A közelmult magyar irodalmi kroatisztikaja
KÂLECZ-SlMON ORSOLYA
ELTE BTK, Szlâv Filologiai Intézet, Mûzeum krt. 4/D, HU- Budapest, kaleczo@gmail.com
_ SCN V/2 [2012], 70-81 _
Pričujoča študija podaja pregled razvoja madžarske literarne kroati-stike v času po spremembi političnega sistema. Po predstavitvi novih izzivov, ki so se pojavili v 90-ih letih 20. stoletja, bodo skicirani portreti najpomembnejših osebnosti madžarske kroatistike, in sicer s kritično predstavitvijo njihovih glavnih del, ciljev ter metodoloških sredstev.
The following paper presents the most important tendencies of the studies of Croatian Literature in Hungary. After presenting the new challenges appeared in the 1990s, we draft the portraits of the most important Hungarian professionals of Croatian (Literary) Studies, presenting their most important works, goals and their methodology.
Ključne besede: Madžarska, kroatistika, književnost, Stipan Blažetin, Istvan Fried, Lâszlô Heka, Istvan Lôkos, Stjepan Lukač, Zoltan A. Medve, Zoltan Virag
Key words: Hungary, Croatian Studies, literature, Stipan Blažetin, Istvan Fried, Laszlô Heka, Istvan Lôkos, Stjepan Lukač, Zoltan A. Medve, Zoltan Virag
A délszlav allam széthullasa, a kommunista diktatùra megszûnése és az ön-allo horvat allam megszûletése több okbol is atalakitotta a kroatisztikat. A horvatorszagi kroatisztika még markansabban elhatarolodott a többi délszlav irodalommal foglalkozo diszciplinatol, a tudomany meghatarozo szakembere-inek köre kicserelödött, a horvat irodalmi és az irodalomtôrténeti kanonban pedig jol lathato elmozdulasok következtek be. Ezeknek az atrendezodések-nek a magyar tudomanyos életben is meghatarozo jelentosége volt; a délszlav nyelvek és irodalmak kényszerû-eroltetett együtt-targyalasa helyett külön-külön diszciplinak jöttek létre, amelyek az egyes délszlav népek nyelvére és irodalmara koncentraltak. Tulajdonképpen a szo szoros értelmében vett magyar kroatisztika megszûletésérol is csak innentol beszélhetûnk. A Magyarorszagot
— 70 —
	 A kozelmúlt magyar irodalmi kroatisztikája 	
érinto politikai változások hatására ugyanakkor a magyarországi irodalommal kapcsolatos diskurzusokban is olyan változások mentek végbe, olyan új témák és kérdések merültek föl, amelyek jelentos kihívások elé állították az újonnan született magyar kroatisztikát.
A diszciplína legfontosabb kihívása egyértelmüen az irodalomtudomány minden területére kiterjedo paradigmaváltással, az „irodalomelméleti fordulat-tal" való szembenézés volt. A Nyugaton már jó ideje létezo irodalomelméleti irányzatok eredményei, megkôzelitései a rendszerváltás idején - robbanás-szerü hirtelenséggel - Magyarországra is betörtek, és rövid ido alatt teljesen átformálták az irodalomról való gondolkodást. A magyar irodalomtudósok csakhamar felismerték a 20. század második felében színre lépo irodalomelméleti iskolák felfedezéseinek jelentoségét, amelyeket saját elemzéseikbe, kutatásaikba is beépítettek, nem egyszer a kûlônféle megkôzelitési lehetoségek ôtvôzésével kísérletezve. Ez a paradigmaváltás egyúttal az ôsszehasonlitô irodalomtudomány válságának felismerését is magával hozta. Fried István az Utak a komparatisztikában címü tanulmányk0tet bevezetojében rámutat, hogy a „francia iskola" nyomdokait követo, egyre inkább kiüresedo ôsszehasonlitô irodalomtudományra a legnagyobb csapást az orosz formalisták széles körü nyugati recepciója, illetve a recepcióesztétikai megtózelítés mérte (Fried 1997: 1). A Fried által szerkesztett kötet, amelyet éppen a komparatisztika újragon-dolásának, módszertani felfrissítésének igénye hívott életre, többek között az intertextuális kutatások, a mítoszkritika, a szövegszociolögia és a kulturális kritika alkalmazását, valamint az areális szemlélet elotérbe helyezését javasolta (ld. Fried 1997). Miután a magyarországi irodalmi kroatisztika komparativ alapokon áll, fo feladatának pedig a magyar és a horvát kultúra közötti - kétirá-nyú - tózvetítést tekinti, ezekkel a kérdésekkel a magyarországi kroatistáknak is szembe kellett néznie. A kihívásra Lukács István reagált a leggyorsabban, aki szellemes, változatos elméleti eszközökre építo „kísérleti komparatisztikai megközel^sekkel" kereste a diszciplína megújításának lehetoségeit; a késobb színre lépo Medve A. Zoltán és Virág Zoltán számára pedig már magától érte-todo dolognak számított a változatos irodalomelméleti esztóztár alkalmazása. Késobbi tanulmányaiban Fried István is változatos, egyedi megtózelítésekkel, problémafelvetésekkel járult hozzá a magyar kroatisztika megújításához.
