. Vstajenje simbolizira notranje očiščenje, torej

bi se moral vsak od nas zamisliti nad sabo, svojim početjem, napakami in pred-

nostmi, biti skromen v svoji sodbi o sebi in se odprtih oči zazreti v svet okoli sebe

pa premisliti, kako ga lahko naredi boljšega, človeku prijaznejšega, odpreti svoje

srce za bližnjega, za vse, ki trpijo in so potrebni sočutja ter pomoči. Samo zunanje

očiščenje, zunanja prenova, ki jo označujejo nova oblačila, darila, hrana, zabava,

prenajedanje, pretiravanje v vse smeri, niso velika noč, kakor jo pojmuje Cerkev. In

nad tem bi se moral marsikdo pošteno zamisliti.

Marjeta Ribarič



MINLJIVOST

Nemogoče! Naša štiridesetletna češnja je zacvetela! Šele začetek marca je, pa že

cveti ! Nikoli ni bila tako čudovito bela tako zgodaj spomladi. V vsej svoji veličastni

belini spominja na čudovito nevesto. To drevo nam vsako leto naznanja konec

mrzlih dni in napoveduje pomlad.

Pred štirimi desetletji je drobno vejico sadike češnje posadil na rob sadovnjaka

pod hrib moj oče. Vsako leto je rodila debele, hrustljave, sladke češnje, ki jih je

lahko nabiral vsak, ki si je upal splezati v mogočno krošnjo. Najprej smo bile na

drevesu tri sestre. Nato je oče pošiljal na drevo svoje tri zete. Za njimi so se urili v

plezanju po drevesu vnuki. Češenj je bilo vsako leto dovolj tudi za sorodnike pa

tudi za sosede in prijatelje.

Cvetovi mogočnega drevesa pa so napovedovali tudi zelo priljubljen praznik,

veliko noč. Mama je vsako leto kupila barve za jajčka in nalepke s piščančki in

zajci. Nam, svojim trem hčerkam, je dovolila, da smo ji pomagale pri barvanju. V

letih odraščanja smo ponavljali priprave na praznik v vedno enakem zaporedju:

najprej čiščenje stanovanja, zamenjava zaves na vseh oknih, nato peka peciva in

šele tik pred praznikom barvanje jajc. To je bila tradicija in nihče se ni obremenje-

112

val z otroško ustvarjalnostjo in z novitetami. Na veliko noč nas je mama obdarila s

čokoladnimi zajci, pisanimi bonboni v obliki jajčk in s pomarančami. K nam botre

niso prihajale, ker se je naša, ki je krstila vse tri, odselila v daljno Argentino in

preprosto pozabila na svoje krščenke. Tako je njeno vlogo skušala prevzeti mama s

svojimi skromnimi, vendar za nas, otroke, dragocenimi drobnimi darili.

Letos naša stara češnja spet dehti v svoji čudoviti cvetlični opravi. Oče je že nekaj

let ne občuduje več, saj ga ni več med nami, mama pa ob pogledu nanjo le še

obuja spomine na mlade dni.

Ko češnjeve veje prekrije belina cvetov, poiščem vse okrasne zajce, kure in

piščance, ki sem jih shranila prejšnja leta, in jih razstavim po hiši v pričakovanju

praznika. Letos bosta vnukinji moji dekoraciji dodali velikonočna jajčk, ki jih

bosta po svoje obarvali. Morda bo še katera od njunih ali mojih prijateljic dodala

kakšno pisanico. Tudi med darili boter mojih vnukinj se bo gotovo našlo kakšno

umetniško obarvano jajce.

Ob pričakovanju praznika občudujemo našo češnjo, kraljico našega sadovnjaka.

Belina cvetov napoveduje novo življenje, prebujanje, rast, razvoj …

Kdo ve, kdo bo naslednjo pomlad užival ob pogledu na naše cvetoče drevo!

Velimir Turk

U KRUGOVIMA KRUGOVA

kosom sam pjevao jutarnje rose

i u oblicima glasove puštao zbog aure krajolika

znao sam da je dolazak vodene grimase krađa mojega smjeha

i onda sam ustao kao slapoliko pjevanje

kroz prozor je ulazila misao listova koji rastu proljetnom snagom

ali u čemu je bio ulazak maslačkovih perjanica

u krugovima krugova na kraju svakoga fraktala

SAM SVOJ GOSPODAR

brzo sam shvatio korake sitnih satova

domaćeg i ne

tuđeg krajolika

ubrzao sam korak da vidim zadnji bljesak seoskih oranica

a što sam mislio nisam vidio

močvaru punu otpalih kišnih kapi na stazama kukurijeka

okrenuo sam i taj list

vidio sam što sam mislio

ulizice u vrhovima bjesnila

113

kako dolaze onako kao da su pobjednici nekog svemirskoga rata

sjeo sam na krtičnjak

kružio usnama i pjevao molitvu beskućnika

znao sam da je to kraj svih mijena unutar orbite tektonskih pokreta

ali nisam ostao samo na tome

ubrzao sam broj okretaja na veličinu Ludolfovog broja da smanjim zaostajanje

u razvoju postojećega životnoga kruga

i postao sam sam svoj gospodar

ZEMLJA

daleko na onoj strani

vidio sam suton kako bježi

obrisima samoga noćnoga straha

a u blizini još malene cipele zaboravljenoga svetonazora

osjećao sam se kao Trnoružica

san je bio krošnja svih ljudi jednoga davnoga svijeta

bila je tama in noć je izlazila samo da ustane iz kreveta

danom sam dodirivao usne

i rukama grlio obraze

njena je slika visjela kao slagalica nekoga drugoga podneblja

114





Pavla Krajnc

Radgonske gorice(olje na platnu)

Pavla Krajnc

Bistra hči planin (olje na platnu)

115





Marjana Kmet

Koralni greben (olje na platnu)

Marjana Kmet

Proti soncu (olje na papirju)

MLADOST, NOROST, UPANJE, PREŽIVETJE ∞

FIATALSÁG, BOLONDSÁG, REMÉNY, MEGÉLHETÉS

16. literarni večer ∞ 16. irodalmi est

116

Lidija Alt

MLADOSTNIŠKI SVET

O, kako lep bil je mladostniški svet,

v žarke svetleče ves bil je odet.

Lepota neskončna bila je krog nas,

res rožnato - sanjski bil je ta čas.

Po cesti veselja nas vodil je smeh,

korak bil je njen v ljubezen ujet.

Nje čari se v dušo našo so zlili

in lep nam spomin na mladost so pustili.

UPANJE

Pogled v dušo ljudi

me vedno znova straši.

Žalosti je vse preveč,

res krivičen je ta svet.

Srečo, hrepenenje ljudje so izgubili,

v neznano so korak svoj napotili.

Tavajo po cesti zmote,

iščejo sledi dobrote.

Upanje jih z vrha gleda,

jih bodri in jim veleva:

“Za trpljenjem pride mir,

za temo svetloba zore.”

Srečen ta, ki upatźmore.

PREŽIVETJE

Moreč je trenutek resničnosti,

ko v borbi za preživetje

stojiš pred svetom sam.

Vsa vrata upanja

se ti odpirajo v temo.

Misli otrpnejo, žalost rosi ti oko.

Na prašni tej poti

si le zrnce dobrote želiš,

da si z njim revščino dneva

vsaj malo potešiš.

117

Verona Auguštin

IZ MOJEGA OTROŠTVA

(Odlomek)

Naša družina je bila politično izseljena med Madžare, prav tako kot Primorci. To se je

dogajalo pred drugo svetovno vojno v letih 1938 in 1939, ko je bila agrarna reforma.

Bogatim so vzeli zemljo in jo razdelili med revne družine. Tako se je preselilo pet

družin, štiri so bile iz Gornje in Srednje Bistrice, ena družina pa je bila iz Odrancev.

Živeli smo odmaknjeno od dolgovaških vaščanov. Nikoli nas niso sprejeli tako, kot

smo si želeli. Vasica je imela le pet hišnih številk, poimenovali so jo Szabúlakos. V

petih družinah se je rodilo 20 otrok. Razlike v letih med otroki so bile očitne, ker je

bilo dosti otrok. Osem otrok iz naše družine je živelo v svojem otroškem svetu; bili

smo najmlajši v vasici. Vsi so nas klicali za Vende. Takrat nismo razumeli, kaj beseda

pomeni. Za nas je bila ta beseda preprosto žaljivka!

V šolo smo hodili v Dolgo vas, starejši so se učili madžarščino, mi mlajši smo se pa

pozneje učili slovensko. Učila nas je učiteljica Rausova, njenega imena si nisem

zapomnila. V enem razredu smo imeli pouk učenci 1., 2., 3. in 4. razreda. Lahko si

predstavljate, kako je bilo to zabavno in obenem žalostno. Nismo imeli učil ne zvez-

kov. Pisali smo na tablice, in tako smo vse svoje znanje sproti brisali.

Ko se je učil en razred, smo drugi poslušali ali smo gledali skozi okno, preštevali

breje golobe, kot smo to imenovali, ali čakali, kdaj bo zazvonil šolski zvonec, da

bomo lahko pobegnili v naš otroški svet. Nazadnje je bilo v naših malih možganih

vse zmedeno, tako da nismo vedeli ne ene in ne druge snovi.

Rada bi vam opisala eno resnično, tragikomično zgodbo, kako smo nekoč hodili v

šolo.

Tau je bilou deleč nazáj, da smú šče húdili v škoulú. Negda su nas nej vozili autubusi,

hudili smu peški! Nájhűje je biloú puzimi, ka smu si nej meli kaj obűti, tűdi slabu

smu bilij oblečeni.

Za ubűti smo meli gumijaste črejvle, notri smu meli zasűkane vnűče, či su čréjvli bilij

prevelki. Stűnfle pa san mejla takše, ka su odspodi nej mele naugice, samú san si je

podvűgnula; taú je biloú groznu! Da san prišla v škoulu te se je trbelu dol zűti. Biloú

me je jakú srán, ka su tau drűga deca vidila pa su se mi delala norca!

Zaj van te opijšen toú, ka se je zgoudilu, da smu šli iz škoule. Sigdár nas je bilou 6

dicé, ka smu skűp hudili, pa smu se mogli paziti in čakati eden na drűuguga, ka se

nebi kaj šterumi zgoudilú. Bijla je jakú mrzla zijma. Ednúga jaku mrzluga dnéva, je

118

pihau jaku mrzel sever, ka smu več šli nazáj kak naprej. Veter je napihal takše zápihe,

ka smu nej znali, ge je cesta. Z nami je hodila nájmlájša - Maričika, stalnu smu ju

mogli paziti. Mij, kak deca, smu se toga navolili.

Tisti dén se je zgudijlo, ka je Maričika spádnula v snejg, ka je nej mogla vö. Fejst smu

se z njé smijáli, pa smu ju lepu v snejgí pűstili in smu udišli dumou.

Tak smu bilij premráženi, sever je pijhal nasprauti, ka smu kumaj prišli dumou. Njűva

hiža je bila prva, pa je mama Maričikina že ud deleč vidila, ka mále Maričike nega!

Naša mama je od deleč krijčala: »Ge pa te máte našu Maričikú?« Mij pa vsi v eden

glás: «Tan malu dele ud Režujuve hiže smu ju v snejgi pűstili.« Te je šče biloú jaku mr-

zlu, da smu prišli du njé, veter ju je tak zapijhal z snejgun, samu gláva se je malú vi-

dila, kumaj smu ju vö putégnuli. Tak juj je že bilou mrzlu, ka je že samu očij obráčala.

Lejku si mijslite, kak žmetnu smu ju vö putégnuli, te smu ju pa šče vlekli dumou.

Na vse načijne smu ju nesli, tűdi nakli smu ju vlekli, pa se je du douma segrejla, tak

smu ju vse sküp zmleli.

Na velku sreču smu ustali vsi zdravi, nej nan je bilou nikaj!

Negda su deca nej bilá tak háklava kak gnjes. Tou nan je bijla velka škoula, ka smu

sigdár pazili eden na dűguga. Tak je bilou negda!

Tako smo nekdaj preživljali dneve ob otroških norčijah, z igricami, ki jih danes pozna

le malo otrok.

Takrat otroci nismo imeli igrač, našli smo jih v naravi, uporabili smo, kar nam je nudi-

la, vse smo znali v naši otroški domišljiji koristno uporabiti. Lahko rečem, da smo

imeli čudovito otroštvo, iz katerega smo dobili veliko izkušenj za nadaljnje življenje.

119

Zlata Frajzman – Pupa

KORAK PO KORAK

Kad neko ode treba nastavit dalje, tiho korak po korak u šutnji, sećanju …

Reći sebi … ja to mogu …

Premaknuti stazu sa malim i velikim tajnama … preboleti!

U pomoć pozvati pamet … iz ćega će nastati spokoj …

Ko će preskoćiti stanice, godišnja doba …

Na vrhu pera pevuše i kad su sjene …

A gde je Tvoj korak ???

OGLEDALO

U nedovršenoj noći pišeš reći koje ne razumem …

Kuda ćeš kad stane ruka?

Hoće li belinu prekriti žalost tišine?

Šta je Tebi?

Daleki glasovi stisak papira i prst ili tvoja slika na stolu?

Sve je to slućajnost …

Hoće li pesma saćuvati i ćega nema ni u ogledalu????



Franc Koren

ISKANJA

Iščem te v obrazih spremenjenih

v nasmehu tujem, ki postaja plah

v hrupu ulic, kjer živijo pesmi,

kjer me postaja svojih misli strah.

Voščene lutke, sive v svojem prahu,

nad mestom dim in misli brez želja,

v temo zavita, kakor da bi se bala,

stopa starka po sledovih joka.

Sledim zorenju neke ideje,

iščem po ostrih, nevarnih zavojih duha,

v prepadih pod belo lupino zavesti

se dama v črnem vsevedno smehlja.

120

Iskanja so kot umirjeni nasmeški

v času, ki se mi izteka,

pa vendar ti ne vem pričarati

iger morskih konjičkov

ne plesa pikapolonice na okenski polici,

ne grehov svojih misli.

Mogoče je dovolj le to,

da te ljubim

in iščem odrešitev pred samim sabo.

Janja Magdič

DVAJSET LET

Jutri mi bo dvajset let,

ko sem prvič pogledala v svet,

naj pleše in veseli se vse,

le enkrat slavi tak praznik se.

V čašah vince polni se,

naj veselo bo srce,

na moje zdravje izpijmo ga,

vsi izpraznimo čaše do dna.

Zunaj dela se beli dan,

vendar še nihče od nas ni zaspan,

čemu bi se že razšli,

saj moj praznik se slavi.

Sreče, zdravja in vsega lepega

želeli ste mi vsi iz dna srca.

Tudi moje srce je polno podobnih želja,

a največja je ta – da bi zdrava bila …

121

MLADOST

Ko majhen otrok si še,

ne veš, kaj je beseda »življenje«.

Ne veš, kaj vse te čaka še,

prihodnost ti neznanka je.

Prostost uživaš, ko še v šolo hodiš,

ko učiš spoznavati svet.

Včasih se v koga še zaljubiš,

pa misliš, da je tvoj ves svet.

Ko šolsko dobo dokončaš,

odpre življenje se pred tabo.

Takrat zaslutiš in spoznaš,

da življenje ni preprosto.

SKOZI MLADOST

Šel si skozi moje življenje,

pogled, nasmeh,

to tvoj je bil pozdrav.

Ti nisi vedel za življenje moje,

a čutil si samoto v srcu mojem.

Si rekel mi, da lepše je življenje v dvoje,

da se rodi iz njega rdeči cvet,

rdeči cvet, ki nikoli ne ovene,

ki le cveti, dehti, obuja vse spomine.

Verjela sem, zakaj bila sem mlada,

očaral val me tvojih je besed,

saj drugo ni bilo kot želja prava

po vsem, kar meni ni razkril še svet.

Danes ne objokujem dnevov,

ne tožim, da mi v srcu je hudo.

V meni polno je veselja,

rdeči cvet na naju me spominja.

122

Avgust Ošlaj

POT V SVETIŠČE

Živi O Moje ♥ Ti

Na zadani poti

Do neba Radosti

Pelji se v Kočiji zlati

S tremi Angeli bogati

Prvi je Čistost

Drugi Potrpežljivost

Tretji pa Vztrajnost

Skupaj z njimi ne dovoli

Da prisedejo Ti

Trije rogati vragi

Ti so Zavist, Strah in Jeza

Nehaj jokati

Rajši se na pot opaši

In pet belih konj zapreži

Ti so Nenasilje in Sočutje

Še Ljubezen in Poštenje

A Resnica naj vse vodi

Saj pravo Pot pozna

Ti ne skrbi le poženi

In s pesmijo o Gaji kreni

O Mati treh svetov

O Mati treh časov

O Mati treh odnosov

RazSVETi Pot ki jo ♥ IŠČE

Tu zdaj mrtvo je SMETIŠČE

Naj cilj živo bo SVETIŠČE

Saj ves SVET tja Pot IŠČE

123

SEM

Nebo in Zemlja ne-dvojena

V objemu kot mož in žena

V Odnosu Ljubezni zanesena

Sonce z mavrico Nebo pokrije

Ko mi ♥ sklad čustev odkrije

Zato le sklad dveh nasprotij išče

Otožnost z vedrostjo mi druži

Ostrost z blagostjo omeji

Drznost s plašnostjo oženi

Pa to obratno prav tako velja

Zato ti ♥ ne deli svet na dva

Saj tako bo poln gorja

Naj mi izgine razočaran svet množin

Da spoznam očaran svet dvojin

Saj ta vodi v radostni svet ednin

124

Olga Paušič

UČIŠ SE, DOKLER ŽIVIŠ

Tašče in snahe ne gredo skupaj, to je splošno znano. Klasika! Da je največ najbolj

krutih vicev naperjenih prav proti taščam, tudi ni skrivnost. Posebno zveza tašča-

snaha je kočljiva, težko prebavljiva, medtem ko tašče svoje zete pogosto nadvse

cenijo, celo v zvezde jih kujejo!

Pri naju z mojo taščo je bilo tudi mnoga leta jako napeto in sploh ni bilo prijetno,

ker imam sama rada prijazne, spoštljive odnose med bližnjimi, na poslovni ravni pa

sploh! Moja tašča se je vselej zmrdovala nad mano: «Ošabna si, predolg jezik imaš

in to se ti bo nekoč maščevalo! Boš videla.« Bila sem ji trn v peti, ker sem ji pove-

dala, kaj si mislim o njej. Nikoli ni bila zaposlena (vzgoje otrok ne štejem), v dobrih

časih je imela celo hišno pomočnico kot fine lendavske gospe iz »boljših krogov«,

kot radi rečemo. Tako nikdar ni kot brezglava kokoš letala zjutraj s tečnim otrokom

v vrtec, pa v službo, pa spet v vrtec, pa domov kuhat, potem po možnosti še na kak

butast sestanek in podobno. In ko je prišla na obisk k nam, me je na brzino vsakokrat

spravila ob živce: najprej je preštela pajkove mreže po kotih stanovanja, potem me

okrcala, češ da so okna nesnažna, nato spet, zakaj otrokoma ne likam majic, češ da

ona zlika vse, tudi spodnje gate, da lepše počivajo v omari. Možu sem rekla, naj se

pomeni z njo na štiri oči, ker pa iz tega seveda ni bilo nič, sem jo enkrat nahrulila,

nekako tako: »Če misliš prihajati k nama v hišo samo zato, da boš kritizirala in iskala

dlako v jajcu, bo za moj in tvoj dušni mir bolje, da ne prihajaš več.«

Uh, bilo je, kot bi polil vedro bencina na žerjavico! Prhala je in se usajala, potem pa

res ni prišla več na obisk. Mož je občasno peljal otroka k njej, kasneje sta šla sama,

ko sta rabila žepnino ali sladkarije, jaz je pa včasih nisem srečala po ves mesec. Pred

nekaj leti so jo izdala kolena. »Pretežka si,« jo je okaral moj mož, ko je prišla enkrat

v gorice, da preveri, kaj se je gori spremenilo.

»Res sem, tudi zdravnik mi neprestano piha na dušo, naj odložim vsaj dvajset kilo-

gramov.«

»In – zakaj se ne potrudiš? Doma posedaš, se bašeš in buljiš v televizor,« je bil

neusmiljen moj mož Joži. Ker je že od mladih nog vitek, niti kilograma več nima kot

tedaj, ko sem ga pred 40 leti spoznala, nima nobenega razumevanja do zamaščenih

ljudi, ki posedajo pred televizorjem in grizljajo slane palčke ali čips. Prvikrat sem ga

slišala kritizirati lastno mater. Opa, velik napredek!

»Saj ne bom več dolgo,« je pohlevno požrla njegovo pikro pripombo, »kaj naj se

matram s shujševalno kuro zdaj, ko jih imam že skoraj devetdeset. Če me pobere,

me pač pobere.«

Ni mi šlo v glavo: moja tašča se je čudno spremenila. Postala je bolj človeška,

toplejša, celo samokritična. In začela je zbijati šale na svoj račun. Povedala nama je

prigodo, ki je bila res polna humorja: »Pred dnevi sem šla do svojih gredic na vrtu

pri bloku – s palico seveda! Grebem, grebem po čebuli, pulim plevel, kar naenkrat

125

me pa zmanjka. Najbrž sem omedlela. Visok pritisk, bog pomagaj. Sosed Feri me je

našel z nosom v čebuli, z visoko dvignjeno kiklo, ki mi je zlezla gor do pasu … no in

potem smo se popoldan režali, ko je Feri pripovedoval štorijo. Videl je, da sem padla

na gredo, stekel dol in mi hotel pomagati, ker sem pa res gora, me je bolj vlekel po

tleh kot nosil. In med tem nudenjem prve pomoči se mi je odpela še bluza, tako

da je bil Feri deležen pogleda na moje ogromne prsi, ker že dvajset let ne nosim

modrčka, kikla je bila pa že itak nekje gori okrog pasu in tako je ugotovil, da niti

spodnjih gat nimam … hahaha, si mislita? Feri trdi, da je bilo bolje kot pornič!« Glas-

no, od srca se je smejala, da so se ji okrogla lica razlezla kot premehko testo za kruh.

Preden smo se tistega dne razšli, mi je rekla: »Zdaj, ko si upokojena, bi me pa res

lahko prišla kdaj pa kdaj obiskat.« Vest me je zapekla. Res, morala bi.

In sem šla. Presenetilo me je, kako ima nastlano stanovanje: krpa tu, čevlji tam,

vrečke s smetmi sredi hodnika, položnice in aparat za merjenje krvnega tlaka sredi

mize … Je to res stanovanje moje tašče?

»Prosim, brez pripomb, ja?« je pohitela, ko je videla, kako moje oči begajo po nje-

nem teritoriju. Spomnila sem se, da je ravnala ona nekoč natanko tako kot zdaj jaz.

Se spreminjam v mojo taščo? Postajam tipična tašča? Saj res, ko pridem k eni ali

drugi snahi v Maribor, avtomatično observiram vsak kotiček stanovanja, kot da bi

me skrbelo, ali živita sinova v zdravem, spodbudnem okolju, ali snahi dobro skrbita

zanju in podobno. Groza! Moram se odvaditi tega! Čimprej, preden mi preide v

navado.

Pomenkovali sva se o tem in onem in zdelo se mi je, da je bila mojega obiska zelo

vesela. Med vrsticami sem ugotovila, da je osamljena. Njene nekdanje prijateljice

so se družile ob kavi v lokalih po Lendavi, ona pa, ki ni mogla hoditi naokoli, ni bila

več zanimiva zanje. Tako je žal v življenju. Postaraš se, nimaš moči za tiste najbolj

osnovne stvari – in naenkrat ostaneš sam, otoček v širnem oceanu.

»Prihodnjič, ko prideš, mi prej telefoniraj, da te pošljem v trgovino po to in ono,«

je rekla na vratih, »ženska zna bolje izbrati in nakupiti kot naš hišnik, ki mi običajno

prinaša stvari iz trgovine.«

Nič »prosim« ali »bi morda lahko«, kar skomandirala me je. Torej se vendarle ni

tako zelo spremenila. Kot pravimo: Volk menja dlako, narave pa nikoli! Pa vendar

me je njena nepričakovana naklonjenost ganila in se nisem obregovala zaradi uka-

zovanja. Tega je kakšno leto. Pridno jo obiskujem, ji hodim v trgovino, tudi skuham

in spečem, tako da sva ustvarili kar prijazen, topel odnos. Ob njej sem postala sama

mnogo boljša tašča svojima snahama, torej ji moram biti v bistvu hvaležna za nova,

poučna in zelo koristna spoznanja o taščah in snahah.

126

Aleksander Ružič

ZAPIRA SE CESTA

Siva je cesta,

cvet je ožet,

bela so mesta,

v njih sem ujet.



Besna je roža,

v spominu živi,

roka jo boža

in hrepeni.

Roža je moja,

trnje na njej.

Solza jo moči,

od tega živi.

Zapuščam ti pramen.

Krhek se zdi,

a trd je kot kamen

in v siju gori.



Ti rožo poklanjam,

utripa srce,

krasni spomini

od mene beže.

Zapira se cesta,

ogenj še tli,

bela so mesta,

več upanja ni.

127

SEJALEC

Razgali belino,

trikotno temino.

V luknji ugaša,

se vpraša, se vpraša.

Sejal si, boš žel?

In zopet in zopet:

razgali belino,

trikotno temino.

Ha!

Ogenj ugaša v rutino,

telo se spreminja v temino.

Ogenj utihne,

dušo odpihne.

IŠČEM ČLOVEKA

v ogledalu

pod rušo

za vrati

nad oblakom

med nogami

ob sebi

dolgo iščem

že dolgo iščem

menda že predolgo

bi mi povedali

ali že zares

predolgo iščem

prosim

ali bi mi povedali

kaj iščem

da ne pozabim

128

NE VERJAMEM

Ti,

ki si iz svinčenih časov;

ali si iz svinca?

Ne verjamem:

če bi bil iz svinca,

me ne bi preganjal,

me ne bi tepel …

Zakaj mi sedaj ponujaš roko?

Se mar bojiš?

Ne verjamem:

če si iz svinca,

ne moreš imeti duše.

Zakaj mi sedaj ponujaš roko?

Si mar spregledal?

Ne verjamem:

če si iz svinca,

ne moreš imeti oči.

Morda pa nisi iz svinca?

Morda so te le vlili v svinec?

Žal,

ne morem ti pomagati!

Moral boš v njem zgniti:

počasi, brez svetlobe.

Že sem poskušal,

toda svetloba se te ne prime.

Torej boš moral zgniti –

v svoji temi.

129

Velimir Turk

OD SVIH I OD SVEGA

korakom sam svojim tražio

glasove

nisam vidio

znao sam

da dolaze jutra

u kojima više ne će biti

što nije

samo osjećaj sreće

nosom sam svojim kružio nad glavama neba

tragovi su bili suhi

a njima je bio obzor velik kao sunce

ni kiše više nisu bile da uzmu

davale su osmjeh

tvoje blizine

plivajući vjetrovima ljepote

da shvatim moć

koja ushićena bezbrižnosti mirno spava

na krilima ljubavi jednoga prema drugome

bio sam zdrav

od svih i od svega

DA NE ZABORAVIMO

trave su pjevale

osmjeh u svim nebeskim bojama

kada smo ona i ja

pili čistoću vodenoga vala

upijali smo krošnje

smiraja u pabircima vjećnosti

i krugove smo posvojili

i energijom smo smirivali nuspojave kušnje

da auru svoju uznesemo k duhovnome miru

a toplinu svojega doma nadvisimo ljepotom osjećaja

i da volimo svu svoju djecu

od jednoga kraja svijeta do drugoga svemira

da su nam blizu svaki kamen

svaka biljna rosa u tragovima života

pjevale su trave

da ne zaboravimo

da imamo samo jedan drugoga

130

Zágorec-Csuka Judit

Versek új kötetbe

FENYŐERDŐBEN

Gyertyát gyújtanak

fenyőerdő mélyében

kis manók, kis házikó

kellős közepében, fehér

hóval terítik meg

karácsonyi asztaluk,

illatos mécsesek

bűvöletében

hegedűjük hangja

beharsogja

az éjszaka

csendjét.

Erdei favágók

nagy tüzet raknak,

s pihennek meg,

öreg baglyok

szeme fényében,

várják a téli

hold titkos

üzenetét.

131

TALÁLKOZÁS A FÉNNYEL

A reggeli napfény

átszűrődik az öreg

tölgyfa kérgein,

eléri a legelésző

fiatal csikó leheletét

a zöld réteken,

az erdők mélyét,

az aranyba öltözött

eget, áthatol a rügyet

bontó fák ágain,

felmelkedik a

hófedte hegycsúcsok

szirtjeire, s megáll

a tengerek felett,

áramlik felém,

átjárja a szívem

ütőereit, találkozik

velem, majd lemerül,

s elveszik a naplementével

a sötétségében.

A SZENT FÖLD

Pál Péternek

Ne helyezz görbe

tükröt magadnak,

ne gyötörjenek

helytelen válaszok,

lovaglásra máshol

is van hely,

alkalmas,

alkalmatlanabb,

de a szent föld

itt van, s teremhet

neked gyümölcsöt,

apró diót,

édes szőlőt,

cseresznyét,

e föld felemelhet,

de el is temethet.

132





Mladen Palić

Vizija (olje na platnu)

Mladen Palić

Vizija (olje na platnu)

133





Tihana Turk

Marina (okrasna nit)

Tihana Turk

Marina (okrasna nit)

VIDIM, PORTRETI V PESMI IN PROZI ∞

NÉPTÁNCOS A BARÁTOM, NÉPDALÉNEKES A BARÁTOM, ÍGY LÁTLAK ÉN, PORTRÉK VERSBEN

ÉS PRÓZÁBAN

17. literarni večer ∞ 17. irodalmi est

134

Lidija Alt

SANJE

Koliko je ljudi,

toliko je sanj.

Kažejo nam pot,

preko uspehov

ali zmot.

V nas čakajo na čas,

ko bodo vzklile

in se v resničnost spremenile.

MALI ČUDEŽI

Hčerki Nani, oblikovalki nakita

Sanjavo stopa svoji pravljici naproti,

prepušča se umetnostni lepoti,

duša ji skrivno sporočilo je pustila,

ji čustva nežna v spretnost je izlila.

Hiti zdaj svoji pravljici naproti,

na tej poti je prav nič ne zmoti.

Mali čudeži v neskončnost se vrstijo,

nam telo in dušo z napojem bogatijo.

IGRA Z ODTENKI SVETLOBE

Biserki Sijarič, fotografinji

Svojim sanjam vztrajno je sledila,

se umetnosti lahkotno prepustila,

kot večna iskalka podob

hiti vsak dan z budnim očesom na pot.

V igro z odtenki svetlobe se rada poda,

zidove krasi umetnost njenega duha,

nagovarja nas z lepoto tišine,

ki večno je tu, nikoli ne mine.

135

Verona Auguštin

NAŠA ZBOROVODKINJA

Smo lepa mlada dekleta,

fantje krasijo naš zbor.

Moti nas zelo,

če nekateri na vaje ne hodijo.

Včasih Tanja nas okara,

da preglasni smo,

a nič zato,

še hvaležni smo za to!

Pridno vadimo vsak torek,

zdaj tu, zdaj tam,

kjer prostor je,

veseli smo,

ker skupaj smo!

Naša Tanja se ne trudi zaman,

saj svet že ve:

naš zbor res dober je!

Ko soprani zapojo,

sliši se zares tako,

kot da polo bi nebo!

Z alti posteljka je vsem postlana!

Tenorji včasih preglasno zazvenijo,

tako da nas vse preglasijo!

Zapojo še trije basi,

čudovito zazveni,

res smo dobro usklajeni!

Le včasih tenorji narobe uglašeni so,

da iz takta nas speljejo.

Dekleta poslušna smo,

fantje klepetulje so,

da utišati jih je težko,

ves čas po svoje razpravljajo.

Končno vsi poslušni smo

in lepo zapojemo.

Lepo nam v zboru je,

petje naše je veselje!

136

Zlata Frajzman - Pupa

OTAC MOJ

Prateči njega več godinama …

Može se za sigurno reći,

da se radi o biću, meni dragom,

poštovanom, ljubljenom ocu mom.

Frajzman je bio prepoznatljiv,

ali i uvek s korakom napred,

kada je u pitanju ono njegovo …

Žena, deca … njegova pupa.

U onim vremenima,

kada je izuzetno težko ostati svoj,

zadržati vlastiti stil, svoj svet,

izdržavati svoju familiju,

biti za volanom,

kilometrima udaljen od svojih najdražjih … to uspeva!

Sagraditi zid, stati iza njega

i pokušati u svojim granicama moči,

svet nama učiniti lepšim i boljim.

U njegovom svetu - u središtu

smo postojali samo mi,

njegova familija – njegova pupa!

VIŠNJA

Tvoja snaga je ostala u meni …

Jaka sam!

Kuća u kojoj živim, dišem, koračam tvojim stopama …

Pod drvetom, kojeg smo posadili, je hlad.

Prikaže se sena tvoja,

Izpružena ruka tvoja.

Sečam se lepih dana,

Čega sada nemam.

137

Göncz Norbert

INDIA

2014. november 18.