A korszakváltás eredményeként számos új kutatási téma is diszciplínánk látóterébe került. Komparativ alapállásából adódóan a magyar kroatisztika elsodlegesen a magyar és a horvát kultúra genetikai kapcsolatait vizsgálta; ezért a magyar kroatisták foként a régi horvát irodalomra, továbbá Miroslav Krleža munkásságára koncentráltak. Jóllehet késobb - elsosorban Lokös István és Lukács István erofeszítéseinek hatására - az illírizmus, a realizmus, a premodern, a modernség és az avantgárd más képviseloi is a fókuszba kerültek, a Krleža után színre lépo alkotókról Magyarországon csupán elvétve születtek tanulmányok.1 Bár a II. világháború és a rendszerváltás közötti idoszakban,
1 Talán a horvát farmernadrágos prózát leszámítva, amelynek magyar hatásáról, párhu-zamairól Milosevits Péter több fontos tanulmányt publikált.
— 71 —
Kälecz-Simon Orsolya
a magyarság és a horvátság hasonló berendezkedése, politikai helyzete okán, az irodalmakban is párhuzamos jelenségek mutathatók ki, addig a balkáni háborúk, a megélt traumákkal való szembenézés kényszere radikálisan más kihívások elé állította a horvát és a magyar irodalmat. Míg a magyar irodalmat a világ leírhatóságába vetett hit megingása jellemezte (Medve 2009: 99-100), a horvát irodalom egyértelmûen a dokumentarizmus, a mimetizmus felé ori-entálódott. A kétféle megkôzelités, problémakôr távoliságát jól példázza az az értetlenség, ahogyan Miljenko Jergovic, a horvát irodalom meghatározó egyé-nisége, Esterházy Harmonía Caelestisérôl szól Idiotizacija naše kulture cimû publicisztikájában. Ezzel magyarázhatjuk azt a tényt is, hogy a kôzelmùltban átültetett horvát szövegek rendre visszhangtalanok maradtak. Az 1990-es évek elején tehát a kultúrák közötti kôzvetitésre hagyományosan nagy hangsúlyt fekteto magyarországi kroatisztikának két fontos kérdést is meg kellett vála-szolnia: 1) Mi a teendo a horvát posztmodernnel? 2) Van-e mód a 90-es évek horvát és magyar irodalma közötti kôzvetitésre, és ha igen, akkor mi az? E kérdésekre Medve A. Zoltán adott csattanós választ Kontextusok és annotációk cimû tanulmánykótetével.
Végül, az elmúlt 20 év a magyar kroatisztika egyik fontos kiágazása, a ki-sebbségi irodalmakról szóló diskurzusok tekintetésben is fontos változásokat hozott. Szemben a korábbi évek gyakorlatával, amely a kisebbségi irodalmakat a margóra taszította, az új elméleti perspektíváknak köszönhetoen a szakértok egyre inkább felismerték a periférián születo irodalmi alkotások fontosságát és lehetoségeit. A periférián egyrészt külónféle kultúrák találkoznak, másrészt kevésbé érvényesek a centrumok konvenciói, regulativ elvei, így lehetové válik a kultúrák kölcsönösen termékenyíto párbeszéde-keveredése; a perifériáról kiinduló változások pedig sokszor egészen a centrumig hatnak. A magyarországi szépirodalmi szcéna hagyományosan odafigyel a kisebbségi színterek eseményeire, a rendszerváltás pedig jelentosen megkônnyitette a határon túli régiók és az anyaország közötti kommunikációt, ami lehetové tette azt, hogy a kisebbségi irodalmakról zajló diskurzusok a centrum közegeibe is eljuthas-sanak. Ennek eklatáns példája Virág Zoltán az Új Symposion cimû vajdasági folyóirat szerzoit bemutató tanulmánytótete, amely a symposionisták kontex-tusának, szellemi horizontjának megrajzolásához a kroatisztikát, a szerbisztikát és a szlovenisztikát hivja segitségül. A horvát irodalmi szinteret ez a nyitottság egyelore nem jellemzi, de a kedvezobbé váló politikai viszonyok a magyaror-szági horvát kultúra szakszerû önreflexiójának feltételeit is megteremtették; ennek egyik igéretes elso lépése Blazsetin István irodalorntórténete, valamint Virág Zoltán - a kivülálló poziciójából irott - a magyarországi horvát iroda-lomról szóló tanulmánya.
A jelen áttekintés célja a magyar irodalmi kroatisztika meghatározó egyé-niségei, például Blazsetin István, Fried István, Lokös István, Lukács István, Medve A. Zoltán és Virág Zoltán, illetve a horvát kultúráról szóló kézitónyvvel jelentkezo Heka László a rendszerváltás óta eltelt alig több mint két évtizedben folytatott munkásságának áttekintése. A szakmai portrék felvázolása során elso-sorban azokat a tanulmánytóteteket, monográfiákat és összefoglaMsokat vesz-
- 72 --Slavia Centralis 2/2012
- A kozelmúlt magyar irodalmi kroatisztikája -
szük tekintetbe, amelyeket a szerzôk magyar nyelven, az irodalmi kroatisztika tárgykorében publikáltak.
1 Az alapok lefektetése
A kozelmúlt legtermékenyebb kroatistája, Lôkos István (1933—) éppen az 1990-es években publikálta legfontosabb tanulmányait a Magyar és délszláv irodalmi tanulmányok [1989], a Déli szláv-magyar szellemi kapcsolatok [1997], a Zrínyi eposzának horvát epikai elozményei [1997] és A Kaptoltól a Ludovikáig [1997] címü kotetekben. Ekkor született ambiciózus, a maga nemében ùttorô-nek számító munkája, A horvát irodalom torténete [1996] is. Bár a 2000-es években is számos konyve jelent meg (Nemzettudat, nyelv és irodalom [2002], Nemzettudat és regény [2004], Horvát-magyar és szerb-magyar irodalmi interferenciák [2007]), ezek tudományos szempontból kevés újdonságot hoz-nak, mivel nagyrészt olyan eredményeket mutatnak be, amelyeket szerzójük korábban már kozzétett.