A reptér tele van olyan emberekkel, akik vagy szeretnek utazni, vagy kényszerből

teszik. Legtöbbjük társaságban utazik, én viszont jobban szeretem, ha van mel-

lettem egy gondoskodó feleség. Göncz Norbert vagyok, világutazó... A gyönyörű nő

pedig, aki vigyáz rám, hogy el ne vesszek a világ legérdekesebb országaiban fele-

ségem, Réka. Utolsó utam Svédországba vezetett, ezért feleségemmel elhatároztuk,

hogy egy melegebb éghajlatú országba látogatunk el. Végül Indiára esett a válasz-

tás. Vonzó volt számunkra a kultúra, a vallás és a sajátos életmód. Dél-India volt

a fő célunk, de úgy döntöttünk, ha már Indiában járunk, akkor nem hagyhatjuk ki

Új Delhit és minden indiai legszentebb zarándokhelyét, Varanasit sem. Megszólal

a hangosbemondó, feleségem izgatottan megszorítja a kezem, és a hihetetlen In-

diába utazó emberek társaságában mi is fölszállunk a gépre. A repülőgép kapitánya

köszönt minket, majd a légikisasszony bemutatja a repülőgépen szokásos „rögzítsék

biztonsági öveiket, valamint kapcsolják ki mobiltelefonjaikat” című produkciót. Iz-

gatott vagyok... Hallom a turbinák hangját, a repülőgép a magasba emelkedik, Réka

megszorítja a kezem, váltunk egy mosolyt és... repülünk.

Sokan kérdezték tőlem, miért novemberben megyünk Indiába. A válasz egyszerű:

a nyári monszun csapadékosabb és melegebb, megnő a levegő páratartalma, és

egy európai ember számára az első két nap még novemberben is nehéz, nemhogy

júliusban amikor a legtöbb csapadék esik. A téli monszun idején a páratartalom sok-

kal kiegyensúlyozottabb, hiszen a levegő lehűl, és a csapadék mennyisége csökken.

Feleségem az India útikönyvet olvassa, én pedig beletemetkezem az írásba, és a

hindu vallás tanulmányozásába.

2014. november 19−20.

Hajnalban érkeztünk meg Új Delhi repterére. A csomagjainkat összeszedve elin-

dultunk a kijárat felé, de előtte még a reptér dolgozóinak jóvá kellett hagyniuk a

vízumunkat a pultnál. A pasas komoly problémába ütközött, amikor a számítógé-

pén nem tudott megszabadulni az állandóan felpattanó error ablakkal. Valószínűleg

elnyomhatott valamit, így kellett egy kis idő, amíg rájött, hogy nem az ikon mellé

kell kattintgatni, hanem az OK gombra. Miután lepecsételték az útleveleinket,

elindultunk kifelé. A reptér előtt leintettünk egy taxist, aki egy Hindustan Ambas-

sadorral elvitt minket a szállásunkra, nem messze a város központjától. Útközben

találkoztunk néhány tehénnel, akik ott álltak, ahol éppen tetszett nekik. Indiában

ugyanis a tehén a hinduk szent állata, és ha egy tehén elállja az utat, senki sem

türelmetlenkedik. Amint a tehén elmozdul az útról, a kocsik lavinaként indulnak

meg, és igen gyakoriak az ütközések. A sofőröket ez mit sem zavarja, hiszen itt szin-

te minden autón vagy horpadás vagy törés látható. Sofőrünkkel − akit mellesleg

138

Manpred Singh-nek hívtak − beszélgetésbe elegyedtem, és kiderült, hogy szikh val-

lású, ami igen elterjedt vallás Indiában. A férfiak a Singh utónevet viselik, turbánt

hordanak, és sosem vágatják le a hajukat, szakállukat.

Azt mondta, India egy csodás hely, és hogy biztosan élvezni fogjuk az itt töltött

időt. A szállásra nyolc óra körül (nálunk hajnali egy) érkeztünk meg. A sofőrünket

kifizettem (természetesen rúpiában), és miután megkaptuk a szobakulcsot, lezu-

hanyoztunk és aludtunk, hogy kipihenjük az utat, és a jetlag-et. Délután 5 körül

ébredtünk, és elhatároztuk, hogy körülnézünk a városban. India kétarcúságának a

modern és fejlett részét ugyanis maga a főváros, Új Delhi testesíti meg. A házakat

plakátok borították, és minden utcán standok voltak, ahol az apró emléktárgyaktól

kezdve az ennivalóig mindent lehetett venni. Indiában melegen ajánlott az, hogy

az értékeinket mindig tartsuk szem előtt, ugyanis itt is − mint bárhol máshol a vi-

lágon − működnek a zsebtolvajbandák. Találtunk egy hatalmas piacot, ahol minden

kapható volt, és az árakból lehetett alkudni. Sikerült vennem magamnak egy vastag

bőrkötéses noteszt, és egy könyvet mindössze 150 rúpiáért, valamint feleségemnek

és magamnak 2 sálat 80 rúpiáért. A piacon észrevettem, hogy sok helyen szentély-

ek állnak egy-egy istenség tiszteletére. A legnagyobb Ganesha a pénz istenének

szentélye volt, ami nem meglepő egy piacon. Az oltár előtt füstölők égtek, és étel

állt, amit az eladók elmondása szerint minden nap cserélnek. Az indiaiaknak min-

denre van egy istenségük. A legnagyobb tiszteletnek Shiva, Rama és Krishna (Vishnu

reinkarnációi), valamint Brahma, a világ teremtője örvendenek. Mivel sok emlék-

tárgy és ajándék nehezedett ránk, elindultunk haza a neonfényben megvilágított,

fűszer illatú utcákon. Szállásunkon megvacsoráztunk, és mivel a hinduk nem esznek

marhahúst, és a mi gyomrunk nem volt hozzászokva az indiai konyhához (ha az em-

ber nem csípősen kéri az ennivalót, az annyit jelent, hogy hat csili helyett kettőt

tesznek bele), a csirkecurry mellett állapodtunk meg naan kenyérrel (ez az indiai

kenyérlepény egyik neve). Amikor megettük a vacsorát, egymáshoz illesztettük a

kezeinket mintha imádkoznánk, derékban kicsit meghajoltunk, és egy „namaste”-

val megköszöntük azt. (A namaste ugyanis Indiában meghajlást, hódolatot, tisztele-

tet jelent).

2014. november 21.

Reggel leadtuk a kulcsot, megköszöntük a vendéglátást, és sietve megnéztük a

Kutub Minárt, a világ legmagasabb minaretjét. Indiában ugyanis megtalálható az

iszlám, a szikh és a buddhista vallás egyaránt. Mivel csak 12 napot tölthettünk In-

diában, és fő úti célunk Dél-India volt, egyetértettünk abban, hogy egy nap nem

volt elég Delhiben, de jöhet Varanasi. Leintettünk egy riksát, és a sofőr pillanatok

alatt eljuttatott minket a vasútállomáshoz. Fölszálltunk a vonatra, volt egy kis gond

a fekvőhelyekkel: a vonaton kettőnknek egy jutott, így elhúztuk a függönyt a fölső

„ágy” előtt, a csomagunkat párnaként használtuk, és a szűk helyen összebújva alud-

tunk el. A vonatút 12 óráig tartott, mert a szerelvény éjjel 3 órát állt.

139

2014. november 22.

Megérkeztünk Varanasiba, és a Buddha hotelben találtunk szállást. Reggelire hatal-

mas palacsintát kaptunk banánöntettel és csokoládészósszal. Isteni volt. Reggeli

után elindultunk a hinduk szent folyójához, a Gangeszhez. Varanasi a hinduk szent

városa sokkal inkább a régi Indiát festi le nekünk, és tökéletes ellentettje Új Del-

hinek. Az ember úgy érzi, itt megáll az idő. Ahogy végigsiettünk az utcákon, néha

megütötte orrunkat a bűz, ami a higiénia hiánya miatt hatalmasodott el a Gangesz

partján, hiszen naponta több száz halottat égetnek ott el. A hinduknak kiváltság

az, ha a szent folyóba szórják hamvukat, és a család énekelve, vidáman gyászol,

hiszen szerettük eléri a mokshát, ami a megszabadulást jelent a szamszárától, azaz

a reinkarnációtól. A teheneket és a szent embereket nem égetik el, hanem a víz-

be dobják, és hagyják elsüllyedni. Rékát az égetések láttán a rosszullét kerülgette,

de végül nem lett komolyabb baj. Eléggé sokkos állapotba került, amikor az utcán

kolduló kisgyerekeket és leprás embereket látta, ez csak olaj volt a tűzre. Elha-

tároztuk, hogy beülünk egy hajóba, és hajózunk a Gangeszen. Egy kislány apró mé-

cseseket kínált 10 rúpiáért, és aranyszívű Rékám által egyből 100 rúpiával lett gaz-

dagabb. A mécseseket meggyújtottuk, és a vízre helyeztük emlékül a halottaknak,

miközben a folyóban több száz ember mosta le magáról bűneit. A Gangesz partján

este valószínűleg egy hindu vallási ünnepet tarthattak, ugyanis minden narancssár-

ga színben pompázott, táncoltak, énekeltek és minden embert megáldottak.

2014. november 23−24.

Tegnap este már bepakoltuk a bőröndjeinket, és reggeli után egy riksával elindul-

tunk Varanasi repterére. A SpiceJet nevű indiai légitársaság gépére felülve rövid idő

alatt már Chennai repterére értünk. Itt megtekintettük a város híres templomát,

a Kapaleeswarar templomot, ami Shiva isten kegyhelye. Az utcákon sétálva ész-

revettünk egy nagyobb templomot, amelynek a bejáratától harangszó hallatszott.

Miután fölküzdöttük magunkat a hatalmas lépcsőkön, megláttuk a harangot, és a

körülötte álló turistákat, akik fölugrálva próbálkoztak megszólaltatni azt. Az egyik

ottani narancssárga ruhába öltözött szerzetestől megkérdeztem, mire jó ez, mire ő

azt felelte, hogy aki megkondítja a harangot azt jó szerencse fogja kísérni. Réka és

én elhatároztuk, hogy közösen kondítjuk meg, így háromra fölugrottunk és közösen

meghúztuk a harangra erősített szalagot. A harang megcsendült, mi mosolyogtunk,

és a papnak is mosoly ült az arcára. Beszélgetni kezdtünk, és mialatt körbevezetett

minket a templomban álló szentélyek között, elmagyarázta, ki minek az istene, vala-

mint beszélni kezdett nekünk a hinduizmusról, a kasztrendszerről, a reinkarnációról,

a meditációról és Satya Sai Baba tanairól.

2014. november 25.

Szabadnap a városban. Elhatároztuk, hogy megengedünk magunknak egy kis

pihenést, így meggyújtottuk a füstölőket, amiket a piacon vettünk, és teát ittunk.

Kipróbáltuk a meditációt is, Rékának sokkal jobban ment, mint nekem, hiszen nem

140

tudtam megszabadulni az írás gondolatától. Egy párnán törökülésbe helyezkedtünk,

kezünket a térdünkre tettük, és meditálni próbáltunk. Az omm szó ismétlése meg-

mosolyogtatott bennünket, így nem tartott sokáig a meditációnk. A hinduizmusban

viszont fontos a napi legalább 1 órányi csend és meditáció. Segíti a pozitív gon-

dolkodást, és egyengeti az utat a megvilágosodás felé. Ebédre a szokásos csirkecur-

ryt ettük, este sétáltunk a városban, és mire visszaértünk, már sötétedett. Ittunk

még egy kis teát, és elhatároztuk, hogy holnap még pihenünk egy napot.

2014. november 26.

A 2 nap pihenőből végül 3 lett. Az indiaiak nagyon kedves emberek, de érdekes,

hogy vannak, akik a kasztrendszert még mindig nagyon komolyan veszik. Igaz, kezd

kiveszni a modern Indiában, de a kis falvakban, városokban még mindig betartják.

Érdekes dolog ez a kasztrendszer. Az indiaiak alapvetően 4+1 kasztot tartanak

számon. A papoké (brahmanok) a vezető szerep, utánuk a nemesek (ksatriják),

a kézművesek, kereskedők, földművesek (vajszják), a szolgák (sudrák), majd a 4

nagykasztba nem tartozó rabszolgák (párják) következnek. A kasztrendszer merev

társadalmi rendszer, és nem lehet kilépni belőle, valamint más kasztbelivel nem le-

het házasságra lépni.

2014. november 27.

Chennaiból Maduraiba utazunk repülőgéppel.

2014. november 28.

Házassági évfordulónkat Maduraiban ünnepeltük. Feleségemnek reggelit hoztam

az ágyba, főztem neki egy kis teát, és miután megreggelizünk, meglátogattuk Ma-

durai főbb látványosságát, a Meenakshi Sundareswara Templomot. A templom

összességében 12 toronycsoportból áll, melyek részletesen és aprólékosan kidol-

gozott istenségeket ábrázolnak. A négy legmagasabb torony mindegyike körülbelül

50 méter magas, ezek közül a déli toronyba lehet felmenni. Fönt, a torony tetején

gyönyörködhettünk a látványban, majd egy gyors csókot váltottunk, és lesiettünk a

toronyból. Visszafele jövet az utcán belecsöppentünk egy hindu lakodalom kellős

közepébe, és mivel az indiaiak szeretik a fehér embereket, a násznép és az újdonsült

házaspár ragaszkodott hozzá, hogy ott legyünk az esküvői fotón. Aztán leültettek

minket az asztalhoz, ettünk-ittunk és táncoltunk velük. A végén megköszöntük a

vendéglátást, és a házaspárnak sok boldogságot kívánva elindultunk a szállásunkra.

2014. november 29.

A reptéren várakozunk... Mindketten egy kicsit szomorúak vagyunk, amiért itt kell

hagynunk ezt a gyönyörű országot, és kedves lakosait. Felejthetetlen élményekkel

lettünk gazdagabbak, és mosolyogva nézünk egymásra, amikor a gép a magasba

emelkedik. Az ajándékok és az emléktárgyak a bőröndjeinkben lapulnak, és ha nem

is jártunk ott, de elhoztuk magunkkal a Tadzs Mahalt, aminek már ki is jelöltük a

141

tökéletes helyet otthonunkban, méghozzá a nappaliban a TV fölött. Így mindig em-

lékezni fogunk erre a gyönyörű országra, akárhányszor elhaladunk mellette. Délután

megérkezünk a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol az európai hó és hideg várt bennün-

ket. Amikor hazaértünk, és fürdés után befeküdtünk az ágyunkba feleségemmel,

megállapítottuk, hogy India igenis megérdemli a „hihetetlen” jelzőt.

KÉKTÚRA

Lassan egy hónapja, hogy hazatértünk feleségemmel Amerikából, a yellowstone-i

kiruccanásunkról. Mivel mindkettőnknek hiányzott a túrázás, ezért elhatároztuk,

hogy felmegyünk a Mátra legmagasabb csúcsára, az 1014 m magas Kékestetőre.

Mielőtt nekivágtunk volna az útnak, én szokásom szerint utánaolvastam a látni-

valóknak és a növény és állatvilágának, hogy tudjam, mire érdemes odafigyelni

túrázás közben. Sok ritka növényfaj található a Mátra hűvös, északi lejtőin, mint

például a bérci rózsa, a pávafarkú salamonpecsét, a poloskavész és a kék virágú

havasi iszalag. A köves helyeken jellemző még az erdei holdviola és a hármaslevelű

macskagyökér. Több védett páfrányfaj is van itt, mint például a szoros- és a karéjos

vesepáfrány, valamint a hazánkban csak itt élő havasi szirti páfrány. Reménykedtem

benne, hogy találkozni fogunk minél több ilyen növénnyel. Hajnalban nekivágtunk

az útnak. Szendvicsekkel, térképpel és vízzel megpakolt hátizsákok nehezedtek há-

tunkra, amikor kiszálltunk a kocsiból Mátraházán. Felsétáltunk a buszállomástól az

útelágazásig, és innentől már a Kéktúra útvonalán haladtunk. Erősen kapaszkod-

tunk, hiszen a meredek vidéken néhány perc múlva már a házak fölé értünk. Aztán,

mivel a Kéktúra a következő kanyarnál rövidít, felkapaszkodtunk a keréknyomos

úton, és jobbról láthattuk magunk mellett az aszfaltcsíkot, amiről percekkel ezelőtt

indultunk el. Újra letértünk az aszfaltos útról, és folytattuk utunkat a déli sípálya

felé. A bükkösben feleségem felhívta a figyelmemet egy sziklán pihenő hegyi fe-

hérlepkére, amely a Mátra egyik ritka lepkefajtája. Megpróbáltam megközelíteni

a fényképezőgépemmel, hátha tudok készíteni róla egy képet, de abban a pillanat-

ban, amikor megnyomtam a gombot, felrepült. Szerencsére még éppen sikerült

megörökítenem a kis lepkét, és így folytathattuk utunkat. A képen csak utólag

vettem észre, hogy a sziklarepedésben volt egy északi fodorka, de úgy látszik a lepke

szépsége olyannyira lekötött, hogy a növénynek nem is szenteltem különösebb fi-

gyelmet. Fölfelé haladva megállapítottuk, hogy a Parmelia conspersa nevű zuzmó

az úttörő növény. Ez utóbbi nevét is a feleségem kutatta fel az interneten, miután

hazatértünk. A déli sípálya aljánál egy monoton kaptató fogadott minket. Lassan

sétáltunk a sípálya csúcsáig vezető úton. Figyeltük az előttünk kergetőző lepkéket,

amikor feleségem hirtelen felsikoltott. Ismerős volt ez a sikoly, hiszen hasonlított,

sőt mondhatnám teljesen megegyezett azzal a sikollyal, amelyet akkor szokott ki-

adni magából, amikor egy kígyóval találkozik. Egy erdei siklót látott az út melletti

erdőben, és szokása szerint úgy megrémült, hogy meg kellett állnunk, hogy kifújja

142

magát. Miután ráeszmélt, hogy az erdőben nem csak egy sikló van, már nem volt

megállás. Olyan gyorsan akart felkerülni a hegytetőre, amilyen gyorsan csak tudott.

Rohantunk vagy 10 métert, de miután észrevette, hogy nem az ő szakterülete a

rohanás, lelassított, és két perc múlva már nem is emlékezett az esetre. Békésen és

kígyómentesen folytattuk utunkat a Kékestetőre. Az erdőből, amely mellett halad-

tunk, madárdal hallatszott. Örültem volna egy hiúzzal való találkozásnak (feleségem

kevésbé), de sajnos ez nem következett be. Helyette inkább egy kerecsensólymot

láthattunk az égbolton szárnyalni. Próbáltam készíteni róla egy fényképet, de ez

sajnos homályos lett, hiszen erős volt az ellenfény. Így hát nem is próbálkoztam

több képpel. Kijelentettem, hogy én bizony bemegyek az erdőbe, és körülnézek,

hátha sikerül valamit lencsevégre kapnom. Feleségem mindig csak a kígyókra fi-

gyelmeztetett, és azt hajtogatta, hogy ő majd megvár az úton, ahol nem eshet baja.

Az erdőben hűvös volt, és miközben a fákat figyeltem, furcsa zajra lettem figyelmes.

Egy gímszarvas egy őz társaságában rágott jóízűen egy facsemetén. Hallottam, hogy

a természetvédők ennek kevésbé örülnek, és hogy a vadászok sem tudnak segíteni

a helyzeten, hiszen a Mátrában rengeteg szarvas, őz és vaddisznó él. Kihagyha-

tatlan alkalom volt. Egy percig sem tétováztam, és meg is örökítettem őket egy

közös képen. Hallottam denevérekről is, de ahhoz, hogy találkozhassam a szárnyas

egerekkel, a feleségem nélkül és este kellett volna kijönnöm a Mátrába. Kisétáltam

az erdőből, és feleségem aggódó szemekkel nézett rám, mire én büszkén mutattam

neki a szarvasról és őzről készített képeimet. Kijelentette, hogy neki aztán mindegy,

még ha muflon is van rajta, de ő akkor is féltett engem a kígyók közt. Megnyugtat-

tam, hogy még egyben vagyok, és nem csípett meg semmi. Már csak néhány mé-

terre voltunk a hegy csúcsától. A tévétorony egyre magasodott elénk, és mi egyre

gyorsabban haladtunk. Két-három perc múlva már fent is voltunk a Kékestetőn. A

hegytetőn büfék és butikok vártak ránk. Feleségem és én felfrissítettük magunkat

egy-egy üdítővel a hosszú út után, és a szendvicsek száma is jelentősen megcsap-

pant. Felsétáltunk a nemzetiszínűre festett emlékműhöz, és készítettünk magunkról

egy képet 1014 méteren. Mivel volt még időnk, felsétáltunk a tévétoronyig, ahon-

nan csodálatos körpanoráma nyílt elénk. Mivel tiszta volt az idő, a Mátrán kívül

még az Alföld irányába is elláthattunk. Az utat Mátraházától a Kékestetőig gyenge 2

óra alatt tettük meg, és büszkék voltunk magunkra, hiszen most már itt is jártunk,

nem beszélve a sok élményről, amit a hely nyújtott nekünk. Hazatérés előtt még

beültünk a tetőn található étterembe, és ettünk, hogy ne csak szendvicseken éljünk

egész nap. Egy kis időt szántunk még relaxációra és nézelődésre a butikokban, majd

elindultunk az úton, amin följöttünk egészen Mátraházáig. Onnan pedig már egyen-

esen hazafelé tartott az utunk.

143

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

Közeleg az iskolaév vége, és én még mindig itt ülök a székhez szögezve a pad

mögött, az osztályfőnök meg csak mondja, mondja és mondja... Szívesebben len-

nék Skóciában, Írországban vagy Új-Zélandon vagy akár Mordorban, mint itt, ebben

az istentől elhagyott iskolában, a négy fal között.

Csabi mellettem ül, és mint általában, ő sem csinál semmit. Miért is csinálna? Hiszen

itt az év vége, igaz még hátra van egy hónap, de attól még itt van. Mindenki úgy érzi,

hogy lazíthat, és hogy most már mindegy, akárhányas is lesz év végén. Mindenki ül

a saját kis világában, és bambul maga elé, miközben a tanár a szemközt lévő fal-

nak magyaráz. Annyit ki tudtam venni a mondanivalójából, hogy Petőfi, meg hogy

Alföld, de Csaba arcáról inkább azt olvasom le, hogy szerinte a kvantumfizikáról

van szó, és azt hiszem, ez alól én sem vagyok kivétel. Éppen a verset elemezteti

velünk a tanár, de én úgy érzem, hogy a relativitáselméletet próbálja megfejtetni

egy tizenhat éves diákkal. Nem is tulajdonítok az egésznek különös figyelmet, így

hát felveszem a „nagyon unom a tanórát és inkább alszom egyet” pózt a padon, és

a gondolataim máshol kalandoznak. Csabi is valami hasonlót tesz, csak ő éppen a

superman pózt veszi fel.

Egyszer csak azt hallom, hogy valaki hív, aztán már azt is, hogy valaki bökdös. A

hangja nagyon ismerős... Az osztályfőnök volna az? Felkapom a fejem, és azt látom,

hogy szemöldökét ráncolva figyel engem, majd „Csaba uraságra” irányítja mutató-

ujját és őt is oldalba böki. Érzem, hogy baj van. Mivel hozakodjak elő? Nem tudtam

aludni? Meghalt a kutyám? A kocsiriasztó szólt egész éjjel? Most már mindegy is,

hiszen érzem, hogy túl késő, itt a vég.

Megszólalt:

− Fiatalember... Mit hoz fel mentségére?

− Tanár úr én csak... én... Nem tudtam aludni, mert a kutya egész éjjel ugatott -

mondtam.

Persze ez nem volt igaz, hiszen éppen Rékáról álmodoztam, aki egy paddal ült

előttem.

− De hiszen nincs is kutyátok – jegyezte meg valaki.

− Göncz úr, Molnár úr... Ugye tudják, hogy ezért osztályfőnökit adhatnék önöknek?

− kérdezte cinikusan az osztályfőnök.

− Igen tanár úr... − mondtuk.

− És remélem Martinecz kisasszony is megtanulta, hogy nem illik óra közben le-

velezni a padtársával! − mondta az osztályfőnök anélkül, hogy hátranézett volna.

Réka lesütötte a szemét, és bocsánatot kért.

− Lehet, hogy már öreg vagyok, vagy szimplán megőrültem, de megrovás helyett

leveszem a fantáziámról a szájkosarat, és kitalálok önöknek valami szépet.

Majd rövid gondolkozás után kijelentette:

− Igen ez lesz az! Megszervezik az idei osztálykirándulást a Dél-Alföldre!

− De tanár úr... − tiltakoztunk.

144

− A feladat adott. Jó munkát! − mondta és mosolyogva kiviharzott az osztályból,

faképnél hagyva az álló osztályt.

Másnap kényszerből összeverbuvált csapatunk a könyvtárban találkozott, hogy

megbeszéljük, mi is legyen a terv. Leültünk az asztalhoz, és gondolkozni kezdtünk.

Hova menjünk? Mit érdemes megnézni? Vajon van esélyem Rékánál? Na jó, az

utolsó kérdés tényleg csak az én fejemben hangzott el, de hát... ki tudja? Szóval

agyaltunk, agyaltunk és agyaltunk, amikor hirtelen támadt egy ötletem a szállással

kapcsolatban. Néhány évvel ezelőtt családommal ellátogattunk a rokonaimhoz, és

emlékszem, hogy megemlítették, hogy van egy turista szállójuk Szegeden. Persze a

többiek azonnal elfogadták az ajánlatomat, és most már csak a látnivalókon kellett

gondolkozni. Nyilvánvalóan busszal fogunk utazni, és a reggelit és az ebédet mind-

enki magával hozza, hiszen a Dél-Alföld nagy és sok a látnivaló.

Mivel Szegedről kellett indulnunk, az első számú jelöltjeink a Szegedi Dóm, a Va-

daspark, a Pick Szalámi és Paprika Múzeum, valamint a Csillagvizsgáló voltak. Innen

Gyulára mennénk, és megnéznénk a Gyulai várat, majd visszatérnénk Szegedre. A

második napon elindulnánk Kecskemét felé, ahol meglátogatnánk a fiúk számára

érdekesnek bizonyuló Pálinka Múzeumot. Amikor Réka elkezdett tiltakozni, én

megjegyeztem, hogy a pálinka hungarikum, és igenis jó lenne, ha a többiek egy ki-

csit többet tudnának róla, amiben Csabi végig támogatott. Igaz, ő inkább csendben

maradt, miközben én és Réka jelentéktelen dolgokon veszekedtünk. A kecskeméti

pakliban még benne volt az Ásvány- És Őslénytani Gyűjtemény és a Tudomány és

Technika Háza. Réka kijelentette, hogy azért most már álljunk le a fiús dolgokkal.

Ebben kivételesen igazat adtam neki. Csabi a planetáriumot ajánlotta, de Réka és én

már a szállásnál tartottunk. Találtunk is egy vendégházat viszonylag kedvező áron.

Végül a Planetárium is bekerült a tervbe. A szálláson ebédet és vacsorát is bizto-

sítanak, szóval két legyet ütöttünk egy csapásra.

A harmadik napon érkeznénk meg Kalocsára, ahol megnéznénk a Porcelán Manu-

faktúrát és a Tájházat. Itt ebédelnénk, és mint az előző napokon, kapnánk egy

kis szabadidőt, majd elindulnánk haza. A terv tökéletes volt, és én örömöm-

ben megöleltem Rékát. Ő is megszorított, és alig akart elengedni. Mindketten

elvörösödtünk... Csabi sietett valahova, és gyorsan elköszönt tőlünk. Mi pedig ül-

tünk ott, és nem tudtunk mit mondani. Végül megkérdeztem tőle, hogy volna-e

kedve eljönni velem egy kávéra. Ő csak bólogatott, és elindultunk. Már régóta sze-

rettem... Már az első pillanattól belehabarodtam, de sosem volt elég merszem,

hogy elhívjam akárhova. Ott ültünk és beszélgettünk, majd miután fizettem, kiül-

tünk a parkba, hiszen a busza csak fél óra múlva jött. Egy padra telepedtünk le, de

hirtelen elkezdett szakadni az eső. Mivel esernyője nem volt, a kabátomat tartottam

magunk fölött, és úgy futottunk a buszmegállóba. Az utolsó szó, amit ki tudtam

nyögni, amikor láttam, hogy jött a busz, az volt:

− Szeretlek...

Ő elpirult, és egy puszit nyomott az arcomra, majd kijelentette:

− Én is!

145

Elment a busszal, és az eső elállt. Hazaértem, és úgy éreztem magam, mint egy

ázott kutya, de minden bizonnyal én voltam a legboldogabb ázott kutya a világon.

Este sokat beszéltünk, és sikerült összedobni az ismertetőt, amit a buszon mondunk

majd el, és amire senki nem fog figyelni.

Lassan eltelt az egy hónap, és elérkezett az osztálykirándulás napja. Az osztályfőnök

azt mondta, hogy nagyon jó munkát végeztünk, Réka és én pedig csak pirultunk, hol

egymásra nézve, hol Csabira, aki csak mosolygott, hiszen szinte mindent ketten csi-

náltunk Rékával. Amikor buszra szálltunk, mindenki megette az előre becsomagolt

reggelijét, aki nem, annak pedig a következő pihenőnél elfogyott. Szegedhez kö-

zeledve elhatároztuk, hogy kiküldjük Csabit bemondónak, aminek ő kevésbé örült.

Dörmögött valamit, majd kisomfordált a sofőr mellé a székbe, és elkezdte olvasni

a leírtakat: „A Dómot kívül és belül is mozaikok, szobrok, domborművek sokasága

díszíti. A 9040 sípos orgona Európa templomi orgonái közül a harmadik legnagyobb.

A dóm altemplomában jelentős egyházi személyiségek temetkezőhelyét találjuk.

A dóm egyik legjelesebb alkotása Fadrusz János Krisztus a keresztfán című szobra,

amely az 1900-as párizsi világkiállításon fődíjat nyert. A templom másik érdekes-

sége, hogy a szentély mennyezeti mozaikján Máriát szegedi papucsban és alföldi

szűrbe öltöztetve ábrázolták.”

A dóm után még ismertette a Csillagvizsgálót, többre már nem jutott ideje, hiszen

megérkeztünk. Az osztály ennek különösen örült, és az osztályfőnök is fölébredt.

Miután megnéztük az összes szegedi nevezetességet, elindultunk Gyulára, és Csabi

újra kezébe kapta a mikrofont. Monotonon felolvasta a Gyulai várral kapcsolatos

tudnivalókat:

„A gyulai vár a 15. század első felében épült. Leírások az egyetlen épen maradt

alföldi téglavárként említik, mely 130 évig török kézen volt. A várfürdő és a gyulai

vár között a csónakázótó terül el, ahol nyáron a szabadtéri játékok és a jazzfesztivál

ideje alatt tószínpadot állítanak fel, a fellépések egy része itt zajlik.” Ez sem hatot-

ta meg különösképpen a társaságot, így hát annyiban is hagyta. A második napon

én próbálkoztam az osztálytársaimmal közölni egy-két érdekességet a pálinkáról

és a kecskeméti Pálinka Múzeumról: „Kecskeméten évszázadokra visszatekintő

hagyománya van a barackpálinkafőzésnek, írásos emlékek már a 18. és 19. század

fordulójáról hírt adnak pálinkafőző házakról.” E hír hallatán az osztály fiú részlege

hangos tapsban és fütyülésben tört ki. „A később, az 1930-as években világhíres-

sé vált kecskeméti Fütyülőst először a Zwack család készítette, mely a jellegzetes

hosszú nyakú üvegéről kapta nevét. Az 1936-ban Magyarországra látogató brit

trónörökös, Edward walesi herceg megkóstolta a fütyülőst, a legenda szerint elra-

gadtatva mondta róla: >>Szódával jobb, mint a whisky, teával jobb, mint a rum.<<

Ami biztos, hogy ma is bevett szokás, hogy a brit királyi család hazánkba látogató

tagja egy hatalmas üveg barackpálinkát kap ajándékba.”

Örültem, hogy tetszett nekik. Valahogy tudtam, hogy ezzel sikert fogok aratni. Az-

tán, amikor már a Technika Házáról volt szó, valahogy elvesztettem a figyelmüket,

így a végén már csak az alvó osztályfőnöknek és az irritált buszsofőrnek beszéltem.

146

A harmadik napon már csak egy látnivaló maradt hátra, és ezt Réka úgy adta be a

társaságnak, hogy még egy légy sem mert volna zümmögni. Nem csinált semmit...

Csak hallgatott és a többiek is elhallgattak. Azért meg kell hagyni, tudja, hogy kell

csendet teremteni. Rám mosolygott és elkezdte: „A Kalocsai Porcelán Manufak-

túrában a látogatók figyelemmel kísérhetik a porcelángyártás minden folyamatát,

a porcelánöntéstől az égetőkemencéig. A festés mellett 1996 óta foglalkoznak por-

celángyártással, és jelenlegi porcelán termékeik jelentős része manufaktúrákban

készül. A látogatók is kipróbálhatják, hogyan is lesz a folyékony masszából kecses

porcelán váza. Tovább haladva a manufaktúra szakemberei engednek betekintést

a porcelánfestés mesterfogásaiba, és a vendégek átélhetik, ahogyan a sokszínű ka-

locsai népművészeti motívumok életre kelnek a festőasszonyok finom ecsetvonásai

nyomán. A látogatás végén bemutatják az égetőkemencéket, majd bemutatóter-

mükben megtekinthetjük termékcsaládjaikat.”