Lôkos tanulmányainak elsôdleges célja a horvát és a magyar irodalom kozotti genetikai kapcsolatok feltárása. Bár a szovegek szinte az egész horvát irodalomtorténetet lefedik, a kezdetektôl egészen a 20. század kozepéig, a tudós érdeklôdésének fókuszában a horvát reneszánsz és barokk, a 19. századi horvát regény, valamint Miroslav Krleža munkássága áll.
Módszertani szempontból a cikkek kevés újdonságot hoznak, Lôkos elsô-sorban a hagyományos filológia és a pozitivizmus eszkoztárára támaszkodik. A legsikerültebb, legtobbet idézett tanulmányai azok, amelyek egy-egy jeles horvát alkotó magyar irodalmi és kulturális kapcsolatrendszerét térképezik fel, ide tartoznak például a Kr^a-tanulmányok, amelyekben a tudós elsôként igazolta, hogy a magyar inspirációk a világirodalmi jelentôségû horvát író teljes életmüvét át- meg átszovik.
A szovegkozi kapcsolatok feltérképezése során Lôkos megmarad a konkrét szovegrészek ismétlôdésének, a parafrázisok és a motívumátvételek detektá-lásánál. Jóllehet így is meggyôzô eredményekre képes - talán legfontosabb munkájában, a Zrínyi eposzának horvát epikai elozményeiben például hitelt érdemlôen igazolja a horvát torokellenes epikának a reneszánsztól a barokkig ivelô folyamatosságát, a müfaj magyar kiágazásait is meggyôzôen bemutatva -, feltûnô, hogy a párhuzamok mélyrehatóbb elemzésére ritkán vállalkozik.
A szovegek strukturális - a prozódia, a narratív sajátosságok, a kompozíció, a képi világ stb. terén jelentkezô - párhuzamaira Lôkos nem, vagy csupán álta-lános megállapítások erejéig tér ki, részletekbe nemigen bocsátkozik. Ez a módszertani sajátosság egyszersmind korlát is; míg a régi horvát irodalomról szólva Lôkos értékes felismerésekkel gyarapította a magyarországi kroatisztikát, addig a realista regényekrôl szóló tanulmányokban már tetten érhetô, hogy a módszertani alapfeltevések megválasztása miatt a regények számos vonása a látókorén kívül reked. Ez a hiányosság a Nemzettudat és regény címü konyvben ütkozik ki a leginkább, amely a narratológiai szempontok teljes mellôzésével kísérel
— 73 —
Kälecz-Simon Orsolya
meg képet adni a 19. horvát regény tôrténetérol. A 20. századi horvát irodalom alkotásairól pedig, amelyeknél eloször a szövegek belso ôsszefûggésrendszere kerül a fókuszba, majd az irodalomelméleti paradigmaváltások éreztetik hatá-sukat, igen kevés releváns mondanivalója akad.
Lokös István legambiciózusabb vállalása mégis A horvát irodalom tôrténete cimû ôsszegzés kôzreadâsa volt, amelyben a horvát irodalom tôrténetét kifeje-zetten a magyar kôzônség számára, a magyar-horvát kapcsolatok tôrténetének kidomborítása mellett kívánta bemutatni. A tájékozódás megkônnyitése érde-kében a bemutatott korszakok tôrténelmi hátterét, valamint az alkotók port-réját is felvázolja. Az életrajzok ismertetése azonban nem egyszer az életmû bemutatásának rovására megy, az utóbbi pedig megragad az általánosságok - a jellemzo témák k0rvonalazása és az alkotások hangulatának jellemzése - szint-jén, míg az alkotások eszmei hátterérol, inspirációiról, strukturális jellemzoirol viszont keveset tudunk meg. A módszertani korlátok ennél a mûnél is éreztetik hatásukat: a protorealizmusról és realizmusról szóló fejezetek olvasásakor az olvasó hiányérzete egyre erosödik, amelyet a mûvek szüzséjének bokezûen, de jobbára fölöslegesen közölt 0sszefoglalása sem képes eloszlatni; az 1945 utáni horvát irodalmat bemutató fejezet pedig az újonnan színre lépo szerzok munkásságát csupán címszavakban ismerteti, ám az új irodalmi tendenciák kibontására nem kerül sor.
A magyarországi kroatisták közül Lukács István (1958-) volt az elso, aki felismerte, hogy az új elméleti irányzatok magyarországi megjelenése az irodalmi kroatisztika módszertani alapjainak újragondolását is szükségessé teszi. A kroatisztika mellett szlovenisztikával is foglalkozó, szerteágazó tudományos és módszertani érdeklodésû Lukács a kérdést szellemes tanulmányok egész sorával válaszolta meg, amelyeket késobb - Térkôzôk [2004] címmel - könyv formájá-ban is közreadott. A tanulmányk0tet nemcsak a témaválasztás tekintetében - a horvát barokk vizuális kôltészetrol szóló tanulmányt éppúgy találunk benne, mint a horvát romantika, premodern és modernség alkotásaira koncentráló szöveget -, de módszertanilag is igencsak tarka képet mutat. Mégis a három Kr^a-tanulmányt emelném ki, amelyek azt példázzák, hogy a magyar-horvát komparatisztika - túllépve a mû egésze szempontjából akcidentális magyar vonatkozású életrajzi és kortôrténeti adatok feltárásán - lényegi észrevételekkel gazdagíthatja, sot, paradigmaváltásra is késztetheti a krlezsológia diskurzusait.
Lukács repertoárjában olyan ùjszerû módszertani eszközök szerepelnek, mint a névtan, a jungi pszichoanalízis, illetve az irodalmi mûvek eszmei, filozófiai gyôkerének felderítése - különös tekintettel Krleža és Nietzsche kapcsolatára -, Jauss irodalomkorszakolási elmélete, vagy az intermediális megkôzelités; az elmélet alkalmazása ugyanakkor nem válik 0ncélúvá, hanem biztos kézzel mutat rá a szövegek lényegi, struktúrateremto jellemzoire. Nem feledkezik meg azonban a hagyományos filológia eszk0ztáráról sem, demonstrálva, hogy - amennyiben a kello helyen alkalmazzuk oket - ezekkel az eljárásokkal is lenyûgôzo eredményekhez juthatunk. Ennek a legjobb példája talán A Jesse vesszö esete egy ószláv aorisztosszal, amely a hadrovicsi filológia legszebb hagyományainak szellemében íródott.
- 74 --Slavia Centralis 2/2012
	 A kozelmúlt magyar irodalmi kroatisztikája 	
A szakmai és módszertani kiteljesedést A passióhagyomány a horvát iroda-lomban [2008] címü monográfiában éri el, amelyben több mint egy évtizede folytatott kutatásainak eredményét foglalja össze, többek között azokat, ame-lyeket a Dramatizirani kajkavski Marijin plač iz Erdelja, 1626: Dramatizált kaj-horvátMária-siralom Erdélybol [2000] címü monográfiájában tett k0zzé a Mikházán talált kaj-horvát nyelvü leletröl. Monumentális összegzö munkájában a horvát Mária-siralom fejl0dést0rténetének, alakváltozatainak bemutatására vállalkozik, amelyröl eleddig még sehol nem született hasonló igényü szintézis. Lukács szakít a k0zépkori horvát irodalom tanulmányozásának módszertani konzervativizmusával, és korszerü elméleti alapra építi monográfiáját. A szöveg módszertani keretét Jauss müfajelmélete adja, Hayden White és Jan Assmann elméleti eszk0ztárából is merit, ám a hagyományos filológia eljárásait is biztos kézzel, színvonalas módon alkalmazza. A témával kapcsolatos legújabb horvát kutatásokat is alaposan ismeri, így nemcsak a müfaj kontextusáról képes pontos képet adni, de a horvát irodalomtórténetben is precizen képes elhelyezni a passióhagyomány újonnan feltárt irányzatait. A végeredmény egy hiánypótló monográfia, amely a vállalt feladatát magas színvonalon valósítja meg, ráadásul nemzetközi 0sszehasonlitásban is megállja a helyét.
Végül, a megújuló magyar kroatisztika magának Fried Istvánnak (1934-), a k0zép-kelet európai régió jeles komparatistájának is igen sokat köszönhet. A cseh, a szlovák, a lengyel, a román és a délszláv irodalmakban egyaránt jártas, hihetetlenül széles látók0rü tudós a régióban zajló „irodalomtórténéseket" a leg-különbözöbb perspektívákból szemléli; tanulmányai rendszerint olyan hosszabb ideig tartó, átfogó irodalomtórténeti ill. kulturális folyamatokat tekintenek át, mint a nemzeti identitás kialakulása vagy a nyelvújítás folyamata, amelynek során az irodalmi jelenségeken túl a politika, a kultúrt0rténet az eszmetórté-net és a tórténelem releváns folyamatait sem mulasztja el számításba venni. Máskor nagy formátumú, nagy hatású magyar szerzöket helyez k0zép-európai kontextusba (Ady Endre és a szomszédos népek irodalma [1986]; József Attila fázép-európai helye [1986]), alaposan feltárva az irodalmi müvek forrásvidékét, az egyes alkotások tipológiai párhuzamait, valamint a szerzö más alkotókra tett hatását. Ezekböl a k0rképekb0l természetesen a horvát irodalom perspektívája sem hiányozhat.
Újabb tanulmányaiban sorra jelennek meg a kül0nféle posztmodern elmé-letek, elsösorban a kultúrkritika, az új historizmus, és helyenként a recepció-esztétika szemlélete, amelyeket a gyakorlatban is nagyszerü eredményekkel alkalmaz, anélkül, hogy a vonalasság vagy az 0ncélúság hibájába esne. Az Egy irodalmi régió ábrándja és kutatása [2010] címü tanulmányk0tetben összegyüjtött cikkek célja már a saját és a Másik kultúráját létrehozó-megje-lenitö diskurzusok jellegének, megnyilvánulási módjainak k0rvonalazása, e diskurzusok ütk0ztetése, illetve egymásba sz0v0désük felderítése. A cikkek visszatér0 témája mégis a diskurzusok születésének helye, az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyet Fried egy nyitott, a kultúrák találkozására és produktív interakcióira lehetóséget adó k0zegként értelmez újra. Rugalmasságának kö-szönhetöen a hagyományosabb - például a müvek valóságreferenciájára vagy a
— 75 —
Kälecz-Simon Orsolya
szerzok életrajzára kérdezo - megkôzelitések eredményeit is produktívan képes beépíteni a kultúrák párbeszédét boncolgató tanulmányokba.