Miután befejezte, leszálltunk a buszról, és megnéztük a manufaktúrát és a tájházat

is, majd újra buszra szálltunk, és elindultunk hazafele.

Hazafelé Réka a vállamon pihent, és aludt. Én a haját simogattam és nyomtam a

fejére egy puszit.

Végül is, nem is volt olyan rossz ötlet elaludni akkor az órán... Megtaláltam életem

szerelmét, sikeresen megszerveztünk egy kirándulást, és van egy olyan érzésem,

hogy csakis vele akarok utazni életem végéig − gondoltam magamban, és én is ela-

ludtam.

YELLOWSTONE





1. nap


15:00 A reptéren vagyunk, és várjuk a repülőt. Éhes is vagyok, szomjas is.

15:10 A feleségem mellettem, éppen megitta az utolsó palack vizet is. Remélem a

repülőn jó lesz a kaja. Lazac volt kiírva.

15:15 A csoport tagjai beszélgetnek egymással, kávéznak, és én éppen jegyzetelek a

naplómba, mert annyira unom, és már nem tudok mit kezdeni magammal.

15:30 A hangosbemondóban az előbb mondták be, hogy a Wyomingba repülő

utasok szálljanak fel a repülőre. Az idegenvezetőnk feláll, és mindenkit felszólít

arra, hogy semmit se hagyjanak el, és győződjenek meg arról, hogy megvan a

repülőjegyük.

15:40: A repülőn vagyunk. A feleségem betuszkolt az ablak melletti helyre, mert

tériszonyos, és nem szeretné látni, ahogy elhagyjuk a stabil földet.

15:45: A kapitány megszólalt a hangosbemondóban. Közölte velünk, hogy 5 perc

múlva felszállunk, ezért kapcsoljuk be biztonsági öveinket, és kapcsoljuk ki elektro-

mos készülékeinket, végül megköszönte, hogy ezt a légitársaságot választottuk.

15:50: A repülő felszállt. Feleségem rémülten belém kapaszkodott, amikor a

turbinák felpörögtek. Hosszú utazás lesz ez.

147





2. nap


Megérkeztünk. Kiszálltunk a repülőből, és beszálltunk egy buszba, ami egyenest

a Yellowstone Nemzeti Park Canyon Village nevű kempingjébe vitt minket. Egy kis

pihenő után ebédeltünk, majd az idegenvezető ismertette velünk a heti programot.

Ezután egy kis házikóba vezetett bennünket, ahol megnéztük a 98 perces Yellow-

stone csodái című filmet. Megtudtuk, hogy ez a világ első nemzeti parkja, és egy

hatalmas szupervulkán kalderájában helyezkedik el. 140 évvel ezelőtt, 1862. március

1-jén írta alá Ulysses Grant az Egyesült Államok elnöke, a Yellowstone Nemzeti Park

megalapításáról szóló törvényt. A park három állam, Wyoming, Idaho és Montana

területén fekszik, 898.317 hektár nagyságban. Leghíresebb lakója a szürke farkas,

de élnek még itt bölények, jávorszarvasok, medvék, egyéb emlősök, 322 madárfaj

és 12 halfaj. A projektort kikapcsolták, kis csapatunk pedig visszament a kempingbe,

és délután szabad foglalkozás volt a program. Sétáltunk a környéken, és 7 óra körül

elmentünk vacsorázni. Vacsora után az idegenvezető elmondta, hogy holnap töb-

bek között meglátogatjuk a park legszebb hőforrását, a Grand Prismatic-ot és a híres

Old Faithful gejzírt, valamint az éjszakát már a Grant Village kempingben töltjük.





3. nap


Reggeli után csapatunk összeszedte a dolgokat, amik szükségesek a túrázáshoz,

a felesleges dolgokat pedig felpakoltuk a buszra, ami a Grant Village felé vette az

utat. Feleségem nem igazán tudta eldönteni, mit is vigyen magával, hiszen mindent

fontosnak tartott. Végül megegyeztünk abban, hogy csak a legalapvetőbb dolgokat

hozzuk magunkkal. Felszálltunk a buszra, ami elvitt minket nyugat felé az első ál-

lomásunkra, ami a Norris Gejzír Medencében található; a Steamboat-gejzírhez, ami

a világ legnagyobb aktív gejzírje. Útközben megtekintettük az Ice Lake-et, a Virgina

Cascade vízesést, és végigkísértük tekintetünkkel a Gibbon folyót. A folyó mentén

láthattunk egy jávorszarvas csordát, és amíg a többiek a látványban gyönyörködtek,

a feleségem megragadta a karom és egy kis újszülött jávorszarvasra mutatott:

− Nézd drágám! Kis jávorszarvas! De aranyos!

És mivel köztudott, hogy a jávorszarvasok május-június környékén hozzák világra

kicsinyeiket, szerencsénk volt látni ezeket a szép kis teremtéseket. A Yellowstone

Park honlapja szerint is az újszülött jávorszarvasok a park legaranyosabb élőlényei.

A Norris Gejzír Medencében meglátogattuk az ott található múzeumot, de mivel

nem volt túl sok időnk, siettünk tovább a Madison vízeséshez. Itt találkoznak a Gib-

bon és a Madison folyók, és a Firehole vízesésben egyesülnek. A távolban láthattuk

a 2286m magas National Park Mountaint. A Firehole folyó társaságában folytattuk

utunkat az Alsó Gejzír Medencébe, ahol megnézhettük a Great Fountain gejzírt.

Útközben egy mindennapi jelenségnek lehettünk tanúi a parkban, hiszen az úton

éppen egy bölénycsalád haladt végig, és fél órán át vártunk arra, hogy a bölények

megunják magukat, és elhagyják az utat. Az elején még érdekesek voltak, és min-

denki előkapta a fényképezőgépét, hogy készítsen egy jó kis képet a bölényekről,

de fél óra után már kevésbé voltunk hálásak a bölényeknek, hiszen éhesek voltunk,

148

és már csak néhány kilométer választott el minket az ebédtől. Végül a bölénycsalád

szabaddá tette az utat, és mi elindulhattunk. Még mielőtt a Midway Gejzír Meden-

cébe értünk volna, elfogyasztottuk az előre becsomagolt ebédünket a szabadban, és

gyönyörködtünk a tájban. Ebéd után végre elérkeztünk túránk egyik fénypontjához:

A Grand Prismatic hőforráshoz. A csapat felsorakozott a korlát mellett, és ámul-

va figyeltük a hőforrás körüli élénk narancssárga és kék színeket. Igazán gyönyörű

látvány volt, és a hő a szél miatt időnként megcsapta az arcunkat. Leírhatatlan él-

mény volt. De ez még közel sem volt a vége, hiszen a legérdekesebb látvány a Felső

Gejzír Medencében fogadott minket, amikor tanúi lehettünk az Old Faithful gejzír

kitörésének. A víz először csak forrt, aztán hirtelen egy hatalmas kitörés látványa

tárult elénk. Utána megtekintettük még a Lone Star gejzírt, és útközben a tavak

látványában gyönyörködhettünk. Átkeltünk a Craig pass-en és megérkeztünk Grant

Village-be, amely a Yellowstone-tó nyugati része mellett fekszik. Este a csoport kör-

beülte a tábortüzet, és mindenki elmesélte az élményeit az eddigiekről. Feleségem

nem győzte hangoztatni, milyen kis aranymaszat volt a kis jávorszarvas. A töb-

bieknek nagyon tetszett az Old Faithful és a Grand Prismatic is. A bölény incidensről

órákon át beszélgettünk, és az egész csapat dőlt a nevetéstől. Vacsora után lezuha-

nyoztunk, és a fárasztó nap után végre itt fekszem a naplómat írva. Remélem, akad

még megnéznivaló a látogatásunk utolsó részében is.





4. nap


Az idegenvezető reggeli után elmondta, hogy délután már a Lake Village-ben uzson-

názunk, és nem haladunk át rajta, hiszen a Yellowstone-tó több figyelmet érdemel,

mint az eddigi állomások, ugyanis a tó a legnagyobb területű tó ilyen tengerszint

feletti magasságon Észak-Amerikában. Grant Village-ből 11 óra körül indultunk el,

és az első nagy látványosság útközben a vidrák voltak. A tó mellett játszadoztak, és

a csapatunk egy kicsit hosszabb időt töltött a vidrák lesésével mint kellett volna, így

csak 4 óra fele értünk Lake Village-be. Itt délután szabad program volt, és néhányan

elmentünk sétálni a tó környékén. Valóban mesés a táj, és nem is csodálkozom,

hogy a parkban annyi festő fordul meg, hiszen tényleg elkapja az embert az alkotási

vágy. Este vacsora után az idegenvezető bevitt bennünket egy kis házba, és megnéz-

tünk a Yellowstone állatvilágáról szóló DVD-t. Este vacsora után elmondta nekünk,

hogy holnap, ha szerencsénk van, láthatunk farkasokat és medvéket. A rókákat és

borzokat sajnos nem láthatjuk, mivel a park északi része karbantartás alatt áll...





5. nap


Lake Village-ből ebéd után néhány órával indultunk el, és meg sem álltunk az iszap-

vulkánig. Utánanéztem az előző este az iszapvulkán definíciójának, és ezt találtam:

„Az iszapvulkán felbugyogó, gázok, vizek, finomszemcsés anyagok formájában jele-

nik meg. A megszáradt finomszemcsés anyagok a vulkán körül krátert képeznek.”

Itt időztünk egy órát, és utána már csak a medvék és a farkasok maradtak hátra

Hayden Valley-ben. Mivel medvéket és farkasokat kora reggel és este lehet látni, így

149

egy kis ideig a Yellowstone folyóban gyönyörködhettünk, ami a Yellowstone-tóba

torkollik. 7 óra lehetett már, amikor csoportunk egyik tagja felhívta az idegenvezető

figyelmét:

− Uramisten! Ott egy medve!

Így hát kis csapatunk felsorakozott a korlát mellett, és figyeltük, ahogy a medve

mama és a medvebocs végigcammogtak a tájon. Az idegenvezetőnk elmondta,

hogy ezek grizzlyk és hogy nagyon jól elkülöníthetőek a barnamedvéktől, hiszen

sötétebb a szőrük, van egy kis púp a hátukon, és az orruk is különbözik a barnamed-

vék orrától. Végül nyolc óra fele láthattunk még egy farkasfalkát, de éppen csak egy

pillanatra. Mindössze egy embernek sikerült egy jó képet készíteni a farkasokról, ő is

egész úton át ezt a pillanatot várta a gépével a kezében. Fél tíz körül megérkeztünk

oda, ahonnan elindultunk, Canyon Village-be. Innen holnap már csak a repülőtérre

megyünk majd.





6. nap


Reggel mindenki addig aludt, ameddig akart, hiszen a hosszú utazásra fizikailag is fel

kell készülni. Így hát 11 körül volt a kései reggeli, utána pedig körbeültünk, és újra

megosztottuk egymással élményeinket. Aztán összepakoltunk, beszálltunk a buszba,

és elindultunk a reptérre. A repülőn ülve elgondolkoztam a napokban történteken,

és őszintén szólva egy kicsit szomorú voltam, hogy itt kell hagynunk ezt a festői tá-

jat, de hát minden a végéhez ér egyszer. Én örültem annak, hogy egy újabb élmény-

nyel lettem gazdagabb, és azt hiszem, a feleségem örült a legjobban az egésznek,

hiszen már most alig várja, hogy mindent elújságolhasson a családunknak...

150

Štefan Huzjan

PISTA

Legtöbbször Gelibternek vagy Geberdusznak hívom, amikor jól kivág a fehér vagy

a fekete bábukkal. Ő a közimert híres lendvai sakkozó. Túl a határon Lentiben és

Zalaegerszegen is jól ismerik. De amikor nekem sikerül »letörölni« a sakktábláról

Pistát, a »Füstöl már a pelenkagyár« kompozíciómmal piszkálom meg a pirosra váló

fülét. Az idősebbek Lendván Tóvárinak nevezik. Ezt a nevet édesapjától örökölte, aki

vitézséget szerzett Piávénál, az olasz harctéren.

Pista már ledolgozta, amit le kellett dolgoznia. A megérdemelt boldog és szerencsés

nyugdíjkorát éli. Mint mindig ez idáig, most is minden elsején rendszeresen leteszi

aranyos kis feleségének a manit. Az asszony, mint feleség, szépen viszonozza Pista

barátomnak a jóságos kötelességtudását. Ellátja Pista pocikáját, kivasalja tetőtől tal-

pig és befekteti tiszta ágyba. Hálás lehet neki Pista, Pistóka, vicces ember, színész,

gavallér. Lendván mindenki tudja, hogy Pistának vannak a legszellemesebb tarka-

barka viccei, sőt a viccgyűjteményében ott vannak a nagy monológok is. Néhány-

at hadd említsek: Tapintatos őrmester, Hajmási Annabál, Icukával egy házibálon

ismerkedtem meg, Móricka nősül, Szegény parasztra nagy adót szabtak ki, Talpra

lányok, hív a haza,…

Ha valaki Lendván vagy a környéken vicceket tud mondani, akkor az Pista. Ő nem

csak mondja. Ő az interpretációjában bohóc, színészként jelenik meg. Unikum, utá-

nozhatatlan, utolérhetetlen. Hol van tőle egy Sas, Latabár…

Pista a gyűjteményében lévő vicceket és monológokat baráti körökben érdekesen

és szenzációsan adja elő, amit természetesen színészi adottságának és rendkívüli

memóriájának köszönheti.

…A zene már nem szól. Eltűnnek a párok, és én mikrofonommal még mindig a nyo-

mukban járok. Ott kisérek egy idősebb asszonyt, midőn egy fiatal diákot cipel a sö-

tétben.

- Erre csak, fiacskám! Erre csak, fiacskám!

Látod, itt ezen a helyen ezelőtt húsz évvel vesztettem el a szüzességemet, de most

téged

ölel ölelő karom. Légy szíves, vedd kezelésbe elhagyott kis lövészárkomat!

- De nagyságos asszonyom, én még sohasem szeretkeztem, de a jó tanácsot mindig

megfogadtam. Most is megfogadom, és ha tőlem telik, szeretkezhetünk mi egész

reggelig….

Amikor elmondta nálam a Hajmási Annabált, jól megnevettetett.

Nem tudom, tudják-e, hogy Pistának volt Lendván az első, speciális »ROG TOUR-

ING« versenykerékpárja. Egy alakommmal, amikor hatvanöt kilométeres sebes-

séggel ereszkedett le a Koronaparton, nem tudta bevenni a kanyart, és belerepült a

Korona Szálló ablakán az étterembe. Éppen lakodalmat tartottak, és az asztal meg

volt terítve. Pista a kerékpárját két darabban vitte haza megjegyezve: - Na, már meg

is volt a vacsora!

Azt is hallottam Pistáról, hogy nem volt ám akármilyen katona. A légi haderőnél

szolgált Zágrábban, a borongáji repülőtéren. Századparancsnoka, Poropad százados

nagyon büszke volt rá. Többször mondta neki: - Pista, a betyár angyalát! Ha tíz ilyen

katonám volna, mint te, huszonnégy órán belül megverném Európát.

151

Franc Koren

PUPA

Brlela je lučka nad nama

v kotu slaščičarne

in pravkar si polizala sladoled do konca

ko te je prešinilo, da si odprla torbo

vzela ven pred štirimi dnevi kupljeno banano

katero so že obrobljale črne lise

in mi prišepnila, kako te obhajajo čudne misli

kako ti leta stiskajo hrepenenja iz razuma

da si vse bolj v dvomih

takih hamletovskih

in da je banana tvoja lobanja

ki te spominja na tvojega bivšega

in da jo vsak dan vsaj trikrat vzameš v roke

tako kot sedaj, ko mahaš z njo pred mano

in mi vse bolj vehementno in glasno dopoveduješ,

da ti je ostal le še dan ali dva

da se odločiš, narediš, odgovoriš

na to prekleto, menasto, na banano asociirano vprašanje

»Dal da te pojedem ili pojebem?«

Čez dva dni sem klical Pupo

s šopom banan pod pazduho

telefon je odzvonil v prazno.

152

Janja Magdič

KULTURNIK SEM …

KULTURNIK SEM!

TAKO SO MI DEJALI,

KO SO ME NA SEMINAR V RADOVLJICO POSLALI.

ZATOREJ DOBRO VEM:

KULTURNIK SEM!

KULTURNIK SEM!

TO V SRCU GLAS MI PRAVI

IN MISLI V MOJI GLAVI.

S PONOSOM REČI SMEM:

KULTURNIK SEM!

KULTURNIK SEM!

KAR MISLIM, TO ZAPIŠEM.