Ami a kroatisztika konkrét problémáit illeti, Fried érdeklodésének kôzép-pontj ában Miroslav Krleža áll (ld. „Ein Kroate aus Altösterreich"; Ambivalencia és regény^rténet), mivel életmûve a Monarchia plurális diskurzusainak keresz-tezodési pontjaiban formálódott, és a birodalom ôrôkségét, ambivalens érzései ellenére, egészen haláláig továbbvitte. Fried tanulmányai, ùjszerû elméleti hátterüknek és egyedülállóan széles szellemi horizontjuknak köszönhetoen, radikálisan átírják a korábbi Kr^a-képünket, feltárva, hogy Krleža Monar-chia-kritikája a maga nemében paradox. Jóllehet Krleža a Monarchia centrális, t0bbkultúrájú diskurzusait kiüresedett, gyôkértelenné vált, inautentikus beszéd-módokként ábrázolja, a terjedelmes életmû máshol mégsem születhetett volna meg, hiszen pretextusa éppen a szecesszió, a szimbolizmus, a kibontakozó avantgárd osztrák-magyar-cseh együttese (ld. Fried 1993: 63).
Fried emellett a kroatisztika kérdéseit magasabb perspektívából is áttekinti; elsosorban a horvát nemzeti identitás folyamatának kialakulása, és a horvát nemzet 0nmagához, valamint más nemzetekhez való viszonyulása izgatja, olyan kérdéseket véve szemügyre, mint horvát irodalmi nyelv megválasztásának okai és implikációi (Nyelvújítás, nyelvválasztás - úttévesztés?), a horvát regényekben megjeleno magyarságkép (A saját meg az idegen), valamint, érintolegesen, a horvátok 1848-ban játszott szerepe (Népek hajnalcsillaga (?)), és Széchenyi politikájának horvát recepciója (Széchenyi István és a nemzetiségi kérdés).
2 Új témák, új kihívások
Medve A. Zoltán (1961-) Kontextusok és annotációk: Adalékok az újabb horvát próza Mrténeti-komparatív vizsgálatához [2009] cimû tanulmányk0tetének célkitûzése éppen a horvát próza legújabb fejleményeinek kôzelitése a magyar szakemberek befogadói horizontjához. A kötet fo érdeme, hogy olyan témákat emel be a magyar kroatisztikai diskurzusba, mint a Quorum cimû folyóirat és köre, a horvát noi próza (különös tekintettel Dubravka Ugrešic vagy Vedrana Rudan munkásságára), Nedjeljko Fabrio, Miljenko Jergovic vagy éppen a FAK.
Az egyes szerzokre-életmûvekre koncentráló szövegek mellett a kötetben kapcsolattôrténeti áttekintés, valamint az irodalmi kánon és az összehasonlit0 irodalomtudomány jelentoségére kérdezo, elméleti igényû összegzések is ol-vashatók. Medve nemcsak a tózelmúlt horvát irodalmának kulcsszerzoit jelöli ki - a magyar irodalom jelenségeivel párhuzamba állítva -, hanem a horvát irodalom legújabb alkotásainak befogadásához is igyekszik elméleti és iroda-lomtórténeti kontextust biztosítani. Jóllehet a kötet azzal a megállapítással zárul, hogy a kortárs horvát és magyar próza viszonylatában csak a két kultúrára jellemzo, szerkezetileg azonos tendenciák nem mutathatók ki, az érintkezési pontok tôbbségénél pedig „a hasonlóságon belüli eltérések" (Medve 2009: 8-9) dominálnak, maguk az összevetések igencsak tanulságosak.
- 76 --Slavia Centralis 2/2012
A kozelmûlt magyar irodalmi kroatisztikâja
A kortars magyar irodalom vilaga felol erkezo szerzo nemcsak temavalaszta-saban, de modszertani szempontbol is radikalisan uj hangot jelent a magyaror-szagi kroatisztikaban. Medve nagy jartassaggal mozog a kortars irodalomelme-let iranyzataiban, komparativ tanulmanyaiban pedig sokfele irodalomelmeleti iskola fogalmait, eszkozeit, sot, a vezeto horvat irodalomelmeleti szakemberek gondolatait is fellelhetjuk. Ebben az erenyben rejlik azonban a szovegek fo hianyossaga is; az elmeleti referenciaknak gyakorta nines onmagukon tulmu-tato celja, nem segitik elo a tema elmelyultebb, produktivabb feldolgozasat, hanem megmaradnak egy felszini-illusztrativ szinten, foloslegesen osztva meg az olvaso figyelmet, es nehezitve meg a - maskulonben szellemes erveleseket tartalmazo - szoveg befogadasat.
3 A periféria lehetoségei
A nagy diskurzusok hatârteruletein kialakulo beszédmodok lehetoségeit az elmùlt évtizedben a magyar kroatisztika is felismerte; két âtfogo igényu mun-ka is napvilâgot lâtott, amelyek célja éppen a magyar és a délszlâv kultùrâk érintkezési pontjaiban létrejott irodalmi szovegek értékének, sajâtossâgainak bemutatâsa. Blazsetin Istvân (1963—) 1998-ban tette kozzé Književnost Hrvata u Maâarskoj od 1918. do danas (A magyarorszâgi horvâtok irodalma 1918-tol napjainkig) cimu kotetet, amelynek célja a magyarorszâgi horvât irodalom 80 évének szakszeru âttekintése. Blazsetin, aki impozâns magyar és horvât szak-irodalmi apparâtussal operâl, mind az irodalmon kivuli, mind az irodalmon beluli tényezoket tekintetbe veszi; kitér tovâbbâ a szovegeket recipiâlo kozonség sajâtossâgaira, valamint a nemzetiségi folyoiratok és kritika fejlodését és a nemzetiségi irodalommal kapcsolatos polémiâkat is bemutatja. Az egyes koltok ismerteto fejezetekben Blazsetin elsosorban a versek tematikai jellemzoit hang-sùlyozza; a prozodia, ritmika, a koltemény képi vilâga stb. kérdéseire csupân érintolegesen tér ki, a korszeru irodalomelméleti irânyzatok perspektivâinak bevonâsâra, a szoveg- és kultùrakôzi kapcsolatok problematizâlâsâra pedig egyâltalân nem kerul sor.
Egy kisebbségi irodalomtôrténet szerzoje kivételezett helyzetben van, hiszen nemcsak a kisebbség irodalmâra, hanem az anyaorszâg és a befogado irodalom tôrténetére is râlât, amely az egyes orszâgok irodalomtôrténeteinek, kulturâlis folyamatainak egybelâtâsât, a kôztuk kialakulo kulturâlis interakciok feltârâsât is lehetové tenné. Jollehet Blazsetin deklarâlt célja, hogy a horvât nemzetiségi szerzoket a magyar irodalmi âramlatok és az anyaorszâgi horvât irodalom kon-textusâban is elhelyezze, csupân az irodalmak fejlodésének ôsszevetésére - és a horvât nemzetiségi irodalom lemaradâsânak konstatâlâsâra - kerul sor, az irodalmak kulônféle âramlataihoz fuzôdô, illetve a konkrét szôvegek kôzôtti kapcsolatokrol alig-alig esik szo. A kôtet szerzoportrékat tartalmazo része az irânyzatok egymâsra hatâsânak és a szôvegkôzi kapcsolatoknak a részletesebb elemzését is lehetové tette volna, ugyanakkor ez is elmarad, annak ellenére, hogy a magyarorszâgi horvât irodalomban tôbb olyan szerzo is akadt - példâul
— 77 —
Kâlecz-Simon Orsolya
Josip Gujaš Džuretin -, aki a korabeli horvât és magyar irodalom fejlodését egyarânt figyelemmel kisérte.
A kisebbségi irodalom kérdésének radikâlisan eltéro megkôzelitését lâthatjuk A szomszédsag kapui [2010] cimû tanulmânykôtetben, amelyben Virâg Zoltân (1966-) a vajdasâgi magyar irodalom jelentos képviseloit bemutato portréit adja közre. A kötet legfontosabb része az Uj Symposion folyoirat tôrténetét, jelen-toségét, vezéregyéniségeit bemutato tanulmâny, amelyet a folyoirat kôré gyûlt alkotok portréja (Tolnai Otto, Böndör Pâl, Maurits Ferenc, Juhâsz Erzsébet, Balâzs Attila, Sziveri Jânos, Jodal Kâlmân) követ, ugyanakkor több tanulmânyt olvashatunk a vajdasâgi magyar irodalom alapito egyénisége, Szenteleky Kornél pâlyâjârol. Némileg kilog a sorbol az Érintkezések és âthallâsok cimû tanulmâny, amely a 20. szâzad mâsodik felének magyarorszâgi horvât irodal-mârol ad âttekintést - szemlélete, vizsgâlati szempontjai okân azonban mégis szervesen kapcsolodik a kötetben talâlhato többi tanulmânyhoz.
A tanulmânyokat olvasva arra a kôvetkeztetésre juthatunk, hogy Virâgot vol-taképpen a kisebbségi lét ontologiâja érdekli. Valamennyi tanulmânyban hang-sülyozza, hogy a perifériâlis lét lényege a tôbbféle kultùrânak valo kitettség, amely nem csupân az egyéni identitâs megalkotâsânak szempontjâbol dönto, hanem egyszersmind az alkotoi lét legfontosabb lehetosége. Az egyén döntése, hogy helyzetét „az idegentapasztalat kârvallottjaként" éli-e meg, vagy pedig felvâllalja a sajât és az idegen szembeâllítâsânak-ütköztetésének missziojât, amelynek komoly tétje van, hiszen az idegen megtapasztalâsa megkérdojelez-heti, sot, akâr szét is züzhatja a sajât kultùrârol, irodalomrol, nyelvrol, egyéni-ségrol valo gondolkodâs stabilizâlt modozatait. Ez a szembesûlés ugyanakkor messzemenoen produktiv lehet, hiszen olyan felismerésekhez, paradigmavâl-tâsokhoz vezethet, amelyekbol mind az anyaorszâg, mind a befogado orszâg kultûrâja profitâlhat - ahogyan ez a symposionistâk esetében meg is tôrtént. Akârmelyik alkotorol szol is, Virâg szâmâra az elsodleges kérdés az, miképpen aknâzza ki privilegizâlt helyzetét, és hogyan képes funkcionâlni a befogado orszâg és az anyaorszâg kulturâlis mâtrixâban; ezért nemcsak a magyar, de a horvât, a szerb és a szlovén irodalom fobb âramlataihoz, diskurzusaihoz, sot, az egyes délszlâv szerzok beszédmodjâhoz, metaforikâjâhoz és motivumaihoz fûzodo szâlakat is igyekszik feltérképezni.