KAR ŽELIM, ZAPOJEM,

KAR ČUTIM, TO POVEM,

KULTURNIK SEM!

KULTURNIK SEM!

ZA LJUBITELJSKO KULTURO ŽIVIM,

Z LJUBEZNIJO USTVARJAM - NE ZA SLAVO.

ZATO Z VESELJEM VEDNO REČI SMEM:

KULTURNIK SEM!

KULTURNIK SEM!

V PLESU RADA SE VRTIM,

S TEM SEBE - DRUGE BOGATIM.

KULTURNIK PA SI LAHKO TUDI TI,

LE PRIDRUŽITI SE MORAŠ MI.

DANES SMO KULTURNIKI VSI MI,

SAJ TEDEN LJUBITELJSKE KULTURE

SE V NAŠI DEŽELI TE DNI SLAVI …

153

Avgust Ošlaj

AVTOPORTRET

Kdo sem prav jaz, ki v telesu

tem domujem, bogastva neka

si pridelujem, a enkrat vse

kar imam, v nič razdam.

Zakaj moj jaz druge potrebuje,

z njimi prijetne odnose izpolnjuje,

a tudi neprijetne in ranljive,

najpogosteje pa z njimi se usklajuje,

da težave, bolezni si rešuje.

Zakaj delujem tu sedaj?

Si le karmo izpolnjujem?

Ko iz minulega posledice doživljam,

že sedanjost nove vzroke mi določa,

še bolj bodočnost nove želje mi sporoča.

Moj jaz izrazi z besedo se v znanju,

v mislih on dan in noč to raziskuje,

pravične besede z voljo oblikuje

in da cilj svoj doseže,

po korakih v moči energij napreduje.

PrelOMMM … OM … M

Sedaj čist in prazen,

V ljubezni božji obsijan

Resnično se prepoznam!

Jaz sem VES TI in Ti si VES JAZ …

154

Olga Paušič

ŽENSKA Z MNOGO OBRAZI

Moja dobra prijateljica MARIJA (MIRA) UNGER je zares ženska z mnogo obrazi. Poz-

nava se že celo večnost, saj sva skoraj istih let, opravljali sva enak poklic (slovenistki),

pa tudi zunaj službe sva se pogosto srečevali ter se radi družili in to počneva seveda

tudi sedaj, ko sva upokojeni. Marsikaj radi tudi skupaj pripravljava, na primer odr-

ske predstave za otroke, literarne večere v lendavski knjižnici ali društvu upoko-

jencev. Zakaj pravim, da ima mnogo obrazov? Ker je vpeta na številnih področjih: je

članica Občinskega sveta Občine Lendava, članica Sveta Knjižnice Lendava in Sveta

Zavoda za kulturo in promocijo Lendava, predsednica Komisije za kulturo Društva

upokojencev Lendava, članica uredništva lendavske multikulturne družboslovne in

literarne revije LINDUA, igralka v gledališki skupini Kofetarji … skratka, je zelo vse-

stranska upokojenka, kakršnih v naši sredi ni ravno veliko. Lendavčani jo poznamo

kot vneto kulturnico, ki je že vrsto let aktivna ljubiteljska ustvarjalka na različnih

področjih: na prvem mestu je seveda gledališka igra, sledi literarna dejavnost, sode-

luje pa tudi na področju ohranjanja ljudskega izročila. Zato pravim, da ima mnogo

različnih obrazov. Pogosto ji povem, da si je res preveč naložila na pleča, in ko mi

potoži, da nima časa, ji stoodstotno verjamem.

•

Povej o začetkih tvoje kariere »ljubiteljske ustvarjalke«.

Delo v kulturi je vsekakor močno povezano z mojim poklicem. Bila sem učiteljica

slovenščine in tako dobesedno »potunkana« v kulturno dejavnost. Na DOŠ II in na

genterovski šoli, kjer sem poučevala, sem morala početi vse mogoče: pripravljati

šolske proslave, prireditve, pripravljati učence, da so pošiljali literarne prispevke v

revije in časopise, pisala sem besedila za gledališko skupino in še kaj bi se našlo.

Pridružila sem se tudi lendavski ljubiteljski gledališki skupini, ki jo je vodil g. Rajko

Stupar. V letih okoli 1973-1977 smo naštudirali predstavi Tolmun in kamen ter Če ti

luč ne gori. Uspešno smo nastopali na številnih odrih (v Lendavi, na Ptuju,v Krškem

itd.).

•

Kaj te té dni najbolj okupira, s katerimi nalogami se te dni ukvarjaš?

Imam jih kar nekaj. Sodelujem v projektu Babičina kuhinja, v katerem člani Sekcije

za ohranjanje kulturne dediščine pri Društvu upokojencev Lendava skupaj z učenci

in učitelji Dvojezične osnovne šole I Lendava pripravljamo knjižico receptov, ki smo

jo naslovili Vonj po babičini kuhinji. Publikacijo želimo izdati jeseni letos. Dvojezična

bo in bogato ilustrirana z barvnimi fotografijami, ki jih prispevajo kuharji iz Term

Lendava. V sodelovanju z Galerijo in Muzejem Lendava pa smo že meseca aprila

pripravili tudi razstavo na isto temo. Pripravljam gradivo za revijo Lindua, ki naj bi

izšla čez štirinajst dni, nastopam v komediji Gremo na morje … res je, da nikoli

nisem brez obveznosti.

•

Katero področje tvojega delovanja zahteva največ zbranosti, študija,

razmišljanja?

155

Večina nalog , ki jih opravljam, v bistvu zahteva zbranost, iskanje, razmišljanje pa

tudi odgovornost. Na Ljudski univerzi v Lendavi poučujem tujce slovenščino, kar

mi je v posebno zadovoljstvo, saj ob poučevanju spoznavam nove ljudi, njihove

življenjske zgodbe, želje in cilje. Ob tem pa še vedno spremljam strokovno litera-

turo s področja poučevanja jezika in sem tako hočeš-nočeš še vedno učiteljica. Kot

članica Občinskega sveta Občine Lendava sem vključena v različne svete, komisije

in odbore. Večina le-teh je povezana s kulturo, ki je v Lendavi zelo razvejana pa

tudi pogoji in možnosti za delovanje so nadvse raznoliki. Ker je veliko sestankov, je

veliko tudi gradiva, ki ga moram prebrati, o njem temeljito premisliti, pogosto iskati

pojasnila tudi na spletu.

•

Ko imaš prosti čas, za kaj ga najraje nameniš?

V prostem času se sproščam ob branju, veliko časa pa preživim ob 93-letnem očetu,

ki me še danes navdušuje s svojo življenjsko energijo. Obujava spomine na pre-

teklost in se skupaj veseliva vsakega novega dne. V posebno veselje sta mi tudi

pranečaka, ki me s svojimi zgodbami presenečata in bogatita. Žal mi za klepet s

prijateljicami včasih res zmanjka časa.

•

Aktivna si tudi pri Lionsih, pred leti si bila tudi predsednica lendavskega

Lions kluba. Katere so vaše prednostne naloge?

Veseli me, da si postavila to vprašanje, saj mislim, da je naša dejavnost prav v

tem kriznem času zelo pomembna. Prostovoljno delamo in darujemo tistim, ki so

pomoči potrebni. Naša prednostna naloga doslej je bila skrb za otroke, za invalide,

za slabovidne, pomagali smo napeljati elektriko in vodo družini s tremi otroki in še

bi lahko naštevala. Denarna sredstva pridobivamo iz članarine, ki jo plačujemo člani,

iz sponzorskih in donatorskih sredstev, pripravljamo tudi dobrodelne prireditve in

podobno. Zame je lepo biti lion.

•

Vem, da rada bereš. Katere vsebine te zanimajo?

Branje mi je ostalo še iz časov, ko sem bila aktivno zaposlena. Kot slovenistka sem

morala živeti s knjigami, no, rada pa jih imam še iz otroštva. V tistih časih ni bilo

televizije, spleta, računalnikov, knjige so nas družile, bile so najboljša zabava. Odkar

sem upokojena, izbiram manj zahtevne vsebine, zato rada prebiram potopise, ku-

harske knjige, knjige o zdravju pa tudi biografske romane. Pogosto vzamem v roke

besedila slovenskih avtorjev, ker jih kar nekaj osebno poznam in ker čutim, da je pri

nas vse premalo spoštovanja in zanimanja za domačo literaturo.

•

Gledališka skupina Kofetarji ima v tebi močno članico. Si odlična igralka in

oder ti je domač. Kako je – biti igralka?

Lendavski upokojenci smo zelo ustvarjalni, tako smo leta 2009 ustanovili tudi

Gledališko skupino Kofetarji. Predstavili smo se že z dvema komedijama, prva je

bila Kofetarji, druga pa En hribček bom kupil, pa z več priložnostnimi skeči, s kate-

rimi smo nastopili na krajevnih svečanostih, celo na jubilejih Mercatorja v Lendavi

in Murski Soboti, in s krajšimi predstavami oz. igricami za otroke. Najraje igramo

komedije prav izpod tvojega peresa, saj nas kot avtorica odlično poznaš, sodeluješ z

nami in pišeš vloge »na osebo«. Odlično ti uspeva prav skozi smeh in zabavo kritično

156

opozoriti na aktualne družbene teme. Doslej so bile naše predstave zelo dobro spre-

jete. Osmega maja, torej pred debelim mesecem dni smo se na lendavskem odru

predstavili z novo komedijo, ki ima naslov Gremo na morje Tudi ta je nastala v

tvoji glavi, na tvojem računalniku, če se lahko tako izrazim. Gledališko in koncertno

dvorano smo napolnili do zadnjega kotička, podobno kot pred dnevi, natančneje

12. junija, ko je bila ponovitev za Lions klub in člane učiteljskega sindikata SVIZ. Zase

lahko rečem, da me odrska igra in druženje v skupini Kofetarji izjemno sproščata

in zabavata, obenem pa zahtevata tudi zbranost, discipliniranost, učenje teksta na

pamet, kar mi pomaga pri ohranjanju dobrega spomina in miselne kondicije.

•

Kakšni so načrti skupine Kofetarji v sezoni 2014/15?

Za nekaj nastopov z veseloigro Gremo na morje se že dogovarjamo.: V Črenšovcih

bi želeli nastopiti v okviru njihovih abonmajskih predstav, sledili bodo nastopi v Lju-

tomeru in Gornji Radgoni, najbrž tudi v Murski Soboti, naš režiser Miha Štampah

pa želi, da bi se šli predstavit tudi izven meja regije, v Slovenj Gradec, Mežico in še

kam. Radi bi obiskali tudi slovenske kraje v Porabju na Madžarskem. Ob tem mo-

ram povedati, da imamo veliko razumevanja , vzpodbud in pomoči tudi v vodstvu

lendavskega društva upokojencev , toda marsikaj je odvisno od denarja, ki ga je žal

vse manj, in moramo ljubiteljski kulturniki včasih svojo »prostovoljno« dejavnost

podpirati še iz lastnega žepa!

•

Rada tudi potuješ. Imaš že načrte za letošnje poletje?

Res rada potujem, a izbiram destinacije, ki sproščajo, torej takšne, kjer je manj po-

hodov in več počivanja. Kaj je lepšega od poležavanja na morski obali, poslušanja

šumenja valov in krikov galebov, ko ti vetrič prijazno boža pregreto telo … Verjetno

si bom letos privoščila le sproščanje in uživanje ob morju. Daljšega potovanja ne

načrtujem.

157

Marjeta Ribarič

VESEL IZLET PEVSKEGA ZBORA

Bil je torek. Glasno klepetanje članov zbora je prekinila predsednica Suzana, rekoč:

»Prisluhnite mi, prosim. Dobili smo vabilo za sodelovanje na reviji pevskih zborov v

Vasváru na Madžarskem. Kaj pravite, bi šli?« Od vseh strani se je slišalo: Kam? Kdaj?

Kako? Zakaj? Tenorist Igor iz zadnje vrste, ki običajno nikoli ne posluša obvestil, je

bil najglasnejši s svojimi vprašanji.

»Pa zakaj nikoli ne poslušaš?« se je jezila Suzana. »In … nisem še končala. O vsem se

bomo pravočasno dogovorili. Srečanje zborov bo v soboto, 17. maja. Natančnejših

informacij nimam. Danes se moramo odločiti le o tem, ali želimo iti ali ne.«

»Gremo, seveda gremo!« se sliši z leve in desne. Ančka pa doda: »Gremo na izlet,

no, in malo bomo še ‘delali’ zraven.« Vsi pritrjujejo, saj so izleti pevskega zbora

praviloma vedno prijetna doživetja. Suzana še dopolni svojo informacijo: »O vsem

se bom pozanimala pri predsedniku društva upokojencev. Naša zborovodkinja pa se

bo odločila, katere pesmi bomo zapeli.«

Zborovodkinja Tanja že ima predlog: «Najbolje bo, da se predstavimo s pesmimi, ki

jih že dobro znamo, samo izpilili jih bomo. Torej: San se šetau, Temna noč, Nimam

cajta in Strunam. Ena madžarska mora biti, recimo János bácsi …«

Klara se razburi: »Že spet ta János bácsi! Brez zveze je – komaj jo začnemo peti,

je že konec! Prekratka je.« Zborovodkinja je ni dobro slišala, pa vpraša: »Želiš kaj

povedati, Klara?«

Klara zamrmra: »Brez zveze, nič pomembnega …«

Zadnja vaja pred ‘izletom’ je bila čisto običajna. Tenorji so klepetali, govorili drug

čez drugega, sopranistke so izmenjevale najnovejše novice iz domačih logov, altistke

so si označevale note, kjer so se najpogosteje motile med petjem, basisti pa, ker so

samo trije, so mirno in potrpežljivo opazovali dogajanje.

»Preden se razidemo, moram poklicati še predsednico komisije za kulturo, gospo

Miro, da mi da zadnja navodila,« pove Suzana in se s svojim pametnim telefonom v

roki umakne na hodnik. Medtem, ko Suzane ni, se oglasi Vanek: »Nikjer ne najdem

svoje mape z notami. Jo je kdo videl?«

Pevci se spogledujejo, iščejo mapo po prostoru, Vanek je zaskrbljen, Tone ga pa

jezno okrca: »Vedno iščeš svojo mapo z notami. Najbrž si jo pustil v avtomobilu. Tam

poglej!« Vanek se res odpravi na parkirišče in se čez čas vrne z mapo v roki. Vsi se

mu režijo, saj ni prvič, da se mu je mapa ‘zgubila’. Vrne se tudi predsednica Suzana,

očitno zlovoljna: »Nihče nič določnega ne ve povedati, samo to, da je odhod ob 9.

uri izpred doma upokojencev, komur je bliže center TUŠ, naj pa tam počaka. V Vas-

váru nas bo sprejela neka gospa Anikó in to je vse, kar vem. Ste si zapomnili? Pevke

bodite v črnih oblačilih, pevci pa v črnih hlačah, beli srajci in kravata je obvezna. Vse

jasno?« Vsi prikimavajo, torej je vse jasno.

Na dan odhoda je močno deževalo. Avtobus s šoferjem Andrejem je pripeljal ob

158

dogovorjeni uri. Člani pevskega zbora, polni dobre volje, so se namestili na udobne

sedeže. Oglasi se telefon gospe Magde. Ta se odzove, čez čas pa vsi slišijo, kako se

usaja: »Pa kaj delaš pred Sparom, Katja? Rekli smo, da krenemo izpred doma upoko-

jencev! In zakaj praviš, da si vsa mokra? Nimaš dežnika?« Pevci se spogledujejo in

se sprašujejo, kako neki je Katja vkombinirala center Spar v izlet pevskega zbora

in zakaj ni vzela dežnika. No, čez nekaj minut se Katja - vsa premočena - končno

vkrca v avtobus pred domom upokojencev in vodja poti preveri prisotnost. »Ste res

vsi? Lahko krenemo?« Miha zavpije iz ozadja: »Počakajte, Tibor manjka. Takoj ga

pokličem!« Vtipka Tiborjevo številko. Vsi napeto prisluhnejo. »Kako ob desetih?« se

jezi Miha v telefon, »vsi smo že v avtobusu, pripravljeni na odhod! Dogovor je bil ob

devetih.« Izključi telefon in pogleda po pevcih, rekoč: »Samo obrije se, pa bo tukaj.«

Vsi potrpežljivo čakajo, le Beba se razburja: »To je skrajno neodgovorno! Vsi se mo-

ramo prilagajati enemu, ki nikoli ne posluša in se ne drži dogovora.« Eva s sosed-

njega sedeža jo miri: »Saj se nam nikamor ne mudi – pa še lije kot iz škafa!« Med

čakanjem ima Iva težave z oporniki za noge pod svojim sedežem. Šofer se takoj

ponudi, da bo pomagal: »Razmaknite malo noge, da se lahko z glavo sklonim dol

…« Seveda zbudi njegova izjava pri potnikih takoj val krohota, izrečeno asociirajo

na vse kaj drugega, kot je opornica za noge. Ta prigodica bo do večera še večkrat

povzročila prisrčen smeh. No, čez dobre pol ure se zamudnik Tibor le prikaže. Med

sopihanjem pojasnjuje: »Tako sem dirjal, da sem čisto pozabil na kravato, denarnico

in niti cigaret nimam …«

»Zdaj pa še nas kriviš za zamudo in svojo pozabljivost,« se razjezi Ana, »ob prvi

priložnosti častiš tri litre vina, da veš!« In potovanje se lahko začne. Miha in Nejc

se sprehodita med sedeži in ponujata češnjevo in limonino žganje, Gabi in Ines pa

svoje doma pečene dobrote. Pot do Vasvára kar hitro mine. Vasvár je majhno, pre-

prosto mestece. Ker je sobota, bi človek pričakoval vsaj malo gneče, a mesto je

čudno prazno. Sprehod po pustih ulicah zapolni ‘zborašem’ čas do nastopa. V ma-

jhni slaščičarni izpraznijo vitrino s pecivom, se okrepčajo s kavo in ognjeno vodo …

Uro pred nastopom so že v prostorih osnovne šole, kjer bo srečanje pevskih zborov.