Virâg esszéi rendkivül esszenciâlisak, a kulturâlis allüziok szâmbavételén tül az ismertetett életmûnek szinte valamennyi strukturâlis szintjére kitérnek, a felvetett témâktol és az eszmei hâttértol kezdve a szövegek makroszerkezetén ât egészen a prozodiâig, a szövegek akusztikai megformâltsâgâig, vagy éppen azok képi vilâgâig. Mindennek elofeltétele a tanulmânyok sajâtsâgos, mâr-mâr a liraisâgot süroloan esszéisztikus nyelvezete, amely egyszerre teszi lehetové a preciz és szakszerû âllitâsok megfogalmazâsât, a befogadoi élmény plasztikus visszaadâsât, illetve a szerteâgazo irodalomelméleti esztoztâr integrâlâsât. Jol-lehet az elméleti utalâsok valamennyi tanulmânyban permanensen jelen vannak, az elmélet alkalmazâsa nem vâlik vonalassâ vagy öncélüvâ, hanem szervesen simul bele a szövegbe, hozzâjârulva az életmûvek mélyebb megért(et)éséhez.
78	(Centra
A kozelmûlt magyar irodalmi kroatisztikâja
4 A kroatologia Magyarorszagon
A magyar kroatisztika kôrképét egy olyan kézikônyv bemutatâsâval zârjuk, amely azzal a céllal irodott, hogy tômôr, âm teljes értéku âttekintést nyûjtson az érdeklôdôknek a horvâtsâg kultûrâjârol. Bâr Heka Lâszlo (1959—) kônyve, a Horvâtorszâg kulturâlis és muvészettôrténete, a Bevezetés a kroatisztikâba alcimet viseli, célkituzései mégis a kôzelmûltban megjelent ûj diszciplinâhoz, a kroatolôgiâhoz âllnak kôzelebb. A Radoslav Katičic âltal kezdeménye-zett megkôzelités a horvât filologia hagyomânyos teruletei mellett szâmos egyéb diszciplina, példâul a tôrténelemtudomâny, a zene-, a filozofia- és a tudomânytôrténet eredményeit is figyelembe veszi, s egy nagyobb kulturâlis egység - egymâssal ôsszefuggô, sôt, âllando interakcioban lévô - kulônbôzô aspektusaiként tekint râjuk.
Maga a kônyv - a cim âltal sugalltakkal ellentétben - négy nagyobb egység-bôl âll, amelyek kôzul az elsô Horvâtorszâg fôldrajzât, a mâsodik Horvâtorszâg tôrténelmét ismerteti, a harmadik ugyanazt a cimet viseli, amit a kônyv fedelén is olvashatunk, a negyedik egység célja pedig a „horvât nyelv és irodalom" bemutatâsa. Heka râlâtâsa az ismertetett teruletekre fôlôttébb korlâtozott, a feldolgozott teruletek szakkifejezéseit, modszertanât nem ismeri, râadâsul a témâkat igen kevés forrâsra tâmaszkodva, a mértékado szakirodalom csaknem teljes mellôzésével mutatja be. Egyes fejezetekben egyenesen az az olvaso érzé-se, hogy a szerzô sajât - meglehetôsen feluletes - ismereteit probâlja szavakba ônteni. Az eredmény sejthetô: a kôtetben mind formai, mind tartalmi téren sok a pontatlansâg, az apro tévedésektôl kezdve a durva hibâkig.
Sûlyos probléma tovâbbâ, hogy a kônyv tematikai egységei nem âllnak ôssze egységes egésszé: a feldolgozâsuk kimerul a tényanyag - priorizâlâs nélkuli -felhalmozâsâban. A szerzô meg sem probâlkozik azzal, hogy a leirt adatokbol kôvetkeztetéseket vonjon le a terulet fejlôdésére vonatkozoan, netân felvillantsa a bemutatott tematikai egységek ôsszefuggéseit, egymâsra hatâsuk mikéntjét. A kônyv fejezetei âtgondolatlanul ôsszerott adathalmazoknak hatnak, amelyekben a szerepeltetett informâciok nem épulnek egymâsra, nem forrnak ôssze szerves egésszé; râadâsul, a fejezetek megmaradnak elszigetelt „vilâgoknak", ahelyett, hogy egyetlen, âtfogo képet nyûjtanânak Horvâtorszâg kultûrâjârol.
Tovâbb tetézi mindezt az âltalânos hanyagsâg, amely a szôveg valamennyi szintjén megjelenik - a szukebb értelemben vett tartalomtol kezdve egészen a helyesirâsig és a tôrdelésig, a stilustalan, magyartalan, sokszor értelmetlenul za-varos mondatokig, olyan hibâkkal, amelyek egy egyszeru, hétkôznapi kiadvâny esetében is megengedhetetlenek, de egy minisztériumi tâmogatâsban részesult egyetemi tankônyvnél mâr-mâr az abszurditâs hatârât sûroljâk.