Sprejme jih kar šolski hišnik, kar je za pregovorno madžarsko gostoljubnost zelo ne-

navadno. Gospe Anikó ni na spregled in vodja poti ne ve, komu bi izročil darila len-

davskega pevskega zbora. Ali naj jih podari kar hišniku? Ne, darila, namenjena kon-

taktnim osebam, gredo lepo nazaj v Lendavo! Hišnik dodeli zboru prazno učilnico,

kjer se pevci lahko v miru upojejo in pripravijo na nastop. Irena stakne nekje na

učiteljskem katedru programski list prireditve in glasno bere: «Ej, poslušajte! Piše,

da bo nastopilo pet zborov … in mi smo prvi.«

Zborovodkinja Tanja začne z vajo. Najprej upevanje, ki ga prekine glasno trkanje.

V učilnico stopi ena od spremljevalk zborov z vprašanjem: »Je ta mapa z notnimi

zapisi morda vaša?« »Čigava je mapa?« sprašuje tudi Tanja. Pevci se spogledujejo

in iščejo grešnika. Končno Vanek zine: »Moja je, sploh ne vem, kje sem jo odložil

…« Pevci molče zavijajo z očmi, nato pa nadaljujejo z upevanjem. Zborovodkinja

Tanja ni zadovoljna s petjem pesmi Strunam. Res je zahtevna, a po toliko vajah bi že

159

morala biti izpiljena. Sopranistke opozori, naj pojejo tiše, da ne bodo motile altov.

Pa se oglasi altistka Helena: »Mene nič ne motijo, ker na levo uho itak slabo slišim!«

Končno se prireditev začne! Razen pevcev in nekaj spremljevalcev je v prosto-

ru komaj kaj občinstva. Prvi zbor, lendavski, odpoje, in pevci sedejo med redke

gledalce. Naslednji zbori si privoščijo dolgo in bogato predstavitev: omenjajo zgo-

dovino delovanja, dosežene nagrade, pohvale in priznanja, gostovanja. Vsi po vrsti

pojo kot slavčki. Vsak zbor ima tudi instrumentalno spremljavo. Vsak nastop je kon-

cert v malem, trajajoč 20 in več minut. »Zakaj pa nas nihče ni obvestil, da se lahko

sami predstavimo in pojemo, kakor dolgo nam srce narekuje? Tudi mi bi imeli veliko

povedati!« je ogorčena Suzana, predsednica zbora. »Zakaj smo smeli zapeti le štiri

pesmi?« Člani zbora Nimam časa so razočarani nad organizacijo prireditve in odno-

som organizatorja do zbora iz Slovenije. Tako omalovažujoče je bilo vse skupaj!

Po končani prireditvi je sledila pogostitev s sendviči in pecivom ter pijačo. Prileglo

se je, saj se je dan že počasi prevešal v noč. Pevci se pred odhodom iz Vasvára

razporedijo pred avtobusom in si nazdravijo z dobrim domačim vinom, nato pa

zapojo venček slovenskih narodnih. Naj ljudje slišijo! Mimoidoči obstanejo, prisluh-

nejo in so navdušeni nad spontanim nastopom Lendavčanov.

Potem pa veselo domov! Zborovodkinja Tanja seže po mikrofonu: »Vsem hvala za

nastop. Zadovoljna sem z vašim petjem – zame ste bili čudoviti! In še informacija

o nadaljnjem delu: namesto v torek bomo prihodnjič vadili v ponedeljek ob 17. uri

v glasbeni učilnici na DOŠ I. Ste vsi slišali?« Seveda vsi prikimavajo. Lidija za vsak

primer iztrga list iz svoje beležnice in obvestilo zapiše ter ga pošlje Tiborju, rekoč:

»Vsi ste priče, da je bil Tibor pisno obveščen o naslednji vaji! Tako ne bo imel izgo-

vora za zamudo.« Vsi zaploskajo in pohvalijo njeno zamisel.

Ves čas poti do Lendave se po avtobusu razlega glasno petje. Srečanje in vesel izlet

zaključijo pevci v prostorih doma upokojencev, saj je treba pripravljeno hrano pojes-

ti, da se ne bi pokvarila, seveda pa spiti tudi litre domačega vina, ki so ga nesli na pot

moški člani zbora. Dobrot se vendar ne spodobi nesti nazaj domov!

Kdo ve, koliko pevcev bo naslednjič zamudilo, prišlo na vajo na napačen kraj, kdo bo

spet pozabil svojo mapo s pesmimi …

160

Aleksander Ružič

ŠOP TRAVE

Bohoti se šop.

Zeleno razpira

svoje razkošje.

Zgoraj zelen,

spodaj rumen,

v zemlji koren:

tu se napaja

njegova bohota.

UGAŠAM

Rob prihaja k meni,

pravzaprav -

jaz grem k robu.

Kdo h komu torej?

Kdo mi bo povedal,

kaj je za robom?

Je morda rob oster?

Ugašam in

potegnem črto:

je saldo pozitiven?

Kdo bo pobral dobiček?

Ugašam in

potegnem črto:

je saldo negativen?

Kdo bo poravnal zapitek?

Ugašam:

ali je to sploh še moja skrb?

161

SENCE LETIJO

Sence letijo,

svetloba izginja v temo,

strune drhtijo,

ritem udarja glasno.

Nihče ne sluti,

da se odpira nebo;

prameni bleščijo,

iščem zgubljeno telo.

Zeleni prameni,

bleščice, luči,

glasba udarja,

telo se krivi.

Vročica noči.

Potna je koža,

drhteče telo,

Kakšna je sreča,

kakšno nebo!

Telo mi umira,

dušo skrbi.

Kje si se skrila,

da te več ni?

Skoči na žarek

zelene luči,

zajahaj v sedlo,

pusti skrbi.

Ritem naj nosi

naju v nebo.

Kakšna je sreča,

kakšno telo.

162

UTRINEK

Žgečkljiva oblina,

božanska belina.

Zunaj spomina

neznosna skomina.

Nedolžnost ponosna,

a želja neznosna.

Koža je rosna,

prelestnost ponosna.

Stvarnost ponuja

nevarna razmerja,

lahkotnost prebuja

resnico brez perja.

Trenutek resnice;

brezčutnost pravice,

ostrina konice,

lahkotnost bodice.

Kri se strjuje,

počasi potuje,

spomine poišče,

jih vzame v prgišče.

TALENT

Talent je kot biser.

V školjki je skrit,

v opno zavit,

dobro zakrit,

skrivnostno pokrit.

Razbijmo to opno,

odprimo to školjko.

Svetlobo spustimo,

mu dušo odkrijmo.

Sicer bo preminil

v večnosti časa,

nerabljen, neznan …

in piš ga bo zlizal v nič.

163

Biserka Sijarič

PORTRET POETA

V trenutke odtujenosti

vpenjaš le senco bližine,

se izgubljaš, tiho jadraš

v neke nove dimenzije.

Še je čas,

da prevoziš to oviro,

čez mrk obraz

pa navlečeš pozitivo.

Še je čas,

da čez dušo pretepeno,

vrineš nove upe,

tisto majhno srečo,

očem skrito, izgubljeno.

AloJz Ščap

MARTA? - HÁT PERSZE!

Marta je fajna! Kak grüjška, da dozorij!

Da jo pogledneš, ti slina steče.

Tou mi nebeški nemér v düjšo privleče,

moren se kulejrati.

Marta pošlihtana poulek mene sidij.

Gnejzdi se. Pijtan jo:”Ka pa falij?”

Pa mi nazaj žežgej:”Brigaj se za sebe!

Hat! - kak si voutle glave.”

»Glava je voutla. Meglena zavolo tebe.

V njoj samo pesem za tebe zvenij.

Hajdi! Vštric stoupi mi! Nejžno podaj roke!

Merno de tvoje srce.«

»Nemo jes tebi - sirmaki podala roke.

Šnofan slab fözelik s tebe smrdi.

Henjaj se trouštati, po meni louštrati!

Sakša te kikla smete. Hát!«

164

Velimir Turk

ZBOG LJULJAČKE OSMJEHA

praznom sam ulicom tražio korak

zadnjih zalazaka sunca

kada su mirisi duginih latica

zaostajali za mislima dugih koraka

osjetio sam vlati kišnih poljubaca

u košari samih glasnica krasuljka

praznom sam ulicom misli pješčanih plaža

klicao svaki puta kada sam prolazio pokraj tvojih oblaka

a listovi su bili

čičak pun krošanja

grickao sam kušnju krotitelja lavova

u brzacima sitnih krugova

praznom sam ulicom otišao

na kraj samoga početka

da bih saznao klicu uzdaha

zbog ljuljačke osmjeha

TA MUZIKA

kuda mi letovi samih gudura

pjevaju rječne planine ukrasa

kada nisam sam

tek me slutnja

blizinom osjećaja

umiruje na granama zaborava

gudure me ukroćuju na leđima

samoga glasa uzbuđenja

u pjevanju brzica smiraja

a onda opet

ta muzika

koja obilazi sve grmove na kraju seoskog plavetnila

vjetrove tjera u smjeh

svih obrisa ushićenja

i tišina postaje sve jača

probijajući maštu svih uspjeha

165

Zágorec-Csuka Judit

ANGYALI SEGÍTSÉG

Részlet egy kisregényből

KEDVES ZSU!

Arra gondoltam, hogy mégis vannak jóságos angyalok, akik vigyáznak rám. Most

már elhiszem. A frankfurti reptér és tíz óra utazás után, végre megérkeztem a van-

couveri reptérre. A repülő fél órát késett, de nem szorongtam, mert már majd-

nem a végállomáson voltam. Volt még kb. fél órám, hogy átszálljak a Victoriába

készülődő repülőgépre. Ez egy kisebb repülőgép volt. Sikerült átszállnom. Azonnal

indultunk. A repülőből egy gyönyörű félsziget terült elém, tizenöt percig láthattam

a Csendes-óceánt, lenyűgöző volt, egészen más, mint az Adriai-tenger. Szép volt, de

számomra szokatlan, idegen világ, hiszen Európából érkeztem, s mindez egy nap

leforgása alatt történt velem. Az óceán feletti látvány fenséges volt, és annak az

érzése is, hogy egyedül képes vagyok ilyen messzire eljutni. Igen, sikerült, mondo-

gattam magamban. Ez már valami, Júlia. És egyedül tetted meg. Amikor kiléptem

a repülő ajtaján, egy erőteljes naplementének voltam tanúja. A nap még erősen

sütött, de közeledett a napnyugta. Tovább kellett mennem még kisbusszal a Victo-

riai Egyetemig. Átléptem egy idegen tájba, idegen emberek közé. Megszólítottam

egy egyetemista lányt, aki szintén oda tartott, közben kiderült, s örültem ennek is,

hiszen rábíztam magamat. Végre valakivel megismerkedtem, és beszélgethettem

hosszabb ideig. Most már nem veszhetek el, hiszen ketten tartunk az egyetemi ne-

gyedig. Megkönnyebülést éreztem, mint amikor egy labirintus vége felé közeledsz.

Aztán megérkeztünk, kiszálltunk, s regisztráltattam magamat a konferenciát

szervező irodában. Kedvesek voltak, nagyon kommunikatívak, erre felfigyeltem.

Kanada többnemzetiségű ország, és ebből kifolyólag is befogadónak tűnt, ismerik

a távolról jött turisták gondjait. Aztán ávettem a szobát az egyetemi negyedben, s

lefeküdtem pihenni, éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, kimerült, s hirtelen elszo-

morodtam, hiszen egyedül maradtam. Egyedül egy ismeretlen város kétszázezer

egyetemistája és konferencia vendége, tudósa és egyetemi oktatója közegében. Fel-

támadt bennem a honvágyam, a családomra gondoltam, fiaimra, férjemre, azokra,

akiket szeretek és akik szeretnek. Hát, ennyi...mégis vannak, és mégis hiányoznak...

Talán, ezért kellett elutaznom, hogy tudatosuljon bennem ez az érzés.

Az élet is egy állandó átmenet az ismertből az ismeretlenbe, s a végső ismeretlen

felé tartó autópálya végállomása − a halál − felé. Ha most meg kellene halnom,

gondoltam, akkor csak néhány személytől kellene elbúcsúznom. Felhívtam őket

mobiltelefonon, először a férjemet, majd Kristóf és Zoltán fiaimat. Jólesett hal-

lani a hangjukat. Nagyon erőteljesen éreztem, hogy mennyire hiányoznak nekem.

Rettenetesen. Ilyen steril, fertőtlenített kollégiumi szobában tudnám elképzelni a

166

halálomat is, hiszen életemben ilyen körülmények közt kellett élnem, Budapesten is

a Budaörsi úti kollégiumban, ahol végül is megismertelek. Miért is indultam el Bu-

dapestre, miért is indultam el Victoriába? Mindenki tart valahova. Hirtelen lemerült

a mobiltelefonom, s kétségbe estem. Mi lesz, hiszen a töltője nem volt kompati-

bilis a konnektorral, nem tudtam feltölteni. Még nagyobb kétségbeesés fogott el.

Lementem a recepcióra, azt mondták, hogy szombat este van, és már bezártak a

műszaki boltok, ahol vásárolhatnék egy konnektorváltót. Megint elszomorodtam,

hogyan nem hívhatom fel telefonon a szeretteimet hétfőig. Bezárult előttem a világ

két napig. Aztán elmentem aludni, s éjszaka négykor felébredtem, ötkor kimentem

a szobából, s a campus széles utcáit jártam, az egyetemi negyedben rettenetes

volt a csend, a nyugalom és a rend. Valahol a campus központjában találkoztam

egy rendőrrel, akitől érdeklődtem a bolt iránt. Egy kicsit szétnéztem a mozdulatlan

egyetemi városban. A hajnal átlépett a reggelbe. Az angyal küldött egy segítséget.

Reggelizés közben találkoztam egy újságírónővel, aki megértette a problémámat, ki-

ment a városba az egyetemi negyedből, s délre hozott nekem konnektorváltót, s így

meg is barátkoztam vele. Idegenből ismerőssé vált, nem kért érte semmit, de adtam

neki én is egy kis ajándékot, egy terítőt. Örült neki, s azt mondta, estefelé találko-

zunk, és megmutatja nekem a várost, amikor elvégzi az aznapi munkáját, majd jön

kocsival, és szétnézünk Victoriában. Meglepett az efféle barátkozás első pillanatra.

Közben elindultam a konferencia megnyitójára. Meg kellett találnom a D épületet,

ahol gyülekeztek a kanadai magyar professzorok, kutatók és az érdeklődő magyar

értelmiségiek Kanadából, Amerikából és Európából is, főleg Budapestről, a Mag-

yar Tudományos Akadémia kutatói is. Lassan összejöttünk. Az angyalom elkísért az

előadóteremig. Megérkeztek az ismerősök, és az ismeretlen, új előadók. Lehet, hogy

véletlen, lehet, hogy nem, de én is köztük voltam. Ez már önbizalmat adott, magyarok

közt voltam, barátként kezeltek. Aztán kaptam tőled egy SMS-t, érdeklődtél, hogy

minden rendben van-e, megérkeztem-e, nem tévedtem-e el stb. Jó érzés volt, hogy

kísértél, gondolatban, mint ahogy az aggódó emberek, az igazi barátnők szoktak.

Talán te is egy angyalom vagy, akkor hívsz fel telefonon, vagy küldesz SMS-t, amikor

szükségem van rá. Te ajánlottad nekem, ha valamin elakadok, kérdezősködjek. Hát,

kérdezősködtem, és az angyal, az angyalok szárnysuhogását éreztem, most először

annyira erőteljesen, mert erre volt szükségem.... Láthatatlan segítségre.... S jöttek

az angyalok... Elkezdtem már másnap alakítani az életemet Kanada legnyugatibb

csücskében, Victoriában. Az életben minden lehetséges, talán így kellene felfogni.

A konferencia első napja után összemelegedtünk, másnap már bementünk busszal

a városba, kb. félórás utazást követően elénk tárult egy szép, modern tengerparti

üdülőváros, Kanada egyik földi paradicsoma, Victoria. Fellélegeztem, megérkez-

tem egy gyönyörű helyre, mindegy, hogy miért, hogyan, minek? Vannak barátaim,

magyarok, Budapestről, New Yorkból, Ottawából, Vancouverből, Torontóból stb., s

most együtt vagyunk a magyarságtudományi konferencián, ki-ki a maga kutatásait

adja elő. Én is köztük voltam, a muravidéki magyarság jelenét, múltját és a jövőjét

ismertettem, a saját szájízem szerint, erről csak én beszélhetek, én ismerem, én

élem meg ebben a pillanatban. Felvállaltam, elfogadták a témámat, s érdeklődtek...

167

az esti díszvacsorán már minden rendben volt. Lehet, hogy el kell menni, kedves

Zsu, hogy szeressenek, értékeljenek, elƒogadjanak. Megkaptam ezt az érzést is,

ismeretlenül, de mégis. A kivándorolt, vagy már Kanadában született magyarok-

tól, de nemcsak tőlük, a budapestiektől is. Hosszú idő után boldog voltam, mert

erősítették az önbizalmamat. S neked is köszönöm hozzá a segítséget, főleg azt,

amit a repülés félelmeinek a legyőzéséért tettél. Este sokáig imádkoztam még a

vacsora után, megköszöntem az angyaloknak, hogy segítették az utamat Victoriába,

s most már második napja együtt tudok élni ezzel a furcsa helyzettel: az ismeretlen-

nel. Az ismertből elindultam, s már valahova tartok, de lassan megismerem, s ez is

ismertté válik, csak ennyi. Bárhol létrehozhatsz otthon, tőled függ... S kik lesznek

azok az emberek, akiket elfogadsz, vagy befogadsz az otthonodba. Az angyal rám-

nézett, megsajnált, de én már boldog voltam Victoriában. Gyorsan kialakulhat a

boldogság is, a fizikai véletlen törvényszerűségei és a körülmények összjátékának

köszönhetően. A legnagyobb tanulság pedig az volt, hogy tudok boldog lenni ezek

után is. Ezért jöttem Victoriába. Összeállt bennem a kép, rádöbbentem. Akár itt is

maradhatnék, hiszen ismerem már Judy Youngot, Juditot, aki magyarul és angolul

beszél, úgy ahogy kell, hiszen ő a főszervező, Margitot és Máriát, az Akadémiáról,

Budapestről, Attilát New Yorkból, s várnak rám, három nap múlva Torontóban Feri

bácsi családjánál leszek. Vár rám egy ötórás repülőút. Csak három napom van még...

Rengeteg idő, s a konferencia összehozott bennünket. S közben rádöbbentem, hogy

képes vagyok előadni, érdeklődtek a témám iránt, s jó volna ezen a szinten maradni.

Arra is rádöbbentem, hogy az élet is ilyen: egy nagy felfedezés, s amikor felfedezed

az egészet, meghalhatsz. Felfedezés és halál.

Csókollak:

Júlia Lendváról

168

Slavica Zver

IŠČEM TE

Iščem te v pšeničnem klasju,

srečam te v sanjah,

vidim te v zvezdah,

rišem tvojo podobo

v mojih očeh.

O bog, podari mi peruti,

da poletim tja daleč stran,

med zvezde, v daljave morja,

v višine gora,

da povem ti,

kako brez tebe

prazna duša moja je.

Iščem te …

MURA TIHO, TIHO ŽUBORI

Ko sonce na obzorju

svetlika se,

dan se nov budi,

slišim tam nekje

deroča Mura žubori.

Vse spomine mladosti moje

v meni prebudi …

Tukaj rasli smo,

ob mrtvicah Mure

srečni smo bili,

njenih skritih pasti

poznali nismo mi.

Tako še danes

reka Mura svojo pot hiti,

ne ozira se nazaj,

le tiho, tiho žubori.

169

ZAKAJ?

Prijatelj moj,

zakaj prizadel si me

v globino mojega srca,

povej, zakaj?

Ko najbolj sem

te potrebovala,

takrat sama sem ostala,

povej, zakaj?

Vse storila bi,

da prijateljstvo ohranila bi,

vendar tako zelo prizadel si me,

povej, zakaj?

Sredi teme tam v daljavi

vidim luč, ki vodi me naprej,

samo naprej …

brez tebe, prijatelj moj.

170

KAZALO ∞ TARTALOMJEGYZÉK

Danijela Hozjan, PO POTEH ZBORNIKA ................................................................. 4

Hozjan Danijela: AZ ÉVKÖNYV ÚTJÁN .................................................................... 6

Marjan Pungartnik, RAZNOLIKO, ZANIMIVO IN PRIVLAČNO ......................................... 7

Merényi Annamária: ELŐSZÓ .................................................................................... 9

Avtorji ∞ A szerzőkről ......................................................................................... 10

Ilustratorka & oblikovalka ∞ Illusztrátor & grafikai tervező ................................... 35

12. literarni večer ∞ 12. irodalmi est .................................................................... 38

Lidija Alt, ODHAJAVA ............................................................................................. 39

Lidija Alt, DALEČ SI ....................................................................... ......................... 39

Lidija Alt, SANJE ..................................................................................................... 39

Lidija Alt, TI ........................................................................................................... 39

Lidija Alt, ŽIVLJENJE ............................................................................................... 40

Rozika Gojič, DOMOVINA ................................................................................... 40

Rozika Gojič, V OBJEMU ....................................................................................... 41

Göncz Norbert: FUSIONE ...................................................................................... 42

Göncz Norbert: MINT HAJÓ A TENGEREN... ........................................................ 43

Göncz Norbert: A FA ............................................................................................ 44

David Kasabji, KRALJICA NOČI ................................................................................ 46

Franc Koren, PRESPATI S FREUDOM ........................................................................ 47

Franc Koren, LENDAVA! .......................................................................................... 48

Franc Koren, PRAVLJICA ZA PREBUJANJE ................................................................... 48

Janja Magdič, KRAPJE MOJE ................................................................................... 50

Janja Magdič, MAMICI ............................................................................................ 51

Janja Magdič, RIBICA ............................................................................................. 51

Jovan Mirković, DEŽEVEN DAN ............................................................................... 52

Avgust Ošlaj, IZVIR ............................................................................................... 52

Avgust Ošlaj, POT .................................................................................................. 52

Avgust Ošlaj, HALJA ............................................................................................... 53

Olga Paušič, KDO SI? ............................................................................................. 54

Zágorec-Csuka Judit: ÉS NEM TÖRTÉNT MEG A CSODA .............................................. 60

Slavica Zver, MEGLA .............................................................................................. 62

Slavica Zver, NA POTI ŽIVLJENJA ............................................................................. 62

Slavica Zver, SANJE ................................................................................................. 63

Slavica Zver, USTAVI KORAK ................................................................................... 64

Slavica Zver, VRTNICA ............................................................................................ 64

171

13. literarni večer ∞ 13. irodalmi est ................................................................... 66

Lidija Alt, ZIMA JE ................................................................................................... 67

Lidija Alt, REKLA MI JE ............................................................................................ 68

Lidija Alt, MAMICA, KJE SI? ..................................................................................... 68

Kornelija Baša, AFROIZMI ..................................................................................... 69

Kornelija Baša, ČLOVEŠKE SLABOSTI ..................................................................... 69

Zlata Frajzman-Pupa, STARA MESTA ...................................................................... 71

Göncz Norbert: FÖLDPOKOL ................................................................................. 71

Franc Koren, KAKO ZLAGANE SO LAHKO SANJE ..................................................... 73

Tomi Levačič, ROMSKO SRCE .................................................................................. 74

Renata Lugomer-Pohajda, NOCTURNO ................................................................. 75

Renata Lugomer-Pohajda, SJEĆANJE ..................................................................... 75

Renata Lugomer-Pohajda, PROLAZNICI ................................................................. 76

Renata Lugomer-Pohajda, BOG ............................................................................ 76

Renata Lugomer-Pohajda, KAKO RASTEM ........................................................... 77

Renata Lugomer-Pohajda, MOŽDA JE BOLJE TAKO ................................................ 77

Avgust Ošlaj, DOM ................................................................................................ 78

Avgust Ošlaj, TO SI TI ............................................................................................. 78

Olga Paušič, DAMA ................................................................................................ 78

Aleksander Varga, BREZPOTJA UPANJA ................................................................. 80

Aleksander Varga, POTI ........................................................................................ 81

Aleksander Varga, KJER SE VETER RODI ................................................................ 81

14. literarni večer ∞ 14. irodalmi est ................................................................... 84

Lidija Alt, BESEDE SRCA ....................................................................................... 85

Lidija Alt, MLADA GOSPA ..................................................................................... 85

Rade Bakračević, BREZ ODGOVORA ..................................................................... 86

Rade Bakračević, SENKA ....................................................................................... 87

Rade Bakračević, VRATILA SI SE U ZAGRLJAJ ....................................................... 87

Rade Bakračević, NOVO DOBA ............................................................................ 88

Kornelija Baša, ŽENSKE V PASTEH VSAKDANJIKA ................................................ 89

Zlata Frajzman-Pupa, AKO TEBE NEMA .............................................................. 91

Zlata Frajzman-Pupa, KO SI? .............................................................................. 91

Franc Koren, NA OJDIPOVI SLEDI ......................................................................... 92

Avgust Ošlaj, LJUBEZEN MOJA ............................................................................... 92

Avgust Ošlaj, PREPOZNAVANJE .............................................................................. 92

Olga Paušič, BLOKOVCI ....................................................................................... 93

Biserka Sijarič, TESNOBA ....................................................................................... 97

Biserka Sijarič, MRVICE ........................................................................................ 97

Štefan Toplak: MONOLOG .................................................................................... 98

Štefan Toplak: ANEKDOTA .................................................................................... 98

Štefan Toplak: ARMIJSKE USPOMENE .................................................................. 99

Velimir Tur k, DANAS ............................................................................................. 100

172

Velimir Tur k, UTJEHA .......................................................................................... 100

Velimir Tur k, TRAVA ............................................................................................. 101

Velimir Tur k, KOJA JE TO ...................................................................................... 101

Zágorec-Csuka Judit: AKAROD - E ........................................................................ 102

15. literarni večer ∞ 15. irodalmi est .................................................................... 104

Lidija Alt, CVETOVI POMLADI ............................................................................ 105

Lidija Alt, ČEŠNJA ................................................................................................ 105

Lidija Alt, PRAZNIK ................................................................................................ 106

Zlata Frajzman-Pupa, PROLEČE ........................................................................... 106

Franc Koren, ČAS JE ... .......................................................................................... 107

Janja Magdič, GOSPOD, BODI MOJA LUČ ........................................................... 108

Janja Magdič, ŽIVLJENJE NI PRAZNIK ................................................................... 109

Avgust Ošlaj, TIHI GLAS LJUBEZNI ......................................................................... 109

Olga Paušič, VELIKA NOČ ........................................................................................ 110

Marjeta Ribarič, MINLJIVOST ............................................................................... 112

Velimir Turk, U KRUGOVIMA KRUGOVA ........................................................... 113

Velimir Turk, SAM SVOJ GOSPODAR ................................................................... 113

Velimir Turk, ZEMLJA ........................................................................................... 114

16. literarni večer ∞ 16. irodalmi est .................................................................... 116

Lidija Alt, MLADOSTNIŠKI SVET ............................................................................ 117

Lidija Alt, UPANJE ................................................................................................ 117

Lidija Alt, PREŽIVETJE .......................................................................................... 117

Verona Auguštin , IZ MOJEGA OTROŠTVA .............................................................. 118

Zlata Frajzman-Pupa, KORAK PO KORAK ............................................................. 120

Zlata Frajzman-Pupa, OGLEDALO ........................................................................ 120

Franc Koren, ISKANJA! ........................................................................................ 120

Janja Magdič, DVAJSET LET ................................................................................. 120

Janja Magdič, MLADOST ...................................................................................... 122

Janja Magdič, SKOZI MLADOST ............................................................................ 122

Avgust Ošlaj, POT V SVETIŠČE ............................................................................. 123

Avgust Ošlaj, SEM ............................................................................................... 124

Olga Paušič, UČIŠ SE DOKLER ŽIVIŠ ....................................................................... 125

Aleksander Ružič, ZAPIRA SE CESTA ................................................................... 127

Aleksander Ružič, SEJALEC .................................................................................. 128

Aleksander Ružič, IŠČEM ČLOVEKA ..................................................................... 128

Aleksander Ružič, NE VERJAMEM ...................................................................... 129

Velimir Turk, OD SVIH I OD SVEGA .................................................................... 130

Velimir Turk, DA NE ZABORAVIMO ..................................................................... 130

Zágorec-Csuka Judit: FENYŐERDŐBEN .............................................................. 131

Zágorec-Csuka Judit: TALÁLKOZÁS A FÉNNYEL .................................................... 132

Zágorec-Csuka Judit: A SZENT FÖLD .................................................................... 132

173

17. literarni večer ∞ 17. irodalmi est .................................................................... 134

Lidija Alt, SANJE .................................................................................................. 135

Lidija Alt, MALI ČUDEŽI ...................................................................................... 135

Lidija Alt, IGRA Z ODTENKI SVETLOBE .................................................................. 135

Verona Auguštin, NAŠA ZBOROVODKINJA .......................................................... 136

Zlata Frajzman-Pupa, OTAC MOJ ......................................................................... 137

Zlata Frajzman-Pupa, VIŠNJA ............................................................................... 137

Göncz Norbert: INDIA ........................................................................................ 138

Göncz Norbert: KÉKTÚRA ................................................................................... 142

Göncz Norbert: OSZTÁLYKIRÁNDULÁS ............................................................... 144

Göncz Norbert: YELLOWSTONE ........................................................................... 147

Šteƒan Huzjan: PISTA ............................................................................................ 151

Franc Koren, PUPA ............................................................................................... 152

Janja Magdič, KULTURNIK SEM .......................................................................... 153

Avgust Ošlaj, AVTOPORTRET .............................................................................. 154

Olga Paušič, ŽENSKA Z MNOGO OBRAZI .............................................................. 155

Marjeta Ribarič, VESEL IZLET PEVSKEGA ZBORA ................................................. 158

Aleksander Ružič, ŠOP TRAVE .............................................................................. 161

Aleksander Ružič, UGAŠAM ................................................................................ 161

Aleksander Ružič, SENCE LETIJO .......................................................................... 162

Aleksander Ružič, UTRINEK .................................................................................. 163

Aleksander Ružič, TALENT .................................................................................... 163

Biserka Sijarič, PORTRET POETA ........................................................................ 164

Alojz Ščap, MARTA? HÁT PERSZE! ......................................................................... 164

Velimir Turk, ZBOG LJULJAČKE OSMJEHA ............................................................ 165

Velimir Turk, TA MUZIKA ..................................................................................... 165

Zágorec-Csuka Judit: ANGYALI SEGÍTSÉG ............................................................. 166

Slavica Zver, IŠČEM TE .......................................................................................... 169

Slavica Zver, MURA TIHO, TIHO ŽUBORI ................................................................ 169

Slavica Zver, ZAKAJ? ............................................................................................. 170

174

175



Avtorji ∞ Szerzők

SANJE



LIDIJA ALT

Koliko je ljudi,



VERONA AUGUŠTIN

toliko je sanj.



RADE BAKRAČEVIĆ

Kažejo nam pot,



KORNELIJA BAŠA

preko uspehov



ZLATA FRAJZMAN

ali zmot.

ROZIKA GOJIČ

V nas čakajo na čas,



GÖNCZ NORBERT



ŠTEFAN HUZJAN

ko bodo vzklile



DAVID KASABJI

in se v resničnost spremenile.



FRANC KOREN

Lidija Alt



TOMI LEVAČIČ



RENATA LUGOMER POHAJDA



JANJA MAGDIČ



JOVAN MIRKOVIČ



AVGUST OŠLAJ



OLGA PAUŠIČ



MARJETA RIBARIČ



ALEKSANDER RUŽIČ



BISERKA SIJARIČ



ALOJZ ŠČAP



ŠTEFAN TOPLAK



VELIMIR TURK



ALEKSANDER VARGA



ZÁGOREC CSUKA JUDIT



SLAVICA ZVER

Ilustracije & oblikovanje ∞

Illusztrálás & grafikai tervezés

ANDREA SCHNEIDER