Nagy szukség lenne mâr egy korszeru szemléletu kiadvânyra, amely rôvid, âm teljes kôru âttekintést adna szomszédunk kultûrâjârol, tôrténelmérôl és irodalmârol. Heka Lâszlo kônyve sajnos erre nem alkalmas - a koncepcio kiforratlansâga, az ôsszegyujtôtt tényanyag rendszerezésének, tovâbbgondo-lâsânak hiânya miatt a kônyvbôl éppen az a belsô kohézio hiânyzik, ami a kroatologiai megkôzelités lényegét adnâ. Remélhetôleg rôvidesen megszuletik
— 79 —
Kälecz-Simon Orsolya
az a kroatolögiai kezikönyv, amely hasonlöan tömör, ugyanakkor szakszerü es olvasmänyos mödon mutatja be Horvätorszäg kultüräjät.
5 Összegzes
Az 1990-es evekben bekövetkezett politikai vältozäsok okän a magyarorszägi irodalmi kroatisztikänak szämos üj kihivässal kellett szembeneznie, mint az „irodalomelmeleti fordulat" konzekvenciäinak levonäsa, a posztmodern hor-vät irodalom magyarorszägi közvetitesenek kerdese, valamint a magyar es a horvät kisebbsegi irodalmak valödi jelentösegenek megmutatäsa. Jöllehet a kihiväsok felismerese es a räjuk adott reakciö nem volt egyseges, a kroatisztikai diskurzusokban üj korszakok (az illirizmustöl egeszen napjaink irodalmäig) es üj temäk (peldäul a horvät nemzetkep es a többkultüräjü identitäs kerdese) jelentek meg, es ketsegtelenül szinre lepett nehäny olyan szakember, akik nem mindennapi problemaerzekenysegüknek, kroatisztikai es irodalomelmeleti felkeszültsegüknek köszönhetoen üj, korszerü, nemzetközi összehasonlitäsban is magas szinvonalat kepviselo iränyokat jelölhettek ki a magyar kroatisztika diskurzusai szämära.
FELHASZNÄLT IRODALOM
Stjepan BLAŽETIN, 1998: Književnost Hrvata u Maäarskoj od 1918. do danas. Osijek: Matica Hrvatska.
Istvän FRIED, 1986a: Ady Endre es a szomszedos nepek irodalma. Kelet- es Közep--Europa között. Budapest: Gondolat. 161-170.
—, 1986b: Jözsef Attila közep-euröpai helye. Kelet- es Közep-Europa között. Budapest: Gondolat. 212-222.
—, 1993: „Ein Kroate aus Altösterreich". Tiszatäj 47/7, 53-66.
—, 1997: Utak a komparatisztikäban. Budapest: JATE BTK Összehasonlitö Irodalom-tudomänyi Tanszek.
—, 2010: Egy irodalmi regio äbrändja es kutatäsa. Budapest: Lucidus.
Läszlö HEKA, 2004: Horvätorszäg kulturälis es müveszettörtenete. Szeged: Bäba kiadö.
Istvän LOKÖS, 1984: Magyar es delszläv irodalmi tanulmänyok. Budapest: Szepiro-dalmi Könyvkiadö.
—, 1996: A horvät irodalom törtenete. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadö.
—, 1997a: Deli szläv-magyar szellemi kapcsolatok. Miskolc: Felsömagyarorszäg Kiadö.
—, 1997b: Zrinyi eposzänak horvät epikai elozmenyei. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadö.
- 80 --Slavia Centralis 2/2012
A kozelmûlt magyar irodalmi kroatisztikâja
—, 1997c: A Kaptoltol a Ludovikaig. Budapest: Nemzeti Tankonyvkiado.
—, 2002: Nemzettudat, nyelv es irodalom. Budapest: Lucidus.
—, 2004: Nemzettudat es regeny. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiado.
—, 2007: Horvat-magyar es szerb-magyar irodalmi interferenciak. Budapest: Lucidus.
Istvan LUKACS, 2000: Dramatizirani kajkavski Marijin plač iz Erdelja, 1626 - Dra-matizalt kaj-horvat Maria-siralom Erdelybol. Budimpešta: Slovenika i Hrvatska samouprava Budimpešte.
—, 2004: Terkozok. Budapest: ELTE BTK Szlav Filologiai Tanszek.
--, 2008: A passiohagyomany a horvat irodalomban. Budapest: ELTE BTK Szlav
Filologiai Tanszek.
Zoltan A. MEDVE, 2009: Kontextusok es annotaciok. Budapest: Kijarat. Zoltan VIRAG, 2011: A szomszedsag kapui. Zenta: zEtna-Basiliscus.
MADŽARSKA LITERARNA KROATISTIKA V BLIŽNJI PRETEKLOSTI
V prispevku je podan pregled razvoja madžarske literarne kroatistike v času po spremembi političnega sistema. V 90-ih letih 20. stoletja se je raziskovanje hrvaške literature namreč moralo soočiti s številnimi novimi izzivi, npr. s posledicami literarnoteoretične-ga preobrata, z vprašanjem posredovanja postmodernistične hrvaške - predvsem vojne - književnosti 90-ih let na Madžarskem ter s ponovnim določanjem in ovrednotenjem madžarske in hrvaške manjšinske književnosti. Namen pričujočega prispevka je predstaviti, kako so ta vprašanja rešile najpomembnejše osebnosti madžarske kroatistike in kako so razširile horizont madžarske literarne kroatistike. Kot odgovor na ta vprašanja so v prispevku skicirani portreti najpomembnejših osebnosti madžarske kroatistike (Stipan Blažetin, Istvan Fried, Laszlo Heka, Istvan Lokos, Stjepan Lukač, Zoltan A. Medve, Zoltan Virag), kritično pa so predstavljena tudi njihova najpomembnejša dela, cilji in metodološka sredstva.
— 81 —